Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-26 / 279. szám
! w 0 Játékos-komoly beszélgetés Föltehetően sok olvasónk számon tartja azt az ígéretünket, hogy az 1972. évi fogászati hónap időtartama alatt még visszatérünk néhányszor úgynevezett „fogas” kérdéseinkre. Alijuk korábbi szavunkat és mindenképpen meg akarunk felelni a címben foglalt játékos-komolyság kritériumának is. méghozzá attól a fölismeréstől vezetve, hogy amin nevetni tud az ember, attól már csak feliben, negyediben vagy egyáltalán nem fél. A fenti, bevezető sorok írója néhány évvel ezelőtt rokoni díszkíséret minőségében töltött néhány negyedórát egy balatoni fürdőhely fogorvosának boldogtalan arckifejezésű üdülővendégekkel teli magán- rendelőjében, ahol kis híján a könyvtolvajlás rút bűnébe esett volna — várakozás közben —, ha nem kerekedik felül benne a szándéknak megálljt parancsoló tisztesség. A könyv szerzője dr. Kiss Dezső, az Országos Stomatológiai Intézet főorvosa, aki munkájának ezt a címet adta: Miért félünk a fogorvostól? Ajánlása pedig: „Ajánlom ezt a könyvet feleségemnek, aki szintén fél a fogorvostól.” Nos, sem addig, sem pedig azóta nem olvastam a Medicina kiadónak olyan kiadványát, ami vállalt célját olyan kiválóan tudja szolgálni, mint ez az 1964-ben megjelent és szétkapkodott könyv, amit én a magam részéről minden fogorvosi várószoba asztalára odahelyeznék, akár több példányban. Miért tenném ezt? Mert szelíd humorával, historikus szemléletével nemcsak föloldja az emberben azt a félszet, ami miatt rendszerint az utolsó órában érkezik a fogorvosához, hanem mert olyan ismereteket is nyújt, amelyek egy idő után egysze-., rűen nem tűrik el a vacogta- tó szorongást. De ugyanúgy nem tűrik el a nyúlszívű odáz- gatást sem, ami annyiunknak jellemzője, hogy az már tragikomikus. Azt mondottam, hogy minden fogászati rendelőbe odatenném a várakozók elé a könyvet? Úgy van! Oda, de úgy gondolom, nem lenne oktalanság a családok házi könyvtárának polcán sem helyet adni ennek a szívből megnevezető felvilágosító munkának, amit azért nem lehet nem komolyan venni. Azért nem lehet, mert úgy játszik velünk, hogy értelme, haszna van. Tudást kínál és ad bőkezűen, míg őszintén, de nem igazi hom- lokráncolással háborog azon, hogy milyen tömegek élnek hazánkban — mindenképpen eav fedél alatt a növekvő jóléttel és amit a jólét föltételezni enged, a kultúrával, fogás fogágybetegségektől kínlódva. Az elkésettsége miatt kissé fölöslegesnek tűnő recenzió után, azt ajánlanám, hogy az említett könyv inspirációjára játsszunk együtt. Játsszuk azt, hogy kérdezünk és dr. Kiss Dezső válaszol, természetesen azokra a kérdéseinkre elsősorban, amelyek miatt gyakran inkább vállalnánk a hatnapos hideglelést, mint egyszer a fogászati szakrendelés felkeresését. Nem újság, hogy hazánk felnőttlakosságának mintegy 90 százaléka szuvas fogú. Az sem, hogy elterjedtség« miatt a fogszuvasodást népbetegségnek tekinti egész világon az orvos- tudomány, bár aligha kétséges, hogy a világ valahány országában, így hazánkban is mindent elkövetnek az illetékesek a fogbetegek arányszámának csökkentéséért, a fogszuvasodás gyógyításáért, illetve megelőzéséért — legalább ifjúságunk körében. Korábban- utaltunk már arra, hogy a skandináv államokban és az Egyesült Államokban a lakosság 98 százaléka szuvas fogú. Elgondolkozhattunk azon a tényen is, hogy a Szovjetunióban és Kínában ez a szám lényegesen kisebb. E két hatalmas országban bizonnyal egészségesebben élnek az emberek, egészségesebb táplálkozási szokásokkal rendelkeznek, mint mi, akik szinte elfelejtettük a rágást. A fogak öntisztításra alkalmas használatát, ami pedig konyhakultúránkat illeti, soha nem is voltunk valami nagy főzelék^ evők és gyümölcspusztítók. Kérdezzünk hát! A fogromlás okait kutató tudósok azt firtatva, hogy mitől lesz lyukas egy fog, igen sok előidéző tényezőt írtak le. Az egyik leglényegesebb a fog formája, alakja. A mély barázdákkal, gödröcskékkel rendelkező fogakon gyakoribb a lyukkéoződés, mint a sima fe- lületűeken, amelyeken nem tud megtapadni az ételmaradék. Megfigyelések szerint' az első nagy őrlőfogak romlanak el leghamarabb, majd a kis őrlőfogak. Legkevésbé hajlamosak a szuvasodásra az alsó metszők. Mitől romlik el tulajdonképpen a fog? Számtalan elmélet és magyarázat közül a legkézenfekvőbbet. A romlás minden esetben a fog külső felületéről indul el. Ez a folyamat képez üreget kémiai és bakteriológiai- hatásokra a fogban. A szuvasodás során mind a szerves, mind a szervetlen anyagok romlása bekövetkezik. A szervetlenek pusztulásával a fogzománc veszít mésztartalmá- ból, ugyanakkor elroncsolódnak a fogzománcot alkotó szerves anyagok is. Még ma sem eldöntött egyértelműen, hogy melyik az elsődleges folyamat és jelentőségében melyik a nagyobb. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a túlzott szénhidrátfogvasztás bűnének hódolók körében a legnagvobb a fogromlás. A szénhidrátok közé elsősorban a cukrok, a .lisztnemű táplálékok sorolhatók, és különösen az étkezések közötti időszakban elfogyasztott»: "cukorkák okoznak!!1 nagymérvű szuvasodást. ~ Idézném egv sportolónk példáját, aki kéthetes edzőtáborozása alatt „kalóriaoótlékként” elfogyasztott 5 kg mokkacukrot. A két hét elteltével több, addig én fogán keletkezett szuvasodás. Persze a kenyér, a tésztafélék fogyasztása sem ártalmatlanabb. _ Gotland szigetén egy viking sír feltárásakor kenyeret találtak. melynek korát a tudósok 1000 évre becsülték. A mikroszkópos vizsgálatok kimutatták, hogy ennek a kenyérnek a „lisztjét” őrölt borsó és fenyőkéreg keveréke alkotta. Egyiptomi királysírokban és a svájci cölöpépítményekben, sőt Pompeiben is találtak kenyeret, melyeket már búzából, rozsból, kölesből vagy egyéb magvak őrletéből sütöttek. Nekünk, magyaroknak, egyik fő' táplálékunk a kenyér. Ha már ez sajnálatos módon így van, milyen kenyeret fogyasszunk? Kenyérfalásunk bűneit mi tetézzük azzal, hogy mert olcsó táplálékunk a kenyér, csak frissen sült kenyeret fogyasztunk, holott 'nem butaságon alapszik az a néphit, hogy aki „egérrágta” kenyeret fogyaszt, annak egészségesebb a fogazata. Nem kell szó szerint érteni. Az egérrágta megnevezés azért helytálló, mert az a kenyér soha nem friss. Sem az egynapos, sem a bukovinaiak által dicsért fekete kenyér fogyasztásakor nem rakódik a fogakra annyi kenyérpép, sőt! A szárazabb kenyér morzsái lesúrolják' a fogakról az esetleg keletkező ételpépet. Mexikó lakossága csodálatosan villogó, fehér fogazatát a mexikói kukoricakenyérnek, az úgynevezett tortilla fogyasztásának köszönheti. Röviden, olyan kenyér fogyasztásának, ami rágást követel. A rágás egyébként rendkívül fontos tényezője a fogvédelemnek, mertp a fogak öntisztulását segíti elő, lévén, hogy rágás közben a fogsorok záródásakor a fogak közül kipréselődó falatrészek a fog koronájának egyes részeit végigdörzsölik. Más részeken viszont ott marad az ételmaradék, ezért van szükség a » rendszeres fogápolásra, a fogak minden étkezés utáni tisztítására^ Sonlő volt az az anyag Is; amit Európában az 1840-es évek végén kezdtek alkalmazni „fogragacs” vagy „foggitt” néven. Ezek voltak a mai tömőcementek ősei. De ha már itt tartunk, az sem lehet érdektelen, ki tömött először arannyal fogat? Bolognában az 1450-es években élt egy tudós, Giovanni d’ Arcoli. Ö ismerte föl, hogy színarannyal igen jól lehet fogat tömni. Ma mivel tömik a lyukas fogat? Ma már sokféle anyag áll a fogászok rendelkezésére. Ezek között találhatóak az úgynevezett fogcementek, amelyeket az elülső fogak tömésére használunk, lévén, hogy ezek /hasonlóak a fog színéhez. Az őrlőfogakban leggyakrabban amal- gámot alkalmazunk, de készítünk fémből öntött betéteket. Kivételes esetekben porcelánból égetett betéteket is használunk a szuvasodás okozta hiányok pótlására. A műanyagok is megtalálhatóak ma — egyesek szerint a szülési fájdalmakat is leköröző — fájdalmait, a gyökérkezelésekről véli tudni a legiszonyatosabbakat. Tulajdonképpen mi a gyökérkezelés ? Ez sem új dolog. A gyökér- kezelést már a rómaiak is alkalmazták, bár nehéz lenne azt állítani, hogy az általuk alkalmazott eljárás kellemes „fogas" kérdéseinkről Miután a fogromlás egyidős az emberiséggel, az emberiség nyilvánvalóan a foghúzással ismerkedett meg leghamarabb. Statisztikákból tudjuk, hogy hazánk lakosságának jelentős hányada máig sem ismerte még föl a megtartó fogászat jelentőségét és fontosságát Azt, hogy szinte hegyekké lehetne összehordani a kihúzott — eredetileg ennél jobb sorsra érdemes — fogakat, tudjuk. Furcsa,' de igy van: a húzástól manapság már kevésbé tartanak az emberek, mint például a töméstől, fogpótlástól. Mi a tömés és mióta tömik a lyukas fogakát? A fogakat alkotó szövetek nem képesek speciális hegszö-» vet készítésére, tehát a keletkezett anyaghiányt, lyukat va- ’ lamilyefr idegen anyaggá! kell pótolni. Ez visszaadja a fog rágóképességét, s egyúttal megakadályozza a fog további romlását is. Ma . a tömőanyagok széles skálája áll rendelkezésünkre. Régen a fogak tömését dugaszolásnak is nevezték és a tömést ennek megfelelően fogdugasznak. Milyen régi eredetű a tömés? Nagyon régi. A megoldást valószínűleg az a véletlen adhatta, hogy a lyukas fogba beékelődött táplálkozás közben valami szilárd táplálékdarabka. Mindenesetre Hippokratesz még nem ismerte a tömést, mert ő a fájós, lyukas fog égetéssel való kiszárítását ajánlotta. S ne higgyék, hogy nem volt aki t alávetette magát ennek az ink-- vizíciós „gyógyfflódriak.” * < - , : A Luxorban 1873-ban talált, úgynevezett Ébers-félé papi- ruszteker^eníjPÍfics' szó a fogak töméséről, de a szájápolást, fogmosást viszont már említi. Egyiptomi múmiák fogazatát vizsgálva sem találtak a kutatók töméseket. Időszámításunk előtt 25-ben Cornelius Celsus tesz először említést lyukas fogak töméséről. Állítása szerint a lyukas fog megmarad, ha vászonba göngyölt paladarabkát helyeznek el a lyukas fogban. Mindez persze csak érdekesség. Akárcsak az, hogy a mai Mexikó területén előkerült inka koponyák között olyanok is vannak, amelyek fogaiban már igazi tömések találhatóak, bár ezek a tömések aligha fogszu- vasodás miatt készültek, - mi- Vel /a .felső metszőfogak közepén. kialakított lyukba drágaköveket illesztettek. Valószínű először csak szépészeti okokból.. A.XVII. században arany- és ezüstdarabkákat szorítottak a fogban lévő lyukba. Sokkal jobban kedvelték azonban a cin- és ólomtöméseket, mert ezeket a lyuk széléhez lehetett simítani. A XVIII. században különböző viaszokat, gyantákat, sőt még ámbrát is használtak tömésre. A régi kínaiak mészből, fehérszurokból, kókuszvajból készített tömőanyagot használtak. Ehhez hahasználatos tömőanyagaink között, s ezek kitűnő kozmetikus hatást biztosítanak. Bárki azt mondhatná itt olvasóink között, hogy „na jó, isten neki! A tömést még csak elviselem valahogyan, de miért kell a már amúgy is lyukas fogamat kifúrni, amikor az összes fogászati kellékek között a fúrógép a legfélelmetesebb?!” Csak a tömés nem oldaná meg a fog megtartását, mert a szuvasodás folytán keletkező belső üregben mindig felpuhult, mállékony fogállomány található, amit azért kell eltávolítani, mert csak így akadályozható meg a fog további romlása. Aztán alakítani is kell a fogban lévő lyukat, hogy a tömés tartásához szükséges beékelő hatást biztosítani lehessen. Szükséges továbbá az is, hogy a fogban lévő lyuk széleit, az ún. öntisztuló felületekre is kiterjesszük, mert ha ezt nem végezzük el, a tömés szélein újabb szuvasodás jelentkezhet. Ma speciális, nagy fordulat- számú, sőt ultrahangos fúrókészülékek is használatosak. Régen mivel alakították a fogászok a fogban lévő lyukakat? Természetesen kézi műszerek segítségével vésték, kaparták, alakították és tisztították a szuvas üregeket. E célra finom vésőket, bárdokat használtak. Később kis kézi fúrókkal dolgoztak, de használtak fogreszelőket, fográspolyokat is. V. Károly spanyol király fogorvosa például reszelővei kezelte a királyi fenség fogait. Elképzelhető, hogy mit érzett közben a nagyúr. Morrison csak 1870-ben találta fel a lábbal hajtható fúrógépet. Mivel századunk embere szerte a világon retteg a fogfájástól, a fogorvosi kezeléstől, fáradhatatlanul gyártja másokat is elrémítő legendáit és míg viszonylag „jól” eltűri a fogideggyulladás, gyökérhár- és csoathártyagyúliadás volt. Ök ugyanis forró olajjal, tüzes tűkkel végezték a beteg fog gyökerének kiégetését. Ezt a módszert a középkorban is kultiválták „usio dentium” néven. Ma a gyökérkezelés abból áll, hogy a beteg fogból vagy gyökérből az ideget eltávolítjuk, majd a csatorna- szerű fogbélüreget speciális tömőanyaggal tömjük be a gyökércsúcsig. A gyökérkezelt fog igen sokáig használható marad. A fogászati hónap évek óta kiváló alkalmat teremt arra, hogy növekvő egészségügyi kultúránknak általunk egyik legkevesebb figyelemre mélta-. tott ágáról beszéljünk. Az előbbiekben — megközelítően sem a teljesség igényével — a fogbetegségről volt szó. Mióta ismerjük a fogfájással, -romlással ma rendszerint együtt emlegetett száj-, illetve fogágy- betegségeket? Írott feljegyzések szerint Hippokratesz említi először a szájbetegségeket. Tőle származik a még ma is használatos „aphta” elnevezés, amely fekélyt, vagy égő érzést jelent. A fogágy megbetegedései egyébként már csak azért is igen sokrétűek, mert a fogágy alkotórész is sok. Nézzük csak mi alkotja a fogágyat? Az állkapocs csontjának az a része, amely a fogak gyökereit körülveszi; az állcsontot borító foghús vagy fogíny; a fog gyökere, és a fog gyökerét borító cementréteg, valamint az ezen tapadó finom gyökérhár- tya-rostocskák. A fogágy megbetegedését népiesen fogíny- sorvadásnak nevezik. Ez sem új betegség. Azóta ismeretes, mióta a fpg többi betegségei ismeretesek. Üjabban viszont elég előkelő helyet foglal le a fogínysorvadás is az úgynevezett civilizációs ártalmak listáján. Nyilvánvaló, hogy akkor a fogak tisztításának eredete is a messzi múltba vezethető vissza. Hogyan és mikor mos-; sunk fogat? A minden étkezés utáni fogkefével történő fogmosás nevezhető csak tökéletesen szájápolásnak. Ha erre nincs lehetőség, megteszi az alma vagy körte fogyasztása is, melyek rágás közben letisztítják a fogat. De a fogápolás önmagában nem intézhető el csak a fogak rendszeres tisztításával. A fogak romlása megakadályozható a helyes táplálkozási szokások kialakításával, a rendszeres fogászati ellenőrzéssel és kezeléssel. Ez utóbbi egyáltalán nem olyan fájdalmas, mint amilyennek azt a fogorvosi rendelőktől rettegők hiszik. Ügy vélem, maradhatunk ennyiben. Drukkolni mindig szabad egy kicsit, de félni nem ! összeállította: li. Rajzok: éj.
