Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-01 / 258. szám
* í ? Csúnya a védőháló? A SZERENCSE A szerencséről beszélgettünk Sárpilisen az emberekkel és a gondolkodásra késztető válaszok feltétlenül alkalmasak némi töprengésre, rövid meditációra. Egy tanulságos „utazás" résztvevői lehettünk. Az emberek gondolkodásáról sok mindent elárul, hogy kit tartanak szerencsésnek, s mit tartanak szerencsének a hetvenes években. Feltételezhető, hogy nagyjából azonos végeredményre jutottunk volna a megye bármelyik községében. Akikkel szót váltottunk, kivétel nélkül tsz-tagok, vagy családtagok. Ez a körülmény, méginkább állapoteleve meghatározta a nézőpontokat. Érdemes kissé közelebbről is szemügyre venni az összegezés, az összefoglalás igényével a tapasztalatokat. Először talán azt, ami szintén kiderült a beszélgetésekből, azt, hogy mi minden nem számít szerencsének, holott valamikor annak minősült. Egykor az álmok netovábbja volt havifizetésés, fix álláshoz, állandó munkaalkalomhoz jutni. Egyáltalán bekerülni a vasúthoz, a postához, vagy éppen a községházára hivatalsegédnek. A lehetőségek, a körülmények minőségileg is megváltoztak, minthogy a dolgok természetes rendje immár Sárpilisen is az állandó munkaalkalom vagy a községben vagy Szekszárdon valamelyik vállalatnál, üzemben. Nem minősül tehát szerencsés embernek valaki csak azért, mert minden hónapban a munkája után fizetést kap. Ez teljesen természetes. Elgondolkodtató a vezető beosztások megítélése. Akikkel beszélgettünk, azok kivétel nélkül úgy vélekednek, hogy a brigádvezető, az irodai dolgozó elvitathatatlanul szerencsés ember, egyáltalán már csak azért, hogy „bejutott". Az ilyen-, fajta vélekedésekből levonható következtetés elég egyértelmű. A tsz-tagok egy része, valószínűleg tekintélyes része, változatlanul a tényleges fizikai munkát tartja munkának, és a középirányító beosztásokat holmi kellemes sétálgatásnak. Jól észrevehetők az „előnykülönbségek". A volt középparaszt, a volt nagygazda lehetőségei sokkal jobbak, mint az egykori agrárproletárok lehetőségei. Itt ez rendkívül bonyolult, ám feltétlenül érdemes rá felfigyelni. Arról van szó, hogy például a középparaszt portán a háztáji gazdálkodás lehetőségei eleve adva vannak. Erre a középparaszt porta „be van rendezkedve", ólakkal, gazdasági épületekkel és némi forint tartalékkal is. Ebből következik: a volt közép- paraszt ilyenkor ősszel nemcsak azért vevő a volt agrárproletár háztáji kukoricatermésére, mert a volt agrárproletár eladó, hanem azért is vevő, mert hizlalásra be van rendezkedve. Ezzel szemben a volt agrárproletárok egy részének jelentős beruházást kellene végezni ahhoz, hogy „bőrzsákban adja el a kukoricát", tehát hízott disznóban, vagy hízott bikában. A helyzeti előny abban is megmutatkozik, hogy a volt agrárproletár gyermeke ritkán kap nászajándékként autót, vagy százezer forint készpénz hozományt, a másik oldalon viszont ez szinte természetes. A szerencse itt valóban szerencse. Ami viszont éppen ennél a kérdésnél hallatlanul érdekes, az nem más, mint az „utolérni törekvések" sokasága.. Akik semmivel kezdték, azok szembetűnő műűon azon fáradoznak, hogy az egyenlő lehetőségek birtokában utolérjék a jobb módú családokat. A kiegyenlítődésnek ezt a folyamatát az egyenlő lehetőségek valóban elősegítik, s a lehetőségek abban egyenlőek, hogy szabad az út a szakmaszerzéshez, a továbbtanuláshoz, a képességekhez leginkább alkalmas munka megválasztásához. A szerencse meghatározásánál mindig szóba kerül a segítő, a patrónus nélkülözhetetlensége. Magyarán: az összeköttetés. Egy középiskolás lány fogtechnikus szeretne lenni. Szülei abban bíznak, hogy ismeretség révén sikerül bejutnia a szakmába. Egyengetni kell tehát a vélt patrónussal a kapcsolatokat és a lány szerencsés lesz. — Sz. P. — Petróczi Györgyné, a 134-es szövőgép kezelője ezt mondta tanúvallomásában: „Ekkor ismét malheur keletkezett. A malheurt az illetékes fűzőnő hárította el, aki szólt utána a művezetőnek, hogy a bal oldali ütőkarorsón az anya ismét laza. Rajos Ferenc művezető az ismétlődő hiba miatt kontra-anyát tett rá, és így rögzítette a csavart. Ezt követően a művezető indította el a gépet, és néhány centit (5—6 cm) szövött a géppel, utána mondta, hogy elindíthatom. Az indítás után, egy vetés múlva a vetélő kirepült, és a szomszédos gépen dolgozó Katalint találta el, aki éppen útban volt a művezető felé, akinek szólni akart egy hiba elhárítása miatt Elmondja még, hogy a gépen darázsfészkes törlő (Donau törlő) ment, sok a vetélő kirepülés, különösen a sárga színnél .” A toHnai textilgyárban történt a baleset, amelyről Pet- rócziné fentebb vallott. Az idén már hét szövőnőt sértett meg kirepült vetélő. A Pamuttextilművek vállalati munkavédelmi szabályzata azt írja elő, hogy 1975-ig kell a győri rendszerű kényszerkapcsol ós vetélőfogó hálót felszerelni. B. Katalin 17 éves, még mindig kórházban van. Már jobban érzi magát, de addig nem akar mutatkozni emberek előtt, amíg műszeme meg nem érkezik. ( • Zrínyi János, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője 22 éve munkálkodik azon, hogy Tolna megyében az ipari üzemekben kevesebb ember járjon szerencsétlenül. Vele beszélgettünk e súlyos baleset kapcsán a gyár munkavédelmi helyzetéről, s általában a munkavédelemről. — Azzal kezdjük. Zrínyi elvtáns, beszélgetésünket, hdigy miért munkavédelemről, miért nem munkásvéde- lemről beszélgetünk. Mert nekünk mégiscsak a munkást kéïïiene védeni, nem pedig a munkáit — A kérdés jogos, mert valóban az elnevezés azt a látszatot kelti, mintha nem a munkást védenénk. Ha arról beszélünk, hogy munkásvéde- lam, többet értünk alatta, mint az üzemi biztonság, általában a munkabiztonság. Tehát, ha munkavédelmet mondunk, az a munkásvédelmiét is jelenti. — Kezdjük a tolnai gyárban történt súlyos balesettel. Nem látták ott az illetékeseik, hogy a gépekről leszerelték védőhálót? — De igen, látták. Az a helyzet az új tolnai gyárban, hogy oda valósággal belopták a termelést. Ügy értem, hogy a régi gyárból a régi gépeket, az anyagyárból ugyancsak az 50—60 éves gépeket, betelepítették a légkondicionált, ablak nélküli, igen korszerű üzembe. A vetélőfogó hálókat azzal az indokkol szerelték le a régi szövőgépekről, hogy rontotta az üzem esztétikai képét A több mint hatszáz gép közül 420 vetélőfogó háló nélkül működik. — Tehát akkor ebben a pillanatban is bekövetkezhet még egy súlyos, vagy több csonkulásos baleset? — Igen. Lehet, hogy most szalad valaki a telefonhoz, hogy a mentőket értesítse. — Zrínyi elvtárs, ismerem a gyár munkavédelmi felelősének a feljegyzését. Ez így szól: „A Textilipari Dolgozók Szakszervezete által 1972. augusztus 2-án megadott jegyzőkönyv alapján: 1972. évben 40 gépet, 1973-as évben 100 gépet látunk el új vetélőfogóval, továbbá 1976. december 31-ig valamennyi gépen az új típusú vetélőfogót tervezzük. A 134-es szövőgépen bekövetkezett csonkulásos baleset indokolttá tette, hogy a fent tervezett új típusú vetélőterelők minél előbb felszerelést nyerjenek, mivel a balesetek száma egyre nő." Nem akartam hinni a szememnek, kétszer is elolvastam. Lehetséges ez? A szak- saarveaet nem mondhatia éppen a dottigloizók érdekében, hogy azonnal állítsák le a háló nélküli gépeket? — Leállítanánk, de képzelje 420 gép Tolnán, több ezer az országban! Ha egyik percről a másikra leáll, mi történik? — Én leállítanám a védőháló nélküli gépeket. A szak- szervezetnek is ezt kellene tennie! — Mi azt rendeltük eí, hogy a győri vetélőfogó háló szerelését azonnal kezdjék meg. ■— Nagy árat fizettünk ezért Valaki kitalálta, hogy csúnya az a háló, és ezért nem szerelték fel a gépekre. Amikor ezt az üzemet elindították, a munkavédelmi felügyelők ott voltak? — Mondtam már, hogy úgy lopták be a termelést az új üzembe. — Mennyire érdekelt egy gaadasági vezető abban, hogy kevesebb Hegyen a baleset? — A gazdasági vezetők általában azt nézik, hogy a baleset miatt kevesebb lesz a termelés, a nyereség.; — És az emberek? ■— Felnek az emberekt' Ahol egy baleset történik, hetekig idegesek, ingerlékenyek, félénkek. Az emberek nem a szép, csinos munkahelyet választják, hanem a biztonságosat. — Mi történik egy baleset után? — Mindenki megijed, magáról akarja a felelősséget elhárítani, gvors ütemben szerelik a védőberendezéseket. Szóval, ilyenkor mindenki úgy tesz. mintha addig is a munkavédelem, mondjuk úgy, munkásvédelem első számú harcosa lett volna. — Több mint húsz éve foglalkozik munkásvédelemmel. Hány szomorú tragédia után kellett intézkednie? — Nagyon sok balesetet vizsgáltam, de engem is mindig megrettent egy-egy tragédia. Napokig, hetekig, gyötrődöm. Keserű tapasztalatom 22 év alatt, hogy legtöbbször a baleset után ismerik M, mit kellett volna tenni. — Így volt ez a bonyhádi zománcgyárban is, amikor az ipari tanulónak a csonkulásos balesete volt. — Igen, Az emberek a gondatlanságot később látják. A megelőzés egyetlen módja lenne, ha mindenki vigyázna társára, és nem hajszolnák a veszélyes gépeken a termelést — Gyakran ellenőrzik aa üzemeket? — Munkaterv szerint és alkalomszerűen is. igen sokszor. Mindig elkészítjük feljegyzésünket, határidőket, felelősöket jelölünk meg. csak az a baj, hogy egy későbbi időpontban ugyanolyan hibákkal találkozunk. — Ilyen visszatérő hiba esetében mit tudnak tenni? — Ha szükséges pénzbírságot szabunk ki, de előfordul, hogy bírósági éli árast is kezdeményezünk. Általában súlyos balesetek, kártérítési ügyek kerülnek a bíróságra. — Soroljon néhány üzemet ahol gyakori a balesettel kapcsolatos bírósági eljárás. — A Szekszárdi Állami Gazdaságot elsőként kell említeni, azután az Állami Építőipari Vállalatot, a bonyhádi zománcgyárat, és sajnos az utóbbi időben a mezőgazda- sági üzemeket — Sok ember dolgozik veszélyes munkahelyen? — Igen. Például a helyi- ipari üzemekben. — És a ktsz-ekben? — Nincs jogunk ott vizsgálódni, a szakszervezet hatásköre oda nem terjed. Tapasztalataim vannak, mert elég gyakran szakértőnek felkér a bíróság, a rendőrség az ipari szövetkezetekben egy-egy ügy kapcsán vizsgálatra. Nem lehet dicsekedni a munkavédelemmel. — Huszonkét év alatt nyilván változott a munka biztonsága Tolna megyében, tehát előbbre léptünk. — Igen. Ezt határozottan lehet állítani. A balesetek száma csökkent, a csonkulásos, és a halálos balesetek száma nőtt. összességében elfogadható munkakörülmények vannak az üzemekben. Éppen a néhány kirívó eset hívja fel figyelmünket arra, hol kell sürgősen intézkedni. Az a baj, hogy legtöbb üzemben csak egy-két emberre szűkül a munikásvédelem. Ezért kellene növelni a munkás védelem társadalmi szerepét — Korábban szó volt arról, hogy a munkásvéddtem szervezete megváltozik, tehát szakszervezeti hatáskörből tanácsi, állami feladattá válik. — Valóban volt erről szó, de a feltételek még ehhez nem értek meg. Egyébként is, ha állami felügyelet lesz, a szakszervezet akkor is változatlanul foglalkozik a műn- kás védelemmel. — A mostani módszerekkel? — Igen. De azt szeretnénk, ha több társadalmi aktivistánk lenne, és a gazdaságvezetők szemlélete is megváltoznék. Ne sajnáljanak hat-hét száz forintot — például egy szövőgép védőberendezésének ára — vagy még többet is egy-egy gép biztonságossá tételére. — Az emberek nem szeretik a számokat, de ide óhatatlanul kívánkozik, mennyi baleset történt? — 1971 első kilenc hónapjában 2100 üzemi baleset volt. idén 2021. A kiesett munkanapok száma 43 040, idén pedig 42 387. Tavaly nyolc halálos baleset volt, idén tizenhárom. Tavaly tizenkét csonkulásos szerencsétlenség volt, idén 16. D. Katalin esküvőjét gyógyulása utáni időre halasztották. PÁLKOVÁCS JENŐ Ki-ki maga mesterségét... folytassa, folytassa — szól a mondóka. De minek? Manapság — lévén, hogy szörnyen edzettek vagyunk — senkit nem lep meg, ha a cipész suttyomban költő, a költő pedig — ugyancsak su- tyiban — társasházakat tervez, a nőgyógyász szakorvos viszont beat-zenekar fejeként ténykedik. Betegségünk, hogy úgy mondjam, már-mar népbetegségünk, hogy mindenki mást csinál, mint ami a dolga lenne adottságai, tehetsége, képzettsége révén. Évek óta protestál város és falu az egész országban, hogy a nagyon rossz és a közepes között (némelykor az alig-alig szintjén) mozog a zöldség- és gyümölcsellátás. Hovatovább már arra vetemednek a fogyasztók — tehát mi, mindahányon —, hogy protest-songokkal vonulunk a hét piaci napjain a piacokra. Node ezt is, minek? Slágernyelven szólva: „Ki figyel oda?" Alig valaki. Az alig valakit azért merjük megkockáztatni, mert csakugyan ez a helyzet. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor Tolna megye termelőszövetkezetei közül nem foglalkozna 56 termelőszövetkezetünk az alaptevékenység mellett ipari tevékenységgel, és rendelkezne csupán 14 közös gazdaság zöldség- és gyümölcs- elárusítóhellyel. Mert pillanatnyilag ez a furcsa arány az érvényes. A zöldség- és gyümölcsellátás gond a megye két városában, gond a járások székhelyein, gond a kisebb és nagyobb községekben. Csakugyan nem vették volna észre termelőszövetkezeteink, hogy a mai magyar falvakban nincs mindenkinek háztáji kertje és nem tudja mindenki megtermelni magának a szükséges zöldség- és gyümölcsmennyiséget? Úgy látszik, nem. Tudniillik, ha észrevették volna, akkor ma, csuDÓn 14 termelőszövetkezetünk foglalkozna alaptevékenysége mellett ipari termeléssel is és 56 közös gazdaságnak lenne zöldség- és gyümölcs-elárusítóhelye. De nincs. Nyugalom viszont van. Itt vasat öntenek amott nyomdai termékeket állítanak elő, a harmadik Helyen asztalosipari termékeket. Ez nyilván Jogikusabb”, mint sárgarépát, zöldséget, krumplit, hagymát, karalábot termelni. Valamit tenni kéne. De mi legyen az? Folytassa ki-ki a maga mesterségéti Én azért még vállalom a protest-song megírását, mert az első strófáig máris eljutottam: Suszter talpaljon cipőt, szabó varrjon kabátot, s ránk virradnak szép idők — spenót is lesz meglátod! . . és így tovább. Irgalom nélkül folytatom és abban a reményben, hogy az utókor talál föloldozást szándékosan elkövetett bűnömre! — lászló — ■