Tolna Megyei Népújság, 1973. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-02 / 127. szám
Kötetlenül, egy tanulmányútról gyár turista fordul meg mostanában — egy kórház munkáját tanulmányozhattuk. Az intézmény bizonyos mértékig hasonlít a mi KÖJÁL-unkra, illetve a KÖJÁL-ra és rendelőintézetre, ha lenne nálunk ilyen társítás. Az intézmény tevékenységének célja a betegségek megelőzése és a gondozás. Szűrésekkel felderítik a beteganyagot, majd átadják a kórháznak, ami a gyógyulás utáni gondozásra visszaadja a volt betegeket. Nekünk, ilyen jellegű intézményünk nincs, bár lehetne, s mindjárt intenzivebb lenne a betegségek megelőzésére irányuló minden cselekvésünk. Nem beszélve az utógondozásról, ami nálunk igencsak a megvalósítáá' elején tart. A szintén meglátogatott zágrábi kórház évente nemzetközileg ismert és elismert továbbképzési kurzusokat tart az ipar- és kömyezet- higiéne tárgyában. Mondhatom, igen szép anyagi sikerrel, mivel az intézmény működési költségeit ezek az évenkénti kurzusok fedezik. A gazdálkodásnak számos ehhez hasonló példájával ismerkedhettünk meg utunk során. LJUBJANÁBAN IS JÁRTAK — Igen, itt volt módunk8 látni az imént már említett kórházat, ha éppen úgy tetszik, a jövő kórházát, ami technikai felszereltségével, külső-belső felépítettségével működésének rendjével álomszerűnek tűnt. De előbb talán arról néhány szót, hogy a meglátogatott kórházakban erőteljes specializálódást tapasztalhattunk. A fekvő- és járóbeteg-intézetek ott is egységben tevékenykednek. Sőt, ami az orvosok elfoglaltságát illeti, állandó egy-egy kórházi osztály és intézeti szakrendelés rotációja. Ez utóbbi módszer, igaz nem országosan, de nálunk például Tolna megyében már alkalmazott. Ami pedig a ljubjanai kórházat illeti, hát az bizony irigylésre méltó, mert míg tovább épül, egy részében már biztosítottak a működési feltételek. Nálunk ilyesmi majdnem elképzelhetetlen. Ismeretes, milyen mostohán kezeli az építőipar az egészségügyi és oktatási beruházásokat, minden ilyen létesítményünk igen drága késedelemmel «készül el. Irigyke- désünk tehát kétféle irányú volt. Szólt egyrészt annak, hogy zárt szakaszokban épül valami, de a kész épületrészekben él, dolgozik, s hangsúlyozom tökéletes zavartalanság mellett a kórház. Szólt aztán az irigykedés a korszerű technikai berendezéseknek, amelyek a legmodernebb gyógyító eljárások alkalmazása mellett valóban a gyógyítás csodáira teszik képessé az or- orvost és annak segítőtársait. A mindentudónak joggal nevezhető diagnosztikus gépi felszereltségen túl itt láttam működésben egy úgynevezett intenzív osztály gépi agyát megtestesítő központi megfigyelő készüléket, mely olyan, mint egy, a tudományos-fantasztikus filmekben látott vezérlőasztalok közül, s amely mellett ülve a nővér mindent tud. mindent lát. Ezt a berendezést újra és újra megnézném működésben. Ez a gép nem egyszerű berendezési tárgy, hanem az emberi tudásnak egy olyan ragyogó terméke, ami egyként segíti a beteget és az egészségügy szervezetét elég gyakran az életmentésben. de főként a gyógyításban. Mindenki tudja nálunk. aki egy kicsit is figyel a közös dolgokra, hogy rengeteget fejlődött hazánk egészségügyi ellátottsága és a fejlődés távlatai sem akármilyenek. De elhiheti nekem, kissé elhűltem például a betegek párnája alá helyezett telefonon, amivel a folyosón ülő nővér bármikor hívható. Fényűzés? Tagadom, hogy az lenGereneaéri Jenő: Szívtrombózis kyfég frissek az élmények. * 1 Nem telt el sok idő azóta, hogy a Magyar Kórházszövetség egy hatvanfős delegációjának két Tolna megyei tagja dr. Balogh József igazgatóhelyettes főorvos és Egle Lajosné, a megyei kórház fő- nővére megérkeztek tíznapos jugoszláviai tanulmányút juk- ról. Mondom, nem telt el sok idő, s lévén, hogy itthon nem elmélyedésre alkalmas pihenés. hanem munka várta egész, ségügyünk két követét, természetes, hogy elsőként személyes élményeiket rendszerezték. A szerzett tapasztalatok hasznosítást ígérő summázása még ezután következik. Melyik az izgalmasabb? A kérdést, munkatársunk Balogh tanár úrral folytatott beszélgetése nem válaszolta meg. Megválaszolta viszont a tanulmányutak hasznosságát firtató kérdésünket, igaz nem fenntartások nélkül, de végül is csak egyértelműen. Jó kimozdulni gyakran nyomasztó kis meg- szokottságainkból és körülnézni a világban még akkor is, ha az a világ itt van tőlünk nem túl messze az onnan ide tartók, a tőlünk oda igyekvők számára nyitott határokkal. SOKFÉLE ÉRDEKLŐDÉS Mint azt dr. Balogh József elmondotta, örvendetes, hogy a tizenhét évvel ezelőtt újjá szerveződött Magyar Kórház- szövetség szervez ilyen, a kimozdulásra, tapasztalatok szerzésére szánt tanulmányutakat, noha ezeknek a célja egészen speciális, mivel egy-egy delegáció tagjai a meglátogatott ország egészségügyi szervezetét, intézményhálózatának — irányítását, működését — szervezését tanulmányozzák. Természetesen kicsiben, mivel mindenhová eljutni az idő korlátái miatt lehetetlen. A jugoszláviai út során a magyar delegáció Szlavónia és Horvátország néhány nagy és kisebb városának egészségügyi intézményét látogatta meg. — Hatvanan voltunk, s hém azonos szakmákban, munkaterületen dolgozók. A sokféle érdeklődés miatt így nem is volt könnyű kellő mélységben meglátni egy-egy bemutatott intézmény szervezeti viselkedését. Ettől függetlenül a magam részéről nagyon megtisztelőnek éreztem és érzem, hogy a delegáció tagja lehettem. öt kórházat és egyetemi klinikát volt alkalmunk megtekinteni. fekvő- és járóbetegintézményeket egyaránt, sőt olyan kórházat is, ami még nincs kész. Talán így helyesebb; nem fejeződött be egészen az építése. Ami viszont kész van belőle, az a jövő fekvőbeteg-intézeteiről beszél, s egyaránt felvillanyozott va- lahányunkat. az egészségügy szervezőit csakúgy, mint a részszakmák képviselőit. AZ ÜT ÁLLOMÁSAI? — Novo Mesto, 17 ezer lakosú kisváros. Hogy hol van ez? Zágráb után kell letérni a fő- útról. Itt egy 400 ágyas, két, régi és új tömbből álló kórházat látogattunk meg. Sok osztálya és rendelőintézete van az intézménynek. Mi gyakorolt ránk legnagyobb hatást? A rendnek és tisztaságnak az a külső és belső képe, amit csak nagy gondosság eredményezhet. Ezt például feltétlenül importálni kell, mert ami igaz. az igaz, a belső igényből fakadó gondossággal nálunk nem egy helyen és nem egyszer baj van még, s ügy tűnik általános higiénés kultúránk, kulturáltságunk, hiányaiban van ennek a bajnak a gyökere. Amit a látható orvosi tevékenységről elmondhatok. abból a legfontosabb, hogy déli szomszédaink egészségügyének a miénktől eltérő a szervezeti felépítése. Az egészségügyi intézmények is önállóan gazdálkodnak. A beteg felkeresi a kiválasztott orvost, aki fizetését, díjazását a betegforgalom után is kapja. Rijekábaa — ahol annyi ma8. Csörög a telefon. A titkárnő felveszi a hallgatót. — Tessék... Lipcse? — hirtelen izgatott lesz. — Igen. Azonnal! — Vajdához: — mértjén a másik szobába, bekapcsolom ! Vajda besiet az igazgató szobájába, nem csukja be teljesen az ajtót, kihallatszik a hangja. — Halló! Genosse Hoff- mann?... Halló! A titkárnő becsukja az ajtót. Az ablakhoz megy. Tekintetével körülpásztázza a gyárudvart. Az irodaépület előtt egy Opel kocsi fékez, csikorognak a kerekei. A főmérnök ugrik ki belőle. Hanyag eleganciával becsukja maga után az ajtót és elindul a bejárat felé. A titkárnő elfordul az ablaktól, a tálalóasztalhoz megy és kávét készít. Tudja, hogy a főmérnök pillanatok alatt belép a szobába és azt kérdezi: „Marika drága, vart egy kávéja?” Pár perc múlva nyílik az ajtó és elhangzik a szokásos kérdés. A lány nyújtja a kávét és úgy tesz mintha nem tudna semmiről. Tekintetével végigméri a főmérnököt. — Maga miért ilyen elegáns? — Megyek Cseszkóba. — Ne tréfáljon. — Nem tréfálok, halál komolyan mondom. Az Imrét keresem, nem tudja hol van? A titkárnő kissé kivár a válasszal, mirttha sértené, hogy kételkednek a tájékozottságában. — Éppen most beszél Lipcsével, — mondja ravaszkás mosollyal a szája szögletében. Kinyílik az igazgatói szoba ajtaja. Vajda lép ki és örvendezve újságolja a főmérnöknek: — Máris indulhatsz öregem! Az Usti határátkelőnél várnak. Egy Kirschner nevű elv- társ hozza a tengelyt odáig. Átveszed tőle és mái'is jöhetsz vissza. — És az útlevél ? — Menj be az útlevélosztályra. Tudod hol van? — Hogyne tudnám, voltam már ott. — Keresd Miklósi Ferenc alezredes elvtársat. Vele mindent megbeszéltem, már vár. Kopognak az ajtón. Törődött, középkorú asszony néz be óvatosan, hogy ne zavarjon. — Jónapot! — Jónapot Hajdúrfé. Tessék — invitálja beljebb a párttitkár. — Engem tetszik keresni? — Igen, Vajda elvtárssal szeretnék beszélni. — Máris megyek. — Kezet nyújt a főmérnöknek. — Szervusz, jó utat! ne. mert nem egy-egy úgynevezett kivételes beteg párnája rejt csak telefont. Korábban említettem már hogy rám a jugoszláviai kórházak, rendelőintézetek tisztasága gyakorolta a legmélyebb benyomást. S mellette — igen vállalom ezt a kifejézést is —, elbűvölt a ljubjanai kórház élelmezési központja, konyhája méreteivel és gépi felszereltségével. Persze, nemcsak ezzel, nemcsak olyasvalamivel, hogy futószalagon mennek a tálcák és míg végigérnek ezen a szalagon — ahol az előmelegített edényekbe étel kerül, lé is fedik az edényeket — hanem az. hogy ott áll egy ma- kulátian fehérbe öltözött nő, hogy a tálcára esetleg rácsöppent ételt letörölje. Mi történik ezután? Az ételes tálcák bekerülnek a konténerekbe, azok pedig a liftbe, majd gusztusosán, gyorsan a beteghez jut az éteL HOL JOBB BETEGNEK LENNI? — Látja, ezt nehéz lenne azért eldöntenem. Betegnek lenni sehol sem jó. De azért hadd mondjam el, hogy a hazai orvostudomány, aminek fejlődése a tudományos és technikai forradalommal nálunk is felgyorsult, csak úgy képes valamennyire lépést tartva haladni, ha átvesszük egymástól a legjobb tapasztalatokat, gondosan választjuk ki a nekünk legmegfelelőbb modelleket. Tetszik nekünk, vagy nem tetszik, a korszerű gyógyítás nem valósítható meg például elektronika nélkül. ’f ft y-fórlv- u# -■ ^ RENGETEG PROSPEKTUS — Ezzel is szerencsénk volt. Zágrábban egy nemzetközi műszerkiállítást láthattunk és akár a gyerekek, összegyűjtöttük az összes összegyűjthető prospektusokat. Nézze csak! Ezek között a gyógyászati beÄ pártiroda sivársága még jobban kiemeli az asszony tö- rődöttségét. Ahogy ül az íróasztal előtt a széken, gyámoltalanul vergődve a saját lelki problémájával, hagyorf is sajnálni való. Piszkos, kopottas munkaruhában jött, úgy ahogy a műhelyben dolgozik. Homloka ráncos, szeme körül szarkalábak. Nem az évek száma, hanem az évek súlya teszi öreggé. Az évek során rárakódott asszonyi terhek, gondok törték össze az arcát Az a típusa a munkásnőnek, aki 40 éves korára szétosztotta mindert kincsét a férje meg a gyermekei között és most koldulnia kell a saját családjában egy kis megbecsülésért. A fiatalsága már csak emlék. Úgy érzi odaadta valakinek, akitől joggal követelhet érte, ha mást nem, legalább egy kis hálát. — A férjem miatt jöttem — kezdi zavartan. — Tetszik ismerni? — Ismerem. Hogyne ismerném. Csoportvezető a szállítóknál. — Igen. — Valami baj van vele? — Nincs báj. Csak... nem is tudom, hogy mondjam el. Tetszik tudrti... mi régi házasok vagyunk. Májusban múlt 21 éve. hogy megesküdtünk. Két gyermekünk van. A lány gimnáziumba jár. A fiú meg ipari tanuló. Aztárt... eddig jól megvoltunk. de most valahogy... Elakad a hangja, nagy erőfeszítésbe kerül, hogy kitörő könnyeit, visszatartsa. Zsebkendőt vesz elő. valahorfnan rendezések között sok vari olyan, amit nem most találtak ki, nekünk közülük mégis számos az. ami új. Ezzel azt hiszem kimondtam, ami a mi dolgunk. Országosan is, helyileg is az egészségügy műszerezettségének fokát kell emelnünk, ha lépést kívánunk tartani a fejlődéssel. Az orvos ma a legodaadóbb munkával sem tudja biztosítani mindazt, amit az élet megőrzésében, az egészség visszaállításában a műszerek, a technika fejlődésének egy-egy új eszköze segítségül kínál. Furcsa ellentmondás. de félre nem söpörhető ellentmondás, hogy a technika lassan meghaladja létrehozójának, az embernek a teljesítőképességét. Gondolja csak meg, melyik orvos, nővér. nem tudom ki „lát” úgy bele a betegbe, mint egy előbb már .említett betegmegőrző készülék? Egyszóval, amit magunkkal hozhattunk valahá-; nyan, az nem egyéb, mint annak a felismerése személyes élmények, tapasztalatok kapcsán, hogy meg kell teremtenünk itthon is a műszerezettség minimumát legalább. Sok pénzbe kerül? Igen, nagyon sok pénzbe. De végül is az ember egészsége a fontos és olyan drága, hogy pénzbe ki sem fejezhető! ÉS VÉGÜL .;: — Úgy tűnhet, hogy tele vagyok nosztalgiával, pedig csak olyasfélét érzek valahányszor a jugoszláviai tanulmányútról faggatnak a kollégák, ismerősök. Nem mondom, szívesen mennék újra és látogatnék meg más, ezúttal nem látott intézményeket, de azért hazajönni jó. S ebben benne van! hogy az embernek mindenek ellenére csak a sajátja tetszik legjobban. Azt szereti, ahhoz ragaszkodik. Az újságíró újabb. írás köz-' ben felmerült kérdése: — Miért? A válasz: Mért azt ismerjük leginkább; ámi a mienk. Tulajdonunkról tudjuk mi hiányzik még belőle. mit kell formálnunk rajta. hogy huszadik századibb legyen, bennünket hívebben szolgáló 1 ii — lászló i. — a ruhája ráncaiból; csöppnyi kis piszkos zsebkendőt. Összegyűrve fosia a markában, és szinte titokban törli meg vele a szemét — Mit csinált az a jó ember? — kérdezi a hangjában meleg megértéssel a titkár. Ezzel is segíteni, könnyíteni akarja az asszony vallomását. — Megbolondult! Vénségére megbolondult. Beleszeretett abba a kis szajhába. — Milyen szajhába? Nem tudja tovább visszatartani a sírást. Megerednek a könnyei. A kezében lévő zsebkendővel próbálja feütatni fájdalmának cseppjeit, de csak szétkeni az arcán. — A raktárban dolgozik. Húsz évvel fiatalabb az uramnál. — És biztos abban, hogy vart közöttük valami? Vagy csak... — Én nem tudom. Nekem úgy mondták. Együtt voltak Lillafüreden is, jutalomüdülésen. Ott habarodtak egymásba. Kitör belőle a zokogás: hüppögve, szipogva meséli tovább úgy, ahogy hallotta. — Olyan ember mortdta,' aki látta. Együtt kószáltak az erdőben... A férjemnek motorja van. Elvitte motorozni is ... Egerben voltak, meg Miskolcon. Van ott valami barlangfürdő. Én nem láttam, mert sohasem jártam olyan helyeken. Azt mondják a lány is félt. A férjem felvette az ölébe és úgy vitte be a vízbe. Belül meg sötét van, aztán ... (Folytatjuk)