Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
Munkásszemmsl a ssaiiad időről, a pihenésről, az üdülésről A szabad idő értelmes eltöltése újabban téma. Szinte nincs hét, hogy valamelyik újság, folyóirat ne foglalkozna az idevágó tapasztalatokkal, még inkább, azzal, ami kívánatos, helyes lenne, minthogy a felmérések általában arra hívják fel a figyelmet: szabad időnkkel nagyvonalúan gazdálkodunk. Az ember persze szívesen gondol arra, az a fontos, hogy egyáltalán van. sokkal több mint a múltban, és majd kialakul magától. Részben valóban magától formálódik, elvégre mindenkinek megvan a magához való esze, aztán meg az a helyzet, hogy a körülmények nem mindig teszik lehetővé a lehetséges legjobb megoldást. * Nyilvánvaló azonban, hogy a tétlenség, a szellemi és fizikai semmittevés a lehetséges variációk legrosszabbja, hiszen a semmittevés nem pihenés. Ide kívánkozik, hogy a másik véglet hasonlóképpen rossz. Az amikor némelyik ember hét végén jobban kifárad, mint hét közben. Ez a két szélsőség nyomon követhető. A vasúti restik, a kiskocsmák, a büfék többségében a szabad szombat aratás, a tétlenségszekta tagjainak „mindent bele” kikapcsolódás. Itt mérhető le, hogy nőtt az emberek szabad ideje, de ugyanez nem mutatkozik meg a kiállítások, a mozik, a kulturális rendezvények látogató-, illetőleg nézőszámán. Mások a szőlőkben, a kertekben, az új lakótelepeken hét végén inuk szakadtáig dolgoznak, szóval nem annyit amennyit a test kíván, sokkal többet. Szekszárdon Bonyhá- don, Pakson, bárhol láthatjuk. A végletesség, az tehát» hogy j. Bálint vízvezeték-szerelő szabad szombatja beszívásból áll, D. Kálmáné heverészésből, szóval a végletes példák azt mutatják, vannak emberek, akiknek a több szabad idő lehetőség az életkor megrövidítéséhez. Ez az igazság. S most. hogy június 1-től bővült a szabad szombatos foglalkozások köre, nyilván még inkább össztársadalmi ügy foglalkozni a témával. Elfoglaltságot találni. Ez a lényegi s az elfoglaltság lehet ezerféle. A testmozgásba „belefér” a tollaslabdázástól kezdve az úszásig a téglahordásig, a szőlőkapálásig minden. Ide is érvényes azonban, hogy ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Talán nagyobb szervezettségre lenne szükség, jobban közüggyé kellene tenni üzemi, munkahelyi méretekben a szabad idővel való értelmes gazdálkodást. Hasznos dolgok sülhetnének ki a munkahelyekre összpontosított országjáró kirándulások szervezésétől úgy, hogy az utazási irodák kész, szabad szombatokra és munkáspénztárcákra méretezett programokkal kezdeményezőkként jelentkeznének. Ezzel is az a helyzet, mint a vendéglátóipar étlapjaival, azokkal, amelyek csak drága ételeket kínálnak, s a főnökség nincs megelégedve a forgalommal. Szóval, több. olcsóbb önköltséges kirándulási lehetőséggel kellene előállni, s az érdeklődés feltehetően hat- ványozódnék. Némelykor úgy tűnik, a spontán jelentkező csoportokon az utaztatók túl sokat szeretnének keresni, mintha elfeledkeznének arról, ha egy spontán csoport az árajánlat miatt mondja vissza a kirándulást, akkor ez rossz hírverés, mert tíz másik csoport meg se szerveződik. Igaz, ne hibáztassuk egyedül az utazási irodákat. Mi az igazság? Magyarország a magyaroknak, a belföldi országjáróknak méregdrága, a külföldieknek potom ár. Némelyik szocialista országban a szálloda a hazai vendégnek kevesebbe kerül, mint a külföldinek. Gyakran vetjük egymás szemére, hogy külföldre igen. hazai országjárásra nem. Hát az a helyzet, hogy a honi kirándulás, utazgatás drágább mint a kül- országi. Tessék mondjuk egy termelőszövetkezeti csoportnak a hét végét különautó- busszal Szekszárd megismerésével eltölteni, és az egyébként üres Gemenc Szállóban megszállni. Kifutja két személynek egy ezresből? Ilyen szempontból Budapestről ne is szóljunk. Gyakran halljuk ezt a szót: aktív pihenés. Mit jelent, mit takar? Hát bolondságokat nem. Tulajdonképpen munkavégzés, de nem az a fajta, amelyikkel a kenyerünket keressük, hanem más. Más. Éppenséggel az eredeti fordítottja, leegyszerűsítve. szellemi munka esetében fizikai munka, fizikai munkás esetében a szellemi tevékenység, ami ne higy- gyük, hogy csak olvasást jelent. Kikapcsolódás, pihenés, regenerálódás szempontjából két. ségkívül a fizetett szabadság ér legtöbbet. S aki csak teheti, nagy részét májustól októberig élvezi. A fizikai dolgozók, de főleg a falusi emberek, az eljáró dolgozók ás a termelőszövetkezeti tagok nagyon mostohán bánnak vele. „Tartogatjuk” — mondják. Néhány napot disznóvágásra, néhány napot a házrenoválásra, kapálásra szőlőmunkára, kukoricatörésre, búcsúra, szüretre. De mit is tehetnének? Az állandó tsz-munkás a háztáji csúcstennivalókat főleg szabadsága terhére végezheti el, bár ez a megoldás kíméletlen önkizsákmányolás. Legfőbb érték az ember. Á mi társadalmunk ezt az elvet ahogy mondani szokás, a gyakorlatban is realizálja. Egy közösségben ez az elv szociális létesítményekben, túlóra-korlátozásban, szigorú munka- és egészségvédelmi előírásokban — sok másban — nyer kifejezést. De a fizetett szabadság felhasználása szigorú magánügy, nincs kellő ráhatás, befolyásolás, olyan irányban, hogy a tehenész, a vízvezetékszerelő, az építőmunkás, a bányász szabadságát valóban pihenéssel, kikapcsolódással töltse. Felbecsülhetetlen értékű Szekszárd számára Dombori és felbecsülhetetlen értékű mindegyik tsz-kirádulás, csoportos üdültetés, de rengeteg szövetkezeti gazda beéri annyival, hogy öt évben egyszer jelentkezik mondjuk észak-magyarországi útra. Ez nagyon kevés. Egyáltalán. A fizikai dolgozók kis számban töltik pihenéssel, kikapcsolódással a fizetett szabadságot, illetőleg a fizetett szabadság minden napját. Kevés a serkentő, a kedvet adó ösztönzés és mondjuk meg őszintén, sok a visszariasztó, látszatkövetelmény. Ha egy munkásasszony elolvassa az újságok „okos” tanácsait az öltözködésre, a toalett- ra stb. vonatkozóan, hát visz- szariad az üdülőtől és úgy tartja, jobb neki otthon. A kötelezőnek látszó flanc sokakat megfélemlít. Aztán meg a valamirevaló női fürdőruha! meg az üdülés más normális kelléke oly drága, mintha luxuscikkekről lenne szó, nem pedig közszükségleti cikkekről. Azt mondom: ha nálunk legfőbb érték az ember, akkor az üdülés kellékei közszükségleti cikkek. Az üzemi felelősök elmondják: van beutaló, de a fizikai dolgozók vonakodva veszik igénybe. Hogy kevés a jelentkező. annak nyomós okai vannak, de csak fenntartással sorolnám a nyomós okok közé a munkásember vélt konzervativizmusát, hiszen ki az, aki nem szereti a jót. A szakszervezeti üdülőkben éppen a munkásfejjel való gondolkodás kifejeződéseként meg kellerte szüntetni minden kirívó rongy- rázást, uraskodást. Főszezonban elsősorban valóban a gyerekes szülők kapjanak beutalót... Sokat kell tenni az anyagi hozzájárulás differenciálása tekintetében is, és sokat kell finomítani az egész szervezett üdültetési mechanizmuson annak érdekében, hogy egyértelműen munkás-szemléletű legyen. De meg kell tenni, hiszen a pihenés legalább any- nyira közügy, mint a termelés. i .. * •— Szp — Színházi élet Szekszárdon Két mözsi asszony — sokszoknyás hatvanas — várakozik az esti vonatra. Színházból jöttek. — ... Daniló azt hiszi, hogy Hanna azt gondolja, csak a húszmilliója miatt szereti őt. És egy férfival találja a kerti házbarf, aki egyébként nem is Hannának udvarol — és majdnem kész a baj. De persze azért egymásra találnak. Énekelték azt is, hogy Vilja, ó, Vilja, te szép és csodás... Aki mesél, kipirosodik, a másik egyre bólogat A kó- kadozó falubeliek is fülelnek; ma este a Víg özvegyet játszotta a Pécsi Nemzeti Színház társulata. Előttem van a Hegedűs- bérlet, a Babits-bérlet és a Garay-bérlet. Öt-öt előadást kínálnak, február, március, április és május hónapokra. A Hegedűs-bérletben egy színmű és egy balett szerepel, valamint musical, zenés darab, operett. A Babits-bérlet két sima és egy zenés vígjátékkal, egy operával és egy operettel kecsegtet, a Garay-bérlet vásárlóinak két sima és egy zenés komédiát, egy operát és egy operettet ígérnek. Ez lenne a képe igényeinknek? Vagy annak a képe, amilyennek igényeinket taksálják a bérletek összeállítói? Eszerint a közönségnek sok-sok vidámság és könnyed élvezet kell, egy-egy súlyosabb produkcióval megterhelve: egy-egy opera, színmű, balett elcsúszik a „többi között”. A Népstadionban évek óta az egyetlen biztos telt ház a SZÚR, a nagy parádé, ahol szórakoztatóiparunk apraja- nagyja felvonul. Kilencvenez- rert ünnepük a több órás vidámságot, akár az ókori cir- cus közönsége a látványosságokat, vagy a misztérium- játékok áhítatát a középkor bámészkodói. Ez a közönség együtt él, lélegzik, egyszerre nevetnek, unatkoznak, mocorognak és kezdenek felvil- lanyozódni: alkalmi közösséget alkotnak. Törvényszerű, hogy ez az együtt-lélegzés csak és kizárólag akkor jelentkezzék, amikor csiklandoznak? Amikor nevetőszerveinket birizgálja egy-egy éle, vagy amikor az érzelmek sablonjaival játszanak kirakósdit a színpadon? Amikor színházról esik szó, majd mindig megjegyezzük: a szórakoztatás is legyen nemes, tartalmas, és a színháztól ne csupán gondtalan- gondolattalarf két órát várjunk, fogadjuk el, ha gazdagítani , akar ha közelebb visz életünk, világunk megismeréséhez. létén kívüli előadást is, 34,6 százalék prózai műből' — to- vábi részletezés hiányában nem tudjuk, mire gondolnak a nézők — balettből 33,3 százalék, operából 30,7 százaléka a válaszolóknak. Azaz az egy-egy operettet sokait nem tartják elegendőnek, de az is lehet, hogy a válaszadás motívuma inkább az volt, hogy mit gondolnak a bérletesek. előadás, nagyon nagy sikerrel. Ez a recept: jó előadást kell szerződtetni, és akkor nem lesz baj a nézőszámmal. A bérletek programjában — azaz a művelődési központ műsorpolitikájában —> ha ítépművelő, közművelő szemmel tervezik, másként kell, hogy fessenek a műfaji arányok. Élni kell azzal a kivételes helyzettel is, hogy a mi színházunk három-négy társulat bemutatói közül válogathatja ki előadásait. A vétkekre csak egyetlen pélCsak az operett ? — Bérletügy — A Babits ssínháxpolitikájárói A befogadói jószándék mellé a bérletszervezők jóindulatú irányítása kellene. Azoké, akiknek hivatalból ismerniük kell, miként lehet eljutni színháznézésben az áról a bére, és akik tudják, hogy a közízlés mechanikus kiszolgálása bűntett a rájuk bízott közízlés jövője ellen. ■—O— Előttem van egy összesítés. Egy éve töltötték ki azokat a kérdőíveket, amelyeknek adatait tartalmazza. Célszerű felmérés volt: 228 ember véleményét tárja fel színházzal kapcsolatos igényeiről. Igaz, csak a bérlettulajdonosok nyolcad része nyilatkozott, nem állíthatja senki, hogy ez a szekszárdi bérletesek véleménye: ez is. A vígjáték és az operett vezet, ami a „szeretett” műfajokat illeti. A „drámákat” a válaszolók fele sem jelölte kedvenceként, az operát csak 57,9 százalék. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy némi tévedés csúszott be a műfajok értelmezésébe: a köztudat úgy tartja számon, hogy a szomorú színpadi mű a dráma. Valójában a dráma irodalmi műfaj — a próza és a líra mellett — és így titulálható minden színpadi mű, ami nem zenés. A vidámat komédiának, a szomorút tragédiának, a kettő közöttit újabb keletű elnevezéssel színműnek szokás nevezni.) A válaszolók zöme, ha tehetné, operettekből állítaná össze a bérletét — 77,1 százalék —, prózából 71,4 százalék, operából 24,1 százalék. A 228 fő 35,5 százaléka operettekből igényelne bérmire kíváncsiak a többiek, akik nem jutottak bérlethez? A felmérés még további kérdéseket vet fel, ezek azonban már valóban elsősorban a szervezők munkájához nyújtanak segítséget. —O—* Érdemes azonban elidőznünk a bérleti rendszer kérdéseinél. Amikor a szekszárdi utcákon megjelenik a következő színházi előadás plakátja, a járókelőknek arcizma sem rezdül: a kb. 1800 bérletesen kívül, akik amúgy is tudják, milyerf előadást látnak legközelebb, más úgysem juthat be a színházba Ez persze nem teljesen így van — minden előadáson akadnak szabad helyek — a köztudat azonban mégis jó tükör. A bérletek, miként egykor a nemesi privilégiumok, öröklődnek, vagy a rokoni, baráti körben cirkálnak. A város többi 23 ezer, a környék megannyi lakójának egyszerűen nincs rá lehetősége, hogy ha kedvet kapna egyszer színházba menni — netalántán, mert még soha nem volt — elmehessen. Természetesen senki nem fájlalja, hogy van majd kétezer ember, aki ragaszkodik a rendszeres színházba járáshoz. Csak az a baj, hogy a többieknek gyakorlatilag nincs rá lehetőségük: azoknak sem, akik nem „mindenevők” és szeretnék maguk kiválasztani, hogy az előadások közül melyiket akarják megnézni. A megoldás talán több bérletszürteti előadás lehetne. Idén egy volt, nagyon jó da: a veszprémi színház bemutatta a Kispolgárokat, La- tinovits Zoltán rendezésében. Higgyük el a kritikának és a közvéleménynek, hogy rendkívüli előadás volt. Akkoriban játszotta a veszprémi társulat a Kerek Ferkót is: erről személyes tapasztalatok alapján állíthatjuk, hogy nagyon rosszul sikerült vállalkozás. A Babits mégis az utóbbit választotta — a ko- morabb témától, vagy Gorkijtól tartva? A közönségnek nagyobb élményben lett volna 'részé, a színház szívesebben ajánlotta a Gorkij-darabot — ami egyébként úgynevezett „dotált” előadás lévén olcsóbb volt, mint például a Kerek Ferkó — ki tudja, miért láttuk mégis az utóbbit...? A két mözsi néni nemigen sejtette negyven éve, hogy egyszer színházlátogató lesz, ahogy arról sem álmodtak. hogy mozit néznek a szobában és hűtógép zúg egyszer a konyhájukban. Izgatottságuk a Víz özvegy után inkább kedves, mint elszomorító. De ez a pirulós izgalom szomorú akkor, amikor az ifjúsági bérlet szakmunkásjelöltjeit tölti el. Nem szabad, hogy számukra ez maradjon az örökre a „legszebb” a „SZÍNHÁZ”. És ezt nemcsak remélni kell, tennie is kell érdekében azoknak, akik a színházat adják Szekszárdnak. VIRÁG F. É.
