Tolna Megyei Népújság, 1972. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-04 / 234. szám
I I Aziz Szidki Moszkvába látogat Kairó (MTI) Kairói vélemények szerint érthető, ha világszerte élénk érdeklődést keltett az a TASZSZ által is megerősített hír, hogy október 16-án dr. Aziz Szidki minisz terelnök vezetésével egyiptomi küldöttség érkezik Moszkvába. Ez a látogatás — jegyzi meg az A1 Ahram — minden bizonnyal nagy hatással lesz az arab—szovjet kapcsolatokra és arra a szerepre, amelyet e kapcsolatok betöltenek a közel-keleti válság alakulásában. Miközben az arab világ általában megelégedéssel fogadta a látogatás hírét, egyes államok heves ellenkampányba kezdtek. Ai Al Ahram tájékozott kairói körökre hivatkozva leszögezi, hogy Kairó nem reagál semmiféle olyan kampányra, amely a barátaihoz fűződő kapcsolatok alá- ásására irányul, mivel nem engedi meg senkinek, hogy védekező pozícióba kényszerítsék. A japán—kínai megegyezés elősegíti Japán fegyverkezését A japán—kínai megegyezés a jelek szerint megkönnyítette a Tanaka-kormány helyzetét a hadseregfejlesztés kérdésében. Pekingből való hazatérése után Tanaka kifejtette, Csou En-laj közölte vele, Kína nem tekinti többé „agresszív természetűnek” a japán—amerikai biztonsági szerződést. Mi több, a japán miniszterelnök arról is meggyőzte a kínai vezetőket, hogy a japán hadsereg tervezett fejlesztése és fegyverzetének korszerűsítése kizárólag Japán önvédelmét szolgálja. Mindezek fényében Tanaka utasította a japán védelmi hivatalt (hadügyminisztériumot) és a pénzügyminisztériumot, hogy tegyék meg a sürgős előkészületeket a hadseregfejlesztés negyedik ötéves tervének véglegesítésére. Az előzetes tervek szerint Japán öt év alatt összesen tizenhat milliárd dollárt költ hadseregének fejlesztésére, és a fegyverzet korszerűsítésére, Nem alakítanak kormányt a palesztin ellenállók A palesztinai vezetők úgy döntöttek, hogy nem hoznak létre önálló kormányt a palesztinai felszabadítási szervezet helyett — közölte a palesztinai hírügynökség kedden. Bejrúti arab politikai források tudni vélik, hogy a PNFSZ ezzel tulajdonképpen visszautasította Anvar Szadat egyiptomi elnök múlt héten megfogalmazott javaslatát. A palesztinai nemzeti felszabadítási szervezel végrehajtó bizottsága vasárnapi ülésen úgy döntött, hogy továbbra is az eredeti szervezeti formában folytatja a palesztinai nép jogos követeléseinek kielégítéséért vívott harcot. Amin nem változtat a kitoloncolás! rendeletén Az Ugandában élő' ázsiaiak távozására kiszabott 90 napos határidőn nem fogunk változtatni — jelentette ki hétfőn este Idi Amin ugandai elnök Mcbutu zairei államfőnek, majd hozzátette: „Minél előbb távoznak, annál jobb Ugandának és Uganda lakóinak”. Az ugandai rádió a két elnök megbeszéléséről szólva közölte, hogy a hétfő esti találkozón Amin „az ázsiaiak ellen indított gazdasági háborúról" tájékoztatta Mobutut, hangoztatva, hogy intézkedésének célja az ugandaiak ellenőrzése alá helyezni az ország gazdasági életét. A 24 órás látogatásra érkezett Mobutut Idi Amin hétfőn este Uganda legnagyobb állami érdemrendjével tüntette ki. (Reuter) Dánia belép a Közös Piacba Dánia lakossága a hétfőn megrendezett népszavazáson igennel szavazott az ország belépésére a Közös Piacba. A hétfőn késő este ismeretessé vált végleges népszavazási eredmények szerint Dánia közös piaci tagságára 1 955 932 szavazatot adtak le, a belépés ellen 1 124 106 szavazó foglalt állást. A népszavazáson a részvétel 89,9 százalékos volt, ami rekordnak számít Dánia történetében. Érdekesség, hogy Grönland lakossága nem szavazta meg - a közös piaci tagságot, főleg halászati kérdések miatt. Jens Otto Krag dán miniszterelnök a népszavazási eredmények közzététele után tartott sajtóértekezletén történelmi döntésnek nevezte a szavazást. Dánia megpróbálja ösz- szehangolni a közös piaci együttműködést az északi országok kooperációjával — fűzte hozzá Krag. Dánia közös piaci belépéséhez most már csak a királynő ^jóváhagyása szükséges. A népszavazási eredmények nyilvánosságra hozatala után tömeg tüntetett a parlament épülete előtt Dánia közös piaci tagsága ellen. A tüntetők zászlókat és táblákat égettek el, és összecsaptak az épületet védelmező rendőrökkel. A dán kormány tagjai kénytelenek voltak a vészkijáraton elhagyni ' az épületet. Megalakult az Ausztráliai Szocialista Párt Sydneyben hétfőn véget ért az Ausztráliai Szocialista Pártnak az ausztráliai munkásosztály új politikai szervezetének alapító kongresszusa. A kongresszuson a küldöttek felhívást intéztek az ország munkásosztályához, hogy elsősorban az olyan fontos kérdések megoldására egyesítsék erejüket, mint a bérharc, és a munkanélküliség elleni harc. A kongresszus elítélte a munkás- mozgalmon belüli balos módszereket. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a kommunista és munkáspártok 1960-es moszkvai nemzetközi tanácskozásának határozatait és okmányait, és síkraszálltak a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének és békés versenyének politikájáért A kongresszus üdvözletét küldte a Vietnami Dolgozók Pártjának, valamint a dél-vietnami nemzeti felszabadítási frontnak. beleértve modern rakéták, páncélosok, repülőgépek és hadihajók vásárlását. (MTI) A zairei külügyminiszter elhagyta Londont Hétfőn este Londonból Brüsszelbe érkezett Nguza Zairei külügyminiszter, röviddel azután, hogy a brit fővárosban sérelmesnek minősítette a személye iránt tanúsított magatartást, s bejelentette távozását. A zairei külügyminiszter eredetileg négynaposra tervezte londoni látogatását, amelyen hír szerint az ázsiai származású ugandaiak ügyéről tárgyalt volna, brit illetékesekkel, köztük Douglas-Home brit külügyminiszterrel. Dél-jemeni á lián foglalás A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság államtanácsa és minisztertanácsa hétfőn együttes ülésen foglalt állást a múlt héten kirobbantott fegyveres konfliktus ügyében — közölte Adenben egy hivatalos szóvivő. A két testület tagjai megbélyegezték a jemeni vérontást, és síkraszálltak azért, hogy mielőbb vizsgálóbizottság alakuljon a tűzszünet tartósítására. Adenben erélyesen cá-‘ folták azt az észak-jemeni közleményt, amely szerint a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság alakulatai elfoglalták voma Kataba városát. „A jemeni nép nagyon jól tudja;'• hogy a konfliktus kirobbantásában részt vett az Egyesült Államok imperialista körei által támogatott Szaud-Arábia is. amely kezdettől fogva ellenségesen állt szemben a köztársasági rendszerrel” — mondotta még a szóvivő. A Reuter-iroda jelentése szerint a múlt héten lezajlott fegyveres konfliktus folyamán 50 dél-jemeni lakos vesztette életét, és az észak-jemeni alakulatok elfoglaltak öt határmenti falut. Nixon elnök hétfőn fogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminisztert, aki az ENSZ-közgyűlés 27. ülésszaka alkalmából tartózkodik az Egyesült Államokban. Kép: (jobbról-balra) Andrej Gromiko, Nixon elnök és William P. Rogers amerikai külügyminiszter. Thaiföldi partizánok támadása amerikai támaszpont ellen Thaiföldi partizánok hétfő éjszaka gyalogsági támadást intéztek az amerikai légierőnek a thaiföldi Udon mellett létesített támaszpontja ellen. A partizánok megközelítették a támaszpont szögesdrót kerítését, és tüzet nyitottak a vegyes, amerikai-thaiföldi őrségre. A roppant szűkszavú jelentések az anyagi veszteségről nem számolnak be, és azt állítják, hogy a partizántámadásnak mindössze öt sebesültje van, három amerikai és két thaiföldi. Két napon belül ez volt a második thaiföldi amerikai támaszpont, amely partizánakció — célpontjává vált. Más thaiföldi légitámaszpontokról felszállt B—52-es nehézbombázók hétfőn éjszaka és kedden hajnalban Saigon környékén szőnyegbombázásokat hajtottak végre. Mint a Reuter jelenti, a robbanások tisztán hallhatók voltak a fővárosban is. Á Saigon kofnÿékéri végrehajtott nagyarányú légitámadások megerősítik azokat a híreket, amelyek szerint a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők a főváros körzetében nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá. A felszabadító erők egyébként kedden hajnalban a Saigontól 60 kilométerrel délnyugatra fekvő My Tho tartományi székhely katonai célpontjai és a város szélén fekvő haditámaszpont ellen hajtottak végre tüzérségi támadást. Az akció jelentős kárt okozott a katonai felszerelésekben, és — egy saigoni szóvivő szerint — a Thieu hadsereg 20 katonáját tette harcképtelenné. Sommásan a harcok folytatódásáról számoltak be a saigoni szóvivők az északi fronton, Hűé térségében, Da Nang- tól délre, valamint a központi fennsík vidékén.. A B—52-es nehézbombázók ezeket a területeket is támadták keddre virradóan. .....' "sOi A hivatalos látogatáson Párizsban tartózkodó Edward derek, a LEMP KB első ti.kára megkoszorúzta a Diadalívnél az Ismeretlen katona emlékművét. Befejexődiitt a Chilei KP KB-plénuma San tinóban befejeződött a Chilei Kommunista Párt KB- plénuma. A záróbeszédet Mario, Zamorano, a Politikai Bizottság tagja mondotta. Kiemelte, milyen fontos a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában a széles néptömegek aktív részvétele, a termelés fokozása és az anyagi javak igazságos elosztása. Zamorano rámutatott, hogy a forradalom lendületétől megrettent birtokosok még tovább próbálják mélyíteni a nehézségeket. Szabotázsakciókat szerveznek a vállalatoknál, mesterséges áruhiányt teremtenek és a tömegek elégedetlenségét szítják kormányelle- * nes rágalomhadjáratokkal. A PB-tag a továbbiakban* arról szólt, hogy az állami vállalatok munkává és a szövetkezeti gazdaságok parasztjai nagymértékben elősegítik a termelés növelését. ADN-köslemény Nyugat-Berl innel kapcsolatban Az ADN hírügynökség közleményben foglalkozott az NSZK egy hivatalos nyilatkozatával. Ez felhívja a figyelmet, az űrhajósok megmentéséről, haza juttatásáról és a kozmikus térségbe felbocsátott objektumok visszajuttatásáról 6zóló egyezmény ratifikációs okmányainak londoni és washingtoni letétbe helyezése kapcsán a Német Szövetségi Köztársaság kormánya olyan nyilatkozatot tett, hogy az említett egyezmény érvényes lesz Nyugat-Berlinre vonatkozólag is attól a pillanattól, amikor az az NSZK területére vonatkozólag hatályba lép. A Német Demokratikus Köztársaság illetékes körei — hangzik az ADN közleménye — ezzel kapcsolatban leszögezik, hogy az NSZK kormányának nem áll jogában ilyenfajta nyilatkozatokat tenni, mivel Nyugat-Berlin nem tartozik az NSZK-hoz. A dolgoknak ezt a jogi és reális állását megerősítette a Nyugat-Berlinre vonatkozó 1972. szeptember 3-án megkötött négyoldalú egyezmény. «