Tolna Megyei Népújság, 1972. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
« y McGovern azzal vádolja Nixonf, hogy félrevezeti az amerikai népet a Vietnam-kérdésben Űj köztársaság születik Afrikában George McGovern szenátor, az elnökjelöltségre pályázó demokratapárti mezőny legesélyesebb tagja pénteken a jelentős politikai befolyással rendelkező AFL—CIO szak- szervezeti szövetség washingtoni rendezvényén tartott beszédet, és , eddigi választási „témáit” folytatva reagált Nixon elnök csütörtöki kül- és belpolitikai sajtóértekezletére. McGovern rámutatott, hogy Nixon elnök szándékosan félrevezeti az amerikai népet, amikor azt állítja, hogy az amerikai foglyok szabadon bocsátása érdekében kell folytatnia Észak-Vietnam bombázását. A dakotai szenátor hangoztatta, hogy ezzel a politikával csak megnehezíteni lehet az amerikai foglyok kiszabadítását, majd ismét kijelentette: ha elnyeri az elnökséget, 90 napon belül kitűzi az amerikai haderők Vietnamból való teljes kivonásának határidejét és megvonja az amerikai támogatást a saigoni rezsimtől. Belpolitikai témákra áttérve McGovern elmarasztalta a kormányt a magas munkanélküliségért, a dühöngő inflációért és az olyan adópolitikáért, amely lehetővé teszi sok vállalkozónak, hogy „amerikai gyártmány” jelzésű árucikkeket külföldön állítson elő, s így több ezer amerikai munkást megfosszon az álláslehetőségtől. A mintegy ötszáz szakszervezeti vezető nagy tetszésnyilvánítással fogadta a szenátor beszédét. Az arai» országod az amerikai érdekeltségek ellen Az arab köztársaságok szövetségének elnöki tanácsa legutóbbi ülésén Mersza Matruh- ban megvitatta az amerikai beruházások helyzetét az arab világban — jelenti az ASZÚ lapja, az A1 Gumhurija. A lap azt is közli, hogy a három elnök kötelező jellegű határozatot hozott az amerikai érdekeltségekkel szemben követendő politikáról, amelynek az lesz a célja, hogy rákénysze- rítsék az Egyesült Államokat egyoldalú Izrael-barát álláspontjának felülvizsgálatára. A gumhurija nem közli, miben áll a határozat, de hozzáteszi, hogy a közeljövőben egy küldöttség diplomáciai körutat tesz az arab országokban, hogy megszerezze a kívülállók támogatását is a döntéshez. Újságírókkal találkozott szombaton — a Hazafias Népfront székházában— a magyar szolidaritási bizottság vendégeként Budapesten tartózkodó Amilcar Cabral, a Guinea Bissau és Zöldfok-szigetek afrikai függetlenségi pártjának főtitkára. Elmondta egyebek között, hogy hazájában — amely a portugál gyarmatosítók ellen, a teljes nemzeti önállóságért és szabadságért küzd — az elmúlt években sikeresen előrehaladtak a párt szervezeti kiépítésében és megerősítésében, s a függetlenségi harc eredményeként megteremtették az alapjait az önálló állami létnek. Várható, hogy még ennek az évnek a végén kikiáltják a köztársaságot. Az ország új, végleges nevéről még nem döntöttek. Államunk — jelentette ki a párt főtitkára — harcban született, a nemzetközi imperializmushoz tartozó portugál burzsoázia elleni küzdelemben, ezért miután létrejött már a nemzeti egység, olyan államot akarunk formálni, amely minden vonatkozásában demokratikus, céljában antiimperialista. Ellentétek még vannak, de optimistán ítélik meg a szimlai csúcstalálkozót Kínai—ceyloni tárgyalások Peking (MTI). Pekingi tárgyalásait befejezve, péntek reggel vidéki körútra indult Bandaranaike asszony, Ceylon miniszterelnöke. Bandaranaike asszony pekingi megbeszéléseinek eredményeként Kína és Ceylon két egyezményt írt alá: az egyik a két ország gazdasági és műszaki együttműködéséről, a másik egy nagy pamutszövő és festő kombinát felépítéséről szól. Bandaranaike asszony meghívta Csou En-lajt, hogy látogasson el országába, az ugyanHol vannak már azok az idők, amikor nyaranta a nemzetközi életben „uborkaszezon” uralkodott el? Ha ma történik is néha hivatkozás nyári szünetre, annak is inkább politikai tartalma, célja van. A két német állam közti tárgyalássorozat mostani szakaszában például a nyárra hivatkozással hagytak maguknak szünetet a tárgyalófelek, de nyilvánvalóan nem azért, hogy Kohl, az NDK és Bahr, az NSZK miniszterelnökségi államtitkára a jól megérdemelt vakációt élvezhesse, ök ütötték nyélbe a két német állam közti első, nemzetközi jogi jellegű egyezményt, a közlekedési megállapodást. Most az a feladatuk, hogy az ún. általános szerződés lehetőségét egyáltalán, majd pedig e szerződés elveit és részleteit vitassák meg. A bonni külügyi államtitkár, Paul Frank a héten mept Prágába, hogy Jiri Götz külügyminiszter-helyettessel újrakezdje a megbeszéléseket a két ország kapcsolatainak normalizálásáról. Hosszú alkudozásra van itt is kilátás. A fő kérdés az 1938-as müncheni diktátum kezdettől való érvénytelenségének, semmis voltának az elismertetése a bonni kormánnyal. Willy Brandt ma már elismeri: az a szerződés, amit annak idején Hitler fegyveres fenyegetéssel csikart ki Chamberlaintől és Daladier- tól, s amelyben Anglia és Franciaország tulajdonképpen beleegyezett Csehszlovákia fel- darabolásába — ma már nem érvényes, a maga idejében pedig mélységesen igazságtalan volt... A megítélésnek azonban nem ilyen érzelmi, hanem száraz, de hatásos jogi alapokon kell megtörténnie. A héten — nyár ide, nyár oda — sor került egy olyan csúcstalálkozóra, amely történelmi jelentőségű lehet a földrész-nagyságú India és északnyugati szomszédja, Pacsak kínai segítséggel épült konferencia-központ avatására — arról azonban nem történt említés, eleget tesz-e a meghívásnak a kínai miniszter- elnök, aki a „kulturális forradalom” kezdete óta pem hagyta el Kínát. A ceyloni miniszterelnökasszonyt Mao Ce-tung is fogadta. A kínai vezető február 21-i, Nixonnal való találkozása óta, nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A megbeszélés hírek szerint 90 jpercig tartott. kisztán között. Közismert, hogy negyedszázada tart az engesztelhetetlennek látszó ellentét a két ország között — a volt gyarmatosítók, az angolok, India függetlenségének kényszerű megadásakor gondoskodtak arról, hogy elhintsék a viszály magvait. Pakisztán létrehozásával egy mesterséges államot teremtettek, a lakosságcserével ideköltöztették át az indiai mohamedán vallású népek egy részét, Kashmirnál éppúgy vitás területet hagytak, mint ahogyan a bengál népet is kettészakították, így az Indiához csatolt Nyugat-Bengáliá- ban és a Kelet-Pakisztánnak mondott részen egyformán laknak bengálok. Az utóbbiból lett Bangla Desh, a Bengál Népi Köztársaság. Bizonyos kompromisszummal, kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásai ért véget — legalábbis átmeneti időre — az a huzakodás, amely hetek óta megfigyelhető a libanoni kormány és a palesztin partizánok között, aTel-Aviv-i repülőtéren történt vérengzés következményeként. Izrael sorozatos támadásokkal igyekezett provokálni a bejrúti kormányt, hogy az forduljon szembe‘a Dél-Libanon földjén tábort vert palesztin gerillákkal. A kompromisszum eredményeként nem számolják fel a Libanonban működő palesztin gerillamozgalmat, a gerillák viszont — legalábbis egy időre — beszüntették akcióikat Izrael ellen. A hét legfontosabb eseménye — mert a világ első számú háborús problémakörével, a vietnami válsággal kapcsolatos — Nixon elnöknek az a bejelentése, hogy az Egyesült Államok küldöttsége ismét vissza kíván térni a párizsi tárgyalóasztalhoz, önmagában véve örvendetesnek lehetne mondani ezt az amerikai elhatározást. De azzal, hogy bejelentését bombák hullása, az aknazár fenntartása és a há~ Dr. Dimény Imre hazaérkezett Skandináviából Leo Happonen finn mező- gazdasági és erdészeti, valamint Ingemund Bengtsson svéd mezőgazdasági miniszter meghívására a Finnországban és Svédországban járt élelmiszergazdasági küldöttség pénteken a késő éjszakai órákban dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vezetésével hazaérkezett Budapestre. A küldöttség útja során tanulmányozta a két ország mezőgazdaságát, élelmiszeriparát és erdészetét. borús erőfeszítések fokozása kíséri, kételyeket és aggodalmakat támaszt. A nemzetközi közvélemény figyelmeztetésként értékelte Leonyid Brezsnyevnek két nappal a nixoni sajtókonferencia előtt Moszkvában, a Fidel Castro kubai kormányfő tiszteletére adott banketten egy pohárköszöntőben mondott szavait. A Szovjetunió határozottan elítéli az USA délkeletázsiai agresszióját, a VDK kikötőinek blokád alá helyezését, népgazdasági okjektumait, közlekedési vonalainak és lakott településeinek fokozott bombázását — mondotta az SZKP főtitkára. A Szovjetunió követeli az Egyesült Államok és szövetségesei csapatainak teljes kivonását Dél-Vietnam- ból, az igazságos politikai rendezést mindennemű külső beavatkozás nélkül. Brezsnyev hangoztatta: „A Szovjetunió álláspontja ebben a kérdésben világos és változatlan. A vietnami nép számára nyújtott támogatásunk és sokoldalú segítségünk folytatódni fog a vietnami nép igazságos ügyének győzelméig". A bankok és a papíripar államosításának kérdése körül vallott eltérő nézetek miatt vált pillanatnyilag lehetetlenné a népi egységfronthoz tartozó pártok és a chilei kereszténydemokrata párt képviselő közötti eszmecsere — jelentette az AFP jól értesült Santiago de Chile-i forrásokra hivatkozva. Befejezéshez közeledik Indira Gandhi indiai miniszterelnök-asszony és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök szimlai csúcstalálkozója. Egyes hírek arról számolnak be, hogy a közösen megfogalmazandó dokumentum összeállításában mutatkozó nehézségek miatt Bhutto hétfőig esetleg keddig Indiában marad. Az indiai és pakisztáni küldöttség pénteken kicserélte azokalt az okmánytervezeteket, amelyek a két ország közötti béke megteremtésére, a szubkontinens biztonságiának előanozdítiására vonatkoznak. A pakisztáni ügyvezető külügyminiszter szerint Bhutto elnök adta át először a pakisztáni iratot, ezt követően India terjesztette elő nézeteit. A pakisztáni küldöttség ezután „felülvizsgálta” dokumentumát, ezt követte az a péntek esti 45 perces tanácskozás, amelyre Gandhi és Bhutto között került sor. Az Országos Anyag- és Árhivataltól, valamint a Belke- wsskedelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a nyersanyag-felvtésárltási árak emelkedése és egyéb okok szükségessé tették egyes zöldség-alapanyagú konzervek és mélyhűtött készítmények, valamint savanyúságok fogyasztói árának emelését. Az áremelés, amely főként a paradicsom-, zöldbab-, zöldpaprika-alapanyagú készítményeket érinti, termékenként a csomagolási egységenként eltérő mértékű. A néhány legismertebb készítmény ára a következőképpen változik: Hüvelyes vágott vajbab 5/8- os üvegben 5,70 helyett 6,30, lecsó zsír nélkül 5/8-os üvegA kereszténydemokrata párt vezetői minden eszközzel „meg akarták menteni” az államosítástól a Papelera papírmonopóliumot, továbbá négy bankot is. Santiago de Chile-i megfigyelők véleménye szerint nincs szó a népi egység és a kereszténydemokraták párbeszédének végleges megszakításáról. Szimlai politikai megfigyelők úgy vélik, hogy .bizonyos ellentétek még mindig vannak a két fél között Kashmir, a pakisztáni hadifoglyok, a Bengáli Népi Köztársaság elismerése ügyében. Péntek esti sajtóértekezletén Indira Gandhi mindenesetre optimistán nyilatkozott Bhuttóval folytatott megbeszéléséről. A pakisztáni elnök is „igen jónak” nevezte az értekezlet előrehaladását. Indira Gandhi és Ali Bhutto megállapodott abban, hogy a szimlai csúcstalálkozó után ismét találkozik — közölték illetékes forrásból. Egy szombati nyilatkozatában Gandhi asszony azt mondta, hogy eddig „semmiféle végleges megállapodásra” nem jutott Ali BhuttóvaL Hozzáfűzte azonban: nem borúlátó a végső eredményeket illetően, ha ezek elérését hosszabb távon fogja félj ben 7,70 helyett 8,60, háromrészes finomfőzelék 5/4-es üvegben 10,20 helyett 10,70, 20—22 százalékos sűrített paradicsom 1/10-es dobozban 2,70 helyett 2,90, paradicsom ivóié 0,25-ös üvegben 2 forint helyett 2,20, közepes méretű csemege uborka 5/4-es üvegben 10,50 helyett 11,30 forint. A mirelit-készítmények közül a 350 grammos vegyesfőzelék 5,10 helyett 5,4o', 300 gramm sárgahüvelyű vágott bab 5,10 helyett 5,80, 500 gramm mélyhűtött lecsó 6,60 helyett 7,20, a 300 grammos zöldhüvelyes vágott bab ára 5,30 helyett 6 forint lesz. Az áremelkedés — az érintett termékek körére számítva — a konzerveknél átlagosan kilenc. a mélyhűtött készítményeknél pedig 12 százalék. Az új fogyasztói árak július 3-án, hétfőn lépnek életbe. (MTI). Hazánkba Iáiogat Ne Win Ne Win, a burmai unió forradalmi tanácsának elnöke a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és kormányának meghívására július folyamán baráti látogatásra hazánkba érkezik. Ezt hozta a hét a külpolitikában Ellentétek Chilében a papíripar államosítása miatt Hétfőtől emelik egyes zöldségkonzervek, mirelit-áruk és savanyúságok árát