Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

f Az utóbhi néhány eszten­dőben több fontos tanácsko­zást rendeztek a közművelő­désről. Az országos népműve­lési konferencia, az ország­gyűlés kulturális bizottsága, a művelődési otthonok veze­tőinek országos fóruma — hogy csak a legjelentősebbe­ket említsük — vitatta a to­vábblépés lehetőségeit. Nem véletlenül. A felszabadulást követő évek látványos előre­törése után lelassult a műve­lődés tempója. Az alapvető társadalmi változás eredmé­nyeként, ma senki elől nincs elzárva a kultúra, de tény, hogy az emberek — családi, származási, iskolázottsági és munkahelyi körülményektől függően —, nagyon különbö­ző mértékben élnek a műve­lődési lehetőségekkel. Noha az általános iskola nyolc osztályának elvégzése kötelező és ingyenes, a ma 15 49 éves népességből 1,6 mil­lió mégsem rendelkezik álta­lános iskolai végzettséggel ! A huszonöt éven aluli ipari-fizi­kai munkások 21 százaléka nem fejezte be az általános iskolát és ezzel az alapmű­veltséggel a munkások ötven százaléka sem rendelkezik! A munkáscsaládok gyerme­keinek továbbtanulását az anyagi lehetőségek és a meg­lévő kulturális igények egy­aránt befolyásolják. Nagyon sok családban szükség van a gyerek mielőbbi keresetére. Másutt egyszerűen a kultu­rális igények hiányoznak. De akadályozója az előbbrelé- pésnek az iskolahálózat máig is kedvezőtlen helyzete. a kétmúszakos tanítás is. És változatlanul mostoha körül­mények között folyik a szak­munkástanuló-képzés, amely­nek keretében a munkásosz­tály utánpótlásának oktatása, nevelése folyik. A munkásosztály egyes ré­tegeinek művelődésii helyzete az átlagoshoz képest is rend­kívül rossz. Ez mindenekelőtt a bejáró munkásokra, vala­mint a segédmunkásokra és Munkásművelődés sok erőfeszítés ellenére —■ az építőipar munkásaira vonat-; kozik. Jelenleg mintegy nyolcszáz­ezer bejáró munkást tartanak nyilván. E munkástömegek a fővárosban és a nagyobb vár- rosokban hozzák létre a ter­melési értéket, az adót is a fővárosi vagy a városi szer­veknél róják le utánuk az ütemek. Ugyanakkor iszc|oiá- lis, kommunális és kulturális igényeik a falvakban jelent­keznek, ezt azonban a lakó­hely — megfelelő kon­centrált anyagi erők hiányá­ban — nem tudja vállalni. A helyzetet súlyosbítja az utazás­sal töltött órák elvesztésén túl az a tény, hogy a bejárók többsége iskolázatlan, betaní­tott, vagy segédmunkás. Mun­kahelyük sem ösztönzi őket általános és szakmai művelt­ségük növelésére, ennek kö­vetkeztében kulturális igé­nyeik is alacsonyabbak. A megalapozó általános és szak- műveltség híján a bonyolult termelési-üzemi körülmények közé kerülő munkás nem le­het teljes értékű tagja mun­kahelye kollektívájának. Sür­gető igény tehát mielőbbi be­vonásuk a közművelődésbe! Hiszen csak a kulturáltabb munkaerő válik igazán alkal­massá a tudományos-techni­kai forradalom vívmányai­nak befogadására, elsajátítá­sára, új technika, technológia, termelésszervezés megvalósí­tására. Sokak jogos kérdése: mi az oka a kulturális fejlődés las­súbbodásának? A probléma sokrétű és összetett. A mun­kásosztály gyorsan növekvő létszámával nem tartott lépést a közművelődés intézményi hálózatának fejlődése. Ennek következtében közművelődé­sünknek még korántsem si­került az igényeknek megfele­lő differenciált művelődési le­hetőséget biztosítani. Csökkent CALAMBOSI LASZLO: KÖNYVEK KÖZT — Petőfi Sándor szellemének — A föld alatt feszülő fehér kupolába, mely csontodból épült, futnak-e vízért a rejtő gyökerek? Melyik kő, szétömlő rögdarab viselte tenyered utolsó árnyékát? Villámló időben piruló kalászból dőlt-e mag hajadba? Látták-e a dühöngő dárdát útrakész madarak? Lángolt a magasba talán a sas is, hogy melléd zuhanva füstölgő tollával szemed lezárja. Ki tudja, hol hever kardod, a suhogó árva? Jó öreg kocsmáros naptorkú fia, anyaarcon csüggő, füstbe-ment-tervű Vándor, szegények sisakos testvére, János vitéz, keserű-átkú Apostol lázadva dolgoztál, a latolgatás koptatott tűivel semmit sem foltoztál. Szabadság-szerelmű könyvek közt sercegő pennád, parányi híved, szolgált serényen, hogy a nép a Lét kristálycsarnokába lásson. Vers Nagyura! Hímeztek neked palástot, kik hitték, hogy Szibéria sárkányt is megfojtó bányái visszaadnak. Harkály a pelyhes-odvú fából, röpült a bizalom az arany citerából. Mert befordult i a konyhába mindig a legény s fátylát magára borította a lány; járták a táncot csengettyűk, harangok, hajlott a nádra bársony-buzogány. A feszülő fehér kupolában, mely csontokból épült, gyászoló szalagok a rejtő gyökerek. Porlik a kő, > a szétmáló rögdarab, mely viselte tenyered utolsó árnyékát. Várt az otthon, a haza, a kürt, meg a citera, nem jöttél jó öreg kocsmáros naptorkú fia, anyaarcon csüggő, füstbe-ment-tervű Vándor, szegények sisakos testvére, János vitéz, keserű-átkú Apostol; megtiport tested fölött v terebélyesedik csillagos tulipánfai virággal-font ünnep. s ftjanaapfi.Twy a tanulás, az önképzés társa­dalmi megbecsülése is. Ugyan­akkor az életszínvonal emel­kedésének hatására a háztar­tások civilizálódása nem min­dig hat pozitív irányba: a na­gyobb családi beruházások el­vonják az anyagi eszközöket és az időt a művelődéstől. Az emberek egy része ma a civi­lizációs eszköztár gyarapításá­ért él, dolgozik és nem azért korszerűsíti az életét, hogy ezzel sokoldalú emberi, szakmai, kulturális fejlődését könnyítse meg. A műveltség bizonyos fajta fokmérője az olvasottság: e tekintetben hazánk nemzetkö­zi viszonylatban is kiemelke­dő helyet foglal el. A nagy fej­lődés ellenére azonban a csa­ládok fele egyáltalán nem vá­sárol könyvet és a felnőtt la­kosságból mintegy hárommil­lió egyáltalán nem olvas. Ezek nagyobb része — sajnos — munkás és paraszt. Nem olvas — furcsának tűnő ellentmon­dás: de ugyanakkor rádiót hallgat, televíziót néz, vagyis látóköre tágul, ismeretanyaga gyarapszik, s így műveltsége is lényegesen magasabb, mint húsz-harminc esztendővel ez­előtt a nem olvasó emberé. Furcsának tűnő ellentmon­dás az is, hogy a művelődés iránti igény és a meglévő igé­nyek kielégítésének a lehető­sége akkor csökken, amikor fokozatosan nő az emberek szabad ideje. Jelenleg már két­millió ember dolgozik 44 órás munkaidőben, ami azt jelenti, hogy kétmillió ember két sza­bad szombathoz jut havonta. Ám ma még a megnövekedett szabad időnek csak kis töredé­két használják kultúrálódásra. Egyelőre még messze vagyunk attól, hogy az emberek szoká­sává tegyük a szabadidőbeli művelődést. Mi hát a továbblépés útja? Erre a kérdésre keresték a vá­laszt a már említett országos tanácskozásokon, amelyek elő­készítői a készülő népművelé­si törvénynek. A közművelődés munkásai­nak egyik legfontosabb felada­ta: megtalálni azokat a módo­kat — a klubszerű foglalkozá­sok, szakkörök és tanfolya­mok bővítésével —, amelyek vonzó módon, az eddiginél ha­tékonyabban segítik elő az emberek műveltségi szintjének emelését. Tovább kell növelni a szo­cialista munkabrigádok köz- művelődési tevékenységét, mert így létrejöhetnek a közműve­' lődésnek olyan természetes elemi egységei, amelyek nem­csak a munkatevékenységben fejleszthetik tagjaikat, hanem befolyásolják érdeklődésüket, szabadidő-felhasználásukat is. Napjainkban már száztízezer kollektívában egymillió-két­százezer dolgozó törekszik a szocialista brigádmozgalom hármas céljának megvalósítá­sára, ,s fejt ki közös és rend­szeres tevékenységet feladata­ik tökéletesebb ellátása, álta­lános és politikai önművelés érdekében. A brigádok több­sége művelt, politikailag ta­pasztalt munkások vezetésével tevékenykedik. Elsősorban az ő feladatuk, hogy a szakmai műveltség folyamatos és rend­szeres növelése mellett az ed­diginél is nagyobb figyelmet fordítsanak, egészen a művé­szetek megismeréséig, a kor­szerű általános műveltség gya­rapítására. A művelődés: termelési té­nyező. Ez azt jelenti, hogy a közművelődésért a gazdasági vezetőknek is sokkal többet kell tenniök. Részt kell vállal- niok a kulturális létesítmé­nyek fenntartásában, a műve­lődést szolgáló eszközök gya­rapításában. A kezdeti lépések már megtörténtek: mind több olyan ipari nagyüzem mutat készséget a falusi közművelő­dés támogatására, amely mun­káslétszámának egy részét — és nem is kis hányadát — fa­lun élő emberek köréből to­borozta. Bíztató, hogy egyre nő azoknak a gazdasági veze­tőknek száma, akik megértik: a munkásság cselekvő, köz­vetlen társadalmi-közéleti te­vékenységéhez, részvételéhez elengedhetetlen feltétel a szak­mai ismeretek állandó bőví­tése mellett az általános mű­veltség gyarapítása is. A közművelődésről folytatott viták, tanácskozások még nem fejeződtek be. így az előbbre- lépés hogyanjáról sem szüle­tett még meg a végleges vá­lasz. Egy azonban már most bizonyos: az eddiginél többet, sokkal többet kell tenni a munkások műveltsége gazda­gításának érdekében. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani az eddigi vitákban elhangzott, s a még ezután elhangzó öt­letek, javaslatok, észrevételek. PRUKNER PÁE Feleségem új import bútorgar­nitúrát vásárolt, amit a vendég­szobában helyeztünk eL — Ezután kizárólag a másik szobában ebédelhetsz, jobban mondva: lakhatsz — jelentette ki határozottan. — Ide pedig — mutatott az újonnan berendezett helyiségre — csak lábujjhegyen, kifejezetten a célnak megfelelő puha papucsban jöhetsz be! Természetesen csak néhány pil­lanatra! Ámbár legjobb, ha be sem jössz. Modern bútor, látha­tod. Áz ilyennek, azt mondják, a férfipillantások nagyban ártanak. — Ezzel kulcsra zárta a vendég­szobát. Becses nejem később új háló­garnitúrát vásárolt, s ezzel egy­idejűleg én a konyhába kerül­tem. Speciális papucsban azon­ban tehettem néhány kört a vendégszobában, illetve a háló­ban, hogy aztán a konyhában megoszthassam feleségemmel be­nyomásaimat. Káldi Judit: Rodostó. Rövid időn belül a konyhába is új konyhabútor került. Azóta leginkább a lépcsőházban tar­tózkodom. Egyszer, ahogy ott gubbasztok magasröptű intellektuális gondo­lataimba merülten, jön a felesé­gem szendvicsekkel a kezében. — Már megint dohányzol? —■ formed rám. — Tudhatnád, hogy a füst megüli a lakást. Nekik tiszta, friss levegő dukál! — Ki az a „nekik"? — mere­dek rá. — A bútorainkról beszélek! Ezért hát két emelettel nyugod­tan lejjebb mehetsz. Lejjebb mentem. S ahogy, ülök, ülök szendvicseimet maj­szolva, nyílik a szembenlévő aj­tó, s megszólal az egyik lakó­társnő: — Mit csinál maga itt? — Semmit, Megéheztem, hát eszem. Zavarja? — Dehogy-dehogy — szabad­kozik a szomszéd. — jó étvá­gyat! Nem kellemetlen itt ücsö­rögni? — Ellenkezőleg! Nagyon jól érzem itt magam. Megszoktam. — Ha nem haragszik, meg­hívnám egy teára — szól és kedvesen beinvitál a vendégszo­bába. A tea jólesik, megköszö­nöm, jó ideig elidőzök nála, s a szokatlan állapottól szédül a fe­jem. — Holnap is jöjjön be — mondja a lakótársnő. Almáspite lesz. Másnap be Is nézek egy kis ebéd előtti almáspitére. Később — mivel egyre gyak­rabban járok —, már komplett ebédet kapok. Rövidesen tege- ződünk. Egyik alkalommal így szól hozzám a lakótársnő: — Nem értelek, Vászja. Ál­landóan itt tartózkodói a negye­dik emeleten, de a fizetésedet a hatodikra viszed. — Megszokás dolga az egész — válaszoltam, s azontúl a fize­tésemet neki adtam. Ez rendben is lett volna, csak­hogy: A lakótársnő új bútorgarnitú­rát vásárolt a vendégszobába. Ennek kapcsán átköltöztem a hálóba. Mikor aztán a hálót is kicserélte, következett a konyha. A konyhabútorcsere után szoká­somhoz híven indultam a lép­csőházba, de: — Nem, nem! Ezt már aztán nem! — tiltakozott a lakótársnő. — Nincs lépcsőházi Még csak az hiányzik! Elvégre sosem lehet tudni, ki szipkázna el! És a szoba egyik sarkában — lakóhelyül — egy kényelmesnek mondható szekrényt bocsátott rendelkezésemre.- Fordította : SARAT £ ROZÁLIA I Sz. Komisszárenko : Bútorcsere

Next

/
Oldalképek
Tartalom