Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
? Építőipar — napjainkban Korunk t“dományoszácioi, az űrkutatás, az elektronizálás árnyékában már-már észrevétlenül futotta be szédületes karrierjét az építőipar. Az ok kézenfekvő: az utóbbi évtizedekben világszerte példátlan méreteket öltött az építés-éhség; az iparfejlődés és a városiasodás üteme szükségképp újra és újra megkérdőjelezi az építőipar hagyományos módszereit. Ha ehhez most már a jövő hozzávetőleges körvonalrajzát is kapcsoljuk, ha a városiasodás holnapját is ábrázoljuk, akkor még nyilvánvalóbb, miért nem érheti be a világ a jó öreg tégla és a malteroskanál évezredes technológiájával. A jövőkutató szaktekintélyek monoton azonossággal ismétlik, nem a vemei látomást, hanem a számítható bizonyosságot : a Föld népessége sűrű hullámokban áramlik az új han- gyaboly-poliszokba, a városokba ... Mindez alighanem elegendő annak jelzésére, miért vagyunk tanúi — világszerte és nálunk is — az építőipar teljes megújulásának, az új technológiák felgyorsult térhódításának. Nyelvünk találó pontossággal fejezi ki ezt a változásfolyamatot: az építőipar iparosítása tömören ösz- szegezi az átalakulás lényegét Ha közelebbről vesszük ezt az új fogalmat, kitűnik, hogy az iparosítás voltaképpen nem értelmezhető kizárólag az építőipar kapun belüli, „háztáji” ügyeként. Igaz, az iparosítás mindenekelőtt azokat az új technológiai eljárásokat sűríti, amelyek például a házgyárak megjelenésével, a nagypaneles építkezéssel, tehát a valóban belső, iparági változásokkal függnek össze. Ezzel párhuzamosan nyomulnak előtérbe azonban a még újabb eljárások — ilyen például az úgynevezett könnyűszerkezetes építésmód —, amelyek feltételeikkel és hatásaikkal már rendre-sorra túllépnek az építőipari határokon. Az építőipar kétségkívül az ősi kezdetektől a legutóbbi évtizedekig mindig feltételezte a külső kapcsolatokat — nyilvánvaló, hogy például a lakásépítés, a technológiai megújulás előtt is megkövetelte bizonyos szerelvények, szerelési anyagok stb. szállítását. Ez a kapcsolatrendszer is átalakult azonban, s ma már az építőipart, illetve a széles ipari hátországát sajátosan új szálak fűzik össze. Voltaképpen olyan ágazati integrálódásnak lehetünk tanúi amely egyebek között a mezőgazdaságban is világszerte kialakult, s amely már- már elválaszthatatlanná teszi a közvetlen termelőtevékenységet a szállító-kapcsolódó ágazatok munkájától. Az építőipari változásokat alapjában véve az jellemzi — s ebből fakad az ipari-szolgáltatási hátországhoz fűződő újszerű kapcsolat —, hogy a határ, amely korábban az úgynevezett telepített ipart a nem telepített építőipartól, ettől a jobbára helyszíni munkát végző, vándor-tevékenységtől elválasztotta mind erőteljesebben elmosódik. Az építkezéseken csökken a helyszíni munka aránya, mindinkább csupán összeszerelésről van szó, miközben az ipari, gyári jellegű termelés kerül előtérbe. A könnyűszerkezetes építésmód például, amely elsősorNépújság 3 ban úgynevezett közösségi, kereskedelmi, bizonyos ipari épületek rendkívül gyors létrehozására alkalmas, immár túlnyomórészt erre a hátországra épít; ott kell a szerkezeteket, különleges pontos, századmilliméteres tűrési határú technológiával előállítania (Jellemző a módszer előnyeire, hogy a magyar könnyűszerkezetes építés tapasztalatait bemutató moszkvai kiállítás óriáscsamokát egyetlen hónap alatt szerelik össze!) Az előregyártás, hátországi kapcsolatokat feltételez a hagyományos építőipari anyagok, szerelési cikkek termelése tekintetében is. Természetes, hogy például a teljes fürdőszobát gyárilag előállító blokkrendszer a csapok, fürdőkádak stb. pontos, tervszerű szállítását követeli, hiszen a határidő-elcsúszás, a minőségi előírások mellőzése most már valóban az egész építési menetrendet befolyásolhatja. S itt nyomban átkapcsolhatunk az elvi megközelítésről a napi, gyakorlati gondokra: ez az a pont, ahol az építőipar méltán vár több segítséget, jobb együttműködést. Amíg ugyanis például a könnyűszerkezetes építésmód Vagy a házgyártás nagy beruházásokkal megvalósított, újszerű termelést feltételez, a hagyományos anyagok, termékek szállításánál a sok éves, már-már meg- gvökeresedett kapcsolatok újjászervezéséről, a szállítások tervszerűségéről van szó. Hadd utaljunk közeli tapasztalatokra: az idén, az év első felében is nagymértékben akadályozta az építés egyenletességét, hogy egész sor, más ágazatból várt anyag szállítása késett. Hiány volt csatornázási vasöntvényekből, kábelekből és villamos vezetékekből, radiátorokból,'csőkapcsoló idomokból, s a habalátétes PVC padlóburkoló-anyag nagymérvű hiánya sokhelyütt a lakás- átadások ütemét késleltette. Továbbra is gondot okoz egész sor épületszerelvény, zománcozott berendezés, gáztűzhely tervszerűtlen szállítása. Az építőipar teljes megújulása, az építkezések gyorsítása, tömegesebbé, egyszersmind olcsóbbá alakítása, amint bevezetőben utaltunk rá, órási erőket mozgató, nagy anyagi forrásokat feltételező világfolyamat, amelynek térhódítási üteme nálunk is rendkívül gyors. A negyedik ötéves terv az építőipari termelés növekedését az átlagosnál gyorsabbra irányozta elő, egészében mintegy 40 százaléka? bővüléssel számolva, s ehhez mintegy 15 milliárd forintos ágazati fejlesztési összeget is kalkulált. Mindezt kiegészítik azok a korszerűsítési, fejlesztési programok — például a vegyiparban, a gépiparban, a bútoriparban —, amelyele az építkezések hátországában is megteremtik a gyors előrehaladás lehetőségeit. Nyilvánvaló azonban, s ezt húzzák alá az idei első félév tanulságai is:- hiba- lenne mindent a fejlesztési programoktól, a nagy beruházásoktól várni. Az iparosodó, következésképpen: ipari tervszerűséggel, pontos fogaskerék-kapcsolódással működő építőipar a hétköznapi munka, a folyamatos szállítás tervszerűségét, szervezettségét ugyancsak feltételezi! T. A. Egy meghívó margójára 1072. november 2. Rövid idő alatt, tegnap kaptuk kéz he* a Somogy megyei Múzeumok Igazgatóságának harmadik meghívóját. Érdemtelenül, kissé mostohán kezeltük az első kettőt, nem. is tudni már, hogy miért, hiszen a Dél-Dunántúl, mint provincia tágas-teres, és benne egy családot alkotunk." Aztán mostanában mind több kezdeményezés sikere vall' annak a szándéknak helyénvalóságáról, hogy Pannóniánk e vidékének' lakóit a gazdasági, kulturális, tudományos, és társadalmi élet egységes áramkörébe kell kapcsolni. Ha e törekvés bizonyításaként emlékeztetünk a dél-dunántúli népművészeti hét megren- ' dezésének hagyományára, vagy a dunántúli megyék mezőgazdasági kiállítására és vásárára, alighanem könnyű megérteni, hogy mi a cél. A cél oz, hogy külön-külön és mégis együtt munkálkodjunk az egész haza anyagi és szellemi jólétének megteremtésében itt, a Dél-Dunántúlon. így hát nem hallgathatunk erről a frissen érkezett harmadik meghívóról, és nemcsak a fent már elmondottak miatt, ' hanem azért, mert a november 5-re jelzett esemény — aminek színhelye Marcali nagyközség lesz — kitűnő példája annak, mire képes a nép, mire futja teremtő erejéből, amikor a múlt előtt akar tisztelegni úgy, hogy saját magát is tiszteli egyúttal. Röviden.« Munkásmozgalmunk Marcaliban élő veteránjaiban ezelőtt öt évvel érlelődött meg az a nagyszerű gondolat, hogy társadalmi összefogással múzeumot keli építeni a járás munkásmozgalmi, néprajzi és képzőművészeti emlékei számára. Az idős kommunisták indítványát gyorsan karolta föl az MSZMP járási bizottsága és a Hazafias Népfront járási bizottsága. A Mechanikai Művek marcali egységének munkásai ajánlották föl elsőként segítő- készségüket, majd sorra születtek a megajánlások. A terv megvalósításának anyagi alapját részben a nagyközségi tanács, részben a kibocsátott téglajegyeket megváltó lakosság biztosította. 1 És íme, öt év múltán kész a közös mű. Szomszédunk, Somogy megye, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepének — az ünnephez nagyon méltó — momentumaként új múzeumul avat, munkásmozgalmi és néprajzi múzeumot. Saját erejéből emelt otthont Marcali lakossága a közművelődésnek, ami tettnek azért gyönyörű, mert aki a jelenben jól munkálkodik, annak mindenkori igénye a múltból is táplálkozni. Mindenkor kegyelettel tisztelegni a munkásmozgalom, a népélet tárgyi és írásos .emlékei előtt. Nem leszünk ott személyesen Marcali nagyközség helytörténeti és munkásmozgalmi múzeumának ünnepélyes megnyitóján, de mélyen érezzük, hogy az eseményhez közünk van. Az új múzeum bennünket is; gazdagít és azt kívánjuk; bárha a példa, megszületése erejével itt, Tolna megyében is hatna! A múlt emlékeinek megőrzésében nekünk is van még számos tennivalónk— «— lászló — Háztáji iizemag Héhány percig tartó vásár... Amint a delet elharangozták, a Szak- csot átszelő, kacskaringós útról leágazó mellékutcában, a hajdani nagykocsma helyén , elterülő üres telekkel szemben, gyülekeznek a vásár eladói. A „portékát” dupla kötélen vezetik, sok mázsás, fiatal hízott bikákat, összesen tizenegyet. De a vásár hírére összegyülekeznek még vagy húszán, érdeklődők, kiváncsiak, szakértők. Bár ezúttal a tizenegy bika csak gyenge felhajtás, de jó tudni, miként nyilatkozik majd a vásárló. Ilyenkor minden szónak súlya, jelentősége van. Az átellenben levő sarkon néhány megértő járókelő előtt méltatlankodik a kirakodott kiskereskedő. Valaki elemeit egy hatszáz forintos kardigánt. Hallgatják, méltatlankodnak, egy öregasszony tudni véli, ki lehetett a tettes, végül is, a közfigyelem a bikák felé -fordul — még a szemben levő, lakodalmas háznál takarító asszonyok is kiállnak a kapuba —, mert befordul a mellékutcába egy „Terimpex” feliratú szürke Volga. — Kinek veszi az öreg? — nyoma- kodnak közelebb. Az olaszoknak, vagy a németeknek? — Lehetőleg álljunk egy sorba — vezényel az egyik bika szerelőruhás gazdája. — Ügy jobban mutatnak. Az ötlet jó, ám,-nem könnyű fél tonnánál súlyosabb jószágokat glédába állítani. De a vevőt sem kell félteni. Rutinos vásárló, szakember... Botjával beledöf az állat oldalába, amint az odébb lép, látja, hogyan mozdul meg a hátsó fertályán az izomtö» meg. Egyiknek belemarkol a farktövébe, és csak annyit mond: á. Látszólag nagyon kevés a szókincse, mert a következőnél bé-t mond. Érdekes viszont, hogy mindenki érti. A jószág gazdája csak rábólint, ő is ismeri ezt‘a nyelvet. Csak akkor hangzik el viszontválasz, ha a vevő többet mond eme néhány, bűvös szónál. — Túl nagy hasa van ennek a jószágnak. Megetették... — Ugyan kérem. Ez már ilyen. Akár az ember. Aki hasra hízik, hiába koplal, megmarad a pocakja. A hasonlat jó, ám, megszólal a járdáról a tétlenül szemlélők kórusa: — Ne vitatkozz. Aki á-t mond, b-t is tud mondani. Különös marhavásár, tenyérbecsap- 'kodás nélkül folyik le, az eladó, a vevő és a tétlen szemlélő egyaránt ismeri a portékát. A tenyérbecsapkodást helyettesíti egy kis, különleges olló, amellyel az állat tomporába benyírják a sorszámot, és a minősítést jelző betűt. — Kérjük a járlatleveleket... Az állatokat el lehet vezetni. Az egész vásár alig tart negyedóráig. A szürke Volga elporzik a tsz-iroda felé, a kívülálló szemlélődök is csak néhány percig maradnak még, megtárgyalják a vásárt, és leszűrik a tanulságokat. Mert aki most csak szemlélődő volt, eladó lesz a következő vásáron. • — A szakcsi viszonyok szerint gyenge vásár volt a mostani — mondja később Varga István, a termelőszövetkezet háztáji üzemágának vezetője. — Novemberben nagyobb eresztés lesz, akkor kétszáznál több megy a közösből és a háztájiból — exportra. Szakcson a háztáji külön üzemág. — Az idén a háztájiból elment 280 hízó bika — exportra —, azonkívül 1560 sertés. Jövőre még több lesz. Eddig 200-nál több hízó bikára kötöttünk szerződést, csupán az első félévre. Egy kis kitérő, kik voltak, pontosabban, milyen bosztásban dolgozók a most eladott tizenegy bika gazdái: kocsis, rakodómunkás, nyugdíjas, növényvédős, traktoros, magtáros... — Van olyan tsz-tag, aki évente öthat hízó bikát lead ... Vagy még többet is... Esetleg tíz-tizenöt hízó' disznót. , — Akkor ki dolgozik a közösben? ■ — Ugyanazok. Illetve, ők a közöst ben dolgoznak, a háztáji jószágot pedig a családtagok nevelik. A legtöbb háznál a még munkaképes öregek. A szövetkezetben két éve megszűnt a részes művelés. A termelés nagy része a traktorosokra, gépesekre hárul. Viszont ott van a háztáji terület, 1200 hold, majd háromezer darabban, szétszórtan, a zárt- kertben, a belterületen. Ezt a területet nagyüzemileg másként nem lehetne ösz- szefogni, művelni. — Ezért 'van à háztáji üzemág. Munkát ad azo.knak,. akik,et a. közösben másként nem lehet’ foglalkoztatni., Tavasszal három vetőgépet kapunk, a tagoknak csak a vetőmagot és az elmunkálást kell megfizetni. Most, ősszel felszántjuk, aki nem képes rá, annak földjén a szárat is letakar!tjük. A termelőszövetkezet tápboltjában hetenként kétszer megvásárolhatják a szükséges tápokat. Alomszalmát a jószágtartáshoz aszerint adunk, ki, mennyi munkanapot teljesített a közösben — az illetőnek csupán a fuvarköltséget kell fizetni. — Az évente értékesített hízó marha mind saját nevelésből származik? — Nem. A nagyobb részét vásárolják, az ország különböző vidékein. Az a gyakorlat, hogy többen elmennek egy- egy vásárra, és ami jószágot megvettek, a tsz fuvarozza haza, a megfelelő fuvarköltségért. Így most már értem, hogy a korábbi vásározók miért érdeklődtek a pincehelyi, a sárvári vásár iránt. — Egyébként, a termelőszövetkezet a szükség szerinti takarmánnyal ellátja az állattartó tagokat. Jutányos áron, 2,80-ért kapnak egy négyszögöl lucernát, 2,50-ért egy. négyszögöl takarmányrépát. A jószág utáni, kilónkénti nagyüzemi felárból egy forint a tsz-tagé, egy forint a termelőszövetkezeté. Végeredményben mindenki jól jár, — A legnagyobb gondunk a tejértékesítés, erre kell. majd megoldást találnunk. Egyetlen tejátvevőnk van, a falu egyik végén. A másik végéről, két kilométerről kell behordani a tejet, az idősebb..tsz-tagoknak ez már fárasztó. Különben a falu idei háztáji tejbevétele eléri az egymillió-kétszázezer forintot. Ezért nehezebben megy a háztáji tehéntartás, egyszerűbb a hizlalás. Bár az egészségügyi követelmények ott is megvannak, akárhonnan veszik is a jószágot, a "követelményeket be kell tartani. Ha egy állat bereagál, az a tag kockázata. így a tulajdonképpeni haszon az a néhány ezer forint, amelyet a tag egy összegben megkap. Megveszi a növendék bikát három mázsával, eladja hatmázsásan. A legfőbb előny, hogy a legtöbb export-minőségű. A becslések szerint az idei évben a szakcsi tsz-tagoknak a háztáji üzemág mintegy tizenkétmillió forint bevételt hoz. Máskülönben, a szakcsi termelőszövetkezet néhány napon belül beíejezi az őszi gabona vetését, . BL,