Tolna Megyei Népújság, 1972. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
I V Illyés Gyula kitüntetése Hetvenedik születésnapján Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas költőt a Munka Vörös Zászló Ë: dórarendjével tüntették ki. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas költőnek kimagasló irodalmi munkássága, és eddigi életműve elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetési Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásán megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Ilku Pál művelődésügyi miniszter. (MTI) Á TÁSZSZ tudósítója az amerikai választási kampányról Vlagyimir Vasedcsenko, a TASZSZ hírügynökség washingtoni tudósítója szerdán áttekinti az amerikai elnök- választási kampányt. A választásokig már csak egy hét maradt hátra. Nixon elnök, a republikánus párt jelöltje és McGovern szenátor, demokrata elnökjelölt most az utolsó kortesutazásokat teszi az országban és befejező beszédeit mondja a rádióban és a televízióban. Az elnök észrevehetően aktívabban vesz részt a kampányban. A múlt héten járt New York államban, Nyugat- Virginiában, Kentuckyban, Ohióban és Michigan-ben. Október 15-től 29-ig nyolc ízben mondott rádióbeszédet. A republikánus választási gépezet a külpolitikai kérdéseket helyezi előtérbe. Saját kontójára írja egyebek között, hogy Nixon elnöksége idején javultak a szovjet—amerikai kapcsolatok és a két állam számos fontos megállapodást kötött egymással. A Harris közvélemény-kutató intézet szerint a külpolitikai kérdésekben Nixon legyőzte McGo- vernt. Amerikai politikai megfigyelők ezenkívül számos olyan politikai tényezőre utalnak, amely Nixon elnök helyzetét erősíti. Az FL—CIO szakszervezeti tömörülés a legutóbbi 17 év óta első ízben nem támogatja a demokrata párti elnökjelöltet. A „Demokraták — Nixonért” elnevezésű bizottság, amelyet Connally volt pénzügyminiszter vezet, számos demokrata párti személyiséget csalogatott át a republikánusok táborába. Ez természetesen elmélyítette a. szakadékot a párton belül: a körkérdésekre adott válaszokból ítélve a demokrata párt bejegyzett tagjainak körülbelül egyharmada a republikánus elnökjelöltre kíván szavazni. Amerikai sajtóvélemények szerint a republikánusok választási kampánya, taktikája és stratégiája sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a demokratáké. Ma folytatódnak az NDK—NSZK tárgyalások Budapestre érkezett Henryk lalinski (Folytatás az 1. oldalról) külügyminiszter-helyettes, Németi József, a Magyar Nép- köztársaság varsói nagykövete, Szerdán délután az Országház Munkácsy-termében megkezdődtek a magyar—lengyel tárgyalások. Magyar részről a tárgyaláson részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Vályi Péter, a Minisztertanács elnök- helyettese, Bálint József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, dr. Papp Lajos államtitkár, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának vezetője, Marjai József külügyminiszter-helyettes, Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Németi József, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete és Menyhárt András vezérőrnagy. Lengyel részről a tárgyaláson részt vett Henryk Jab- lonski, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke, a LEMP PB tagja, Kazimierz Olszewski miniszterelnök-helyettes, Stanislaw Kowalczyk, a LEMP KB titkára, Wincenty Krasko, az államtanács tagja, a szejm külügyi bizottságának elnöke, az interparlamentáris unió lengyel csoportjának elnöke, a LEMP KB tagja, Kazimierz Secomski, az állami tervbizottság első elnökhelyettese, Edmund Boratynski, az államtanács irodájának vezetője, Józef Czyrek külügymi- niszter-helvettes, Marian Dmochowski külkereskedelmi miniszterhelyettes, Raman Paszkowskl altábornagy, Tadeusz Hanuszek, a Lengyel ...V, ÍÉ'#*#2• ÍIÍÍsM’ Készülnek az ítéletek Marokkóban Tizennégy vádlottra kért halálos ítéletet szerdán reggel a marokkói Kenitrában a királyi ügyész. A vádlottakat a II. Hasszán király ellen megkísérelt augusztus 16-i merénylet után tartóztatták le. Az ügyész a halálos ítéleteken kívül még három életfogytiglani és négy húszesztendős börtönbüntetés kiszabását kérte. A marokkói légierő 220 perbe fogott katonájának pere csütörtökön folytatódik — ekkor hangzanak el a védőbeszédek. valamint Józef Czyrek külügyminiszter-helyettes és Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköz- társaság budapesti nagykövete. Népköztársaság budapesti nagykövete és Tadeusz Kali- nowski protokollfőnök. (MTI) * Jadwiga Jablonska, a lengyel államelnök felesége . LoA „türelmen alapuló össze- békülés” mellett foglalt állást szerdán, a Diem-rendszer megdöntésének 9. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában Duong Van Minh volt dél-vietnami elnök, aki annak idején a hatalmat átvevő tábornoki csoport egyik vezetője volt és jelenleg a Thieu-rezsim úgynevezett „semleges” ellenzékének vezéreként tartják számon. Minh támadta Thieut, amiért annak személyi hatalomvágya „megnyitotta az utat más hatalmak beavatkozása és a háború előtt.” Ha burkolt formában is, de felajánlotta szolgálatait egy tűzszünet után megalakítandó koalíciós kormány vezetésében, majd vázolta a rendezés általa üdvösnek tartott módját. Nguyen Van Thleu, a saigo- ni bábrendszer elnöke, elődjéEgyiptom kedden hivatalos formában is szemére hányta az Egyesült Államoknak, hogy a palesztin gerillakérdésből akar magának választási tőkét kovácsolni. Egy kairói kormányszóvivő furcsának találta, hogy a Nixon-kormányzat Líbiát az oda menekült müncheni merénylők megbüntetésére, vagy kiszolgáltatására szólította fel, de ugyanakkor nem kérte föl Izraelt, hogy ürítse ki a megszállt arab területeket. „A Nixon-kormány — közölte a szóvivő — az emberi 30sonczi Pálné társaságában szerdán délután megtekintette a nagytétényi kastélymúzeumot! A látogatáson részt vett Olga Olszewska, az elnök kíséretében hazánkban tartózkodó lengyel miniszterelnök-helyettes felesége, és Helena Hanuszek, valamint Németi Józsefnél nek, Diem rendszerének megdöntése évfordulóján rádióbeszédben támadta a VDK .és az Egyesült Államok tervezett tűzsztineti megállapodását.. Azt mondotta, hogy a VDK kormánya által nyilvánosságra hozott tervezet Dél-Vietnam „kiárusítását” jelenti és rendszerére nézve feltétlen megadással egyenértékű. Ugyanakkor — sajátos logikával — javaslatot tett a VDK és a DIFK képviselőinek arra, hogy „Párizsban, vagy bárhol másutt” találkozzanak Saigon megbízottjaival egy — .az utóbbiak által igazságosnak és garantáltnak tartott — tűz- szüneti egyezmény kidolgozására. Mintegy negyedórás beszédében Thieu élesen szembeszállt a három politikai erőből alakítandó koalíciós kormány gondolatával. gok figyelmen kívül hagyásával, a palesztin gerillák problémáját propagandacélokra használva próbál magáhak zsidó szavazatokat szerezni a küszöbön álló elnökválasztásra”. A nyilatkozat fölidézte még, hogy Amerika nem ítélte el Izrael Szíria elleni légitámadásait, s nemrég megvétózott a Biztonsági Tanácsban egy Izraellel szemben elítélően állást foglaló határozati javaslatot Ismét tárgyalnak Megkezdődtek a magyar—lengyel tárgyalások (MTI) Minh felajánlotta szolgálatait, Tliieu támadta a tűzszünet! megállapodást Egyiptom szemrehányása az Egyesült Államokhoz a két Korea képviselői Dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr, az NSZK kancellári hivatalának államtitkára csütörtökön az NDK fővárosában tovább folytatja megbeszélését az NDK és az NSZK közötti alapvető kérdések rendezéséről. Ezzel kapcsolatban említésre méltó Egon Bahr két nyilatkozata. Amíg Bahr néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélések A ciprusi sajtó az utóbbi időben már nemcsak általános és közvetett utalásokat tesz s. szigetköztársaságban folyó belső görög—török tárgyalások pozitív kilátásaira, hanem konkrét eredményeket is ismertet, amelyeket e tárgyalásokon értek el. Megegyezésre jutottak a két közösség képviselői például a köztársaság jövendő parlamentjét illetően^ még e héten döntő szakaszukba lépnek, addig kedd este Nyugat-Berlinbe érkezése alkalmával a tempelhofi repülőtéren kijelentette, hogy a tárgyalások ezen a héten még semmiképpen sem fognak befejeződni. Dr. Michael Kohl államtitkár egy berlini előadásán hangsúlyozta, hogy az NDK részéről minden jóakarat megvan a megbeszélések mielőbbi sikeres lezárására. (MTI) amelyben a képviselői helyek Száma 50-ről 75-re emelkedik. 60 lesz a görög és 15 a török közösség képviselőinek száma. A parlament elnöke görög nemzetiségű lesz. Megállapodtak a felek a jelenlegi csendőrség feloszlatásában is. Helyette általános rendőrség alakul, méghozzá 20 százalékban törökökből. (MTI) Nyolc Kozmosz ismét a Föld körül Moszkva (MTI) Egyetlen hordozórakétával nyolc Kozmosz jelzésű mesterséges holdat juttattak szerdán Föld körüli pályára a Szovjetunióban. A Kozmosz—528, a Kozmosz —529' a Kozmosz 530, a Kozmosz—531, a Kozmosz—532, a Kozmosz—533, a Kozmosz—534 és a Kozmosz—-535 tudományos berendezései folytatják a világűr kutatását. A mesterséges holdak csaknem a kijelölttel azonos pályán haladnak. A szputnyikok keringési ideje 114 perc, legnagyobb eltávolodásuk a földfelszíntől 1495, legkisebb pedig 1375 kilométer, a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 74 fok. A mesterséges holdak berendezései kifogástalanul működnek. A koordinációs számító- központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Szöulban szerdán bejelentették, hogy a két Korea magas rangú képviselői csütörtökön Phenjanban újabb tárgyalásra ülnek össze. Dél-Körea képviseletében Li Szerdán délelőtt Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, postavezérigazgató és Fritz Locher postavezérigazgató hivatalos beszélgetése — amelynek során méltatták Magyarország és Svájc, valamint a két postaigazgatóság közötti kapcsolatok fejlődését — megnyitotta a közvetlen automata távbeszélő- forgalmat Svájc és Magyar- ország között. Hu Rak, a hírszerző szolgálat vezetője utazik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fői- városába. Ez lesz a két oíszáé koordinációs bizottságának második ülésszaka. (AFP) A két ország közötti telefon- forgalmat gyorsító rendszer egyelőre csak egyirányú ; a svájci telefon-előfizetők közvetlenül távhívással 'létesíthetnek kapcsolatot a budapesti, valamint az automata távhívó hálózatba bekapcsolt vidéki telefon-előfizetőkkel. Az ellenkező irányú, Magyarország és Svájc közötti, automata távhívást előreláthatólag 1975-re vezetik be. (MTI) A megegyezés kilátásai Cipruson Megnyitották az automata telefonforgalmat Svájc és Magyarország között