Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
9 f 4 Szeptember 5-én a cukorrépa gyökérsúlya 61 deka, a levélsúly átlagosan 65 deka, a cukortartalom 12,3 százalék volt. — Érik a cukor! — örömmel fogad Tóth Lajos, a Kaposvári Cukorgyár igazgatója — talán jobb termésünk lesz, mint tavaly volt. És több is. A termelők kedve ismét kezd megjönni. Az időjárás is kedvező, szóval a hetvenkilence- lik kampányunk jónak ígérkezik. Tavaly például szeptember 5-én a répa átlagsúlya 48 deka, a levél 20 deka volt, az átadás idejére a cukortartalom elérte a 15,2 százalékot. Október elején az idei termés cukorfoka is leheti ennyi. (A levélsúly erre enged következtetni.) Kaposvárott úgy figyelik az időjárást, mint a szekszárdi szőlősgazdák: napos, száraz, kissé szeles időt várnak. A várakozás nem tétlenséggel telik: készülnek a kampányra. A nyolcvanéves gyár minden évben fiatalítva várja az új termést, idén új gepek, nagyobb teljesítőképesságü di- íuzőrök, szárítók, vagonklra- kók, mosók állnak máris olyan állapotban, hogy akár holnap is kezdődhetne a szezon. Úgy tervezik, hogy október 15-én viszik a gyárba az első vagon répát, és a hónap második felében mindennap kétszáz vagonnal dolgoznak fel. November elsejétől naponta háromszáz vagont fogadnak, egészen december 10—ig, a szezon befejeztéig... S meg akkor sem zárul a kampány, hanem legalább egy nőnappal megnyújtják, idén a hét évtizedes gyakorlattól elterítek: a feldolgozókapacitás lehetővé teszi, nogy több szirupot termeljenek, mint amennyiből naponta tudnak cukrot készíteni, a levet tartályokban gyűjtik, majd a répa után veszik ismét elő. Égy, mint a konzerviparban: megnyújtják itt is a szezont, megszüntetik, csökkentik a gyártás idényjelleget, több lesz az állandó munKÚs, a termelőberendezések kihasználása gazdaságosabbá válik. A gyárba összesen több mint nuszezer vagon répa érkezik, ebből hatezer tehergépkocsival. Olyan rakodókapacitással rendelkeznek, hogy egy- egy szombat-vasárnap a bázís- raicodókról akár két irányvonalot is küldhetnek. A MÁV természetesen messzemenő segítséget ad a cukrosoknak: mert szombat, vasárnap más alig rak vagont, tehát végeredményben holt időben küldik a répát a feldolgozóhelyre. Boly, Szigetvár, Hidas a kaposvári gyár fo rakodóbá- zisa A kisebbek, mint Decs, Mözs, Dombóvár, Pincehely egy szezonban csak ket-na romszáz vagon répát indítanak az előbbiek ket-három- ezret. A fontosabb bázisok teljes gépesítésére törekszik a vállalat. Idén három rakodógépet vásároltak. Korábban már üzemeltettek két lánctalpas rakodót, most egy trällert vettek: ha kell akár fél nap alatt a kívánt helyre tudják a nagy súlyú gépeket továbbítani. A kézi rakodás gyakorlatilag teljesen megszűnt. Az állomásokon villát csak azért fognak az emberek, hogy a gépről leszóródó répát a vagonba dobják. A kirakás tel-, jes gépesítése — napi kétszázötven vagonig — a lehető legkorszerűbb. Vízágyúkkal söprik ki a vagonokból a réA hetvenkilencedik kampány 1 répa s% 126 deka 5 Népújság 1972. szeptember 17, pát. (A kaposvári gyár percenként húszezer liter vizet használ fel a főszezonban.) A csúcsidőben kell csak segítséget kérni: a MÁV rakodási főnökséggel már megkötötték a szerződést, ha szükséges öt- ven-hatvan embert, is küldenek majd... Amint « répa a gyárba ér, akkor már nyugodtak a vezetők: a feldolgozó gépparkkal ugyan százéves technológiát alkalmaznak — répamosás, répaszelet-készítés, répalé- készítés, a cukorfinomitás —, de új gépekkel. A diffuzőrök, derítők, szaturálok, szűrők, főzőkatlanok a régi elv szerint működnek, de nagyobb teljesítménnyel, jobb hatásfokkal. És egyre az a törekvés, hogy Újabb és újabb gépeket vásároljanak, korszerűsítsék a gépparkot. Idén az erőmű felújítása volt a program. Megszüntették a szenes kazánt, a széntárolót, a salakolót. Olajfűtésre tértek át. A megtakarítás jelentős lesz. Térben: csaknem egy holdnyi terület szabadult fel, amelyet ezentúl répatárolásra tudnak használni. Eddig ott szenet és salakot tartottak. Több mint húsz munkaerőt is megtakarítanak: hetvennyolc szezonon át műszakonként nyolc ember foglalkozott salakkal, hat szénnel, kettő gépápolással. Az erőmű minden műszakjának volt karbantartója, vezetője. Most egy műszakban a kazánhoz három ember kell. A szárítókat két éve újították fel. A kaposvári gyár öreg irodaépületei, az üzemcsarnokok emlékeztetnek csak a répafeldolgozás régi technikájára, az óriási üstök, gépek csak nagy épületben fértek el. Egy korszirú diffuzőrnek például negyed akkora helyigénye van most, mint a huszonöt évvel ezelőtt gyártottnak. A vezetés színvonala, a munkások hozzáértése, eligazodása a gazdasági kérdésekben Kaposváron korszerű, némely esetben tanítanivaló. Itt vannak például a cukor- gyártás melléktermékei. A felhasználási gond „az ősidőkből ered”. Nem tudták hasznosítani a szeletet és a melaszt, mint azt értéke megkívánta volna. A szelet a gyártás során keletkezik, tárolása megoldatlan. Nedves állapotban a gazdaságok nem tudják fogadni, nincs szállítóeszköz. A vagonokat nem ajánlatos a nyers szelettel visszaküldeni, mert ha egy Kaposvárra érkezett irányvonatot megbontanak. és azt nem küldik ismét répáért, akkor napokba telik, mire sikerül újból összehozni. Tehergépkocsin sem lehet szállítani, mert nagyon szóródik. folyik, csöpög. A felhasználóknál nincs megoldva a szelet tárolása, és most már cukorgyár! hizlaldák sincsenek, ahol a répaszelet egy részét marhákkal etették fel. így aztán megszületett a gondolat és az utasítás: a melléktermékek tartósítását, takarmányozásra való felhasználását sürgősen meg kell oldani. A tudomány ismer néhány hasznosítási módot. Kaposvárott új szisztémát dolgoztak ki, részleteket erről még nem mondhatnak, csak annyit, hogy a szárított szeletet különféle adalékokkal, ore- mixekkel, melasszal stb. keverik, s ebből hatásos marhahizlalótápot tudnak a gazdaságoknak eladni. A vállalkozás 24 millió forintba kerül. Uj szárítóüzemet építenek, raktárakat, keverőket. Idén még csak fél gőzzel működik a takarmánytáp-készítő üzem, várható, hogy azért több száz vagon szelet tönkremegy. Tavaly még a Dalmandi Állami • Gazdaság 300 vagon nyers szeletet vásárolt, idén egy mázsát sem. Ott is a korszerű takarmányozásra tértek át. Jövőben Kaposvárott minden szeletet megszárítknak, tárolják és a cukorgyártási holt időben ebből tápot készítenek, öt termelőszövetkezet társult ehhez a vállalkozáshoz — kerestek Tolna megyében is partnert, de nem találtak. A szárító-takarmánykészítő üzem — felállítása régi problémát is megold. Előfordult, hogy hely, szállítás hiánya miatt a répaszelet úgy felhalmozódott a gyártelepen, hogy a feldolgozó gépsorokat nem tudták üzemeltetni. Pedig az az érdeke a gyárnak is, a népgazdaságnak is, hogy a nap minden percében, két és fél, három hónapon keresztül folyamatos legyen a munka. így lehet a veszteséget minimálisra csökkenteni, A fagyott, rothadt, fülledt répa nem ad annyi cukrot, késői feldolgozáskor, mint kiszedéskor, friss állapotban. A „cukorkihozatal” azonban nemcsak mennyiségi szempontból fontos. A minőség legalább ennyire. Tóth Lajos igazgató most már csak mosolyog a három évvel ezelőtti „cukorügy” miatt. Akkor nagyon mérges volt. A kaposvári mokkát ugyanis „kitiltották” a fővárosból. Valaki kitalálta ott, hogy sárga, nehezen olvad, nincs olyan édes, mint a többi gyáré. Tavaly tavasszal már a fővárosi FÜSZÉRT és KÖZÉRT vállalatok egymás után kopogtattak az igazgatónál : „csak egy tonnát küldjenek, csak egy mázsát adjanak”. — A cukorgyártás is szabvány szerint történik — mondják a gyárban. — A feldolgozás során az üzemekben általában etalon alapján dönt a főzőmester, jó-e a minőség. De a laboratórium minden órában mintát vesz. Ha a cukor színe meghaladja a 4 Stommert — a cukor fehérségi színét jelenti a Stommer-fok, négyig enged a szabvány cukrot forgalomba hozni —, tehát ha sárgásfehér színt kezd mutatni a minta, akkor azonnal visszaküldik az egész főzetet a katlanokba. Egyébként a cukor egyformán édes, gyártsák bár Szerencsen, Ácson, vagy Kaposvárott. Sokan mondták már, hogy a cukor meszes, mert valaki valahol hallott arról, hogy a gyártás során égetett meszet is használnak. Valóban használnak meszet, méghozzá nagy- harsányi mészkövet, és a gyárban égetik ki. Nem mintha S máshonnan beszerzett égetett mész nem felelne meg, hanem mert a mészégetés során keletkező gázokat is használják tisztításra, szűrésre. A nyers lében minden ásványi anyag benne van, ezt tisztítani kell, mert különben a szirup csak szeszgyártásra lenne alkalmas. Amikor a lé a laikusok szerint már nagyon tiszta, mondjuk 20 Stommer értékű, olyan a színe, mint a sárgásfehér bornak. Lehetne ezt kristályosítani, de sárga cukrot kapnának belőle. A cukorgyárban ezt a sárgásfehér levet még ioncserélös műgyantás szűrőbe küldik. (Ez a szűrőrendszer az egyedüli eltérő a száz évvel ezelőtti cukorgyártási technoló. giától.) I Selejt, lábcukor, mint a malomiparban a lábliszt, itt nincs. A gyártási folyamat zárt, a ciklusba szennyező anyagot bevinni nem lehet. Csak a répa a meghatározó abban, hogy a cukor milyen lesz. Például az esős, vagy száraz év, az újfajta műtrágya alkalmazása, a vegyszeres gyomirtás, a talaj- viszonyok éppen úgy meghatározók, mint a szőlőnél. És éppen, mert a viszonyok változók, ezért nincs két, hasonló cukorgyártási szezon. Idén is másként kellett felkészülni mint tavaly. Jövőre is hoz valami újat a természet, vagy az ember. Egyébként a hazai répatermés nem elegendő ahhoz, hogy az ország cukorszükségletét kielégíthetnék a gyárak. Kaposvárott jelenleg például nyugatnémet cukorból préselnek mokkát. Ezt tettük abba a kávéba is, amellyel beszélgetésünk végén Tóth Lajos megkínált bennünPALKOVACS JENŐ Tizenöt éve történt Ázófa a termés megduplázódott Antal János éppen járni kezdett, beszélni to- nult, mikor 1957. szeptember 17-én á Tolna megyei Népújságban megjelent a hír: „A zombai Vörös Csillag Termelőszövetkezet búzq és őszi árpa termésátlaga a következőképpen alakult idén: búza 98 kát. holdon 11,21 mázsás holdankénti átlag: őszi árpa 63 kát. holdon 17,11 mázsa holdankénti átlag". Négy hármas típusú termelőszövetkezet és öt egyes típusú termelőszövetkezeti csoport működött abban az időben Zombán. A négy termelőszövetkezet: a Béke, a Jóbarátság, a Parasztbecsület és az 1949-ben alakult Vörös Csillag. A termelőszövetkezet elnöke Szucsány János volt, aki a környéken szolgált katonaként, Zombán érte a felszabadulás, itt is maradt, s hosszú ideig a faluhoz kötődött. Köztiszteletben álló emberként emlegetik ma is, aki munkáját becsülettel ellátta, ha kellett cséplőgépen dolgozott, ha kellett zsákolt, éppúgy, mint a szövetkezetben bárki más. 1949-et írtunk, s akkor az újonnan szervezett termelőszövetkezetben meglehetősen laza volt a munkafegyelem, a belső rend. Az elnök az örökös rendcsinálásba belefáradt, beleke- seredett, s másutt nézett megélhetés után. A kapcsolata a zombai földdel, a zombai emberekkel azonban kitörölhetetlen. Jelesebb napokon Dunaújvárosból hazajőve — ahol jelenleg fizikai munkát végez — gyakran megfordul a tsz- irodán. Csakúgy, mint a többiek, a régiek, a már nyugdíjasok: Láng Lajos, Illés János, Molnár István, hogy megbeszéljék az elmúlt idők történetét. Az átszervezés időszakában a négy zombai termelőszövetkezet, köztük az 1600 holdas VprQS Csillag Egyesült Erővel néven egyesült. Nevüket a Béke kivételével — amely egyszer tönkrement, s utána már nem tudott talpra állni — csak az alapszabály őrzi, s ezek az időnként ismétlődő, baráti beszélgetések. A másfél évtizeddel ezelőtti szövetkezet gazdálkodását a maival összehasonlítani könnyelműség lenne. 1957-ben, amikor még a kisüzemi tapasztalatok irányították a szövetkezetét, nagy dolognak számított, ha 10 mázsánál több gabona került a tsz-tag padlására. Kevés volt a pénz, kevés a termény, hisz más fajtákat termesztettek, más termelési módszereket alkalmaztak, más tapasztalatokra épült a szakértelem. Aratáskor a kasza is kézbe került, s gyakran romlott el a kutyafej tűje, a kévekötő aratógépen. A nyugdíjasok, az egykori vezetők, a tsz valamikori tagjai, a hűséges emlékezök a mostaniaknak drukkolok számára megnyugvás, hogy a régi kínkeserves mezei munkák megszűntek. „Ennyi szakemberrel, ilyen gépekkel, technológiával persze mi is meg tudtuk volna csinálni. Hol yolt akkor még a szakosítási Csinálta ki-ki a maga tapasztalata szerint" —• jegyzik meg olykor némi nosztalgiával. Lakatos Antal, az Egyesült Erővel Termelőszövetkezet elnöke jól ismeri a Vörös Csillag, s valamennyi zombai termelőszövetkezet történetét, (óhatatlanul szóba kerül, hisz vannak, akik még a hajdani Vörös Csillagban kezdték, mint Sági István, Takács Ferenc, akik még akkor ültek traktorra, amikor az első begördült a gépszínbe. A szövetkezet vezetői, tagjai sokat gazdagodtak tapasztalatokban a tizenöt esztendő alatt. Közülük sokan jártak már az ország különböző vidékein, sőt külföldön is. Tudnak összehasonlításokat tenni, s vagy kevesellik amijük van, vagy ellenkezőleg, azt mondják: legyünk elégedettek, mert van ahol örülnének, ha úgy állnának, ahogy a zombaiak. A termés a 15 év alatt megduplázódott, csaknem valamennyi munkaművelet gépesített. Két agrármérnök, két felsőfokú technikus, tíz technikus végzi a szakmunkások, a betanított munkások, a dolgozók szakirányítását. S hol van még mindehhez az a hatalmas segítség, amit a kutatóintézetek, tudósok, a mai magyar mezőgazdaság pártoló tagjai nyújtanak, mint a többinek, ennek a szövetkezetnek is. A mai problémák? Az újított gépekhez nincs alkatrész. A gépek egy része működésének második évében „elfelejti", hogy mit produkált az előző évben. A betakarítógépek túlságosan érzékenyek, így a talajmunka nagy precizitást igényel. Ahhoz, hogy a búzaszem teljesen ép, sértetlen legyen, sok vegyszer kell, a vegyszer pedig nagyon drága. A tizenöt évvel ezelőtti hír ma így íródna:: Az ötezer katasztrálls hold területű zombai Egyesült Erővel Termelőszövetkezetben a búza termésátlaga idén a következőképpen alakult: búza 1400~katasztrális holdon 22 mázsás holdankénti átlag: őszi árpa 48 katasztrális holdon 22,6 mázsa holdankénti átlag. Antal János azóta felnőtt, most 17 esztendős, s az Egyesült Erővel Termelőszövetkezet fogatosa- A termelőszövetkezetnek ő a legfiatalabb tagja.
