Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
f Az utóbhi néhány esztendőben több fontos tanácskozást rendeztek a közművelődésről. Az országos népművelési konferencia, az országgyűlés kulturális bizottsága, a művelődési otthonok vezetőinek országos fóruma — hogy csak a legjelentősebbeket említsük — vitatta a továbblépés lehetőségeit. Nem véletlenül. A felszabadulást követő évek látványos előretörése után lelassult a művelődés tempója. Az alapvető társadalmi változás eredményeként, ma senki elől nincs elzárva a kultúra, de tény, hogy az emberek — családi, származási, iskolázottsági és munkahelyi körülményektől függően —, nagyon különböző mértékben élnek a művelődési lehetőségekkel. Noha az általános iskola nyolc osztályának elvégzése kötelező és ingyenes, a ma 15 49 éves népességből 1,6 millió mégsem rendelkezik általános iskolai végzettséggel ! A huszonöt éven aluli ipari-fizikai munkások 21 százaléka nem fejezte be az általános iskolát és ezzel az alapműveltséggel a munkások ötven százaléka sem rendelkezik! A munkáscsaládok gyermekeinek továbbtanulását az anyagi lehetőségek és a meglévő kulturális igények egyaránt befolyásolják. Nagyon sok családban szükség van a gyerek mielőbbi keresetére. Másutt egyszerűen a kulturális igények hiányoznak. De akadályozója az előbbrelé- pésnek az iskolahálózat máig is kedvezőtlen helyzete. a kétmúszakos tanítás is. És változatlanul mostoha körülmények között folyik a szakmunkástanuló-képzés, amelynek keretében a munkásosztály utánpótlásának oktatása, nevelése folyik. A munkásosztály egyes rétegeinek művelődésii helyzete az átlagoshoz képest is rendkívül rossz. Ez mindenekelőtt a bejáró munkásokra, valamint a segédmunkásokra és Munkásművelődés sok erőfeszítés ellenére —■ az építőipar munkásaira vonat-; kozik. Jelenleg mintegy nyolcszázezer bejáró munkást tartanak nyilván. E munkástömegek a fővárosban és a nagyobb vár- rosokban hozzák létre a termelési értéket, az adót is a fővárosi vagy a városi szerveknél róják le utánuk az ütemek. Ugyanakkor iszc|oiá- lis, kommunális és kulturális igényeik a falvakban jelentkeznek, ezt azonban a lakóhely — megfelelő koncentrált anyagi erők hiányában — nem tudja vállalni. A helyzetet súlyosbítja az utazással töltött órák elvesztésén túl az a tény, hogy a bejárók többsége iskolázatlan, betanított, vagy segédmunkás. Munkahelyük sem ösztönzi őket általános és szakmai műveltségük növelésére, ennek következtében kulturális igényeik is alacsonyabbak. A megalapozó általános és szak- műveltség híján a bonyolult termelési-üzemi körülmények közé kerülő munkás nem lehet teljes értékű tagja munkahelye kollektívájának. Sürgető igény tehát mielőbbi bevonásuk a közművelődésbe! Hiszen csak a kulturáltabb munkaerő válik igazán alkalmassá a tudományos-technikai forradalom vívmányainak befogadására, elsajátítására, új technika, technológia, termelésszervezés megvalósítására. Sokak jogos kérdése: mi az oka a kulturális fejlődés lassúbbodásának? A probléma sokrétű és összetett. A munkásosztály gyorsan növekvő létszámával nem tartott lépést a közművelődés intézményi hálózatának fejlődése. Ennek következtében közművelődésünknek még korántsem sikerült az igényeknek megfelelő differenciált művelődési lehetőséget biztosítani. Csökkent CALAMBOSI LASZLO: KÖNYVEK KÖZT — Petőfi Sándor szellemének — A föld alatt feszülő fehér kupolába, mely csontodból épült, futnak-e vízért a rejtő gyökerek? Melyik kő, szétömlő rögdarab viselte tenyered utolsó árnyékát? Villámló időben piruló kalászból dőlt-e mag hajadba? Látták-e a dühöngő dárdát útrakész madarak? Lángolt a magasba talán a sas is, hogy melléd zuhanva füstölgő tollával szemed lezárja. Ki tudja, hol hever kardod, a suhogó árva? Jó öreg kocsmáros naptorkú fia, anyaarcon csüggő, füstbe-ment-tervű Vándor, szegények sisakos testvére, János vitéz, keserű-átkú Apostol lázadva dolgoztál, a latolgatás koptatott tűivel semmit sem foltoztál. Szabadság-szerelmű könyvek közt sercegő pennád, parányi híved, szolgált serényen, hogy a nép a Lét kristálycsarnokába lásson. Vers Nagyura! Hímeztek neked palástot, kik hitték, hogy Szibéria sárkányt is megfojtó bányái visszaadnak. Harkály a pelyhes-odvú fából, röpült a bizalom az arany citerából. Mert befordult i a konyhába mindig a legény s fátylát magára borította a lány; járták a táncot csengettyűk, harangok, hajlott a nádra bársony-buzogány. A feszülő fehér kupolában, mely csontokból épült, gyászoló szalagok a rejtő gyökerek. Porlik a kő, > a szétmáló rögdarab, mely viselte tenyered utolsó árnyékát. Várt az otthon, a haza, a kürt, meg a citera, nem jöttél jó öreg kocsmáros naptorkú fia, anyaarcon csüggő, füstbe-ment-tervű Vándor, szegények sisakos testvére, János vitéz, keserű-átkú Apostol; megtiport tested fölött v terebélyesedik csillagos tulipánfai virággal-font ünnep. s ftjanaapfi.Twy a tanulás, az önképzés társadalmi megbecsülése is. Ugyanakkor az életszínvonal emelkedésének hatására a háztartások civilizálódása nem mindig hat pozitív irányba: a nagyobb családi beruházások elvonják az anyagi eszközöket és az időt a művelődéstől. Az emberek egy része ma a civilizációs eszköztár gyarapításáért él, dolgozik és nem azért korszerűsíti az életét, hogy ezzel sokoldalú emberi, szakmai, kulturális fejlődését könnyítse meg. A műveltség bizonyos fajta fokmérője az olvasottság: e tekintetben hazánk nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő helyet foglal el. A nagy fejlődés ellenére azonban a családok fele egyáltalán nem vásárol könyvet és a felnőtt lakosságból mintegy hárommillió egyáltalán nem olvas. Ezek nagyobb része — sajnos — munkás és paraszt. Nem olvas — furcsának tűnő ellentmondás: de ugyanakkor rádiót hallgat, televíziót néz, vagyis látóköre tágul, ismeretanyaga gyarapszik, s így műveltsége is lényegesen magasabb, mint húsz-harminc esztendővel ezelőtt a nem olvasó emberé. Furcsának tűnő ellentmondás az is, hogy a művelődés iránti igény és a meglévő igények kielégítésének a lehetősége akkor csökken, amikor fokozatosan nő az emberek szabad ideje. Jelenleg már kétmillió ember dolgozik 44 órás munkaidőben, ami azt jelenti, hogy kétmillió ember két szabad szombathoz jut havonta. Ám ma még a megnövekedett szabad időnek csak kis töredékét használják kultúrálódásra. Egyelőre még messze vagyunk attól, hogy az emberek szokásává tegyük a szabadidőbeli művelődést. Mi hát a továbblépés útja? Erre a kérdésre keresték a választ a már említett országos tanácskozásokon, amelyek előkészítői a készülő népművelési törvénynek. A közművelődés munkásainak egyik legfontosabb feladata: megtalálni azokat a módokat — a klubszerű foglalkozások, szakkörök és tanfolyamok bővítésével —, amelyek vonzó módon, az eddiginél hatékonyabban segítik elő az emberek műveltségi szintjének emelését. Tovább kell növelni a szocialista munkabrigádok köz- művelődési tevékenységét, mert így létrejöhetnek a közműve' lődésnek olyan természetes elemi egységei, amelyek nemcsak a munkatevékenységben fejleszthetik tagjaikat, hanem befolyásolják érdeklődésüket, szabadidő-felhasználásukat is. Napjainkban már száztízezer kollektívában egymillió-kétszázezer dolgozó törekszik a szocialista brigádmozgalom hármas céljának megvalósítására, ,s fejt ki közös és rendszeres tevékenységet feladataik tökéletesebb ellátása, általános és politikai önművelés érdekében. A brigádok többsége művelt, politikailag tapasztalt munkások vezetésével tevékenykedik. Elsősorban az ő feladatuk, hogy a szakmai műveltség folyamatos és rendszeres növelése mellett az eddiginél is nagyobb figyelmet fordítsanak, egészen a művészetek megismeréséig, a korszerű általános műveltség gyarapítására. A művelődés: termelési tényező. Ez azt jelenti, hogy a közművelődésért a gazdasági vezetőknek is sokkal többet kell tenniök. Részt kell vállal- niok a kulturális létesítmények fenntartásában, a művelődést szolgáló eszközök gyarapításában. A kezdeti lépések már megtörténtek: mind több olyan ipari nagyüzem mutat készséget a falusi közművelődés támogatására, amely munkáslétszámának egy részét — és nem is kis hányadát — falun élő emberek köréből toborozta. Bíztató, hogy egyre nő azoknak a gazdasági vezetőknek száma, akik megértik: a munkásság cselekvő, közvetlen társadalmi-közéleti tevékenységéhez, részvételéhez elengedhetetlen feltétel a szakmai ismeretek állandó bővítése mellett az általános műveltség gyarapítása is. A közművelődésről folytatott viták, tanácskozások még nem fejeződtek be. így az előbbre- lépés hogyanjáról sem született még meg a végleges válasz. Egy azonban már most bizonyos: az eddiginél többet, sokkal többet kell tenni a munkások műveltsége gazdagításának érdekében. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani az eddigi vitákban elhangzott, s a még ezután elhangzó ötletek, javaslatok, észrevételek. PRUKNER PÁE Feleségem új import bútorgarnitúrát vásárolt, amit a vendégszobában helyeztünk eL — Ezután kizárólag a másik szobában ebédelhetsz, jobban mondva: lakhatsz — jelentette ki határozottan. — Ide pedig — mutatott az újonnan berendezett helyiségre — csak lábujjhegyen, kifejezetten a célnak megfelelő puha papucsban jöhetsz be! Természetesen csak néhány pillanatra! Ámbár legjobb, ha be sem jössz. Modern bútor, láthatod. Áz ilyennek, azt mondják, a férfipillantások nagyban ártanak. — Ezzel kulcsra zárta a vendégszobát. Becses nejem később új hálógarnitúrát vásárolt, s ezzel egyidejűleg én a konyhába kerültem. Speciális papucsban azonban tehettem néhány kört a vendégszobában, illetve a hálóban, hogy aztán a konyhában megoszthassam feleségemmel benyomásaimat. Káldi Judit: Rodostó. Rövid időn belül a konyhába is új konyhabútor került. Azóta leginkább a lépcsőházban tartózkodom. Egyszer, ahogy ott gubbasztok magasröptű intellektuális gondolataimba merülten, jön a feleségem szendvicsekkel a kezében. — Már megint dohányzol? —■ formed rám. — Tudhatnád, hogy a füst megüli a lakást. Nekik tiszta, friss levegő dukál! — Ki az a „nekik"? — meredek rá. — A bútorainkról beszélek! Ezért hát két emelettel nyugodtan lejjebb mehetsz. Lejjebb mentem. S ahogy, ülök, ülök szendvicseimet majszolva, nyílik a szembenlévő ajtó, s megszólal az egyik lakótársnő: — Mit csinál maga itt? — Semmit, Megéheztem, hát eszem. Zavarja? — Dehogy-dehogy — szabadkozik a szomszéd. — jó étvágyat! Nem kellemetlen itt ücsörögni? — Ellenkezőleg! Nagyon jól érzem itt magam. Megszoktam. — Ha nem haragszik, meghívnám egy teára — szól és kedvesen beinvitál a vendégszobába. A tea jólesik, megköszönöm, jó ideig elidőzök nála, s a szokatlan állapottól szédül a fejem. — Holnap is jöjjön be — mondja a lakótársnő. Almáspite lesz. Másnap be Is nézek egy kis ebéd előtti almáspitére. Később — mivel egyre gyakrabban járok —, már komplett ebédet kapok. Rövidesen tege- ződünk. Egyik alkalommal így szól hozzám a lakótársnő: — Nem értelek, Vászja. Állandóan itt tartózkodói a negyedik emeleten, de a fizetésedet a hatodikra viszed. — Megszokás dolga az egész — válaszoltam, s azontúl a fizetésemet neki adtam. Ez rendben is lett volna, csakhogy: A lakótársnő új bútorgarnitúrát vásárolt a vendégszobába. Ennek kapcsán átköltöztem a hálóba. Mikor aztán a hálót is kicserélte, következett a konyha. A konyhabútorcsere után szokásomhoz híven indultam a lépcsőházba, de: — Nem, nem! Ezt már aztán nem! — tiltakozott a lakótársnő. — Nincs lépcsőházi Még csak az hiányzik! Elvégre sosem lehet tudni, ki szipkázna el! És a szoba egyik sarkában — lakóhelyül — egy kényelmesnek mondható szekrényt bocsátott rendelkezésemre.- Fordította : SARAT £ ROZÁLIA I Sz. Komisszárenko : Bútorcsere
