Tolna Megyei Népújság, 1973. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-25 / 20. szám
KORUNK A közös szovjet—francia űrkutatás új programja Lehet-e jól aludni a világűrben ? Az élet nemcsak tevékeny munkát jelent, hanem kötele, ző pihenést is. Gyakran panaszkodunk a természet tökéletlensége miatt, hogy életünk harmadát álomban kell tölte- nünk, de ritkábban dicsérjük az álom-ébrenlét életritmus bölcsességét. A világűrben ez a ritmus szigorú axiómává válik. A stresszt kiváltó, feszült helyzetek sokasága, amelyekből az űrhajós munkája áll, az emberi szervezettől maximális pszichofizikai teljesítményt követel. Az ehhez szükséges erő helyreállítására egyetlen varázsló képes: az álom. Amikor az egyik Apolló űrhajó repülése idején a Földön megtudták, hogy két űrhajós álmatlanságtól szenved (egyiküket erős gyógyszerkészítmény hatásának vetették alá, a másik „reggelig” ébren maradt), komoly aggodalmat keltett a NASA orvosbiológiai kutatásokkal foglalkozó osztályának szakértőiben. Erről szólt a nemrégiben Jerevánban tartott „Ember a világűrben” szimpóziumon tartott előadásában az Apolló-űrhajók útjainak általános eredményei kapcsán az osztály igazgatója, Charles Berry professzor. Szavai meglepték a jelenlévőket, hiszen a Vosztok-. Voszhod- és Szoiuz-űrhajók korábbi útjai során nem volt ok nyugtalanságra a világűrben való alvás miatt. A szimpózium végére azonban, a szovjet, francia, angol szakemberek kutatásairól szóló eladások után nyilvánvaló lett, milyen komoly probléma ez. Az alvás az agy egyik alapvető funkciója, bonyolult agyműködés. Nem egyszerűen alszunk, hanem „lassan” és „gyorsan” alszunk. Ezeknek a fázisoknak is megvannak a maguk belső fokozatai. így a „lassú” alvásban világosan megállapítható a mély stádium, a „delta-álom”. Az alvás összes stádiumai szerves kapcsolatban vannak a folyamatos pszichikai tevékenységgél, a tudatos és tudattalan benyomások ciklikus változásaival is. Az ember agya mindegyik stádiumban működik, a legaktívabban a „gyors” alvás közben. Ebben a szakaszban tudatunk kaleidoszkópszerű gyorsasággal „szokatlan kombinációkat alkot szokásos benyomásokból”, ahogy ezt a nagy orosz fiziológus, Iván Szecsehov megfogalmazta. A kísérletek tanúsága szerint alvás közben szubjektiven értékeljük az eltelt idő hosszát. Kísérleti személyektől éjszakai álmuk különböző stádiumaiban megkérdezték, mennyi idő telt el azóta, hogy elaludtak. Az egyik tudós, Ljev Látás adatai szerint a delta-stádiumban felébresztett személyek fele egy órányi valóságos időből 40—50 percet tévedett (a delta-stádiumban az agy lassan dolgozza fel az információkat). Érdemes azonban a kísérlet alanyát a „gyors” alvás stádiumában felébreszteni, amikor a pszichológiai folyamatok mintegy pótolják a mulasztottakat, és az elalvás óta eltelt teljes idő becslése közel lesz a valóságoshoz. Egyébként a kialudtság szubjektív érzése is csak e két stádium után jelentkezik. Az ember az évezredek során álmában és ébren hozzászokott az észrevétlen levegőhöz, a nyomáshoz és a test súlyához, az éjszakát kísérő ismerős zajokhoz és a foreó Föld által huszonnégy óránként kiadott utasításhoz: Aludni! kezményeként pedig nemkívánatos pszichofizikai tünetek léphetnek feL Ljev Látás előadásában a kozmikus környezet különböző tényezőinek az alvási folyamat elemeire gyakorolt hatásáról szólott. Berry professzor arra vonatkozó adatai nyomán, hogy az Apolló—11 legénysége milyen hosszúra becsülte az alvás idejét (az űrhajósok olykor három órával csökkentették annak valóságos időtartamát), a szovjet tudós kiemelte a súlytalanság tényezőjét. A súlytalanság kihat az egyensúlyrendszerre, amely viszont a „gyors” alvás mechanizmusával kapcsolatos, így valószínűleg lerövidíti ezt a stádiumot és megváltoztatja az egyes fázisok arányát az alvás általános struktúráján belül. A nappal és éjszaka, világosság és sötétség ciklusát a tudósok nem tartják az ember alvásának jellegét meghatározó döntő tényezőnek. Felmerül azonban a kérdés: hosszú kozmikus utazások esetén megfelelő-e a szokásos huszonnégy órás ciklus? Kell-e ragaszkodni ehhez? A kísérletek azt mutatják, hogy az elszigetelt szervezet arra törekszik, így kényelmesebb a számára, hogy néhány órával meghosszabbítsák a rendes huszonnégy órás ciklust. Arra a kérdésre válaszolva, mi okozta az Apolló űrhajósainak „álmatlanságát”, a valószínű tényezők egyike gyanánt a zajingereket nevezték meg. Az elmúlt évtizedben kezdődött szovjet—francia világ- űrkutaíási együttműködés tovább folytatódik. A hetvenes évtized talán legérdekesebb közös kísérletére 1975-ben kerül sor. Ebben az évben az Indiai-óceánban fekvő Ker- guelen-szigeten kiépített rakétaindító állomásról francia gyártmányú ERID AN rakétával szovjet tervezésű elektrongyorsítót küldenek fel a magnetoszférába. A közös kísérlet során gyorsított elektronrészecskéket lőnek be a magnetoszférába, hogy ezáltal ott olyan jelenségeket provokáljanak ki mesterséges úton, amelyek abban a régióban természetes módon is végbemennek. A kísérlet során tehát az ember mesterségesen rekonstruálja a mágneses és atmoszférikus vissza- szórás jelenségét, a sarki- fényt és a hullámrészecskék egymásra hatását. Ismeretes, hogy magnetosz- féra a Föld légkörének legkülső része, ahol az elektromosan töltött részecskék mozgását a Föld mágneses erőtere határozza meg. A geofizikusok remélik, hogy az 1975-ös kísérlet után jobban meg fogják érteni azokat a fizikai jelenségeket, amelvek a magnetoszféra dinamikájára hatnak. Plazmafizikusok is érdeklődéssel várják majd az 1075-ös kísérlet lefolytatását; plazmaállapotú anvag ugyanis a magnetoszférában is előfordul, de ezt laboratóriumi szinten nem tudják előállítani. A geofizikusok másfél évtizede kutatják a magnetoszféra mágneses és elektromos mezejének struktúráját, az itteni plazma jellegét és a napszélnek a plazma állapotú anyagra gyakorolt hatását. Remélik, hogy az elektron- gyorsító bevetése a magnetoszférában ezt a kutató munkát is elősegíti. Az ARAKS nevű közös szovjet—francia kísérlet során a felgyorsított elektronokat megfelelő intenzitással küldik be a magnetoszférába, mégpedig különböző irányszögekbe történik a belövésj Az Egyenlítőhöz viszonyítva 0,60 és 120 fokos szögben belőtt elektronok a magnetoszférában különböző fizikai jelenségeket provokálnak. Nemcsak a kilövés technikája bonyolult művelet, de természetesen megfelelő detektorokat is fel kell küldeni a magnetoszférába, hogy a kísérlet során kiváltott fizikai jelenségeket mérni tudják. A detektorok egy részét a rakéta fedélzetére telepítik. A detektorok segítségével az elektronrészecskék egymásra- hatását vizsgálják a magnetoszférában. A rakéta előtt 2-1 kilométerre egv előrekül- dött orr-rész halad, amelybe nagy érzékenységű rádióvevőt szerelnek. Ezt a rádiót érzékelő a plazma és az elektron- sugárzás egymásrahatását méri. Hasonló jellegű kísérleteket eddig csak az amerikaiak és a szovjetek végeztek a világűrben. 1969-ben amerikai űrkutatók mesterséges sarki fényt keltettek. 1970-ben pedig Walloos Island-ról kutató rakétát lőttek fel, amely az elektronsugarak és a olazma egvmásrahatását vizsgálta. Ilyen nagyszabású magneto-' szféra-kutatási tervet, mint az ARAKS, eddig még nem hajtottak végre az űrkutató hatalmak. H. M. A világűrben pedig? Az űrhajó kabinjában az atmoszférára jellemző mutatók a hőmérséklet, a nedvesség, a nyomás elsősorban zavartalan állandóságukkal térnek el a megfelelő mutatók földi értékeitől. Már ez maga figvel- mezteti a szervezetet. A súly, a nappal és é’szaka váltakozása — az összes többi megszokott ismérv megszűnik. Ezek a körülmények krónikus változásokat idézhetnek elő az űrhaiósok éjszakai alvásának struktúrájában. Ezek követEurőpa—II rakéta Jelenlegi konstrukciójában nem üzemképes — ezt az elmarasztaló ítéletet mondta ki az elmúlt év novemberében felbocsátott Európa—II. rakéta kudarcának okát vizsgáló bizottság. A hiányosságok kiküszöbölése mintegy egy-más- fél évvel tolja ki a következő start idejét, amely így 1973. május 1. és november L között terveznek. 1973 végén, vagy 1974 elején ezt egy másik, ún. kvalifikációs start követi. Az első műveleti startra ezek szerint csak 1974 végén kerülhet sor — a Symphonie mesterséges bolygó felbocsátásával egyidejűleg. A hibák kiküszöbölésének költsége becslés szerint 65—75 millió nyugatnémet márkát tesz ki. Épül a legnagyobb teleszkóp A világ egyik legnagyobb obszervatóriumában, a Szovjet Tudományos Akadémia ze- lencsuki asztrofizikai állomásán befejezték a 6 méter átmérőjű óriásteleszkóp alapjának szerelési munkálatait Az új csillagvizsgáló a kaukázusi hegyvonulat egyik 2100 méter magas ormán épül. Helyét gondosan választották ki, a tudósok 6 éven át vizsgálták az itteni „látási viszonyokat”. Miután megfelelőnek találták, a kiváló orosz geodéta, Pasztuhov nevét viselő csúcson elkezdődhettek a világ legnagyobb teleszkópjával felszerelt obszervatórium építési munkálatai. Milyen vizsgálatokat tesz lehetővé ez az „óriás szemű” berendezés? Segítségével a tudósok sokkal mélyebbre hatolhatnak a világűrbe, távoli galaktikákat, kvazárokat vizsgálhatnak, tanulmányozhatják a csillagok, a csillagködök fizikáját, más bolygók légkörét, felületét. Az új teleszkóp érzékenységét a következő példával szemléltethetjük: ha a Szovjetunió távol-keleti körzete fölött valaki meggyújt egy gyufát, akkor a láng fellobba- nását körülbelül 10 ezer kilométerre lévő kaukázusi teleszkóp rögzíteni tudja. Csodálatos üstökös Népdalaink hangos bizonyítékai annak, hogy népünk szereti és figyeli a csillagokat. A Göncöl- szekér. Kaszás, Fiastyúk elnevezés népi eredetre vall. A legény szívbéli mátkáját, az anya ölbeli gyermekét ragyogó csillagának becézi. Jókedvbe, bánatba egyaránt beleszólnak a csillagok. A nép egyformán csillagnak nevezi az állócsillagokat bolygókat, hullócsillagokat, üstökösöket. Ez utóbbi név hallatára babonás félelem fogja el, mert szerinte ennek megjelenése háborút jelent. Amikor 1456-ban a Halley üstökös megjelent, olyan nagy félelmet keltett, hogy Cal- lirtus pápa nyilvános üstökösűző imákat rendelt el. 1910-ben történt megjelenése is nagy riadalmat keltett, mert híre járt, hogy össze fog ütközni a Földdel. Elérkezett a világ vége, rebesgették az emberek. Ez háromféle hatást váltott ki: felburjánzott a vallásos rajongás, megteltek a perselyek, adakozással igyekeztek jó helyet biztosítani a küszöbönálló másvilágon. Mások ellenben ezt hajtogatták: együnk, igyunk, hiszen holnap úgyis meghalunk. Jól fel- tarisznyáztak hát és megszállták a Gellérthegyet Még a kritikus időpont előtt eldurrogtatták a pezsgősüvegeket, el is áztak alaposan. Ám olyanok is szép számmal akadtak, akik nem adtak hitelt a világ végéről szóló híreszteléseknek, hanem lefeküdtek és jót aludtak, na- gam is ezek közé tartoztam. Hát mi történt? Elmaradt az összeütközés? Nem. ’Biz az megtörtént, anélkül, hogy bárki is észrevette volna. Már 1872-ben is átesett Földünk a Biola-féle üstökössel való összeütközésen. Semmi baj sem történt a Földön, míg az üstökös a csillagászok szemeláttára kétfelé szakadt, majd szétszóródott meteorrajokra. Vajon a kettő közül melyik a csodálatos üstökös? Egyik sem. A csodálatos üstököst az 1880-as években Laci bácsi látta, Oroszi mezőváros r, k. egyházközségének templomszolgája, vagyis harangozója. Becsületes, jámbor, szavahihető ember. így mondta el látomását: Téli idő volt, száraz, derült, hideg. Ötöt ütött az óra, elvégeztem a hajnali harangozást, aztán lejöttem a toronyból. Alig értem le, hirtelen nagy fényesség támadt. Feltekintek. Mit látok? Egy nagy üstökös úszik az égen nyugatkeleti irányban. Olyan világosságot árasztott, hogy akár olvasni lehetett volna mellette. Sze- ettem volna feliármázni az egész várost, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is távozott. Valóságos tündér voú, csodálatos tündér. Sohasem ké'elkedtem L^ci bécsi s-avahihető- ségében, de ilyen égen úszó üstökösről nem szólnak a krónikák. Az üstökösök megjelenése nem pár pillanatig, hanem napokig, hetekig tart, nem úsznak a magas légben. Ez nem lehetett üstökös, de még csak hullócsillag sem. Mi volt tehát? Én mindig szerettem a csillagászatot és mint amatőr csillagász és a TIT tagja 20 éven át nem egy előadást tartottam terrarium-lunárium szemléltetőeszközzel. Olvasmányaim alapján rájöttem a valóságra. Laci bácsi azt mondta el, amit látott, de a jelenség nevét nem tudta, nem is hallott róla- Gyakran látott hullócsillagot, de ez nem az volt, Nem látott, de hallott az üstökösök létezéséről. Ez a fényes jelenség bizonyára üstökös — gondolta. Pedig nem az volt, hanem bólida (tűzgolyó). Már az a tény, hogy csak pillanatokig látható és úszik a magas légben, lényegesen megkülönbözteti az üstököstől, formája pedig éppen ellentétes az üstökösével. Nincs legyezőszerű csóvája, hanem hegyes kúp formájú és nem csúcsával, hanem a kúptalapzatával halad előre. Bájos, szép jelenség a bólida. Én is találkoztam vele itt Szekszárdon, nem is eggyel, hanem kettővel. Lehet neki már több mint húsz esztendeje. Derült februári reíjgel volt. „A rózsaujjú Hajnal már teregetni kezdte bíbor színű palástját”, amikor a Rákóczi utcai tejboltból hazafelé tartottam. Alig voltam már ötven méternyire Kadarka utcai lakásomtól, amidőn valami szokatlan fényesség hatására ösztönösen felpillantottam. Mit láttam? Nyugat-keleti irányban fényes test úszott a légben. Látszatra lehetett jó másfél méternyi hosszú. Megálltam, lebilincselt a csodálatos szép látvány. A cukorsüveg vastagságú izzó égitestet ragyogó ködfelhö övezte, amely hosszú, hegyes kúpban végződött. Az izzó testből tűzszikrák pattogtak ki — úgy rémlett, mintha sercegésüket is hallottam volna — mindegyiket fényes kúpszerű köd övezte, egymást váltogatva a keletkező és eltűnő tölcsérszerű figurák. Szívesen elgyönyörködtem volna hosszasan e megragadó, szép látványban, de lökhajtásos repülőknél gyorsabban eltűnt Öcsény irányában. Hogy Szekszárdon, rajtam kívül felfigyelt e reá másvalaki, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy hazánkban több helyen és többen is látták, sőt a Népszabadság azt is hírül adta, hogy Görögországban is észlelték, és az Égei-tenger fölött tűnhetett el. A következő év Szilveszter napján délután 4 órakor fát vágtam az udvaron. Szokatlan fény ütötte meg szememet. Feltekintek, hát fölöttem egy bólida húz el Őcsény irányában. Ez a korábbinál kisebbnek látszott, de belőle is pattogtak szikrák, s ezeket is, valamint az egészet is ragyogó fényes ködfelhő övezte. Dr. Names Andor ny. tanár