Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
r » ? 1 Mozaikok egy emberi életmű kezdeteiből..» o Csik János pincehelyi diáknak azt tanácsolták annak idején a gyönki gimnázium tanárai, hogy érettségi után válassza élethivatásának a rádióműszerész szakmát. — Arany kezed van fiam, az isten is rádiószerelőnek teremtett — mondogatták és nyilván arra gondoltak, hogy ez a szakma biztosítja leginkább a kitűnő eszű és műszaki dolgokban boszorkányosán ügyes kezű fiú jövőjét. Ma már az is valószínűnek látszik, hogy a neveltjeik útját egyengető tanárok fejében azért nem fordult meg egyéb pálya lehetősége, mert tudták, hogy a pincehelyi pályamester keresete 850 forint és vannak rá négyen. A két szülő és a két gyerek. Tudták azt is, hogy János nem enged ki a markából javítatlanul semmit, keresetére is szükség van otthon. — Barkácsoló típusú ember vagy fiam. Örömed is telik benne, legyél műszerész! Otthon, az apa — akinek minden előde az Eszterházy- birtok napszámosaként élt, — nem sokkal az érettségi előtt ült le beszélgetni a fiával. Szokatlanul ünnepi és mégis emberré avatóan komoly volt ez a beszélgetés a fiúval, aki akkor már testével-lelkével igen sokat tudott a paraszti munka nehezéről. Minden vakációja dologgal telt, kellett a pénz a tanuláshoz. — Fiam, nem szólok bele, hogyan dönts. Csak egyre gondolj, arra, hogy kis pénzre sokan vagyunk, és itt a húgod, ö sem kaphat kevesebbet az életre, ha tanulni akar. Ezután a beszélgetés után történt, hogy Gyönkről hazafelé jövet az autóbusz baleseti sérültet szedett föl az országúton. Jancsi, aki már egész kiskölyök korában a gyerekeken és az öregeken csüggött a legnagyobb szeretettel, bekísérte a kórházba a sérültet, ahol nem gondolt senki a tágra- nyílt szemű csöndes fiú eltá-* volítására. Amennyire lehetett megleste, mint állították talpra a sérültet, varrták, kapcsolták össze a sebeit abban a fehér csöndben. Akkor volt először kórházban. A mindig segítőkész fiú számára talán ezért volt any- nyira meghatározó élmény a véletlen köntösében érkezett epizód. Szokásától eltérően csak szűkszavúan beszélt róla otthon, még sem lehetne mondani, hogy csodálkoztak amikor hazavitte a továbbtanulásra szóló jelentkezési lapot, annak a címzettje a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem volt. Csik János medikus az egyetemi évek alatt hiába szabadkozott, hogy nem kell megvásárolni a drága tankönyveket. Az apja tántoríthatatlan volt. — Nem tudhatod, mikor kell ezekhez az orvosi könyvekhez nyúlnod, azt akarom, hogy állandóan kezednél legyenek. 1 Az orvostanhallgatók zöme — kivált manapság — nem tudja még az egyetemi stúdiumok startjánál, hogy majd milyen szakot választ az általános orvosi diploma megszerzése után. Jancsi sebész akart lenni. Erre készült föl és 1964-ben, amikor azt kellett eldöntenie dr. Csik Jánosnak, hol álljon az élet szolgálatába, a pincehelyi kórház más intézményekhez hasonlítva miniatűr — mert csak 30 ágyas — sebészeti osztályát választotta. Pedig intették az egyetemen. Mondták neki, hogy világért se menjen haza, mert senki nem lehet próféta a saját hazájában, ott, ahol az idősebbek felnőni látták, ismerik kócos korának minden eseményét, ahol az egykori pajtások, akik a paraszti munkánál maradtak, majd nem tudnak mit keEdeni a „doktor úrral”. Dr. Csik nagyon biztos volt magában, ö érezte, milyen erősségű szálak fűzik a szülőfaluhoz, az itt élők világához. Hazajött 1964-ben és négy év kórházi gyakorlat után 1968- ban tette le a sebész szakorvosi vizsgát. 1969 óta tevékenykedik alorvosi beosztásban és azok közé a kevesek közé tartozik, akik kiegyensúlyozottságuk, hivatástudattal táplált lelkiismeretességük, szerénységük és nyíltszavúsá- guk révén gáncsoskodókat nem, de igen sok barátot szereznek. Mikor elkezdte munkáját a sebészeten, pályatársai közül számosán azt tanácsolták neki, hogy a tekintélytartás nevében szakítsa meg a régebbi kapcsolatait és válogatás nélkül. Nem fogadott szót és a gyógyító munka sokszor hősiesen megharcolt sikerei olyan tekintélyt kölcsönöztek az ifjú sebésznek, hogy mit sem ártott renoméjának, ha úton-útfélen János öcsémnek, fiamnak, vagy éppen Jancsi komámnak szólították továbbra is a szívéhez olyan közelállók. o Dr. Csik János, a pincehelyi járási kórház sebészeti osztályának alorvosa — aki egyben a kórházi pártszervezet titkára és jelenleg még szakszervezeti elnöke is — 1972. július 1-én vette át Budapesten az Érdemes Orvos kitüntetést. Amikor 88 éves, napszámos sorban megvénült nagyapja meghallotta, hogy a család első és e pillanatban egyetlen orvosa ilyen magas kormánykitüntetésben részesül, férfiember létére elsírta magát. — Nem gondoltam volna fiam, nem is álmodtam, hogy az én unokám egyszer... A nagyapa nem tudja elfelejteni, máig nem felejtette el, hányszor kergették haza, amikor negyedórás vagy ennél kisebb késéssel jelent meg a hercegi uradalom gyánti majorjában dolgozni. A szegényemberes élet prése alatt azt hitte akkor, minden ivadékának csak az juthat, ami neki akkor kijárt a napszámostarisznya mellé. Az apa és nagyapa a szívet melegítő öröm könnyes elfogódottságnak percei után már csak büszkék. Csik nénit azonban semmi meggondolás sem korlátozza könnyesen is Sokat keres a parasztság? Az utóbbi években gyakran elhangzik; de jól megy a sora a parasztságnak. Még politikai oktatásokon, tanfolyamokon is felvetik kritizáló hangsúllyal; a parasztság jobban keres, mint a munkásság. A kérdés ilyen felvetése csupán demagóg hangulatkeltésre jó, arra viszont nem, hogy reálisan értékelje a két szövetséges osztály egymáshoz való viszonyát. Ha összehasonlítást akarunk tenni, akkor ahhoz nem elégségesek csupán a statisztikai számok, azok pontosságuk ellenére sem fejezik ki megfelelő érzékle- tességgel az életformák közti különbséget. Ne mondjunk mást: a statisztika szinte percnyi pontossággal kimutatja az adott üzem dolgozóinak munkában eltöltött idejét. Ugyanez a mező- gazdasági üzemben nem mutatható ki pontosan, mert a háztáji gazdaságban végzett munkaidőt mérni szinte lehetetlen — pedig a háztáji igen nagy mértékben befolyásolja a paraszti jövedelem alakulását. Az tény, hogy az utóbbi években sokkalta dinamikusabban nőtt a paraszti jövedelem, mint a munkásságé, de itt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az a jövedelem évekkel ezelőtt mennyivel alacsonyabb volt. De mennyivel alacsonyabb volt a termelés színvonala is? A paraszti jövedelem nagy részt azért növekedhetett, mert nagymértékben nőtt a termelés színvonala, nőttek a terméseredmények. Mindez tulajdonképpen mindenki szeme láttára ment végbe, csupán emlékeztetni kell; rövid néhány év alatt mázsákkal nőtt a búza, a kukorica, és még sok más növény termésátlaga, egy- egy termelőszövetkezet ma több terményt, jószágot értékesít, mint a magángazdálkodás viszonyai között ugyanaz a község a szomszédos hárommal-néggyel együtt. Amilyen mértékben nőtt a termelés, olyan mértékben nőtt a jövedelem is. Ugyanekkor ennek a jövedelemnek az eloszlása nem egyenletes, nagyobb különbségek jelentkeznek, mint az ipari munkásoknál. Ez adódik egyrészt a mező- gazdaság szerkezetéből — az állattenyésztők, traktorosok, az állandó munkabeosztásban dolgozók lényegesen jobban keresnek, mint a növénytermesztésben —, másrészt a tsz-tagok egyéni mentalitásából, abból, hogy ki-ki hogyan él a háztáji gazdálkodás lehetőségeivel. Idézünk egy példát: a szakcsi traktoros otthon, a háztájiban tehenet tart, növendék borjút nevel, bikát hizlal. Ez már az ő külön munkája, esetleg valamelyik csa- I ládtag külön munkája. — amely- lyel viszont megkétszerezi évi keresetét; megérdemelten, jogosan, hiszen a jószágneveléssel népgazdasági érdeket szolgál. A növénytermesztésben dolgozó hatvan éven felüli viszont esetleg csak egy-két sertést hizlal eladásra, tehéntartásra már nem futja az erejéből. Jövedelme így messze elmarad a traktorosé mögött. A jövedelemkülönbség így életforma-különbséget is kifejez. És ha már itt tartunk, említsük meg: a mezőgazdaság közel félmilliónyi aktív keresője közt közel 24 százalék az 55 éven felüliek aránya, míg az ipari ágakban mindössze kilenc százalék. A parasztság jövedelme a városból nézve nem kis részben a megélhetési költségek különbsége miatt látszik sokszor a ténylegesnél is magasabbnak. A paraszti jövedelemből mintegy 28 százalék az önfogyasztás; a zöldség, a gyümölcs, a baromfi súlya az összjövedelmen belül. Akinek a városban száz-kétszáz öles kis parcellája van, az már értékelni tudja, mit jelent, ha nem kell mindent a piacon megvenni. Nem elhanyagolható az sem, hogy a városban élők a jövedelem hányadrészét fordítják közlekedésre — a helyi közlekedésre —, különböző közszolgáltatásokra. (Az átlag falusi háztartás lényegesen kevesebb áramot fogyaszt, mint az átlag városi). Ha a várost és a falut a jövedelem oldaláról összehasonlítjuk, akkor összehasonlítást kell tenni az azt kiegészítő társadalmi juttatások oldaláról is. Sokak előtt ismert lehet, hogy az év elején, a tsz-kongresszust előkészítő időszakban milyen sokszor hangzott el az igény a mezőgazdaságban dolgozók nyugdíjkorhatárának leszállításáról, amelyet a népgazdaság teherbíróképessége miatt nem lehet még megvalósítani. A városi lakosság, amikor a parasztság jövedelmét magasnak találja, rendszerint megfeledkezik azokról a társadalmi juttatásokról, amelyekből a mezőgazdaságban dolgozók kisebb arányban részesülnek — és amely jogos követelésük. (Bár, a jövedelemhez hasonlóan, a társadalmi juttatások részaránya dinamikusabban fejlődött, mint a munkásságnál.) összehasonlításul néhány számadat: óvodai-bölcsődei ellátásban a mezőgazdasági lakosság a városinak csak 34 százalékát kapja, oktatásban — a kollégiumi ellátásban — már 90 százalék a paraszti szint. Az üdülésből a parasztság a munkássághoz képest csak húsz százalékban részesül. Az étkezési költséghozzájárulós még ennél is alacsonyabb — de itt ismét hangsúlyozni kell az életforma közti, és a munkakörülményekből adódó különbségeket. Idézzük továbbá egy átlagos termelőszövetkezet néhány adatát. A kisdorogi Március 15. Tsz- ben jelenleg kombinált díjazás van; részben még a régi munkaegység-elszámolás, részben részes művelés utáni részesedés. — A munkaegység értéke 1970-ben 54 forint volt, 1971-ben ötvenhat. A megalakulás évében, 1960-ban 23 forinttal kezdték. A múlt évben az egy dolgozó tagra jutó évi jövedelem 30 300 forint volt. Viszont egy szövetkezet nemcsak dolgozó tagokból áll, hanem nyugdíjasokból, rokkantsági járadékosokból is. A szövetkezet huszonöt munkaképtelenségi járadékosnak havonta száz forinttal kiegészíti a 300 forintos járadékot, azonkívül nekik és a nyugdíjasoknak ingyenesen megmunkálja a háztáji földet. Az átlagnyugdíj 500— 600 forint, csak azoké magasabb, akik már a tsz-be lépés előtt is szereztek nyugdíjéveket. Kisdorogon — mint másutt — szintén gond az óvodai elhelyezés. Az óvoda 30—35 gyereknek tud helyet adni, viszont ősszel a felvételeknél mindig kimarad 10—15 gyerek. A tsz-tagságnak mintegy fele kap fizetett szabadságot, ennyien dolgoznak a jogosultságot biztosító, állandó beosztásban. De ez a szabadság rendszerint elaprózódik, nyáron kivenni, üdülni menni szinte lehetetlen. A szövetkezeti tagság helyzetét jellemzi a maga példájával a kisdorogi tsz főkönyvelőnője. — 1960-ban, amikor a középiskolában végeztünk, harminc tanuló közül én jöttem egyedül tsz-be. Kinevettek; elment a józan eszem? A hideg vízre valót sem keresem meg... Valamilyen hivatalban, vállalatnál mégis csak más... Hát ami igaz, akkor a 24 forintos munkaegység nem volt sok. Akkor kinevettek, sajnálkoztak rajtam — most meg irigyelnek, hogy jól keresek. De elfelejtik, hogy azért a jó keresetért meg kellett „koplalni”, meg kellett dolgozni. Aki most a paraszti jövedelmet sokallja, az figyelmen kívül hagy sok tényezőt, amelyekre a párt nagyon is odafigyel. A nemzeti jövedelmet, a nép életszínvonalát növelni nem lehet egyikmásik népgazdasági ág fejlesztése nélkül. A mezőgazdaság fejlesztése különösen fontos, érdek tehát a mezőgazdaságban dolgozók életkörülményeinek fejlesztése is; különben hogyan csökkenne a falu és a város élet- körülményei közti különbség? Bl. ragyogó boldogságában. Azt hiszem, egyedül az anyák ismerik az öröm mélységeit, az asszonyok, mert boldog és büszke a feleség is, akit Csik doktor Csehszlovákiából hozott és büszkék édesapjukra a kislányok, akik közül egyik öt-, a másik nyolcéves. Természetesen a kollégák, munkatársak, ismerősök is örülnek. — Méltóbb tulajdonoshoz nem kerülhetett volna ez a kitüntetés vallják — és mindenki valami másért. A pályatársak, munkatársak azért, mert tudják, hogy Csik doktor nem hátrál a biztosnak látszó lehetetlen előtt sem és ha kell, napi 24 kávéval a nap 24 óráján át talpon marad. Több mint kétezer műtét van a háta mögött. Visszanyert testi épségüket hihetetlenül sokan köszönhetik Csik doktor ama régi tulajdonságának, ami révén — mint magánembert — barkácsoló embernek nevezték el. Egy példa... Keszőhidegkúton a vontató összekapcsolása közben egy fiatal, többgyermekes apa egyik karja könyöktől föl és le, szinte szilánkokra törött. A műtő csonkolásra készült föl, de nem amputációt hajtott végre. A szilánkok eltávolítása után minden rendelkezésre álló eszköz fölhasználásával mentette meg Csik doktor a baleset által amputálásra ítélt kart, ami fél év múltán ismét alkalmas volt már a használatra. / — Nézze doktor úr! Akár kubikolhatok is! — dicsekedett nemrég a fiatal férfi, aki olyasmit kapott vissza, amit nem lehet megköszönni. Nincs ennél nagyobb boldogság. A hála és ragaszkodás szavai lépten-nyomon megállítják, s nem ritkán, az őszinte aggodalom is hangot kap mostanában, amikor látják, hogy Csik doktornak szabad napja van ugyan, de meghallotta a mentőautó kürtjének vijjogását és íme itt van, ha az kell, bemosakodva, de mindenképpen segíteni készen, akármelyik osztály kap új beteget. Csehszlovákiából hozott egy URH-telefont. Hihetetlenül nehezen, de megszerezte a használatához szükséges engedélyt és sávot azért, hogy bárhol van, bármikor értesíteni tudják. Hárman dolgoznak a sebészeti osztályon. A vezető főorvos és két alorvos. Aki csak ismeri valamelyest a kis kórházak életét, tudja mit jelent ez igénybevételben az egy hónapra jutó 15 ügyeleti nappal. o Dr. Csik soha nem tudja,' hogy milyen hónap, milyen nap van, és éppen hányadika. Napjai egy időfolyamatot alkotnak. Azt viszont bármikor képes elmondani, hogy 1967 nyarán mondjuk az 5-ös kórteremben feküdt Hunkel Márton, ilyen, meg ilyen diagnózissal. Ezzel, vagy azzal az emberrel itt és itt találkozott, ebből és ebből az alkalomból. A kitüntetett orvost — aki mindössze 34 éves, tehát embernek, sebésznek egyaránt fiatal — megbecsülés és tisztelő szeretet övezi Pincehelyen. Ezért boldog ember ő. És még miért? Mert belül megmaradt annak a Jancsi gyereknek, akit arról ismertek, hogy bár-, miben segít bárkinek és minden érdekli az égvilágon. Ez a fiú diktál belülről dr. Csik Jánosnak a férfinak ma is tiszta ifjúi hévvel és mindig minden dolgában az emberekért. Amikor gratuláltunk a kitüntetéshez, nemcsak neki gratuláltunk, hanem a kórháznak és magának Pincehelynek is... LÄSZLÖ IBOLYA
