Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
Dél-amerikai mozaikok I. Buenos Aires: Peronra várva A Boeing 727-es repülőgép Európa partjaitól egyetlen leszállással tette meg a több ezer kilométeres utat Buenos Aire- sig, Argentína fővárosáig. A rövid pihenő kellemes kikapcsolódás volt Dakar repülőterén, még ha a gép éjjel két óra körül is érkezett Szenegálba. Az afrikai ország fővárosát madártávlatból csak néhány fénycsóva jelezte, kárpótlást nyújtott viszont a természet: a hatalmas pálmafák, a húsz fok körüli hőmérséklet, valamint az Atlanti-óceán felől érkező enyhe szellő frissítette fel a négyórás repülőúttól elfáradt utasokat. Dakar tranzitvárótermében néhány — csaknem álomkórosnak tűnő — kétméteres fekete bőrű alkalmazott virrasz- tott csupán, akik a helyi afrikai népművészet tárgyait kínálták minden lelkesedés nélkül az érkezőknek. A jellegzetes, fából vésett maszkok, nyakláncok mellett ezüst és arany ékszerek, karkötők sorakoztak a pulton. A szemlélődést a hangosbeszélő szakította félbe, szólította a Boeing gép utasait. Hatórai út még Buenos Airesig... Helyi idő szerint délelőtt tíz órakor landolt a gép Argentína fővárosában. Minthogy a tízezer méteres magasságból a gép nagy sebességgel szállt alá, a panoráma megcsodálására kevés idő jutott, Dél- Amerika hétmilliós metropolisa csak egy rövid pillanatra tűnt fel. A nyugati kontinens hogyan fogadott? Mindig fel- fokosott várakozással jár az érkezés egy ismeretlen országba, s az izgalom még nagyobb, ha nem csupán egy országról, hanem addig még nem látott kontinensről van szó. A dél-amerikai nyár utolsó erejét adta ki, a hőmérő higanyszála Buenos Airesben már a reggeli órákban is huszonöt fok fölé emelkedett. Az első meglepő benyomást egy szemfüles fényképész váltotta ki, aki valamennyi érkezőt „megörökített” és negyedóra múlva — miközben az utasok átestek az egészségügyi ellenőrzésen — már árulta is a kész képeket. A Santiago de Chilébe vivő gép indulásáig még néhány óra volt. A repülőtéri szálloda felé indultam. A szálloda liftese, hatvan év körüli ember büszkén mutatta a környéket, a viszonylag modem épületeket, a szálloda melletti jólétet bizonyító uszodát. „Mindez még Peron idején készült” — mondja, majd hozzáteszi: „ha a hadsereg Í955-ben nem kergette volna el az elnököt, ma egész Argentína ilyen lenne”. Jólértesülten egyet kacsint, „lehet, hogy jövőre visszatér spanyolországi száműzetéséből Peron. A hadsereg ígéretet tett, hogy márciusban választások lesznek. Én biztos, hogy rá szavazok”. Szavait megerősítve kimutat az ablakon : „Látja azt a csoportot?” Körülbelül kétszáz, elsősorban fiatalokból álló csoport __ gyűlt közben össze a repülőtéren, hatalmas táblákat, transzparenseket tartanak. „Most indul Madridba Frondizi, volt elnök. A választások előtt valameny- nyi leszerepelt politikusunk Peron kegyeiért gazsulál”. Mit is lehet hozzátenni a liftes reményteli szavaihoz? Kívülállóként kezdjem magyarázni ennek az argentin „bennszülöttnek”, hogy az ötvenes évek Argentínája sem volt paradicsom, s a sajátos diktatúra sem tudott hosszabb távon megoldást kínálni a fejlődésben kissé elmaradt ország gazdasági, társadalmi problémáira. Argentínában 1966. óta a hadsereg van a hatalmon. A feszültségeket a tisztikaron belüli puccs okkal próbálták levezetni, így először Ongania, majd Levingson elnök menesztésére került sor. A szociális és gazdasági ellentmondások azonban tovább növekedtek, egyre gyakrabban bénítják meg az ország életét az általános sztrájkok diáktüntetések. Kinn- tartóikodásomkor roobant az egyik gerilla-szervezet bombája: elraboltak Sulii strot, az argentínai Fiat-művek főnökét. Már itthon érkezett a hír Idén a német reneszánsz kiváló mesterének, az idősebb Lucas Cranach (1472—1553) festőnek és grafikusnak 500. születésnapját ünnepük az NDK- ban. Az NDK múzeumaiban sok művét őrzik. A frankföldi születési helye, Kronach után elnevezett művész 1505-től 1550-ig Wittenbergben élt, (ma az NDK egyik gyorsan fejlődő ipari központja), utolsó életévét pedig Weimarban töltötte, ott is van eltemetve. A várost később Goethe tette híressé, aki egyébként anyai ágon közvetlen leszármazottja volt Cranachnak. • Lucas Cranachot már kortársai is nagyra becsülték: Dürerrel, Grünwalddal és Holbeinnel emlegették együtt. Világnézetét és művészeti felfogását korának egyik leghaladóbb szellemi áramlata, a humanizmus formálta. Amikor első mesterműveit alkotta, a bécsi egyetem humanista tudósainak körével tartott fenn kapcsolatot. Ezekre a művekre jellemző az ember erősen érzelmi megjelenítése és különösen a természet szépségeinek mély átérzése. Már 1500 körül kidomborodott Cranach nagy arcképfestői tehetsége, s a következő évtizedekben is portréi képezték alkotó tevékenységének nagyobb részét és legjavát. ■ • Vallásos vagy mitológiai tárgyú művein sok figurát jellegzetes egyéniséggel jelenített meg. Be tudott hatolni a gyermekek és fiatalok sajátos lelkivilágába, érzékeltetni tudta azt, amire a kor legtöbb művésze még nem volt képes. Oly sok műve éppen ezáltal vált híressé, hogy a XIII. A Bauxit Tröszt megalakulása ez már világos volt előtte — új fejezetet nyitott Ba- látai Jenő történetében is. Kapott némi pénzt, valószínű, ezzel bedugta a sok lyukat, amit anyagi helyzetének pajzsán vágott az utóbbi öt esztendő. Úgy is fogalmazhatná: Balátai egálba jött. Kutatott, hallatlan nagy szakmai tekintélyre tett szert, pénzt szerzett, de a pénz elúszott. Mire gondolhatott ekkor? Arra, hogy helyzete csak átmeneti. A tőkével, a bankárokkal, üzletemberekkel való viaskodásban elkerülhetetlen, hogy alulmaradjon. Erkölcsi fedezete van, de anyagi jólét, tőke, pénz nincs. Sebaj, kezdi elölről, de már egy magasabb fokon, annak a tudományos meggyőződésnek fokán, ahonnan látni lehet az újabb telepeket. Mert új telepek vannak. Ha Gánton bauxitra talált, rá kell bukkannia más helyeken is. Ezt az üzletemberek csak sejtették, ő viszont tudta. Am ezeket az újabb területeket nem fogja egy tál lencséért eladni. Nem bizony! Ha Balátai Jenő geológus eddig eljutott, mindebből csak erőt meríthetett további küzdelmekhez. A kutató — vizsgálta Szász röntgenszemekkel a hősét — a kezdeti kuSallustro kivégzéséről. Ebben a helyzetben jelenthet-e megoldást Peron visszatérése? A belső monológot már az étterem pincére szakítja félbe. Marhahúst kérek, s ő csodálkozva kérdezi: „Uram, nem 'tudja, hogy ma hústalan nap van Argentínában?...” Pedig a pampák országa éppen marhahús-kivitelével vált híressé. Lovas Gyula (Következik: Santiago.) gyermeki kifejezést vagy a serdülőkornak sajátos lelki hangulatát mesterien tudta megjeleníteni. 1505-ben meghívták Witten- bergbe udvari festőnek. Ott ismét kapcsolatba került az éppen akkor alapított egyetem humanistáival, akik döntő hatással voltak élete további alakulására és művészetére. Amikor 1517-ben Luther Márton elindította a reformációt, Cranach művészeti téren döntő módon közreműködött a mozgalomban, jellegzetes protestáns művészet megalapítója lett, amely Witten- bergtől Skandináviáig és a Balkánig terjedt el. A parasztháború leverése művészetére (különösen a későbbi években) rányomta bélyegét, érezhető az ellentmondás eredeti humanista beállítottság.a és a polgársághoz való tartozása — többször volt tanácsos és polgár- mester Wittenbergben —, valamint az udvari társaságtól való függése közt. így művészete erősen tükrözi azt a mély válságot is, amelybe a korai polgári forradalommal a reneszánsz realizmus is kerüli, a megmerevedést a gyakran a divatot követő, dekadens modorban. * Ezeket a szoros összefüggéseket művészet és társadalom között az ez évi weimari, wittenbergi és másutt rendezendő Cranach-káillításokon, valamint a wittenbergi nemzetközi művészettudományi kollokviumon mélyrehatóan elemezni fogják, hogy tovább tisztázzák az európai kultúra eseménydús korszakának történelmi képét. darcokból edzetten került ki. Edzettebben, mint amikor elkezdte a bauxitért vívott harcát. Ez természetes pszichikai folyamat. Az a sportoló, akit egy r^agy versenyen a második helyre szorítanak, a következő alkalommal jobb teljesítményre képes. A kis fájdalmak jók, azok ösztönöznek, a nagyok már nem! Hogy Ba- látaiban parányi szorongás is maradt, az szinte bizonyos. Az ötezer pengőt vissza kell fizetnie. Az adósság nyomja, szorítja, sarkallja. Nem bánná azonban, ha ebben a küzdelmében segítőtársra találna... Valami külső erő, ami tovább lendíti... Balátai még nem tudhatta, hogy 1933 májusában megjelenik Berlinben, a Reichstag lépcsőjén az a bajuszos, oldalt fésült hajú férfi, akit Adolf Hitlernek hívnak. Nem sejthette, mi indul el ezzel Európában, miként akar a Reich fegyverkezni, hadiflottát építeni, s hozzá alumíniumot szerezni... Balátai ekkor még csak egyet tudott: alkotni, kutatni, óriási energiával a munkába vetni magát, hogy az eredmény emberi, egyéni sorsán is hatalmasat lendítsen. De ehhez sem ártana a jó szellem, a jó ómen, a jó szerencse, ami jöhetne esetleg egy házassággal is. Egy gazdag, szép lány. Szép és előkelő elsősorban, de nem ötszáz éve született Lucas Cranach • • :3 ä £7 a Kaszinó utcában o fi léghajóra nagy jövő vár 1900 nyarán nagybetűs címekkel jelentették a lapok szerte a világon a XX. század szenzációját, a 62 esztendős Ferdinand Zeppelin gróf által készített léghajó próbaútját Németországban^ A léghajón elhelyezett két, egyenként 16 lóerős motorral elérték a korábban elképzelhetetlen 25 kilométeres- óránkénti sebességet. A szenzációnak megvolt a maga előtörténete. 1893-ban a magyar Schwarz Dávid szabadalmat nyert alumínium borítású merev vázas léghajóra. A munkálatok folytatására azonban nem volt elegendő pénze. Váratlanul segítségére sietett egy németországi alumíniumgyár tulajdonosa és négy év múltán el is készült a léghajó. De Schwarz Dávid már nem érte meg a hajó levegőbe emelkedését: röviddel a kísérlet előtt agyvérzésben elhunyt. 1897 november 3-án emelkedett magasba a léghajó. A konstrukció még nem volt tökéletes. Ráadásul, leszállás közben a szél a földhöz csapta a léghajót. A pilóta életben maradt, de a léghajó összetört. A berlini Tempelhof-mezőn végrehajtott kísérleti repülésen jelen voltak a német katonai főparancsnokság tisztjei; ott volt gróf Zeppelin altábornagy is... Egy napon Schwarz Dávid özvegyénél javakorabeli, jólöltözött úriember jelent meg és jelentős összeget ajánlott az asszonynak férje találmányának felhasználási jogáért. A súlyos anyagi gondokkal küzdő asszony elfogadta az ajánlatot. És 1906-tól a friedrichsha- feni gyár szerelőcsarnokából egymás után bocsátották útra a „Zeppelineket” — így nevezték akkoriban a merev borítású léghajókat. Zeppelin és társai kétségtelenül sok új ötlettel gazdagították a Schwarz Dávid-féle konstrukciót. Ez a léghajótípus, azután több, mint negyven esztendeig uralta a levegőt, részt vett a nemzetközi forgalomban; a gépek éj-' jel-nappal szelték a levegőd óceánt. Épültek ilyen léghajók Oroszországban is. Az első kísérletekre 1887-ben került sor. 1892- ben egy iskolai tanár, K. E. árt, ha jól szituált. Ha lenne ilyen nő, ha jönne, ha teremtődne!... Elfogadná a sorsnak ezt az átlátszó ajándékát? Nem! El! De nem! — Kár lenne — gondolta Szász — akár ezt, akár ennek ellenkezőjét is bebizonyítani, de a tények arról beszélnek, Balátai elfogadta a sors (!) adta kezet, megragadta, s hozzá nagy reményeket fűzött. Dq vajon hogyan bírta ki az első árverezést a felesége, Bayer Alice?... Balátai nyilván titkolta előtte anyagi helyzetét, és egyszer csak megjelent a végrehajtó a lakásban... Szász végiglapozta az előtte fekvő egyik irattömböt, és kiemelte belőle a hártyapapírra írt jelentést: „A tekintetes Budapesti I—III. kerületi Kir. Járásbírósághoz. Donovai Rudolf I—III. kér. kir, jb. végrehajtónak, mint bírói kiküldöttnek JELENTÉSE Balátai Jenő és neje végrehajtást szenvedő ellen, a Pk. I. 55674/1934. sz. végzés alapján...” Szász a hosszúkás alakban összehajtott papírt kinyitotta, olvasni kezdte a tárgyak jegyzékét. Mit mondhatott, szólhatott, hogyan sikolthatott fel e végzés láttán a fiatal bárónő? Balátai aligha gondolhatta volna, hogy ilyesmire még ebben a házasságban sor kerülhet, hiszen Schröder bankárnak, a Bauxit Tröszt elnökének estélyén hozták eléje, mutatták be neki Alice-t. Az idős bárónő, a Dédi egyik naplórészlete erről így vallott: — „Fritz Opeléknél találkoztam össze Schrőderrel. Nagyon Ciolkovszkij javaslatot tett teljesen fémből építendő, alumínium hullámlemez borítású léghajó építésére. Ezt az ötletet valósította meg egyébként Ferdinand Zeppelin. Oroszországban Ciolkovszkij elgondolásai csak a szovjethatalom győzelme után válhattak valóra. A szovjet gyártmányú léghajók első felszállásaira 1923- ban került sor. Léghajók részt vettek a Nagy Honvédő Háborúban is. így például a V— 12 jelzésű léghajó 1679 órát töltött a levegőben, 1432 felszállást végzett és- több mint 355 tonna terhet szállított. A háború után készült el B. A. Garf mérnök irányításával a „Pobeda” léghajó. Több mint negyven esztendővel ezelőtt K. E. Ciolkovszkij a következőket írta „A léghajó” című munkájában: „...az aeroplán csak levelek, drága áruk és olyan emberek szállítására alkalmas, akik nem takarékoskodnak a viteldíjjal. A léghajó viszont az olcsó áruk fuvarozását végezheti és olyan utasokat szállíthat, akik nem akarnak, vagy nem tudnak nagy összeget fizetni az utazásért” A Ciolkovszkijt igazoló adat: ugyanannak a tehernek a szállítása léghajón háromszor kevesebbe kerül, mint repülő- génen és 25-ször olcsóbb, mint helikopteren. Ezenkívül a léghajó éjjel-nappal repülhet, bármilyen időjárási viszonyok között, bármelyik évszakiban. Nem jelent akadályt sem a hó, sem a köd. Nem árt sem az eljegesedés, sem a viharos erejű szél. Minthogy a léghajó a levegő hideg rétegeiben is közlekedhet, minden pótlólagos átalakítás nélkül alkalmazható hatalmas befogadó- képességű mozgó hűtőházként. A gigantikus méretű léghajó egész tehervonatokat helyettesíthet. Óriási teherbírása mellett (szállíthat például egész cementgyári forgókemencéket) már az ötvenes években 200 kilométeres óránkénti sebessége volt; ugyanakkor a tehervonat sebessége mindössze 80 ■—100 kilométer óránként. Modern korunkban a lóghat jóra nagy jövő vár. V. Tyerehov mérnök Szimpatikus úr. A társalgás németül folyt, és nem is tudtam, hogy ő magyar. " Éppen arról meséltem — a férfiak még jobban szeretik a csiklandós dolgokat, mint mi —, hogy 1930-ban Münchenben találkoztam a Führerrel. Vagy húszán lehettünk ott, a Festhaus zum Grossen Stern nevű fogadó különtermében. (Azok a szép agancsok és zergetrófeák!...) Hitler politikai célkitűzéseiről tartott expozét. Szenvedélyesen és hosszan beszélt, s von Krunze, aki egy porosz arisztokrata volt, azt súgta nekem: micsoda közönséges alak! Erről meséltem nevetve, hogy von Krunze vajon most is ki merné jelenteni ezeket? Schröder közbevágott: Méltóságos asszonyom, néha az erő és a pénz arisztokráciájának össze kell házasodni a teljes siker érdekében. Schröder nyilván arra a kapcsolatra célzott, ami Adolf Hitler és Krupp meg Thyssen között kifejlődött... A kis szalonban, amikor Opelné egyedül hagyott bennünket, kicsit tréfásan közölte velem: önnek is tudnék egy ilyen jó házasságot ajánlani. — No, no, kedves Schröder?... A pocakjára, vastag óraláncára és nikotintól sárga bajuszára néztem. Alice, a lányom nem valószínű, hogy hajlandó lenne ekkora áldozatra. Schröder nevetett, s megszorította a karomat: — Mit szólna bárónő, egy felfedezőhöz?... És én csodálkoztam, hogy honnan van ennyire jól tájékoztatva, honnan tudja, hogy eladó lányom van, hiszen Alice-t még nem is ismeri...” (Folytatjuk.)
