Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-05 / 3. szám
Járási művelődési központ. Dombóvár túl a palánk! mezőgazdasági szakközépiskola és gazdaság épületcsoportja van, majd ettől északra a vízügyi gépeket javító üzem. Palánkon körülbelül ezeröt- százan dolgoznak. Következik: A palánklak Palánkról.- Pj Mechanikai Mérőműszerek Gyára. Ezredmilliméteres pontosságig lehet ezzel a műszerrel beállítani a gyártást ellen-. őrző szerszámokat. Tervek télre, tavaszra Csikós Imrével, a járási és városi művelődési központ igazgatójával beszélgetünk. A téma: a ház tervei a következő félévre. — Bármit szeretnénk, elsősorban az épületünk adottságaival kell számolnunk. Színházi előadást nem rendezhetünk, bármekkora igény lenne rá a tizennyolcezres városban, mert kicsi, korszerűtlen a színpadunk. Most kértük meg a pécsi színház szakértőjét, hogy átmeneti megoldásként tervezzen számunkra egy színpadot, de nem sok remény van a megoldására. Hangversenyeket is a klubteremben rendezünk. Idén is lesz tavaszi hangversenysorozat, amire száz- százhúsz bérletessel számolunk, Kétftetenkint lesznek a hangversenyek, a művelődési központ mellett a megyei tanács és a helvi zeneiskola szervezésében. A műsorterv még nem készült el. Januárban kezdek m*”d 8 szokásos támoRfánc-tanfolvam is. Két irodalmi estünk lesz: Nsw Attila és Margittay Ági jön Dombérrírra. — Idén kerül sor a „Dombóvári napokra”?-» A tervek szerint máius 13 és máius 19 között. A város vezetősége úsv döntött, hogy kétévenként rendezzük m°g az ünnepségsorozatot, utoljára 1971-ben volt. A „Dombóvári napoknak” kettős célja van. Hagyományt szeretnénk vele teremteni, illetve feleleveníteni a „Kapos menti napok” emlékét. A másik célunk: fórumot biztosítani a város művészeti csoportjainak a szerepe lésre. Ezért is lesz a hét kulturális jellegű. Az ünnepi sorozat programiában sor kerülne szoboravatásra, városunkban látnánk vendégül egy egészségügyi témájú tudományos tanácskozást, divatbemutatót, ekkor lesz a rinorterőr- sök országos vetélkedője, kiállítás az NDK-ról és egy MHSZJ modellező bemutató. — Az 1972-es év mutató! szerint a művelődési házban átlagosan három foglalkozás volt naponta, és negyvenezer látogatónk volt. Szekszárdon, aí megyei művelődési központban kétszer ennvi foglalkozás, éfl hatszor ennyi látogató a Jellemző! Pedig Dombóváron iá vannak hagvnmábvai a műve-; lődésnek: csak kedvük nincs aí dombóváriaknak ebbe az elavult, csónva és hideg énülétbe járni. Nammn nagv szükség lesz az űi korszerű művelődési közoontra. amit az ígéret szerint a iövőben elkezdenek maid tervem? — hallottam Csíkos Imrétől. ~ Vfé — 1 A megye mezőgazdaságának eredményei meghaladják az országos átlagot (Folytatás az l. oldalról) nát Megszűnt az élelmiszerfeldolgozó ipar krónikus nyersanyaghiánya, viszont a burgonyaterület állandó csökkenése már veszélyezteti az ellátást. A sertéságazat 1,1 millióval több sertést produkált, mint 1971-ben, a sertéslétszám elér. te az ötéves terv végére tervezett szintet. A juhállomány tovább csökkent, olyannyira, hogy az állat- tenyésztésben a legtöbb gondot okozó ágazattá vált Ezt a csökkenést megfelelő intézkedésekkel akarják megállítani. A miniszterhelyettes éppen azért türelemre hívta fel a juhtartó gazdaságokat Mint ahogyan előnyhöz Jutottak azok a gazdaságok, amelyek a kormányhatározat megjelenése előtt is intenzíven tenyésztették a szarvasmarhát, hasonlóan előnyhöz Juthatnak a juh- tenvésztő gazdaságok. Váncsa Jenő foglalkozott a mezőgazdaság Idei feladataival bt mérsékelt egyszázalékos növekedést keli produkálni. A növénvterm°sztés bruttó termelési értéke az elvárások szerint a tavalyi szinten marad. a gabonatermesztésben ismét el kell érni a tízmillió tonnát, a takarmánvtermesz- tésnek biztosítania JmP a hazat Kzflkséeíetpt.. Mintpzv 9a 000 hektárnyi területen kell mknr- rénát termelni tíz százalékkal növelni a zöldséerráiáv — elsősorban a friss zöldség _ termel énét. TTárom-némr százalék, kai keP^ növetol a tobénlétszá- mot. A sertésé vazatban a srintentartésboz a naevnze- meknak kpP Iriemrenlftenl a háztáifban várható tenyésztési Vissza esést. A mezSr*naífas?g műtrárnr a- eTláfáoa inmit rio nem tiMfiék kteléirftonl pz összetett mffti.Amrák irénfj Irtémrt. *>ö jrTáznléWol töt>Ti TiSirértvvééá Szer kerül fnreatomba. amnjvnV habnzatslárq 25 millió deliért feráftanak'. Periibázásokra 1*15 miliiárő ínrint hit. amelv motremrezik az ötéves terv ereded, ez évre esedékes célkitűzéseivel. Az építkezések vonalán csökkent a beruházási kedv, és ha voltak is csalódások a korábbi években, bátorítani kell az építkezésekre azokat az üzemeket, amelyekben megvannak a feltételek. Tolna megye mezőgazdaságának eredményeit méltatva, elmondotta a miniszterhelyettes, hogy azok majd mindenben meghaladják az országos átlagot. Elismert a termelés- szervező és irányító munka, az eddig kialakított termelési rendszerek — amelyek révén ért el a megye ötven mázsát megközelítő kukorica-átlagtermést, tíz mázsával többet az országos átlagnál. A szőlő- és gyümölcstermesztésben lesznek gondok, miután csökkent a termelési kedv és az ültetvények területe is. Ezért és ennek érdekében a minisztérium anyagot terjeszt a kormány elé. amelv majd a szekszárdi szőlővidék rekonstrukciójában is kedvezően érezteti hatását. A miniszterhelyettes értékelése után részletekbe menő tárgyalást folytattak a megye és á minisztérium vezetői, a szarvasmarhaprogramról. az üzemanyag- és a villamos- energia-ellátásról, a szanálási eljárásokról. Az új rendelkezés kedvező lehetőséget nyújt a szanálásra kerülő szövetkezeteknek: az ötszázalékos kamatra adandó, visszatérítendő állami támogatás visszafizetési módját a szövetkezet választhatja meg. A szekszárdi egészségügyi vágóhíd építésének kérdését a MÉM az év első negyedében terjeszti a Gazdasági Bizottság elé. A szarvasmarhaprogramra vonatkozó megyei elképzeléseket a minisztérium erkölcsileg és anvagilag is támogatja: például egv kedvezőtlen adottságú gazdaság modellüzemmé alakításában. BI. Gondoskodás a gemenci erdő vadjairól * Befagytak a vizek, a folyami holt ágak, morotvák, zajlik a Sió a gemenci erdőben. A szennyezett Sió-csatornából különben sem innának a szarvasok, az ivóhelyek pedig bejegesedtek, ezért nedvdú- sabb takarmányt juttatnak a vadnak, főleg törköllyel, silóval, valamint vadgesztenyével etetik a gímszarvasokat. Kukoricát már november 1-e óta hordtak az erdő vadjainak, azonkívül kaptak hűtőházi zoldséghulladékot is, főleg azért, hogy helyhez szoktassák a vadállományt. ne kóboroljanak ki a mezőgazdasági művelésű területekre. Parti István, a Gemenci Állami Erdő. és Vadgazdaság vadászati igazgatóhelyettese 180 000 holdnyi hatalmas terület vadgazdálkodását irányítja Tolna és Bács-Kiskun megyében. Tőle tudtuk meg, hogy az ártéri erdőkben az új év elejéig még találtak maguknak táplálékot a szarvasok, s különösen kedvenc csemegéjüket, a lágy fák sima kérgét fogyasztották. Az erdőség állatai, gímszarvasai jó erőnlétben tekintenek léli ellenségük, a havazás elé. Nemrégiben kezdték meg a lucerna etetését, s az új évig kedvező időjárás folytán, két hónappal későbben, s így körülbelül 1800 mázsa lucernaszénát takaríthattak meg. A gazdaság felkészült a zordabb időjárásra, a hófúvásokra is, és ha szükségessé válik, ezernyi etetőhelyen gondoskodik a szarvasok, az özek, a vaddisznók, valamint a vad szárnyasok táplálásáról is, szerte az óriási erdőbirodalomban. (B. LJ • A vasútállomásról minden reggel öt óra huszonöt perckor indul az első járat a műszer- gyárig. A távolság 4,4 kilométer. Az autóbusz tizenöt perc alatt teszi meg .ezt az utat. A műszergyárat Palánk közepének fogadhatjuk el, hisz előtte és utána is vannak üzemek. Itt fordulnak— a buszok, itt van a legnagyobb parkolóhely. Palánk, Szekszárd egyik új iparnegvede. Egyik, mert a Keselvűsi út mentén sorakozó üzemek is ioamegvedet képeznek. A palánki az újabb, a korszerűbb üzemek teleohelye; ugyanakkor itt évezredes ioar is működik: a téglagyár több mint száz éve. A szekszárdi múzeum régészei avarkori sírokat tártak itt fel. az avarok temetkezéseiből, s a sírok számából arra lehet következtetni, hogy Palánk mindig jelentős település volt. Palánkon egész történelmünk végigvonult, mígnem jelentősége egvre csökkent, Vésíil már csak egy kis gazdaság, meg a téglagyár maradt. A hatvanas évek eleién kezdődött Palánk felvirágzása. Az Íoartelenítésre kiválóan alkalmas területet rohamosan kezdjek be^níteni. A Mechanikai Mérőműszerek Óvóra szekszárdi gyárának építéskezdSse valóiában azt is jelentette, hogy vároznnk iparosodása megkezdődött. Vizet, villanyt kellett ide Vezetni, utat is kellett volna építeni, de ott volt a régi, azon rázódtak az építőanyagot fuvarozó teherautók. Az építkezés látványosság volt, hisz ekkora új üzemházat, mint amilyen az MMG részére készült, a városban még nem építettek. Az építés módja is újszerű volt, hisz először alkalmaztak középblokkokat. Végül is ez az üzem arról is nevezetes, hogy akkor adták át ünnepélyesen, amikor már több hónapja üzemszerűen termeltek a műhelyekben... Az MMG után hozzáfogtak a bőrdíszmű üzemének építéséhez. Különböző okok miatt végül is a fair egyénig épített üzemet a Borsodi Vegyi Kombinát vette meg, és építtette fel a műanyag ajtókat, burkolóléceket gyártó üzemét. Azután elég gvors ütemben elkészítették az APIT autójavító műhelyét. Ezzel egvidőben felépült az ÄFOR üzemanyagtöltő állomása. Maid hozzáfogtak egy Úti per-rend szerű ház építéséhez. Először olvan hírek terjedtek, hogv a város megbízásából a TOTfiV irodaházat ép'h végül-lakóház lett belőle. Két és fél éve pedig hozzáBorsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyára, összeállítják • műanyag; lécekből az ajtót. fogtak egy csecsemőotthon építéséhez in. Ez a pavilonrendszerű, korszerű egészségügyi intézmény az Idén készül eL A Palánki Téglagyár — az Ipari üzemek közül a legkisebb — felett néhány évvel ezelőtt meghúzták a lélekharangot Kifogyott az agyag, túlságosan költséges a téglagyártás, ha a nyersanyagot úgy kell odafuvarozni. Kijelöltek egy bányát a Mözsl-hegy oldalában. a város nem engedélyezte a tájképet rontó bánya megnyitását amelyet végül nem is nagyon erőltettek a téglaipar vezetőt így a tégla- gyártáshoz szükséges anyagot most Csatárról szállítják ide. A városon keresztül tizenöt-tizennyolc ezer köbméter földet kell Palánkra hordani, hogy az egész évi termelésbe* elegendő nyersanyag legyen. A Palánk! Téglagyárat végül is bezárják, erre várhatóan akkor kerül majd ser, ha a Báta- széki Vázkerámia már át tudja venni ennek a gyárnak is a szerepét» Kevesen tudják, hogy a szekszárdi kórház gazdasága is Palánkon van. tonen látják el a kórház konyháját nyera- anyaggaL A kórházi gazdaság a Sió-töltésig terjed. A Sión Palánk