Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-24 / 46. szám
A februári győzelem 25. évfordulóján Holnap lesz negyed százada, hogy sorsdöntő forduló következett be Csehszlovákia életében: a haladó erők és a reakció végsőkig kiélezett politikai küzdelméből vér nélküli forradalmi fordulattal a kommunista párt vezette néptömegek kerültek ki győzetesen és az ország előtt megnyílt a szocialista fejlődés útja. Február 25-e, a. győzelem, napja, Csehszlovákia nagy nemzeti ünnepe, A szégyenletes müncheni egyezményt követően. 1939. márciusában a hitleri német birodalom bekebelezte Cseh- és Magyarországot, Szlovákiából pedig fasiszta csatlósállam alakult. A háború alatt a kommunisták és más antifasiszta erők szörnyű vérveszteségeik ellenére egy pillanatig sem adták fel a Hitler-ellenes küzdelmet és az ország' újraegyesítésének célját. A kassai program, amely ezt a célt a Nemzeti Frontba tömörült demokratikus pártok és csoportok nevében meghirdette, egyúttal azt is tartalmazza, hogy az új Csehszlovákia többé nem a burzsoázia országa, hanem a nép hazája lesz. Miközben az antifasiszták több fronton harcoltak a hitleristák ellen, a csehszlovák burzsoázia együttműködött a megszállókkal és gazdagodott a háborúban. Hitler bukása, Csehszlovákia felszabadulása és újraegyesülése után a burzsoázia egy ideig meghúzódott, mert tartott a kollaborálás miatti felelősségre vonástól. De nem sokáig. Miközben a néptömegek az elpusztult, kifoszott ország újjáépítésén dolgoztak, a burzsoázia hozzálátott hatalmának helyreállításához, amihez nem csekély támogatást kapott a nyugati hatalmaktól. Az összecsapás elkerülhetetlenné vált, amikor a reakció megpróbálta sorra elszabotálni a népi demokratikus vívmányok végrehajtását, köztük az államosításokét. Amikor pedig a kommunista párt előterjesztette a gazdagok fokozott megadóztatásának tervét, az úgynevezett „milliomostörvényt”, a jobboldal elhatározta, hogy államcsínnyel kiszorítja a hatalomból a haladó pártokat, és burzsoá diktatúrát teremt. A párt ekkor a tömegekhez fordult. A dolgozók száz- és százezrei vonultak az utcára, a munkásság felfegyverkezett, létrehozta a népi miliciát és nemcsak elhárította a. burzsoá puccskísérletet, hanem magához is ragadta az államhatalmat, Benes államelnök a kommunista párt vezetőjét,, Klement Gottwaldot volt kénytelen miniszterelnökké kinevezni. Nem sokkal később a két munkáspárt egyesülésével végleg eldőlt a hatalomért folyó harc. . .... -I>r ..... , íösorioS jot—tt i-" '■ *ilisa 1 A népi demokratikus államforma a társadalmi,' gazdasági és kulturális fellendülés soha nem látott lehetőségeit tárta fel az ország népe előtt. Az ipari termelés azóta a hétszeresére, a nemzeti jövedelem a négyszeresére növekedett. Amellett, hogy az ország hagyományos gazdasági bázisa fejlődött, korszerűsödött, teljesen új iparágak jöttek létre. A csehszlovák ipar nemcsak megőrizte, hanem fokozta jphírét a nemzetközi piacokon. A régi Csehszlovákiában a szlovákiai országrész szinte gyarmati szintű elmaradottságban élt. Ma Szlovákia évente egymaga több értéket állít, elő, mint például 1938-ban egész Csehszlovákia. Felmérhetetlen a néptömegek kulturális és művelődési lehetőségeinek fejlődése is. Áz ország dinamikus fejlődésében a hatvanas években törés következett be, és ez — mint emlékezetes — a régi uralkodó osztály maradványait jobboldali ellenforradalmi fordulat kezdeményezésére bátorította. A csehszlovák nép azonban, a kommunista párt egészséges erőinek vezetésével, a testvéri szocialista országok segítségével viszonylag gyorsan úrrá lett a nehézségeken és nemcsak elhárította a veszélyt, hanem a szocialista építés marxista-leninista normáinak helyreállítása után az újabb nagy. fellendülés korszakát nyitotta meg. • . .. . Csehszlovákia ma a XIV. pártkongresszus határozatainak végrehajtásán munkálkodik. Mint Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára éppen a napokban megállapította': „A csehszlovák népgazdaság jelenleg ismét szilárd alapokon áll, hatalmas potenciállal rendelkezik. Ez lehetővé teszi, hogy döntő fordulatot érjenek el a népgazdasági termelés hatékonyságának emelésében, a műszaki-tudományos haladás meggyorsításában”. A párt és a kormány vezetői fokozottan arra törekszenek, hogy a lakosság élvezhesse munkája gyümölcseit, emelkedjenek a jövedelmek, javuljanak a szociális viszonyok. Ezt jelzi a többi között, hogy az ötödik ötéves terv első két esztendejében a reáljövedelmek az előirányzottnál gyorsabban, tizenegy százalékkal növekedtek és hétszázezren költöztek új lakásokba. Szociális, kulturális és egészségügyi célokra két év alatt többet fordítottak, mint az előző ötéves terv egész időszakában. - -----M egnövekedett Csehszlovákia nemzetközi tekintélye is. Kormányának békeszerető politikája a haladó emberiség elismerését váltja ki. Csehszlovákia a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szilárd tagja. Az ország joggal követeli, hogy a müncheni szerződés még rendezetlen ügye megoldódjék. A többi szocialista ország, köztük hazánk is. támogatja Csehszlovákiának az NSZK kormányához intézett javaslatát, amely kölcsönösen elfogadható megoldást nyújt a müncheni diktátum érvénytelenségének kérdésében. á SW»»»llW«/! •• •.. ' Nemzeti ünnepükön a magyar nép őszinte ÍSarátsággal kíván Csehszlovákia testvéri népének további töretlen fejlődést, gyors előrehaladást a szocialista építés útján. Meggyőződésünk, hogy északi szomszédunk gyarapodása nemcsak a maga hasznát, hanem az egész szocialista közösség erejének növekedését is szolgálja. - ■ ' •' * " -- ■ & XB. . Bakos Ferenené (1921—1973) Elvtársai, munkatársai és a megye közvéleménye mély fájdalommal értesült arról, hogy Bakos Ferenené hosszas szenvedés után elhunyt. Bakos Ferenené 1921-ben született Ozorán. Eredeti foglalkozása mezőgazdasági munkás volt, korán megismerkedett osztályos társai sorsával és az annyi munkásmozgalmi örökséggel rendelkező községben nevelkedett kommunistává. Származása és a környezet, amelyben nevelkedett, egyenesen kijelölte életútját. 1915-ben lett a párt tagja és különböző testületekben fejtett ki közmegbecsülést kiváltó tevékenységet. Tagja volt a szakszervezetek megyei tanácsának. és munkahelyén, mint a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága Tolna megyei Igazgatóságának vezetője elévülhetetlen érdemeket szerzett példás szorgalmával, kiváló irányító- munkájával. Munkatársai szeretete és megbecsülése övezte. Embersége és a dolgozók iránti különleges figyelmessége közismert volt. Bakos Ferenené emlékét kegyelettel őrzi megyénk lakossága. Az Országos Szövetkezeti Tanács ülése Tisztújítás — SZNSZ-ülés lesz Magyarországon Az Országos Szövetkezeti Tanács tagjait az újabb négyéves működési időszakra a három országos szövetkezeti ágazat legfőbb szervei már az elmúlt hónapokban megválasztották. A 27 tagú tanács új összetételében pénteken az OKISZ szabadság-hegyi üdülőjében tartotta első ülését. Az ülés tisztújítással vette kezdetét Ennek során alelnök- ké újra dr. Molnár Frigyest, a SZÖVOSZ elnökét, Rév Lajost, az OKISZ elnökét és Szabó Istvánt, a TOT elnökét választották meg. A tanács ügyrendjének megfelelően az elnöki tisztet az alelnökök, évenként egymást váltva töltik be. Ez évben Rév Lajos az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke. Az OSZT nőbizottságának elnökévé Fehér Lajosnét választották meg. A tanács jóváhagyta dr. Pál Józsefnek, az OSZT titkáraként, valamint dr. Gye- nes Antalnak, a szövetkezeti tudományos tanács elnökeként való megbízatását is. Az OSZT pénteki ülésén Rév Lajos a tanács előtt álló fontosabb feladatokról. Fehér Lajosné pedig az OSZT nőbizottságának munkájáról tartott beszámolót. Végezetül a tanács elfogadta az OSZT idei munkatervét, s jóváhagyta költségvetését, örömmel vette tudomásul azt a bejelentést, hogy a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége végrehajtó, bizottsága New York-i ülésén elfogadta a magyar szövetkezeti mozgalom meghívását, s ennek megfelelően az SZNSZ központi bizottságának, valamint szak- bizottságainak ez évi ülését Magyarországra hívja össze. Peter János Párizsba érkezett Péter János külügyminiszter vezetésével megérkezett Pá4- rizsba a hétfőn kezdődő nem-» zetközi Vietnam-konferenciám f részt vevő magyar küldöttség^. Péter Jánost és a küldöttségé tagjait Le Bourget repülőterém- Mód Péter párizsi magvac. nagykövet, Vo Van Sung, a VDK párizsi diplomáciai misz- sziójának vezetője és Jean Paul Angles, a francia külügyi; minisztérium protokollfőnöke üdvözölte. Mindenki elitéli Izraelt Kurt Waldheim, a világszépe vezet főtitkára, a polgári repülés i története legmegrázóbb eseményének minősítette a líbiai Boeing—727-es katasztró-f fáját, s a legszigorúbb vizsgálatot követelte a több mint száz emberéletet követelő akció körülményeinek kivizsgál lására. % VI. Pál pápa részvéttáviratban fejezte ki együttérzését Moammer Kadhafi líbiai államfőnek a líbiai repülőgép ellen elkövetett tragikus végű izraeli támadás miatt. Táviratában a katolikus egyház feje határozottan elítélte az. ártatlan emberéleteket kioltó, erőszakos akciót. „A palesztínai forradalmi mozgalom őszinte részvétét fejezi ki a líbiai népnek és az áldozatok családjainak, s kijelenti, hogy ez a szégyenletes bűntény csak fokozza'az arab tömegek forradalmi elszántságát” — hangzik az üzenet, amelyet Jasszer Arafat, á Palesztinái felszabadítósi szervezet végrehajtó bizottságának elnöke intézett Kadhafi líbiai államfőhöz. • -> . A Nemzetközi Demokratikus .Nőszövetség tiltakozó táviratot küldött Golda Meir izraeli kormányfőnek. A távirat meg- bélyegzi agressziós cselekedeteiért Izraelt. Nagygyűlés Prágában Vasas művezetők tanácskozása Négyszáz küldött és mintegy 150 meghívott — társadalmi és gazdasági vezető — részvételével kezdődött meg a Vasas budapesti székházában pénteken a vas-, fém- és energiaipari művezetők első országos tanácskozása. Az eseményen megjelent Fock Jenő, a kormány elnöke, a Politikai Bizottság tagja, Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagja, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes és Méhes Lajos, a vasas-szakszervezetek főtitkára. Á kétnapos program megnyitója utón Méhes Lajos tartott beszámolót. Munkakörülmények a mezőgazdasági nagyüzemekben A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság pénteki ülésén megtárgyalta a mezőgazdasági nagyüzemek munka- és egészségvédelmének, a munkahelyi szociális ellátottságnak a vizsgálati programját. A téma közeljövőben induló ellenőrzését az teszi időszerűvé, hogy a mezőgazdaság műszaki-technikai fejlődésével növekszik a veszélyforrások száma; ezzel azonban nem jár együtt valamennyi gazdaságban a munka- és egészségvédelem feltété, leinek javulása, a munkavégzés biztonságának növekedése. (Folytatás az 1. oldalról) jelentőségű történelmi évfordulót ünneplő csehszlovák népet. A többi között a következő- zet mondotta: Teljesen osztozom azokban a gondolatokban és érzésekben, amelyeket Gustáv Husák elvtárs fogalmazott meg az évfordulóval kapcsolatban. Ma, amikor már negyed évszázad választ el bennünket azoktól a napoktól, különösen világosan kitűnik, hogy 1948. februárja a háború utáni történelem egyik sorsdöntő eseménye volt, Hatalmas osztályösszecsapás volt ez a nemzetközi küzdőtéren, amely a szocializmus győzelmével végződött. Gyökeres fordulópontot jelentett Csehszlovákia népeinek sorsában. Klement Gottwald szilárdan és egyértelműen kijelentette: Csehszlovákia nem lesz többé váltópénz az imperialista játékban. A nép a szocializmus javára, a valódi függetlenség, a demokrácia és a haladás mellett döntött. A mai Csehszlovákia a világ egyik élenjáró, gazdaságilag fejlett országa, amelynek szerepe és hatása a nemzetközi ügyekre állandóan nő. A februári győzelem ünnepe egybe esik az 55. évfordulójáról megemlékező szovjet hadsereg megalakulásának ünnepével. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a fasizmus elleni ádáz harcban a szovjet katonákkal vállvetve harcoltak azok a csehek és szlovákok, akik Ludvík Svoboda tábornoknak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság jelenlegi tisztelt elnökének dicső hadtestéhez tartoztak. Ez igazi fegyverbarátság volt. Az elmúlt években barátságunk szilárdult és erősödött. Együtt harcolunk a munkás- osztály eszményeinek megvalósításáért. összefűz bennünket a békére való közös törekvés a szocialista országok biztonságának megteremtésére, a háború veszélyének elhárítására irányuló erőfeszítése. Nemzetközi kérdésekről szólva kiemelte: — Ma az egész világ elismeri, hogy a nemzetközi eseményeknek a népek számára kedvező alakulásában nagy, mondhatni döntő érdeme van a testvéri szocialista országoknak, közös céltudatos politikánknak. Természetesen még sokat kell dolgoznunk annak érdekében, hogy megszilárdítsuk a békére. biztonságra és együttműködésre irányuló tendenciát. Ami Európát illeti, itt is még számos bonyolult problémát kell megoldani ahhoz, hogy mindörökre száműzzük a kontinensről a hidegháború szellemét. Az európai államok közti kapcsolatokat nem mérgezheti meg az erőszak és az önkény fasiszta politikájának semmilyen maradványa. Ilyen álláspontot foglalunk el a csehszlovák nép igazságos követelésével kapcsolatban, hogy az ^úgynevezett müncheni szerződést érvénytelennek és jogellenesnek ismerjék el. Ezt a problémát építő módon lehet és kell megoldani. Az óvárostéri nagygyűlés az Intemacionálé hangjaival és a fegyveres testületek tagjainak díszszemléjével zárult.