Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

!

«

4

k

i

Míg®

I inuiMMt

o o

Miért pont a fogorvoslás történetéből? Mert az a félelem, ami nem születik velünk, hanem kellemetlen, mi több, fájdalmas tapasztalásaink/ során alakul ki bennünk, egy élethosszán szól népszerűséggel legrosszabbul ellátott jó- vátevőinknek, a fogorvosoknak. Az itt következő orvos- történeti „mazsolázással” mégsem a fogorvosoknak kívánunk itt elégtételt szolgáltatni, hanem azt elmondani „fogas”'félelmeinkről, ami felderít, tehát felold, sőt bizonyos mértékig meggyőz arról, hogy korra, nemre való tekintet nélkül egyaránt általános csacsi- ságunk a fogorvostól való rettegés, mert az egészségnek azokban a műhelyeiben, amelyeket korunk embere fogászati szakrendelőként ismer, valóban, a legjobb barátaink dolgoznak, akikkel saját érdekükben legalább 32 alkalommal vagyunk kénytelenek ram. devúzni életünk során' és ösz- szehasonlíthatatlanul idéáli- sabb körülmények között, mint bármelyik ősünk.

Ő ugyanis hosszan nem randevúzott olyan társakkal, akik kiszabadították volna a démonoknak abból a malmából, amit fogfájásként emlegetünk. Hogy ősünk minek nevezte azt a szörnyűséget, amitől szikrázni tud az ember szeme, fájlét, agyát gonosz káprázatok gyötrik, sejtelmünk sincs róla. Pedig nálunk lényegesen többe^ szenvedett szegény, ha szenvedett a fogazatával, mert alsó és felső állkapcsa egyaránt nagyobb volt, mint a mienk, az állatvilágtól eltávolodott utódoké. Következésképpen, több foga volt, mint nekünk és erőteljesebb is. Régészeti leletek tanúsítják, hogy a jámbor ősemlősök, i4 foggal rendelkeztek. Emberszabású elődeink fogazata tehát a fejlődés során redukálódott, az állcsontok finomodásával. Egy, másfél évszázaddal ezelőtt a felnőtt embernek még 32 foga volt. Manapság már nem megy ritkaságszámbá, hogy a szaknyelven nagyőrlőknek nevezett bölcsességfogak ki sem nőnek, vagy ha igen, mint a rágásban munkanélküliek gyorsan romlandónak bizonyulnak.

Szóval, nincs abban semmi túlzás, ha azt mondjuk, hogy a íogrornlás, fogfájás egyidős az emberiséggel, de nem sokkal fiatalabb a fogorvoslás sem, ami természetes dolog. Az ismeretlen eredetű gyötrelem rákényszerítette az embert, hogy keresgélni kezdje a védekezés lehetséges módozatait és ezeket keresve tévelygett talán a legtartósabban, hiszen a romlás, a fájdalom okait

sem ott kereste, ahol a modern orvostudomány azokat föllelte végül. Egyiptomban például azt tartották évszázadokkal ezelőtt, hogy „a fogak romlását a fogakban lévő hólyagok okozzák”. A tibetiek viszont úgy vélték, hogy „varázslás, rontás, megfázás okozza a fájdalmakat”. A több ezeréves kultúrájú Kínában — akárcsak a babilonok, vagy rómaiak hazájában később — azt tanították, hogy a fogakat egy speciális kukacféleség támadja' meg és teszi tönkre. Ez a „tudományos” magyarázat olyannyira elterjedt, hogy utcai fogászkodással foglalkozó kínai mutatványosok szükségét látták a -tézis bizonyításának, amennyiben köptető főzetekkel itatták meg szabadtéri és nagy nyilvánosságú rendelőjükben a cipóra dagadt képű pácienseket és felsőruházatuk ujjából odaügyeskedték a „kiűzött” fogférget, amikor azok rázendítettek a köhögésre. Nem kétséges, hogy „a fájdalom kiköhögésének” hatása csak addig tartott, amíg az utcai mutatványos odébb állt. De mit ngm adunk mi még-ma is az-illúziókért időnként! Jobb, ha nem firtatjuk. ■ • %

Különböző, sajnos legtöbbször szigorúan szakmai körök- nek szánt híradások tanúsítják, hogy a fogszuvasodás — caries — világszérté. olyan méreteket öltött, ami' régóta kimeríti már a népbetegség fogalmát. A ma emberének fog-? romlása — úgymond a tudomány — civilizációs veszedelem. Nem rágunk eleget, nem ismerünk, okos mértékletességet a szénhidrátok fogyasztásában, kényesek vagyunk tes- . .tünk külső épségért», ,de;Ja száj, a fogazat higiénjére, egészségének rendszeres karbantartására már nèm. S uram bocsá, semmi mással kapcsolatban nem őrizzük olyan görcsös igyekezettel' a1 néphitben* megmaradt babonákat, . mint 32, azaz 24 fogunkkal kapcsolatban. ' ó,

Nincs feljegyzés arról, hogy ki, kinek húzták ki a rossz fogát a fogászat történetében először. Arról azonban annál több összehasonlító adatunk van, hogy a fogorvoslással já-4 ró mai fájdalmak úgy viszo-” nyúlnak a régebbiekhez, mint a Mount Everest egy játszótéri homokkupachoz. Csak az orvoslást megelőző gyötrelmek azonosak a régiekkel, azok a gyötrelmek, amelyek szegényre és gazdagra, királyra és,koldusra egyaránt rátaláltak. Cel- sus római író szerint, a fogfájásnál nincs nagyohb kín a világon. Ugyanezt hirdeti egy ősi héber közmondás is. De, majd mindén népnek van, ezzel mégegyező tartalmú hol*

cselme, vagy példameséje.

És az ellenszerek? Jaj, azok voltak ám csak a borzalmasak!, S .mellette körülbelül artnyit értek, mint hótt ember életré keltéséhez a szenteltvíz.. XXI. János pápa például azt tanácsolta volt fogfájós híveinek, hogy küldjenek egy fohászt szent Appólóniához. Egy későbbi pápai levél már arra buzdított, hogy „a fájós fogat érintsék a szenvedők • halott ember-fogával”. De... az 1638- ban kiadott első francia gyógyszerkönyv sem írt elő sokkal

okosabbat, amikor az akkortájt sok gyógyszer alapanyagát jelentő vadkanagyart javallot- 'ta medicinának. S nem tudni mi jogon tartotta volt . tudománytalannak a derék sziléziaiakat — ha tartotta — azért,

mert ott meg halott ember fogának porát ajánlották, míg Csehországban fülzsírból készült labdacsot készítettek. A foggal kapcsolatos ' kuruzslás kelléktára fölöttébb színpompás, mert egyes helyeken a szamártejjel való öblögetést, másutt — Bajorországban —■ szántóföldön meghajszolt macska izzadságának használatát hirdették egyedül üdvözítőnek. Egyik helyen mágnessel érintették a fájós fogat, várva a fájdalomtól való szabadulás csodáját, másutt — Stájerországban — ólomgolyót kellett a nyelv alá helyezni. És nálunk? Ó, nálunk néha még ma is akadnak, akik szegfűszeget, szalicilt, tömjéndarabkát, sós- borszeszt és egyéb ezekhez hasonló házi patikaszereket használnak, ajánlnak és két lóért, hintóért sem hajlandók elismerni, hogy fogbetegség esetén az egyetlen és hathatós segítség csakis a fogszakorvostól jöhet.

Föntebb említettük, hogy azok a fájdalmak, amelyeket ma kell elszenvednünk a fogorvosi rendelőben, eltörpülnek a kezdeti fogorvoslás produkálta hajdani fájdalmak mellett. Tessék csak elképzelni, nem ismerték az érzéstelenítést, a fogászati eszközök is kezdetlegesek voltak, hiszen hajdan nem a mai fogók, a fog kiemelésére, kezelésére alkalmas műszerek forogtak kézen. Hanem? Hanem fából, majd fémből készített vésők, kalapács, aminek segítségével meglazították a húzással foglalkozó mesterek a foghúsba ágyazott fog gyökerét. Nagy Katalin' cárnő — aki szenvedélyes naplóíró volt,- ezt jegyezte föl naplójában az első átélt foghúzásról: ... „a földre ültem, Boerhaere az egyik, a kamarás a másik oldalamon állt és Gyón kihúzta a fogamat. A következő pillanatban á számból a vér, orromból és szememből víz patakzott. Gyón a fogammal együtt egy darab állcsontot -is kitépett.” Nem beszél többről a napló, így legfeljebb sejthetjük, hogy őfelségének pokoli napjai következtek el, akárcsak annak az árvá 'léleknek, akiről Barna Ignác magyar fogorvos ezelőtt közel száz- évvel ezt jegyezte fel; i . . „fogát vették. Bal szemét üregéből felényire kidülledve, őt magát alakjából egészen kikelve láttam a bal felső második nagyzápfog durva húzásától.”

Megjegyzendő, hogy még a középkorban is lealacsonyító dolog volt külső bajok orvoslásával foglalkozni, éppen ezért, borbélyok, fogborbélyok szabadították meg embertársaikat — búsás fizetségért és megnövelt fájdalmak árán — rossz fogaiktól. E derek' atyánkfiái gyakorta egyebeket is műveltek* never ■zetesen csepűrágóskodtak, csodaszereket, árusítottak, szakállt, hajai vágtak és borotváltak is. De, fogászkodtak kovácsok, és úgynevezett fürdős emberek is. Mindenesetre 1607-ben a sárospataki borbélyok vizsgáján arról is számot kellett adnia a jelöltnek, hogyan tud

„fogat kivonni”. Ne irigyeljük, a pácienseket, mert kevés fantáziával is elképzelhető, milyen szenvedelmek árán szabadulhattak csak meg fogfáj- da'.maiktól, hiszen mindaddig, amíg a X)X. századot megelőző századokban lassan fejlődő orvostudomány hasznosítani nem kezdte az ópiumnál és pálinkánál hatásosabb érzés- telenítőket, Tantalusz kínjai is kismiskaságok voltak a fogászok legtöbbször mozgó műhelyeiben beszerezhető kínokhoz képest.

Priestley angol vegyész fedezte föl a nitrogénoxidul, közismertebb nevén a kéjgáz hódító hatását, de fogfájás enyhítésére csak 1800-ban hasz. nálta fel H. Davy szintén angol vegyész. A kéjgáz nakroti- kus hatását Horace Wels hart- fordi fogorvos tette ismertté, s mindehhez őt egy cirkuszi előadáson tapasztaltak segítették. Az történt 1844 decemberének egyik napján, hogy a nitrogénoxidul belélegzésére vállalkozó urak a kéjgáz hatására bohó- kas ugrándozásba, szökdécselésbe kezdtek a porondon, a publikum fergeteges gyönyörűségére. Wels doktor egyik barátja, aki fölöttébb nagyot slukkclt a vegyszerből, a helyére tartva úgy beütötte a sipcsontját, hogy hallani lehetett a csont recsegését, de ő erre rá sem hederített. Horace Wels már másnap megkezdte kísérleteit egy másik barátjával Morton fogorvossal, aki viszont két évvel később az étert fedezte föL

V»rels, a kéjgázzal kudarcot vallott, nem úgy Morton, akinek a szerét az akkori idők egyik leghíresebb sebésze, anatómusa próbálta ki egy olyan betegen, akinek a nyelvéről kellett eltávolítani egy daganatot. A műtét sikerült. Az éter győzött. Persze, a Simpson nevéhez fűződő kloroform fölfedezése sem nélkülözi az érdekességet, mert mint azt mrs. Simpson leírta, férjének vendégei egy alkalommal addig szagolgatták a pohárba kiöntött kloroformot, mígnem; „az urak egyre hangosabbak, vidámabbak lettek, kurjongattak, énekeltek, majd mindhárman leestek a székeikről és hortyog- ni kezdtek”. Az utókor számára oly sokat jelentő szórakozást követően igen sokszor ismételték meg ugyanezek az urak a kísérletet úgy, hogy bódult társuk lábát tűvel szúr- kálták. Az injekciós érzéstelenítésre ettől függetlenül csak 50 évvel később, 1885-ben került sor. A fogorvoslás orvostudományos' rangjának megteremtése úgyszintén csak ekkor kerülhetett a fejlődés mind növekvő iramú napirendjére.

Kissé rapszódikus ez a tallózás, ' de talán elnézi a kedves olvasó, ha nem feledte még el mi a célja ennek a visszapillantásnak.

Tulajdonképpen mitől félünk? Kevesen tudunk erre a kérdésre méltányolható magyarázatot adni. Marad tehát az általános, a régi bevált; a számunkra ismeretlen tapasztalástól félünk, mert hiszen elviselhetetlen fájdalomról nem, legfeljebb olyasmiről lehet szó, ami rövid ideig kellemetlen. De mi ez a kis kellemetlenség ahhoz képest, amit egy beteg fogsor gyógyulása, a rossz fogak eltávolítása, a tömés, vagy a fogpótlás egészségünk —• hozzáteszem belső egészségünk! — jelent? Semmiség! Lám eleink is kibírták, holott nekik aztán volt mitől tartani ok.

Kérdezhetné most bárki, hogy ha már olyan régi a fogfájás, mint az emberiség, mikor kezdték alkalmazni a kihúzott fogak pótlását a mai fogorvosok elődei? Nos, az egyiptomi múmiák szájában is ta:áltak fából faragott fogakat, a régi rómaiak viszont már aranyat használtak fogpótlásra. Hazánkban egy bizonyos Rétházy Simon nevű budai ötvösmester műhelyében készült állítólag az első protézis, amit a mester ibolyagyökérből faragott remekbe, s amit igen „tsinos lapátfogazatoknak” tartottak anno, 1791-ben. Nem volt ez már úttörő vállalkozás, mert Párizsban — és miért ne ott, ahol a szépséget, külcsínt, könnyed eleganciát oly sokra tartották mindig — 1774-ben készült el az első porcelán- fogsor. Előtte csontból faragott fogakkal pótoltatták a hölgyek

és urak hiányzó rágószerszámaikat és mondanom sem kell, hogy elsősorban szépészeti okokból. Egy bizonyos, megint csak nem ők voltak az elsők.

Az ilyen természetű pletykálkodást igen kedvező történetírók egyike nem kis kaján- sággal írta volt le, hogy Kleopátra a templomba menet megbotlott és olyan szerencsétlenül esett el, hogy egy metszőfoga bánta meg. A krónikás szavahihetőségéről nincs adat a birtokunkban, mindenesetre azt tanúsítja, hogy'a kísérő rabszolganők egyikének ett, azon nyomban kihúzták a metszőfogát és Isis egyik ügyes kezű papja beültette a rabszolganő metszőjét a királynő fogának helyébe. Lehet benne valami! Az emberiség kultúrtörténetének egyes fejezetei ugyanis nem nélkülözik az előzményeket. Nem lehetetlen, hogy jóval, jóval később a kleopátrai metszőfog példájára vásárolták meg Anglia és Franciaország gazdagai a szegények egészséges fogait és ültették át vállalkozó szellemű fogászok. *

A statisztikák arról beszélnek, hogy hazánk felnőtt lakosságának 90 százaléka szuvas fogú. Egyes Skandináv államokban és az USA-ban a lakosság 98 százaléka szenved a cariestől, s tegyük hozzá, fél — hozzánk hasonlóan — a fogorvosi székben reá váró kezeléstől, a fogak fogkőtől való megtisztításától, a töméstől, húzástól, a fogpótlást előkészítő kezeléstől, pedig nyilvánvaló, hogy oktalan a félelem. Az úgyszintén nyilvánvaló, hogy saját érdekünk megszabadulni a szorongástól.

Még annyit a tallózás végén, hogy e sorok írója sem különb a közmondásbeli Deákné vásznánál, bizony kisgyerekként szepeg a szíve mélyén, amikor bele kell ülnie a fogorvosi székbe. De akkor rendszerint eszébe jut valami ősrégi csa- csiság az itt leírtak közül, és földerül.

Szíverősítőnek nem is rossz gyógyszer...

___í-ÁSZLÓ IBOLYA