Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
MAGAZIN • MAGAZIN * MAGAZIN • MAGAZIN * MAGAZIN « MAGAZIN Bantu négerek bányáira bukkantak Az i. u. X. században, esetleg még néhány évszázaddal előbb is Dél-Afrikában olyan négerek éltek, akik ismerték a fémolvasztás ' előreíhaladott technológiáját és a jelenlegi bantu négerek ősei voltak. A World Archeology nemrégiben közölt egy régészeti és etnográfiai tanulmányt, amely szerint a kerámia megmunkálásának művészete és a szájhagyomány teremt kapcsolatot a jelenleg Phalaborwa város körül élő törzs és a vaskorszakban itt élt népek között. A vas. és rézlelőhelyek kiaknázása során ma egyre gyakrabban bukkannak rá előzetes bányászati tevékenység nyomaira. A szakemberek úgy vélik, hogy az európaiak megérkezése előtt már tízezer tonna rezet termeltek ki ezekből a bányákból. Lolweban például találtak 20 ni mély függőleges aknákat, amelyekben oldalfolyosók nyíltak. A vájatokbán, talált faszén-miaradvá- nyckból kiderítették, hogy as i. u. 770 és 1000 körül folytatták itt bányásztevékenységet. A bányafolyosók szűkek és pontosan követik a fém útját A fémeret ihő segítségével elvágták, majd a felszínre hozták. A vas esetében ez meglehetősen könnyű munkánál* bizonyult, hiszen a vas a Földfelszínhez közeli rétegekben található. A bányáktól mintegy 24 kilométernyire kb. 50 olvasztókemence állt. A kutatások során eddig 13 vas- és 4 rézolvasztó kemencét találtak fel. A rézolvasztó kemencének igen bonyolult az alaprajza. Formája leginkább kaptárra emlékeztet. A felső részén szellőzőnyílás található, az alap szellőzését pedig kürt alakú fúvókáfc biztosították. A vasolvasztó kemencék szélesebbek. henger alakúak, magasságuk és átmérőjük mink egy 90 cm. A Transvaalban talált régészeti leletek azt bizonyítják, hogy Rhodesiában és Dél-Af- rikában az európai hódítás előtt olyan néger kultúra virágzott, amely társadalmi és technikai szempontból sokkal fejlettebb volt, semmint gondolnánk. Levegő és víz egyesült erejével A Bányagép Kutató Központi Tudományos Intézetben kidolgozott új „BM— 70” típusú gép kétszeresé- re-háromszorosára növeli a munka termelékenységét a vágatok ducolásánál. Az új szerkezet fő elemei: dob típusú adagoló és hidraulikus forgó markoló. Az adagoló rekeszeiből a száraz betonkeveréket sűrített levegő juttatja a kimenő elosztócsőbe és innen csöveken keresztül a szórófejbe, ahol a betonhoz vizet vegyítenek. A betonkeverék adagolásának maximális távolsága : vízszintesen 220 méter, függőlegesen 50 méter. Veszélyben a kenguru Közlekedés ócska vasban Vadonatúj kocsit vásárolt a francia Julien Patou. Készakarva megrongálta a kocsi karosszériáját, külsőleg valóságos romhalmazzá változtatta a gyárból éppen csak hogy kikerült autót. „Mióta ezzel a romos kocsival közlekedem — mondja Monsieur Patou —, minden úgy megy, mint a karikacsapás. Senki sem akadályoz az előzésben, van elég mozgási terem, még a parkolóhelyen is előnyben részesítenek. Feltehető, hogy a többi autós már csak babonából sem akar egy ilyen rossz mellé beállni”. Julien Patou egyébként 15 év óta vezet, mind ez ideig baleset nélkül. Mikrotenger A Litván Tudományos Akadémia Zoológiái és Parazitoló- giai Intézetében több mint 600 négyzetméter alapterületű „tengeri akváriumot” — valóságos mikrotengert — lélesítenek. A víz összetételével együtt elektronikus berendezések szabályozzák — egytized foknyi pontossággal — a hőmérsékletet. Az ichtiológusok itt tanulmányozzák a természeti körülményeket megközelítő adottságok között a különböző halfajtákat. „Higanysapkák" Szovjet geológusok higanyindikátor segítségével hegyi- kristály után kutatnak. A kristálylelőhelyeket tanulmányozva a tudósok megállapították, hogy körülöttük elszórt higanyt tartalmazó övezetek, úgynevezett „higanysapkák” húzódnak. Az 5—10 méterenként vett minták vizsgálatával kimutatták azt az érdekes jelenséget, hogy a hegyi- kristály lelőhelyeinek közelében növekszik a talaj higanytartalma. (BUDAPRESS—APN) „Ha továbbra is így folyik az öldöklés, néhány éven belül országunkban egyetlen kenguru sem lesz” — jegyezte meg Frank Jones, a Sidney- ben székelő kenguruvédelmi bizottság tagja. — Nem Jones az egyetlen, aki védelmébe veszi az erszényes állatokat. Az utóbbi időben Ausztráliában számos olyan szervezet létesült, amely azt tűzte ki célul, hogy véget vet a különböző kengurufajták kíméletlen és meggondolatlan irtásának, és védelmébe veszi a még meglévő fajokat. Jelen pillanatban a legnagyobb veszély a sík vidékeken élő úgynevezett „vörös” (több mint két méter magas”) óriáskengurukat fenyegeti, de veszélyben vannak „blue flyer” néven ismert nőstényeik, valamint a dombos és hegyes vidékeken élő szürke, euros és wallaros kenguruk is. A kenguru nem veszélyes az emberre. Ellenkezőleg igen jámbor, nemigen intelligens (rabságban például — a többi állattól eltérően — nem képes megismerni gondozóját) és egyáltalán nem szapora; a nőstény évente egy kölyöknél többet sohasem hoz a világra. Az ausztráliai földművesek és állattenyésztők azonban halálos ellenségüknek tartják a kengurukat, mivel ezek az állatok kizárólag fűvel táplálkoznak, ezzel pedig megfosztják élelmétől a juhokat, Ausztrália nemzeti jövedelmének legfőbb forrását A kengurura golyós puskával vadászó földművesekhea gyakran csatlakoznak a vadászok is, akiket részben a vadászsport, részben pedig a nyerészkedési vágy hajt. A kenguruk húsát ugyan csak igen olcsón lehet eladni (a kenguruhús kizárólag húsevő állatok táplálékául használható fel.) azonban a bőrével szép pénzt lehet keresni. Az ausztráliai közvélemény most határozottan az erszényes állatok mellett foglal állást Egy Melbourne-i szervezet aláírásokat gyűjt a világ minden részéből a kenguruk védelmében. Az aláírók "között komoly tudósok is szerepelnek, mint például a németországi Mas Planck Intézet professzora^ Konrad Lorenz, Karl Frich, a müncheni egyetem tanára, és> Louis de Broglie francia fizij kus. ! A kenguruk ellen irtóha&i járatot szervezőket viszont leg-* érzékenyebben Kalifornia in-* tézkedése érinti. A kaliforniai kormány — az ausztráliai ex*; portőrök és minisztériumi v®4 zetők tiltakozása ellenére —• megtiltotta a kenguruhús- éa -bőrbehozatalt Kaliforniába. A kaliforniai kezdeményezés megragadta az Egyesült Államok kormányának figyelmét is. Clinton Lostetted-et Ausztráliába küldték, hogy tanulmányozza a helyzetet. Amennyiben Lostetted véleménye sze-> rint is tartani lehet tőle, hogy a kenguru eltűnik a föld színéről, az amerikai kormány is életbe lépteti a behozatali tilalmat. Milyen fertőzések forrása lehet a macska? Maxi tojás Egy londoni árverésen a közelmúltban új tulajdonosra talált a világ legnagyobb tojása, amely egy régen kihalt, csaknem 3 méter magasságú madártól származik. A „maxi tojás” 2400 dollárért kelt el. Egyszerű macskakarmolás nagyon megrémített egy fiatalasszonyt. így történt a dolog: A páciens először azt tapasztalta, hogy állandóan hőemelkedése van, de nem érezte rosszul magát, így napi munkáját lelkinyugalommal folytatni tudta. Később azonban azt vette észre, hogy tekintélyes mértékben, kitapint- hatóan megduzzadtak hónalji és nyaki nyirokmirigyei. Ekkor azután orvoshoz fordult. Az orvos gondos vizsgálat Levegőben az újabb „IL“ Külsőre nehéz megkülönböztetni az IL—62-es repülőgépet az Aeroflot vonalain hamarosan megjelenő IL—62 M-től. Az IL—62 közel öt éve áll szolgálatban. A Szergej Iljusin akadémikus tervezőirodájában konstruált gép a repülők szerint is ..jól sikerült”. A pilótákat kitűnő műszaki tulajdonságaival, az utasokat pedig kényelmével és nagy megbízhatóságával nyerte meg magának. A nagy sebességű légiex- pressz hamarosan megkapta az „Aeroflot Vezérgépe” címet, míg létrehozóit Lenin-renddel jutalmazták. Az IL—62 M a gép tovább tökéletesített változata. Az IL-en nagyobb teljesítményű és gazdaságosabban üzemeltethető P. Szolovkov típusú motorokat szereltek fel. A gép némi súlynövekedése ellenére rövidebb kifutópályát igényei. Az utasszállító vezér- síkjában újabb üzemanyagtartályt szereltek fel, másfél ezer kilométerrel növelve a gép hatósugarát, amely most több mint 10 ezer kilométer — azaz az IL—62 M számára a leghosszabb légivonalak is nyitva állnak, . ____ A gép további előnye a tökéletesebb pilóta-navigációs berendezés és az utaspoggyász konténerekben való kezelése, amely jelentős mértékben csökkenti a rakodás idejét. Az IL—62 M 198 utast szállíthat — többet elődjénél. Utazósebessége 850—900 kilométer óránként, repülési magassága 10—12 ezer méter. Az IL—62 M-et más szovjet repülőgépekkel és helikopterekkel együtt a hannoveri nemzetközi repülőgép-kiállításon is bemutatták. (APN — KS) után egy sor laboratóriumi vizsgálatot írt elő. Az a tény, hogy a nyirokerek sok helyen megduzzadtak, számtalan feltételezésre adott alkalmat és éppen ezért, s sok mindenre kiterjedő vizsgálat elvégzése vált szükségessé. A nyirokerek megnagyobbodásának számos oka lehet (az egyszerű gyulladástól a rosszindulatú daganatokig), éppen ezért az orvos, hogy teljesen biztos legyen a dolgában, citológiai vizsgálatot is kért. A vizsgálat kétséget kizáróan kimutatta, hogy rosszindulatú megbetegedésről nincs szó és kizárt dolog az is, hogy gyulladás vagy tuber- kulötikus folyamat állna fenn Végeredményben a laboratórium azt állapította meg, hogy feltehetőleg „jóindulatú szé- rumfertözésről” van szó. Ekkor az orvos feltette páciensének a kérdést: tart-e macskát és előfordult-e valaha, hogy a macskája megkarmolta? A beteg elismerte, hogy évek óta van macskája, de nem érti, mi összefüggés van az állat és a furcsa mirigy-megbetegedés között. Az orvos azonban most már világosan látta az összefüggést. Ha egy macska megkarmol* ja az embert, akár csak egy egészen gyengéden is, előfor* dúlhat, hogy a nyirokmirigyekre veszélyes fertőző anyag kerül a vérkeringésbe. Egész pontosan 50 százalékos esélye van annak, hogy a fertőző anyag bekerülhet a nyirokpályára, a fennmaradó 50 százas* lékban vagy nem történik fertőzés, vagy a fertőző anyagot maga a szervezet veti ki ma-, gából. Feltételezik, hogy a nyi- rokpályára került fertőző anyag egyfajta vírus, ezt azonban még nem sikerült teljes bizonyossággal elkülöníteni. Megfigyelték, hogy a fertőzést okozó macska mindig egészséges marad. A fertőző anyag tehát egész egyszerűen — passzív módon — a macska körme alól kerül az ember szervezetébe. Ezekután azonban nem szabad túlságosan sötéten látnunk a helyzetet. Ugyanis, amint fény derült arra, hogy mi okozta a fertőzést, a minden kétséget kizáróan jóindulatú folyamat hamarosan lezárható, annak ellenére, hogy egyes antibiotikumok (penicillin és sztreptomicin) teljesen hatástalanok a fertőzéssel szemben. (Tempo) Költözik a majomkenyérfa A levegőbe emelkedői í L-62 M. Az indiai Bombay egyik utcáját hatalmas, 15 ríjéter magas majomkenyérfa (baobabfa) ékesítette. A 150 éves ősfa fenséges koronája bámulatba ejtette a járókelőket. A bom- bayi metróépítők nemrég kijelentették, hogy a hatalmas fa akadályozza munkájukat, ki kell vágni a majomkenyérfát! A lokálpatrióták azonban elhatározták, hogy megmentik városuk e nevezetességét és a fát áttelepítik az egyik közeli parkba. A művelet több napot vett igénybe, s csak hatalmas emelődaruk segítségével sikerült a faóriást kimozdítani helyéről. Bombay e nevezetessége most egy tudományos kutató- intézet parkját ékesíti.