Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-23 / 45. szám
Egy vidéki halászati termelőszövetkezet két gyár ellen kártérítési pert indított. Mint a bírósági tárgyaláson kiderült, mindkettő ipari célokra, nagy mennyiségű vizet használ fel, ami aztán mint szennyvíz távozik. Az egyik gyár derítő- berendezéssel rendelkezik, és mindkét vállalat ebbe bocsátja a szennyvizet. A derítő azonban két éven át a nagy meny- nyiségű szennyvíz tárolására nem bizonyult elegendőnek, így történt, hogy az ipari szennyvíz — a derítőrendszer zsilipjén keresztül — abba a patakba folyt, amelyben a tsz tagjai halászni szoktak. Szakértői megállapítás szerint a patakba jutott szennyvíz következtében a halak oxigénhiány miatt teljesen kipusztulta Is. Az ügyben végső fokon ítélkező Legfelsőbb Bíróság szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a tsz keresetében foglaltak megfelelnek a tényeknek. A gyárak vétlenségüket bizonyítani nem tudták, a kárt közösen okozták, ezért a Polgári Törvény- könyv értelmében felelősségük egyetemleges. Egy építőipari vállalat kőművese magassági szintezést végzett, amikor a vasoszlop, amelyen állt, eldőlt, a munkás jobb kezére esett és hüvelykujját megsértette. Ezen az uj- ján már korábban festélces anya jegy volt, amely a baleset következtében gyorsan növekedni kezdett és — bár az ujjat műtétileg eltávolították — a beteg rákos áttétel következtében meghalt. A kezelésével kapcsolatban felmerült költségek és a hozzátartozói nyugellátás díjának megtérítéséért a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatósága a vállalatot 370 ezer forint megfizetésére kötelezte. A fizetési meghagyás hatályon kívül helyezéséért a vállalat pert indított. Az alsófokú bíróságok ellentétes ítéletei után az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke1 db 1972. évben vásárolt Panther típusú 6,3 tonnás AUTÓDARU tipizálás miatt ELADÓ. Érdeklődni: Dombóvár, 13—51. sz. telefonon Kovácsnál (380) A „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet felvesz VASBETONSZERELŐT, VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT ÉS IRODAI TAKARÍTÓNŐT, ASZTALOS SZAKMUNKÁST, ÖNTŐ ÉS LAKATOS SEGÉDMUNKÁST. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi csoportjánál Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. alatt. (394) Dolgozókat felvesz 16 évet betöltött lányokat szövőnek és csévélőnek felvesz a PTM angyalföldi szövőgyára. A betanulási idő szövőnek 8 hét, csévélőnek 3 hét. Ezen idő alatt kb. havi 1050,— Ft bruttó fizetést és napi egy forintért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár mmkaerő-gazdálkodásán. 1138 Budapest. Szekszárdi út 19. (133) Döntött a Legfelsőbb Bíróság rült, amely a keresetet elutasította. A határozat rámutat arra, hogy a munkaképesség-csökkenést véleményező orvosi bizottság szakvéleménye szerint a kőműves halála a balesettel okozati összefüggésben következett be. Ugyanezt állapította meg az igazságügyi orvosszakértő is és véleményüket megerősítette az Egészségügyi Tudományos Tanács igazságügyi bizottságának véleménye. Eszerint „nincs kizárva, hogy a baleset az eredetileg jóindulatú daganat rosszindulatúvá válásában szerepet játszott. így a halál a balesettel közvetett okozati összefüggésben állhat”. Minthogy pedig a balesetet az anyagtárolási balesetelhárító és egészségvédő óvó rendszabály rendelkezéseinek — a felperes megbízottja részéről történt — megsértése okozta, a hozzátartozói nyugellátást és a segélyezési költségeket a vállalat megtéríteni tartozik. Egy vállalat vezető tervezője találmányát, amely egy készülék jobb használatát tette lehetővé, szabadalmaztatta, majd felkínálta munkaadójának. A vállalat az ajánlatot elfogadta, a szabadalom tulajdonosa lett és egy gépipari vállalatot a gyártással megbízott. Ez a kivitelező vállalat szerződésileg kötelezte magát, hogy a feltalálónak öt éven át találmányi díjat fizet KöteleDunaújvárosi fotók Kamarakiállitás látható a megyei művelődési központ földszinti kistermében február 26-ig, a dunaújvárosi fotó- klub anyagából. A Szekszárdon bemutatott kollekció nem cáfolja a klub jó hírnevét: zömmel igényes, tartalmas képeket láthatunk. Van olyan, amit kétszer is: Laczy Zoltán egyik fotója egyszer „Régi és új" egyszer „Uj garázs” címen fut, alighanem a rendezés figyelmetlenségéből következően. A fotókiállítás jó: mégsem buzdítjuk a szekszárdiakat, hogy nézzék meg. A teremben, ahol függnek, egész héten gyűlések, értekezletek lesznek. Kár. — vi — FOLYAMKAVICS MINDEN MENNYISÉGBEN KAPHATÓ közfiletek és magánosok részére, uszodi Egyetértés Tsz paksi telepén. Szállítását is vállaljuk. Ügyintéző: Kiszl Károly, Paks. (426) Zamárdi KEKTO éttermünkbe SZAKÁCSOKAT, KONYHALANYOKAT, MOSOGATÓKAT, PULTOSOKAT, LESZEDÖKET ÉS TAKARÍTÓSZEMÉLYZETET KERESÜNK FELVÉTELRE. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a siófoki ÁFÉSZ-nál, Siófok, Kálmán I. sétány 4. (444) zettségének eleget is tett. azonban három év múlva, más munkája miatt, a gyártást abbahagyta és a készülékek előállítására egy másik vállalat kapott megbízást. Ez azonban nem volt hajlandó a feltalálónak fizetni. Ilyen előzmények után a tervező az ellen a vállalat ellen, ahol dolgozik, 370 ezer, a gyártó vállalat ellen pedig 144 ezer forint találmányi díj fizetéséért pert indított. Végső fokon az ügyben ítélkező Legfelsőbb Bíróság a munkaadó vállalatot 134 ezer forint fizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a tervező öt éven át jogosan követelhet találmányi díjat. Ezt három évig megkapta, tehát a további két év alatt gyártott készülékek után 134 ezer forint megilleti, amit a munkaadó vállalat, mint a szabadalom tulajdonosa és hasznosítója tartozik megfizetni. A gyártó vállalattal szemben a kereset alaptalan. HAJDÚ ENDRE FELVÉTELRE KERESÜNK gépírni tudó ADMINISZTRA TORT, KÖNYVELŐT ÉS RAKTÄRI SEGÉDMUNKÁST. TITÁN Kereskedelmi Vállalat szekszárdi raktárháza Szekszárd. (428) Városgazdálkodási Vállalat FELVÉTELRE KERES ÉPÍTŐIPARI MŰVEZETŐT, SZÉNTÜZELÉSŰ kazánhoz fűtőt ÉS SEGÉDMUNKÁST. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. (434) A TÜZES ÍJÁSZ (Robin Hood) RENDKÍVÜLI SIKER — RENDKÍVÜLI ELŐADÁSOK a Panoráma moziban. 24-én, szombaton délelőtt 10 és du. fél 4, 28-án, szerdán délelőtt 10 órakor is. (403) A Volán 11. sz. Vállalat felvételre keres szekszárdi lakosú PORTÁST, szekszárdi telephelyre GÉPKOCSIVEZETŐKET. Paksi telephelyre AUTŐSZERELÖKET. Jelentkezni lehet Szekszárd, Taftsay V. u. 21., illetve Paks, Báthori u. 28. _____________________(419) N épújság 7 1073. február 23. A Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyára szeptemberben induló FONÓMUNKASKÉPZŐ ISKOLÁJA 2 ÉVES SZAKMUNKÁSKÉPZÉSRE FELVESZ 8 általános iskolai végzettségű, 14—16 éves lányokat A tanulók a tanulmányi ösztöndíjon felül jutalom ösztöndíjat is kapnak. Az iskola ideje alatt háromszori étkezést és leányotthonunkban felügyelet melletti elhelyezést térítésmentesen biztosítunk. Jelentkezni lehet az iskolákban kapható jelentkezési űrlappal, vagy személyesen a gyár szakoktatási előadójánál, Kaposvár, Jutái út 6. I. emelet 14. (441) •_____________________ . ..Apróhirdetések... 3 szobás családi HÁZ beköltözhe_ tőén eladó. 2 család részére elosztható. Tolna, Marx K. u. 16. sz. __________________________________(367) KÉTSZOBA-komíortos új ház ipari árammal, mellékhelyiségekkel, kedvező fizetési lehetőséggel, beköltözhetően eladó, öcsény, Ga- ray u. 16. Horváth.____________(391) MÁZA vasútállomásnál kétszoba- összkomfortos IKERHÁZ garázzsal, nagy kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Levelet: Kertész Sán- dor, Honvéd u. 43._____________(381) K eveset futott 601-es TRABANTOT vennék. Ajánlatot ,,Készpénz 153G81” jeligére a szekszárdi hirdetőbe.__________________________(398) ~ ELAÖÖ családi hIF7 Í300 ‘ hégy-' szögöl telekkel, azonnal beköltözhető. Mórágy K/8. vasútállomás mellett. Érdeklődni a helyszínen, szombatonként délután. 1 __________________________(401) 5-ös ÉP^U szekszárdi kirendeltsége felvesz telepőrt, karosszéria- lakatost, és szerelők mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: ÉP- FU. Tartsay u. telepén.______(319) S ZOB A-kony hás új ház kis kerttel, mellékhelyiségekkel eladó. Szekszárd, Baka u, 10. (329) 500 db 15 hetes SEXALIN csibe eladó, megegyezés szerint. Cím: Schaller, Tolna, Garay u. 3. (385) VILLANYMOTOR szivattyúval és hidroforral eladó. „Készpénz 143676" jeligére a szekszárdi hir- detőbe.__________________________(387) A z 5-ös ÉPFU szekszárdi kirendeltsége felvesz autó-motor szerelőket. Jelentkezés Szekszárd, Tar- tsay V. u. telepünkön._________(214) NEMZETKÖZI kiállításon díjnyertes német boxer kutyámmal fedeztetést vállalok. „Azonnal" jeligére szekszárdi hirdetőbe. __________________________________(412) KÜLÖNFÉLE bontási anyagok (svédpadló, vakpadló, elhúzható faajtó garnitúra) eladók. Érdeklődés: MÉSZÖV szövetségi titkárságán, Szekszárd, Rákóczi u. 2. _________________________________(411) K étszoba-konyhás házrész kerttel olcsón eladó. Szekszárd, József A. 57. (X) LAKÓHÁZ GAZDASÁGI ÉPÜLETTEL és közvetlen a ház körül 5 kh. FÖLDTERÜLET, betegség miatt sürgősen ELADÓ. Juhász Gábor, Tabód-Szerdahely 16. sz. alatt. __________________i__________(407) K ÉTSZOBÁS, összkomfortos, kertes családi ház, központi fűtéssel eladó. Kaposvár, Vöröstelek u. 36. _________ (3G2) G YÜMÖLCSFA- és szőlőoltvány, valamint 470 négyszögöl belterület •^eladói-'Sonyhád,^Budai u. 22. - « __________________________________(414) SIÖAGARDON, Kölcsey utcában házhely eladó. Érdeklődni lehet: Kossuth utca 78. szám alatt. __________________________(410) J ÁNOSMAJORBA könnyű beteg férfi mellé idősebb nőt keresünk gondozónak. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Rózsa Ferenc kollégium portáján.____________________ (435) N agy mennyiségű MOHARMAG eladó, Bátaszék, Kövesdpuszta 55. Papp János. (436) A tapéta korszerű, az esztétikus lakás alapja. TAPÉTÁZÁST VÁLLALOK KÖZÜLET RÉSZÉRE IS. Markő Zoltán tapétázó mester 7148 Alsónyék, Óvoda u. 9. Igénybejelentés levélben. (392) A MILITARISTA ~Ü>1 V/ — Vadászni megy? Akkor ön gyilkos! (A Weltwoche-ből) gib ‘j