Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-13 / 163. szám

» 9 * I HajSíss és pipagyűjtő „ELZA” a maga idején, ko­moly vízijármű lehetett. Ez onnan deríthető ki, hogy az egykori eszéki fényképész nem végzett kontár munkát. A máig sem sárgult 1885-ben készült felvételen az „ELZA” hajó bakokra fektetve fekszik, hassal felfelé. (A „has” kife­jezés persze laikus szentség- törés, hiszen a hajóács szak- imának éppúgy megvan a maga nyelve, minit az építőké­nek, kazánkovácsokénak, vagy a kéményseprőkének.) A fény­képen kalapos, kivétel nélkül bajuszos mesterek láthatók és körülöttük a szerszámok, me­lyek látványára lázba jöhetne a Közlekedési Múzeum bár­melyik szakembere. A „Fuchsschwanz”, vagyis a ró- kafarkú fűrész akkora, hogy két ember markát is el lehet­ne képzelni a fogójánál, amint éppen tölgyfát Vágnak léccé vele. A szerszám csak egyke- zes volt, de: — A tölgyfa, az az igazi! — mondja idősb Prajda Vendel a hajóácsok fogyatkozóban lé­vő szakmájának egyik utolsó képviselője Tolnán. A hajókhoz természetesen ácsok most is szükségeltetnek, de a hőskor, amikor az alap­anyag maga a fa volt, már végérvényesen elmúlt. A tölgyfa kevés, a vörösfenyő is megteszi, de egyáltalán ki ké­szíttet manapság hajót? Ezen­kívül, hogyan lesz valaki ha- jóács? A szakkifejezésekkel persze megint vigyázni kell. Aki nem „vízen járó ember” (mint ahogyan az újságíró nem az, de például a „bogyiszlaiakat” szinte külön jelzőként ható el­ismeréssel emlegetik ilyenek­ként) az könnyen mond csóna­kot, amikor éppen „apatini la­dikról” van szó. Hogy olyat már ne is említsünk, mint „az apatini csikli módosított vál­tozata”. Az apatini csiklitől a kívülálló egy kissé megriad, de tulajdonképpen egy olyan vízijárműről van szó, amelyik­nek bókonyait úgy helyezték el (ösztönös módon, minden számítás és matematikai, vasy éppen fizikai tudás nél­kül), hogy még a leggorom­bább déli szél se billentheti fel az egészet. A déli szél gorom­ba, ezt minden dunai tudja, hiszen „menetiránnyal szem­be” veri fel a hullámokat. Azt azonban már csak módjával, bonv meddig szolgál egy la­dik? — Harmincöt-ne°vven évig, ha tölgvfa — így Praida Ven­del. — És ha nincs habdeszká- 3 a. Ä habdeszka a ladik pere­mére eszközölt léc, ami kivá­lóan alkalmas arra. hogy a mögéje csapódó nedvesség előbb rohassza el az egész vízi- járművet Harmincöt-negyven évnél. — Mi kell ahhoz, hogy egy ladik sokáig „éljen”? — öt parancsolat — Éspedig? — „1. A ladik ne aradion ki, nap ne süsse, szárazságba ne kerüljön. 2. Amíg lehet, állandóan vízen legyen. 3. Senki úgy ki ne kösse, hogy esv másik otromba vízi jármű, vagy annak vasa meg­sértse. 4. Télen szélmentes helyen legyen, manapság már fóliák is vannak, esetleg azok alatt. Dúcolják föl, de úgy, hogy a felfekvése kajsza ne legyen. 5. Az újbóli vízre eresztés előtt vagy fessék, vagy kátrá- nyozzák, ahogy a szükség kö­veteli.” Idősb Prajda Vendel házá­nak verandáján két oklevél díszeleg keretben. Mindkettő okmánybélyegéről István ki­rály néz vissza a látogatóra. Egyikről elképzelt arcmása, a másikról lovas szobra. 1920. február 10. dátumát őrzi az egyik. Vendel bácsi ekkor lett ácsmester. Tizenkét évvel később, június 16-án a kőmíves mesteri képesítést szerezte meg. — És hajóács hogyan lett? Mosolyog: — Fagyszabadság miatt. — Hogyan? — Ahogy mondtam. Az ács szakma télen nem kínált meg­élhetést. Jómódúak nem vol­tunk, havas • hónapokban is dolgozni kellett a megélheté­sért. — Ilyen hajszolt mester­ségben ? — Tévedés! A hajóácsot nem lehetett hajszolni. De a munkáját meg kellett fizet­ni. A munkát, amelynek Tolnán elvben történelmi múltja van. Az érdeklődő viszont nagyon gyorsan rádöbben, hogy mennyire él a történelem. Nemcsak az 1885-ös fénykép, hanem Prajda Vendel 1914- ben kezdett élete munkája olyan emlékeket őriz, szerszá­mokban és hagyományokban, amelyekre lehetetlen nem oda figyelni. A nem katolikusok helyi kitelepítéséről (majdnem háromszáz év)' úgy beszél, mintha tegnap történt volna. Mesterségének szerszámai ő^i- ek, valószínűleg Tyrus és Si- don táján is hasonlókkal fa­ragták egykor a halókat — A mai szerszámgyártók­nak az a bűnük hogv sosem érintkeztek azokkal. avik a szerszámot forsaMák. A szak­embernek is ió, ha szép szer­szám van a kezében. — Szereti a szépet? A kérdés ösztönös és éppen ezért olyan ostoba, hogy csak mosolyogni lehet felette. A bárdot, szekercét forgató, a Büntetéspénzből — tsz-iparvágány Úgy látszik, nem volt elég szigorú a MÁV-nak az a ren­delkezése, amely szerint meg­büntették azokat, akik kése­delmesen rakták ki és be a vagonokat. A Gazdasági Bi­zottság hozott másfél éve egy határozatot, amely szerint fel­emelték a vagonállásért járó büntetéspénzt. Ennek ellené­re nem mondhatjuk azt, hogy jelentősen csökkent a vagon­állások miatt beszedett bün­tetéspénz összege. Sokan kér­dezték, mire költi a MÁV a beszedett összegeket, úgy vé­lik, saját nyereségének növe­lésére fordítja. Kevesen tud­nak viszont arról, hogy a büntetéspénzt csaknem teljes egészében a MÁV kiadja ra- kodüsfejlesztésre, általában a vagonok ki- és berakásának meggyorsítására. Rendszerint pályázatot írnak ki a nagy vo­lumenű szállíttatok között az­zal a céllal, hogy a MÁV-tól kapott pénzen gépesítsék úgy a szállítást, hogy annak lehe­tőleg más is hasznát lássa. A bátaszéki Búzakalász Ter­melőszövetkezet jelenleg mint­egy ötezer vagon áruforgal­mat bonyolít le a helybeli vas­útállomáson. Négy-öt év múl­va az évi vagonforgalma — ki- és berakás — meghaladja a nyolcezret. A bátaszékiek úgy határoztak, hogy igényel­nek a MÁV Pécsi Igazgatósá­gától rakodásfejlesztésre pénzt. A szekszárdi pályafenntartási főnökség szakembereitől kér­tek tanácsot, s egyben tervet is, hogyan készüljenek fel a bátaszéki rakodás lebonyolítá­sára, miként használják fel a saját pénzt és a MÁV-tól ka­pottat. A terv elkészült, eszerint körülbelül 12 millió forintot fordítanak egy, a vasútállo­mástól távolabb, ennek fejlesz­tését nem akadályozó rakodó­tér építéséhez. A tsz saját földterületére vezetteti az iparvágányt és három dunaúj­városi csarnokot is felépítené­nek az időjárás-érzékeny anya­gok tárolására. Itt tartják majd például a gabonát, a meszet, cementet stb. A rakodóterüle­tet lebetonozzák, hogy ezzel megakadályozzák a nagy ará­nyú veszteséget. A betonozás­hoz a szekszárdi pályafenn­tartási főnökség javaslatára selejtezett vasbeton aljakat használnak fel. A vasbeton alj nem drága, nem kerül negyed részébe a két Hóldnyi terüle­ten, mintha a hélyszínen ké­szítenének betont. Természe­tes, hogy a rakodási komple­xumhoz hozzá tartozik a dol­gozók részére építendő étkez­de, mosdó és öltöző is. Egy hídmérleget is készítenek a ra­kodótelepen. A bátaszéki vál­lalkozás egyben azt is jelenti, hogy a MÁV csak egyetlen vállalkozóval áll kapcsolat­ban, mert az összes községbeli szövetkezetek, vállalatok fuva­rozását a tsz végzi eL A rakodókomplexum első ré­sze az iparvágány és a csar­nok. Ennek építéséhez a na­pokban fognak hozzá, s a jö­vő év tavaszára készülnek el. A rakodási komplexum máso­dik része, a megfelelő gépek beszerzése már megkezdődött. Vásárolt a szövetkezet 12 da­rab billenős és fix platós IFA tehergépkocsit, vettek egy Frak-B és egy T—170-es ra­kodógépet, a napokban érke­zik 2 Diesel-motoros villástar­gonca. Természetesen a kis gé­peket is beszerzik. Szállítósza­lagokat, géplapátokat vásárol­nak, hogy a szóródó anyagokat is gyorsan tudják a vagonokból ki- és berakni. A bátaszéki szövetkezet vezetősége, ami­kor elhatározta, hogy a vas­útállomáson az összes rakodást lebonyolítja, nem önzetlenül tette, tisztességes haszonra számítanak. A második haszon, hogy a saját szállítások lebo­nyolítására korszerű eszközök­höz jutnak a MÁV segítsége révén — az építési költség felét a MÁV adja „büntetés­pénzből”. — Egy harmadik ha­szonforrás, hogy az ömlesztve kapott műtrágya mázsája után a gyártól 15 forint kedvezményt kapnak. És természetesen bérleti dí­jat is kapnak a helybeli szö­vetkezetektől, vállalatoktól, amennyiben azoknak végeznek munkát, vagy tárolnak anya­got. A bátaszéki termelőszövet­kezet jól élt azzal a lehetőség­gel, amit a MÁV azoknak kí­nál, akik a rakodásgépesílés területén előre akarnak lépni. — Pj — tölgyfa üledékétől már örök időre feketévé vált kezek oly­kor fadomborműveket is fa­ragtak. És féltő gonddal őriz­nek a szóiba belsejében egy üvegtábla alá rejtett „pipató- riumpt”. ötven körüli pipát. Cigarettát füstölő korosztá­lyunk már alig-alig sejti, hogy a pipa élvezete mögött mi rejlett. Nemcsak a füstök gyönyöre, hanem az is, hogy milyen szárú, csutorájú. fara- gásű pipa került a „műélvező” kezébe. Prajda Vendelt csak egyetlen, szépen faragott és esztergált bajor pipájával fényképeztük le. Valamennyi­vel lehetetlen lett volna. A nagy szoba üvegvitrinjében van amelyik a sodrott baju- szú és kacska kezű II. Vilmos német császár porcelánra fes-' tett képét őrzi. De olyan is, amelyiket a napóleoni hábo­rúk idején faragtak. Persze azért, hogy szívják valamennyit. És idősb Prajda Vendel? — Nem vagyok dohányos. Csak szeretem a szépet. Kifelé menet, az udvaron, amikor elhaladunk egy „mó­dosított apatini csikli” mellett, hunputkássá futnak szeme sarkában a ráncok. — Tudják, mi a különbség a kádár, meg a hajóács között? — Dehogy! — A kádár arra törekszik, hogy semmi ki ne folyjon, a hajóács meg arra, hogy befelé semmi. Ennyi az egész. ORDAS IVÁN Á rögtönzés alkonya Nagy tehetségű színművészünk a megboldogult ötvenes évek elején felállt szakmájának összevont értekezletén, igazgatói minő­ségében felmutatta a marxizmus egyik klasszikusának sokat idé­zett művét, majd így szólt: — Ennek a könyvnek egyetlen fejezete annyi inspirációt ad nekem, hogy három hónapig is hasznosítani tudom a szakmában. A kiváló mű történetesen a mezőgazdaság fejlődésének adott szakaszát elemezte igen mélyrehatóan, a fönt említett színházi szakember pedig — rögtönzött. Mondjuk ki nyíltan: a rögtönzésnek, mint munkamódszernek még ma is sűrűn tapasztalni jeleit. Napjainkban is előfordul, hogy egyes, vezetők erre építik egész tevékenységüket. A jelenséget — éppen méretei, elterjedtsége miatt — nem tekinthetjük tehát el­hanyagolhatónak a társadalmi összcselekvés szempontjából sem. Különösen hatását tekintve. Ezért a rögtönzés, ha alkalmazója egész tevékenységében ki­zárólagos munkamódszerré hatalmasodik, minden esetben káros tendenciájú folyamat elindítója. A rögtönző ember ugyanis kizárólag a pillanatot ragadja meg. A jelenségeknek tehát csupán elszigetelt körét tekinti át. Ezért könnyen, többnyire elhamarkodottan általánosít. Kiragad a nagy összefüggések rendszeréből néhány adatot, momentumot, azokból következtet. Majd következtetéseinek érvényességi körét az egész valóságra kiterjeszti. Bár inkább ide illőbb az a kifejezés, hogy: ráerőszakolja. Ez a magatartásforma sokszor nemcsak a környezetet, hanem a felsőbb irányító szerveket is képes megtéveszteni. Ném egy helyen a megrögzött rögtönzőket ötletdús emberekként tartják számon. Úgymond, „akik mindig tudják, mit kell csinálni"; akik szempillantás alatt előhozakodnak az első látásra megnyerőnek tűnő — ám természetesen át nem gondolt — javaslatokkal. S ha netán a következmények mégsem őket igazolják, a „slágfertigsé- gükkel” rokonszenvezők még arra is hajlamosak, hogy az ötlet­gyárosok helyett a sok mindent elviselő „objektív nehézségekre" hárítsák át a fiaskó terhét, felelősségét, következményét. A mai gazdaságirányítás körülményei között előfeltétel, köve­telmény a hosszabb távra szóló munkálkodás. Ami egyben azt is jelenti, hogy a rögtönzésnek, mint kizárólagos munkamódszernek egyszer s mindenkorra bealkonyult. Nem lehet sokáiq máról hol­napra egzisztálni, ugyanígy sebtében tervezni, nem lehet néhány adat segítségével gyors-hirtelen elméleteket konstruálni. Hiszen a következményekért már ténylegesen felelni kell: anyagilag is, mo­rálisan is. A ma vezetőjének munkakörével összefüggő gazdasági, ter­melési folyamatokat rendkívül alaposan és sokoldalúan kell vizs­gálnia. Ebben a helyzetben nemcsak bűn, öngyilkosság is az ad hoc-szerű vezetői reagálás. Persze hibát követnénk el, ha egyoldalúan általánosítanánk. Sok tény mutat arra, hogy a rögtönzés — a maga helyén funk­cionálva — nem iktatható ki a valóságból. S hogy nemcsak a színpadon juthat szerephez, hanem az élet, a politikai, a gazda­sági, a társadalmi cselekvés legkülönbözőfélébb térületein is. Adódhatnak olyan szituációk, amikor a cselekvő ember a körül­mények szorításában kifejezetten rákényszerül a rögtönzésre. Olyan szituációkban, amikor egyszerűen nincs idő a huzamosabb mérlegelésre, amikor egyik pillanatról a másikra dönteni kell. Ám tény az is, hogy jól, tehát a szóbanforgó ügy szempont­jából hasznosan, ezért konstruktívan csak az a vezető tud — a kényszerítő körülmények követelésére ■— rögtönözni, akinek kettő áttekintése van a dolgokról. Aki jól ismeri az összefüggéseket is, a ható és a befolyásoló tényezőket is. Aki tehát a rögtönzéskor is pontosan meg tudja határozni: hol végződik a gyorsan jött, ám realitásokon alapuló ötlet érvényességi köre, és hol kezdődik „a szabadon szárnyaló fantázia" ingoványa. Ilyen esetekben a rögtönzés tehát tulajdonképpen tudomá­nyosan megalapozott ismeretkörre épülő, reflexszerűen gyors cse­lekvésforma. A pillanat terméke ugyan, ám — éppen azért, mert a tények ismeretében született — hosszú távra szól. S manapság minden döntés helyességének egyik ismérve, hogy jövőbeni hatásai mennyiben reálisak, mennyiben optimálisak a holnap fejlődése szempontjából. PAPP ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom