Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-02 / 207. szám
» > I A minap a Falurádióban az egyik illetékes szakember elmondta: szerte az országban nagyon sok az olyan tanya, falusi ház, ahol üresen, kihasználatlanul állnak az istállók. A szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségét javító rendelkezések minden bizonnyal arra ösztönzik majd a falusi, tanyasi lakosságot, hogy az üres istállókat szar vasmai nákkol benépesítsék. Hogy ez így van-e, vagy sem, érdemes a dolgot közelebbről megnézni, s feltenni a kérdést: hogyan is állunk? Összetételében alkalmas-e a mai falusi lakosság arra, hogy részt vállaljon a mezőgazdaság nehéziparából. Ma — s ezt számtalan adat, felmérés bizonyítja — a lakosság jó része a falvakban lakik ugyan, de nem ott dolgozik, s nem a mezőgazdaságból él. Csaknem minden Tolna megyei községben d lakosságnak csupán 30—iO százaléka foglalkozik mezőgazdasággal, a többi 60—70 százalék az ipari üzemekben keres, s talál megélhetést. Mit is jelent ez? Két-három műszakot, napközben a falutól távoleső munkahelyet, ahová el kell utazni, a munka végeztével vissza kell érni, ez pedig nem kevés időt vesz igénybe. S bár a bányász a lakatos, a szerelő, egyszóval az ipari munkás falusi házakban lakik, de ezek már nem parasztházak. Falusi házakban, melyhez istálló, ólak, kert tartozik, de sokszor üres a sertésól, s a kert gondozására sem kerül elég idő. Az ipari munkás, aki bár istállóval bíró parasztházban lakik, sokszor családostul együtt a hajnali órákban ül vonatra, buszra. Közülük valószínű kevesen lesznek, akik a nem kis munkát jelentő szarvasmarha gozdozá- sát vállalják. A falusi lakosság másik — kisebb — része mezőgazdaságból él, mezőgazdasági üzemben dolgozik. A termelőszövetkezetekben rendszeresen dolgozó középkorúak, fiatalok helyzete csak annyiban más az ipari dolgozóétól, hogy helyben laknak, s nem kell utazniok. Egyébként ők is korán kelnek, s csak az esti órákban kerülnek haza. Közülük legfeljebb ott foglalkoznak majd — alapos számítgatások' után — szarvasmarhatartással, ahol az asszony otthon van, otthon dolgozik, s vállalja a szarvas- marha gondozásával járó nem kevés terhet. A falusi lakosság „beállítottsága” azonban az évek folyamán lényegesen átalakult. Megtanulták, látják, hogy a korszerű nagyüzemben a háztájihoz viszonyítva, kevesebb gond van a szarvas- marhatartással. Kezdve ott, hogy egy ember nem egy-két, hanem tizenöt-húsz tehenet lát el, s folytatva a gépesítéssel, állategészségüggyel és még annyi mással. Az utóbbi esztendőkben a mezőgazdaságban dolgozók jó- része nemhogy gyarapította volna háztáji gazdaságát, hanem ellenkezőleg: csökkentette, mégpedig azért, mert a termelőszövetkezetben, állami gazdaságban becsületesen elvégzett munkája után ha nem is luxus-színvonalon, de kényelmesen, jól meg tud élni. Sertés-, baromfitenyésztéssel, szőlőtermesztéssel és egyéb más jövedelmező mezőgazda- sági munkával főként azok foglalkoznak, akik gyorsan akarnak gyarapodni, s miután összeszedték magukat, kisebb 1972. szcpi•• Istállók tehenek nélkül méretekben gazdálkodnak, önellátásra rendezkednek be. (Ne , számítsuk itt azokat, akik erejükön felüli munkát is vállalnak, sokszor nem a maguk, hanem a gyerekeik jobb megélhetéséért, s azokat Sem, akiknek semmi sem elég.) Mi van a falusi házak mellett lévő, sokszor négy-öt szarvasmarha tartására is alkalmas istállókban? Az iparban dolgozó, s falun élő istállótulajdonos istállója üres. esetenként tart néhány baromfit, vagy a használaton kívüli, rozsdásodó, korhadó mezőgazdasági szerszámokat őrizgeti benne. Látni néhány istállót, amit némi átalakítással garázsnak használnak. Mucsiban az istállók nagy részét nyulak- kal népesítették be. Ebben az évben 6500 nyúlrá kötöttek szerződést, azt mondják jól jövedelmez és kevés munkát igényel. A községben mindösz- sze 8—10 helyen tartanak szarvasmarhát. Felde Józsefék egy tehenet gondoznak, az ember a termelőszövetkezétben állattenyésztő. Mostanában azon törik a fejüket, hogy a jövő esztendőben . bajlódjanak-e a tehénnel, vagy sem? „Jövedelmező-é, vagy sem, még nem számoltuk” — mondja az asszony. „Annyi baj van vele, hogy az ember alaposan meggondolja, hogy bajoskod- jon-e vele.” Závodon a termelőszövetkezet szervezésékor, mikor a tagok összeadták a háztáji teheneket, még kétszáz tehén maradt a háztáji istállókban is. Most mindössze negyvennyolc terén van a íalubán. Idus Bányai Pál azt mondja, h.igy amíg él, és bírja a t-nénnel járó fáradságot, az istállója r.em lesz üres. A munka. Java — bár a legkisebb fia/., traie- lőszövétlfézetben dolgozik,. s velük él —: áz idős házaspárra hárul. Ai tehén : pótlás a- kevés nyugdíjhoz pénzben, élelemben. Bányai, P^l szerint amíg a termelőszövetkezetből nem lehetett megélni, ' az emberek rákényszerültek a tei'én- tartásra. Ez az idő azonban címűit. A tehénnel járó .munkát ,az idősebbek nem sokáig bírják, s a fiataloknak se kedve, se pedig ideje.. nincs hozzá. A jószágot hajnalban fejni kell, a füvet le kel) kaszálni, a szénát összegyűjteni, télire beszerezni a takarmányt, mindez örök, véget nem érő fárasztó munka. A szarvasmarha-tenyéSztés területét érintő intézkedések a szarvasmarha-tenyésztés jöve- délmezőségét jelentős mértékben növelik még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy például a takarmány áfának az emelkedése es oz. adj eme’é- se ezt az ágazatot is terheli. Január 1-től például a növendék hímivarú A-minőségű 520 kilogrammon felüli szarvas- marha kilónkénti ára 36 forint lesz. Erre az értékre exportfelárat és mennyiségi felárat is kaphatnak a termelők. Az első osztályú tejért téli idényben literenként: 5 forint 10 fillért fizetnek, amire tejzsír kilogrammonkénti P forint felár jár. Az egyéni állattartók hatóságilag gümőkór- mentessé minősített udvarában tartott állatok után gümökór- mentességi felárat fizetnek, A szarvasmarhatartás beindításához az OTP kölcsönt ad. ■A szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezőségét célzó intézkedéseket az tette szükségessé, hogy hazánkban is, küllőid ön is egyre emelkedik a hús iránti igény. Több húst fogyasztunk, kivétel nélkül mindany- nyian — azok is, akiknek az udvarában az üres istállók állnak. Egyelőre a magyar nagyüzemi mezőgazdaság nem tudja teljesen magára vállalni a Épül a dunaföldrári gázüzem növekvő szükségletek kielégítését, részt kell venniök belőle azoknak is, akiknél a szarvasmarhatartáshoz szükséges feltételek adottak. Igaz, hogy a szarvasmarhatartás vertikuma egyelőre nem teljesen megoldott. Sok helyütt nincs tejfelvásárlás, s nehéz a takarmány beszerzése is. Ahhoz azonban, hogy beinduljon a „verkli", legelőször is az istállókat kell betelepíteni. Minden bizonnyal azok, akiknek a szarvasmarhatartáshoz szükséges, megfelelő istállójuk, szakértelmük, idejük, s főleg kedvük van, élnek majd a szarvasmarha-akció nyújtotta kedvezményekkel. O. M. Dunaföldvár határában, az előszállási országút mellett korszerű üzemet építtet a budapesti Oxigén és Dissous Gázgyár. Magát a mintegy 45 millió forint nagyságrendű építkezést a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat végzi, s a tavalyi év elején elkezdett építési munkák több mint nyolcvan százalékban haladtak előre, a program szerint és a beruházó pénzügyi lehetőségeinek megfelelően. A termelő üzemrészek már felépültek, köztük az alapanyag kar- bidraktár, a gázfejlesztő épület a palacktöltővel és -tárolóval, s üzembe helyezték a szociális épületeket: öltözőket, fürdőket, zuhanyozókat. Elkészült a kazánház, s most folyik a kazán beszerelése, valamint a közmű, a derítőrendszer és a belső úthálózat kiépítése. Az új üzem építésében több alvállalkozó is részt vesz, így a Budapesti Vegyipari Építő és Szerelő Vállalat megkezdte a technológiai szereléseket. Amint azt Chrenóczy Lászlótól, az Állami Építőipari Vállalat főmérnökétől megtudtuk, az építkezés befejezése —• bizonyos technológiai beszerelésektől is függően — a jövő év első negyedének végére várható, s a második negyedévben megkezdődhet a próbaüzemelés. À korszerű üzemből több megyét magában foglaló tájkörzetet látnak el majd aa építkezésekhez, hegesztésekhez szükséges gázzal. Harminc év közszolgálatban Augusztus 20-én, az ünnepi tanácsülésen nyújtották át először Dombóvárott a városi tanács elnöke által alapított kitüntetéseket a törzsgárdata- goknak. A harmincéves köz- szolgálatért aranygyűrűt hárman, Fenyővári Jánosné titkársági csoportvezető, Gondi Lajos pénzügyi, munkaügyi osztályvezető és Puszpán Lajos gépkocsivezető kapták. Fenyővári Jánosné egészen fiatalon került a járásbíróságra gépírónőnek, majd iroda- tiszt lett, polgári és büntetőperekben vezette a jegyzőkönyvet közel'‘egy évtizedig. Ennyi idő alatt alaposan megismerkedett a jogszabályokkal,’ annak máig is hasznát veszi munkájában. A tanácsok megalakulása után egy évvel került a járási tanácshoz, titkársági előadónak. Dombóvár várossá alakulásakor nevezték ki a tanács, igazgatási csoportvezetőjévé. A fentieken kívül ideiglenesen más posztokon is dolgozott. A harminc év alatt megváltozott az ország társadalmi rendje, változtak a járásbírók, a tanácson főnöke volt hat elnök, öt vb-titkár. 0 maradt mindvégig a helyén. Közben ő is sokat változott. Leérettségizett, elvégezte a marxista középiskolát és az esti egyetemet. — Miért? Az esti egyetem nem volt kötelező. — Valóban nem, de szükségesnek tartottam a magam politikai képzését. Így jobban eligazodom a világban, és . persze a munkámban. Ha fiatalabb voihék, a jogot is elvégezném! A vb- és tanácsülések előtt készülnek a jelentések, beszámolók, határidők járnak le és módosulnak, mindenki ideges, kapkod, hogy mire a vb. és a A munkaidő-beosztás köny- nyítésével, a kezelés gépesítésével, a reálisabb bérezéssel sokat javítottak a postai forgalmi dolgozók munkakörülményein — állapította meg a Postások Szakszervezetének központi vezetősége, pénteken délelőtt kezdődött ülésén. A forgalmi szolgálat 8700 dolgozójának helyzetét vizsgálva megállapították: közülük sokan válnak még meg a postától egyebek között a kedvezőtlen munkabeosztás, az éjszakai szolgálat, az alacsony tanács elé kell állni, minden rendben legyen. Számot tudjanak adni a szakigazgatási szervek a végzett munkáról — csak ő nyugodt és mosolygós. — Ennyi idő alatt rájöttem, hogy a kapkodás csak ront a munka minőségén. Azt is megtanultam, hogyan kell úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. Ez a többieket is megnyugtatja és nyugodt légkörben gyorsabban, jobban lehet dolgozni. Ma már sokkal könnyebb a munka, mint az ötvenes években volt. Akkor hetenként jött össze a vb, havonta volt tanácsülés, gyűltek a beszámolóhegyek. Rengeteg papír... Ha valaki mindent tud a dombóvári tanács munkájáról, az Fenyővári Jánosné. A határozatokról és végrehajtásukról szóló jelentések az ő kezén mennek keresztül. Feladata az is, ami a tanácstagokkal kapcsolatos. A csoporthoz tartozik a gondnokság, a gépkocsi- vezető, a hivatalsegédek és a telefonközpontos. — Nagyon örültem a kitüntetésnek, és főleg annak, amit a harminc év alatt elértem. Amikor a tanácshoz jöttem, férfi volt az elődöm, azt mondta, nem bírom ki itt egy hétnél tovább. Máig is itt vagyok. Nem akartam, hogy a nők lemaradjanak —• teszi hozzá mosolyogva. ' • Gondi Lajosról a pénz- és munkaügyi osztály vezetőjéről azt mondta a tanács egyik vezetője, nélkülözhetetlen ember, mert meg tudja becsülni a forintot is, nemcsak a milliókkal törődik. Vb-ülésekeri láttam néhányszor s hallottam beszélni is. Ezért a felületes ismeretség és a fenti jellemzés alapján, szigorú és száraz embernek képzeltem el. Szigorúkereset és a szabad Idő hiánya miatt. Ezért a szakszervezet a postahivatalok fejlesztését szabta meg az egyik legfontosabb tennivalóként. A hálózat fejlesztésére, korszerűsítésére egyébként a negyedik ötéves tervben több mint 750 millió forint áll a postaigazgatóságok rendelkezésére. A központi vezetőség felhívta a figyelmet a szakszervezet kongresszusának határozatára, amely szerint a forgalmi szolgálat dolgozóinak bérezését továbbra is kiemelten kell kezelni. (MTI) nak valóban szigorú, de a száJ mok világáról majdnem költőien beszél. — Legjobban a számokat szeretem, a sok beszámoló elvonja az energiát és a figyelmet a munkáról — t)ár természetesen elismerem, hogy . szükség van rájuk is a tanácstagok tájékoztatása miatt, A számokat nagyon barátságosaknak találom, mert bennük nem lehet csalódni. Ha valahol hiba van, azt biztos az ember • követte el és a hibát meg is lehet találni. Hogy mit tettünk, mit végeztünk az elmúlt közel harminc év alatt, nagyon pontosan lemérhető a számok alapján. Ha az osztály beszámol, a jelentést nem lehet szépíteni, a számok nem tűrik a sok beszédet, a mellébeszélést meg végképp nem. A számok világa éles fénykép például az egész városról. Mögöttük épületek, létesítmények, megvalósult tervek és nem utolsó sorban maga az ember van, akiért minden történik. Megértem én azt, hogy van, aki ridegnek érzi ezt a világot, a két lányom is humán beállítottságú, semmi pénzért nem lehetett volna őket reál pályára kényszeríteni, vagy csábítani. Az egyik könyvtáros, a másik óvónő. A fiam viszont pénzügyi technikumot végzett, az illetékhivatalnál dolgozik. Az óvónők általában nem szeretnek élelmezésvezetők lenni, mert az elszámolásos munka, de ha megismerik, egészen másként nézik már a dolgot. Minél közelebb áll ehhez a világhoz az ember, a számok annál barátságosabbak hozzá. Beszélgetésünk elején még azt hittem, körülményeskedő a beszédmódja, pedig csak igyekszik úgy rakni a szavakat egymás mellé, hogy pontosan „az az eredmény jöjjön ki”, amit mondani akar. A 30 év munkahely- és beosztásváltozásait is számszaki szakemberhez méltó precizitással mondja el, attól kezdve, hogy 1942. március 11-én a forgalmi adóhivatalban megkezdte a közszolgálati munkát, mint pénzügyi díjnok és gyakornok. A községi elöljáróságnál dolgozott később. A tanácsok megalakulásakor gazdasági csoportvezető és főkönyvelő, 1964-ben a járási pénzügyi osztály vezetője, jelenlegi beosztásába 1972-ben nevezték ki. A harmadik arany pecsétgyűrű tulajdonosa úton volt. Kár, noha természetes. Éppen ezért szólaltatjuk meg később. Nem lesz könnyű. A gépkocsi- vezetők nem voltak, soha nem is lesznek otthonülő emberek. Utazik hát a harmadik aranygyűrű, a tulajdonosával, aki úgy látszik, nem fáradt még bele a köznek ebbe a szolgálatába.., lhárosi L Több mint 750 millió forint a postahivatalok fejlesztésére $ V