Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-06 / 4. szám
Téglagyári pillanatfelvétel: a behordok teli csillét gurítanák a kemencébe. Kiss Ferenc tulajdonképpen csak félciklus óta tanácstag, hisz csak a két évvel ezelőtti választás óta képviseli a téglagyár környékén lakók érdekeit. Egy héttel ezelőtt beszámolót tartott. Ennek visszhangja még a mai napon is érezhető: amikor néhány palánki lakos találkozik, ismét szóba kerül a problémacsokor: Palánk legalább annyira legyen a város szerves része, mint a Szőlőhegy. csak a hagyományos izzólámpákból minden második oszlopra egy-egy hatvanas égőt... S ha már a lámpák égnek, akkor biztonságosabban közlekedhetnek a műszergyárhoz, a BVK-üzembe, a téglagyárba, meg a lakótelepekre. Mert minden statisztikai adat ellenére legalább annyian járnak kerékpárral és gyalog a palánki úton, mint autóbusszal... Megszámláltuk január 4-én 15 és 16 óra között a gyalogos- forgalmat a régi hatos úton, tehát a palánki úton. A városból kifelé menő negyvenkét .embert számoltunk, a városba hatvanketten igyekeztek.. Műszakváltás után, tehát közlekedési holtidőben számoltuk az utasokat... A palánkiak haragszanak a Volán vezetőire. Évek óta kérik már, hogy a városi helyi járatot hosszabbítsák meg a Sió-hídig. A járatok mo6t csak a műszergyárig közlekednek. Miért? Hisz nem ott ér véget Palánk! Minden kocsiról hattizenöt személy száll le, akik gyalog folytatják útjukat a téglagyárig, a kórház gazdaságáig, a vízügyi javítóműhelyig, a palánki szakiskoláig. Volna lehetőség arra, hogy a buszok Belső-Palánkon parkoljanak. Egy kilométerrel növekedne mindössze az útvonal. De a Volán vezetői hallani sem akarnak arról, hogy a köz érdekében meghosszabbítsák a járatok útvonalát. így most gyalogolni kell a helyi járat minden negyedik utasának még plusz egy kilométert, hogy célhoz érjen. Mártonfai Dénes tanácstag, a szakközép- iskola igazgatója, már többször szóvá tette: közlekedtessék a buszokat a Sió-hídig, vagy be egészen a palánki iskoláig. Mivel még a mai napig sem történt érdemleges intézkedés, mondani sem kell, hogy a tanácstag szavát, a lakosság kérését milyen mértékben vette figyelembe a 11-es Volán menetrend-szerkesztősége. Ä palánkiak nagyon őrülnek annak, hogy ismét olyan postást kaptak, aki pontos, mint a legjobb safhauzeni óra. Reggel pontosan kézbesíti a posta új embere az újságot, a levelet, az értékküldeményt. E szolgáltatás tekintetében Palánk előrébb van, mint például a város Hermann Ottó lakótelepe. Az ember az ilyen tökéletesnek mondható szolgáltatás láttán — ne kívánjon automata postahivatalt Palánkra — még érthetetlenebbnek véli a Postát: miért nem tud a belvárosban jó postai szolgáltatást nyújtani... A boltok. Belső-Palánkon az ÁFÉSZ üzemeltet egy vegyesboltot Bredák Istvánná a bolt vezetője. Az iskola környékén, tehát Palánk e részén, ahol mintegy húsz család él, az ellátás kitűnő. Bredákné előtt az ÁFÉSZ boltosa havonta 18—20 ezer forint forS galmat bonyolított le. Néhány hónap óta a forgalom eléri a százezer forintot. És a forgalom ily nagyarányú felfutása csupán ennek az ügyes kereskedőasszonynak az érdemej (Vajon észreveszik-e ezt az ÁFÉSZ vezetői?) A kis vegyes, áru üzletben mindent vásárolhatnak a palánki lakosok, az iskola növendékei. Néha még választék is van például húsárukból, töltelékből, amikor a húsipar nem felejti el túrajáratába iktatni a palánki vegyesboltot Egyébként a bolt mellett, az iskola, és a helyi tanácstagok véleménye alapján egy minipresszó is nyílta Kocsma Belső-Palánkon nitt>j csen. Következik: Vélemények egy> másról.- Pj A palánki mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumának főépülete. Foto: K. Z. Mit kérnek a palánkiak? Első helyre a járdát helyezik. Véleményük szerint — és igazat is kell nekik adni — a Sió-hídtól egészen az újvárosi temetőig járdát kellene építeni. Elég volna mindössze két járdalap szélességű is, nem kívánnak aszfaltozottat, különlegeset. Csak olyat, hogy mentesüljenek ennek révén a balesetveszélytől. Most ugyanis aki az újvárosi temetőtől a Sió-hídig. pontosabban belső Palánkig gyalog közlekedik, félpercenként ki van téve az életveszélynek. Az úttest keskeny, burkolata igen rossz. A mintegy háromhónapos fokozott igénybevétel, amíg a hatos út hídját javították, any- nyira tönkretette a palánki utat, hogy szinte csak lépésben lehet rajta közlekedni... És ezen az úton bonyolódik le a gyalogosforgalom is. Nincs a napnak olyan negyedórája, hogy ezen az útszakaszon néhány ember ne ballagna vagy kifelé vagy be a városba. A járművek kerülgetik, veszélyeztetik a gyalogosokat. A járda építésére volna terület az úttest mellett. Mint mini közvélemény-kutatásunk eredménye is mutatja a palánkiak szívesen vállalnának társadalmi munkát arra, hogy járda épük- jön a Sió-hídig. Elegendő volna, ha egy lánctalpas traktort az úttest valamely oldalán elindítanak dózerlappal, az egyenletes terepre könnyűszerrel, különösebb képesítés nélkül el lehetne helyezni a járdalapokat — ha ilyent adna a tanács... Ha már kész a járda — és előtte is meg lehetne oldani — kellene a palánki útra világítás is. A közel kétkilomé- teres városhoz tartozó utat egyetlen villanykörte sem világítja meg. Azt kérték Kiss Ferenc tanácstagtól, a téglagyár művezetőjétől, hogy járjon el: a város rendelje meg a DÉDÁSZ-nál az út kivilágítását. Nincsenek nagy igények. Nem kérnek higanygőzlámpát, Kinek az életét szeretné megismerni ? A pincehelyi tanácstitkár Mottó: Kerüljünk közelebb, hozzuk össze egymást. — Legyen szíves megmondani a nevét. — Juhász Ottóné, Molnár Erzsébet. — Szívesen beszél az életéről? — Nem. Attól függ. Általában szűkebb körben előfordulhat, de ilyen szempontból őszintén megmondom, nem nevézhetem magam túlságosan közlékenynek. — Uj sorozatot kezdünk a Népújságban. Minden héten megkérdezzük majd valakitől, hogy kinek az életét szeretné megismerni? Eközben ő maga elmondaná a saját életét. — Rám ki kíváncsi? — Mi. — Maguk? — Igen. Azért, hogy megkezdjük sorozatunkat. Emberi dolgokra gondolunk. Szó sincs intimpistáskodásról. Beszélgetés közben tapasztalni fogja. Szülők, gyerekkor, életút, ilyesmi. Hogyan kezdi például megírni az önéletrajzát? — Békésszentandráson születtem 1936-ban. — Folytathatjuk? — Nem bánom. — Akkor legyen szíves „írja” tovább. — összesen kettőt írtam. Az elsőt 1952-ben, a másodikat 1971-ben. Fiatalon, 16 éves koromban kerültem a nagyszé- kelyi tanácshoz. Jóval később, 1971-ben megbíztak itt Pincehelyen a tanácstitkári teendőkkel. Ez volt a második önéletrajz-írásom ideje. Szüleim a felszabadulás előtt cselédes- kedtek a békésszentandrási határban. Később tanyások. - Ezekre az évekre alig emlékszem. 1942 viszont már jobban megmaradt bennem. Házat énítettünk, összefogtak a testvérek, a rokonok. Vályogot vetettek és ahoev ma mondanánk, saját erőből, saját kivitelezésben végezték az építkezést. Szüleim számára bizonyára öröm és gond lehetett egyszerre. Én viszont nagyon Untam, mivel nagyocska létemre rám maradtak a kisebb testvérek, egész nap rájuk vigyáztam, pátyolgattam őket, pedig játszani szerettem volna. Még itt Nagyszékelyben is évekig az volt a dolgom: vigyázni a kisebb testvérekre. Belefáradtam, és férjhez menésem után megfogadtam: hozzánk nem jön a gólya. Elképzelheti, heten voltunk testvérek. Ilyenformán én már tíz éves koromban felnőttnek számítottam. Semmi nem jutott abból, ami fiatalság bolondság címszó alatt foglalható össze. — És a gólya? — Van két fiam, az egyik tízéves, a másik nyolc. Feloldottam a fogadalmat, illetőleg feloldottuk. Mondom, egy népes, sokgyermekes család volt a miénk, és még most is az. Sok különbség van közöttünk, egyben, a legkisebb öcsémet kivéve, a testvéreimmel valamennyien hasonlítunk egymásra. Abban, hogy mindig szerettünk tanulni. Szeretjük a könyveket, én magam is, bár nagyon kevés az időm, rendszeres könyvfogyasztó vagyok. Számtalanszor előfordul, este könyvet veszek a kezembe, s addig nem teszem le, míg ki nem olvasom. A tanulást persze úgy képzelje el, hogy a felnőttoktatás lehetőségeit használjuk ki. Én magam is munka közben levelező tagozaton végeztem el a közgazdasági technikumot. A hét testvérből hat él. Elég változatos foglalkozást űznek. Az egyik kábelszerelő, a másik katonatiszt, a harmadik üzletkötő, a negyedik gépszerelő, s közben most végzi az autóközlekedési technikum utolsó osztályát. Az öcsém épületlakatos, én, de hiszen ezt tudja, tanácstitkár vagyok. — Mit' gondol, ilyen közelről, erről az oldaláról ismerik magát a pincehelyiek? — Ennyire részletesen biztos nem. — Tanácstitkár, féleség, anya egyszerre. És naponta utazik. Reggel jön, este megy. Sok ez? — Hogyan mondjam? Egy részről szerencsés vagyok, hiszen szüleim ott laknak Nagyszékelyben. Édesapám nyugdíjas erdőmunkás. Én viszont Nagyszékelyből járok Pincehelyre dolgozni. Megmondom őszintén: nem valami túl jó érzés tanácstitkárnak lenni. Nagyon nehéz. Az viszont határozottan élmény és erőt adó érzés, hogy látom, bíznak bennem. Mindenesetre ha arra gondolok, hogy még milyen feladatok várnak rám, hát őszintén szólva elkedvetlene- dek. Előttem a négy évig tartó tanácsakadémia. Elképzelheti. Aztán a férjem Budapesten dolgozik, egy héten egyszer jár haza. Mosás, takarítás, vasalás, mindig minden a hét végére marad. Nem könnyű, de hát senkinek sem könnyű, minden munkának van jó és rossz oldala. Bírom, csinálom. — Mennyi a fizetése? — Háromezer forint. — Milyen a napi életrendje, munkarendje? — Az idén sokkal könnyebb mint tavaly. 1972-ben ritka kivételtől eltekintve minden reggel négy órakor volt ébresztő, mivel csak ilyen módon értem el az autóbuszt. Május óta megtörtént a menetrend-változás, és azóta nekem is könnyebb. Fél hét amikor kelek, elvégzem a reggeli házimunkát és a 8,10-es járattal indulok ide, a munkahelyemre. Hát itt az a dolgom, ami egy tanácstitkár dolga. Ezt hosszadalmas lenne részletezni. Minden este hazajárok, s ugyanazt teszem, mint mindegyik dolgozó nő, családanya. Erről sok újat nem tudok mondani. Egy bizonyos, nem tudom miért, mindig időzavarban vagyok. — Kinek szeretné megismerni az életét? — Nem is tudom. Eszembe ötlött Csapóné elvtársnő, az országgyűlési képviselőnk. Keveset tudok róla. Annyit csak; hogy dolgozó nő, családanya, országgyűlési képviselő. Szívesen ismerném meg az életét, és főleg az érdekelne, hogyan jut ideje mindenre Igen, őt szeretném jobban megismerni. — Reméljük egy hét múlva ezen a helyen bemutathatjuk majd országgyűlési képviselőjüket. Köszönjük a beszélgetést. — Sz. P. — Népújság 1973. január 6, Palánkíak — Palánkról
