Tolna Megyei Népújság, 1973. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

FEBRUAR 23 FENTEK Jubileumi kiállítás nyílt Budapesten a Könyvklubban, ahol a 25 éves Bábszínház jelmezeit, bábfiguráit mutatják be. Járási TIT-klub nyílt Tolnán ^Sxekaxárdi kooperáció Üj típusú gazdasági épület a pécsi Üj Élet Tsz majorjában Névnap: Alfréd A Nap kél 6,37 — nyugszik 17,19 órakor A Hold kél------­n yugszik 8,39 órakor — Szocialista brigádvezetők értekezlete. A Hőgyészi Állami Gazdaság szocialista brigádve. zetői tanácskozást tartottak, ahol Gscheidt Mátyás igazgató ismertette az elmúlt év ered­ményeit, a végzett munkát, majd megbeszélték az 1973-as év gazdasági feladatait. — A Szekszárdi Bútoripari Vállalat egymillió-kétszázezer forintért eladta a város belse­jében lévő telephelyét a ta­nácsnak. Az itteni építménye­ket kiürítik, s lebontásuk után a helyükre egy hetvenlakásos garzonház és egy negyven­lakásos panelépület kerül. — Felhívjuk Szekszárd la­kóinak figyelmét, hogy dr. Ba­logh Judit, a VI. sz. körzet or­vosa továbbképzése miatt 1973. március 1—31-ig a Kadarka u. D/5 sz. alatti körzeti orvosi rendelőben a rendelési idő az alábbiak szerint módosul: a VI. sz. körzet rendelési ideje de. 8—10 óráig, a VIII. sz. körzeté du. 15—17 óráig. Fekvőbeteg-bejelentés csak 8—10 óráig a 14—641-es tele­fonon. Dr. Csehák Judit, városi főorvos — Horgászgyűlést rendez va_ sárnap, február 25-én a szek­szárdi horgászegyesület. A gyűlésen, amelyen az egyesület új tagjai is részt vehetnek, fontos kérdéseket tárgyalnak meg, a többi között vízszerzési és a dombori tanyaépítési problémákról lesz szó. — A Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa elnöksége ülést tartott, amelyen — a közgaz­dasági bizottság jelentése alapján — azt vitatták meg, hogy a megyei bizottság nél­küli alapszervezetekben eddig hogyan hajtották végre az MSZMP KB 1971. december 1-i határozatát, a SZOT, és a szakmai központi vezetőségek határozatait, az érintett üze­mek hogyan javították az üzem- és munkaszervezést. — Száztizenkét éves korában egy chicagói kórházban el­hunyt Mary Vuess néger asz- szony, aki rabszolga gyermeke­ként jött a világra négy esz­tendővel 1861, tehát az ameri­kai polgárháború kitörése előtt. — Feltehetően több mint 200 ember lelte halálát annak kö­vetkeztében, hogy a burmai Rangoon folyón egy munká­sokkal és iskolás gyermekek­kel zsúfolt komphajó össze­ütközött egy japán teherszállí­tó hajóval. A szemtanúk köz­lése szerint csak mintegy 40 embert sikerült kimenteni. — A "Balti-tengeren a born- holmi halászterületen kigyul­ladt egy dán halászhajó. A tűz eloltásában két lengyel moto­ros kollektívája segédkezett. A dán hajó fedélzetének nagy része leégett, legénységének tagjai közül azonban senki sem sérült meg. FELHÖÄTVONULÄSOK Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások szórványos esővel, élénk, többfelé meg­erősödő északnyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 4—9 fok kö­zött. Távolabbi kilátások kedd reggelig: erős északnyugati széllel felhőátvoníilások, meg­ismétlődő havas esővel, hó­záporral. Legalacsonyabb haj­nali hőmérsékletek eleinte plusz 3, mínusz 2, később mí­nusz 2, mínusz 7 fok között. Tolna nagyközségben járási TIT-klub nyílt. A tolnai mű­velődési központban helyet kapott klub alapító összejöve­telén szép számmal megjelen­tek az érdeklődők, köztük a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat helyben és a járás- beli községekben lakó tagjai. A megbeszélésen részt vett Zombai László, a megyei párt- bizottság művelődési és propa- gar.daosztályának képvisele­tében és Takács Mihályné, a TIT Tolna megyei szervezeté­nek titkára és dr. Kováts Jenő, a társulat megyei elnöke. Palotás József, a TIT járási Törő Ferenc 23 éves mő- csény-zsibriki kőműves tavaly július 29-én szabadult feltéte­lesen abból az egyévi és hat­hónapi szabadságvesztés-bün­tetésből, amelyet vagyon elle­ni bűncselekmény miatt sza­bott ki reá a bíróság. Amint ilyenkor szokás: a börtönben ismételten figyelmeztették, ne­hogy újabb bűncselekményt kövessen el, mert azonnal visszakerül. Az intelem nem sokat ért Törő szeptember 12-én a bony­hádi Etelka kisvendéglő elől megpróbált ellopni egy motor- kerékpárt, de nem boldogult elindításával. Átgyalogolt Ma- josra. Az ott elcsent 700 forint értékű kerékpárt Nagymányo- kon 100 forintért kótyavetyélte el. Kilenc nappal később — elhagyott helyen — levetkőzte­tett egy hatéves kislányt. Amit Törőnek a börtönből távozása előtt csak eshetőség­ként említettek, bekövetkezett; a bűnöző rabruhában állt a bíróság elé. A Bonyhádi Járásbíróság Zsebeházi Lászlóné dr. taná­csa az ügyészi végindítvány­nak — s természetesen a Tö­rő elkövette újabb bűncselek­Csütörtökön a versenyt kez­deményező Bajai Állami Gaz­daságban tartották meg az SZK—700-as szovjet típusú traktorokkal dolgozók verse­nyének díjkiosztó ünnepségét. Az egy évig tartó versenyhez 24 állami gazdaság 66 trakto­rosa csatlakozott. A követel­mény a nagy teljesítményű traktorok maximális kihaszná­lása. üzemanyag-felhasználásá­elnökségének titkára mondott bevezetőt, majd Kenderessy Tibor ismertette a TIT-klub programtervezetét, amit hasz­nos ötletekkel, javaslatokkal egészítettek ki a hozzászólók. A klub március eleji első műsoros estjén Ékes — érdes anyanyelvűnk címmel — nép­szerű budapesti színművész közreműködésével — rendez­nek irodalmi, nyelvészeti vi­dám összejövetelt. A program­ban szerepel újságíró—olvasó találkozó, Petőfi-emlékműsor, sanzonest, helytörténeti meg­beszélés és farsangi összejöve­tel is. mények veszélyességének — megfelelő szigorú ítéletet ho­zott. A bíróság Törő Ferencet háromévi fegyházra és a köz­ügyektől ötévi eltiltásra ítélte. Csütörtökön — délelőtt kezd­te tárgyalni a Szekszárdi Me­gyei Bíróság dr. Uzsák Zol­tán tanácsa Tóth Ferencné 24 éves diósberényi asszony bűn­ügyét. Tóthnét a Tolna megyei Főügyészség több emberen el­követett emberölés bűntettével vádolja. Az asszony — mint annak idején gyorshírben je­lentettük — a múlt év no­vember 2-án otthon egy leány- és egy fiúgyermeket szült. Az élve született gyermekeket az árnyékszékbe dobta. Az ikrek fulladás következtében vesz­tették életüket. nak és javítási költségének csökkentése volt. A vetélkedőn részt vevő traktorosok mind­egyike túlteljesítette a gépre előírt évi 11718 műszaknor­mát. A vetélkedő győztesei: ifj. Oláh János és váltótársa, ifj. Barócsi József, a Csákvá- ri Állami Gazdaság traktoro­sai, 19 000 normálholdnak meg­felelő gépi munkát végeztek SZK—700-as traktorral. A Pécs határában gazdálko­dó Uj Élet Tsz-ben csütörtö­kön üzembe helyezték és be­mutatták az ország első köny- nyűacél-szerkezetes nagy fesz­távolságú gazdasági épületét. Ez alkalmas különböző állatok tartására, de más célra — pél­dául terménytárolónak, gép­színnek vagy raktárnak — is használható. A szakemberek a jövő gazdasági épületének tart­ják. A hazai könnyűszerkeze­tes építkezésnek mindenesetre egy új szakaszát nyitotta meg ez az esztétikus, minden tekin­tetben korszerű objektum. Az épületet az úgynevezett „szekszárdi kooperáció” készí­tette: a Gépkísérleti Intézet szekszárdi irodája tervezte, a Dunai Vasmű gyártotta az acélszerkezetet és az acélleme­zeket, a kivitelező pedig a Szekszárdi Állami Gazdaság Tegnap — csütörtökön — délelőtt a Tolna megyei Fő­ügyészség bírósági és rendőr­ségi vezetők részvételével ope­ratív értekezletet tartott Szek- szárdon. Amint a beszámolóból kitűnt, megyénk bíróságai ta­valy megközelítően 400 sze­mélyt ítéltek el közlekedési bűncselekmények miatt, majd­nem 20 százalékkal keveseb­bet, mint 1971-ben. A közle­kedés biztonságának növelésé­hez kétségtelenül hozzájárult az ellenőrzés fokozódása, ami abból is szembeszökő, hogy az ittas vezetés miatt elítéltek száma csaknem megkettőző­dött. Másfelől erőteljesen utal a közlekedés biztonságának Kihallgatásakor Tóthné be­ismerte, terhességének megál­lapítása után úgy határozott, hogy születendő gyermekét nem neveli fel, hanem — eset­leg — állami gondozásba ad­ja. Elmondotta, hogy mivel két leánya már van, nem akart addig több gyermeket, amíg lakását újonnan be nem búto­rozza. Végzetes elhatározására a szülést követő percekben ju­tott. A bíróság a nyilvános tár­gyalást március 2-án délután 2 órakor folytatja. * Zsúfolt tárgyalóteremben ál­lott tegnap délelőtt a Szekszár­di Járásbíróság dr. Szigeth Fe­renc tanácsa előtt Lázár Fe­renc 19 éves és N. Imre 17 éves sióagárdi lakos. A két fiatalember a múlt év ápri­lisától kezdve — részben közö­sen — két betörést, hat lopást és kpt betörési kísérletet kö­vetett el Szekszárdon. a Sió- agárd közelében lévő Leány­váron, a községet környező ta­nyákon. Tolvajútjaik során ke­rékpárt, ruha- és ágyneműt, szerszámot zsákmányoltak, ök fosztották ki szeptember 16-án a sióagárdi római katolikus templom perselyeit. Lázár is, építőrészlege volt. Ezt a gaz» dasági épülettípust tavaly ősz­szel bemutatták a moszkvai „Technika 72” elnevezésű ki­állításon. Az épület belső fesztávolsá- ga 22 méter, ekkora oszlop nélküli istálló eddig még nem volt Magyarországon. Ez az el­ső olyan könnyűszerkezetes ál­lattartó épület, amelyben kizá­rólag hazai alapanyagokat használtak fel. A hangárszerű megoldás előnye, hogy bármi­lyen technológiai berendezést elhelyezhetnek az épületben, vagyis állandóan követhetik a technológia fejlődését, és an­nak megfelelően cserélhetik a berendezéseket. Az épület elemeit mindössze hat hét alatt szerelték össze. Ára azonos a hasonló nagysá­gú és korszerűségű istálló árá­val. > „iái növekedésére, hogy 1972-beh még a 150-et sem érte el azok száma, akiket közlekedési bal­eset miatt ítélt el a bíróság.' Az előző évihez képest a csök­kenés meghaladja az 50 száza­lékot. A bírói ítélkezés szigo­rúbbá válására következtethe­tünk abból, hogy a bíróság ta­valy körülbelül minden negye-: dik elítéltet tiltotta el a gép-' járművezetéstől, 1971-ben csak minden hatodikat. A nyomozás és az ügyészi tevékenység ala­posságát mutatja, hogy a köz-' lekedési bűncselekménnyel megvádolt személyek közül csak minden századikat men­tette fel a bíróság. N. Imre is csak elvétve dolgo­zott. A járásbíróság Lázár Feren­cet kétévi és kéthónapi bör­tönre, valamint a közügyektől egyévi eltiltásra ítélte. N. Im­rére egyévi és tízhónapi sza­badságvesztést szabott ki a bí­róság, amit a fiatalkorúak bör­tönében kell végrehajtani. A vádhatóság képviselője tu­domásul vette az ítéletet; a vé­dők és az elítéltek enyhítésért fellebbeztek. — b. z. — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd,» Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01. 123—01 Sportrovat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat. Szekszárd. Béla tér L Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 11,239 Levélcím: 7101 Szekszárd, Postafiők 71. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 48. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám: 25 069 Ismét bíróság elé került SZK—700-ason dolgozók versenye Gyermekgyilkos anya a bíróság előtt — Elítélték a tanya- és a templomfosztogatókat TOLUL KKOTEI VILÁG proletárjai egyesüljetek iuepuj Frr.rrirerG-mrmy; Közlekedésbiztonsági operatív értekezlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom