Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
A nehezen változó közízlés Ráth-Végh István Az emberi butaság története című könyvének témánkhoz illő fejezete: „A kortárs ítélkezik...” Néhány alcím: „A tehetségtelen Petőfi”. Vagy: „Shakespeare a részeg barbár”. Sőt: „Durva bohóc !... „Hamlet olyan barbár mű, hogy a leg- alacsonyabbrendű francia, vagy olyan közönség sem bírná elviselni”. Újabb alcím: „Goethe nem tud verset írni!” Wagner híres művéről, a Nürnbergi mesterdalnokokról: „Laposságok és bárgyúságok halomba hordva.” Isméretes a francia impresz- szionista festők vesszőfutása: a kortársi közízlés be sem engedte képeikét a kiállítási szalonba!. Társadalmi elszigeteltségben és érthetetlenség közepette küzdöttek az új festői nyelv, a látvány újszerű rögzítésének kialakításáért... És lám, nagyságukat ma már senki sem vonja kétségbe. Talán ennyi elég is. Nyilvánvaló: a fenti kritikák ma csak arra jók, hogy nevessünk rajtuk. íme, a korabeli „hozzáértés”, a nagyképű és ostoba ítészkedés! Ám, ha kinevettük magunkat a fentieken, gondolkodjunk el: a jelen — számunkra újszerű, szokatlan — műalkotásainak megítélésében nehogy magunk is ezeknek az ismereteik börtönablakán kilátni képtelen embereknek a táborába tévedjünk! Be kell látnunk: bár társadalmi forradalom kellős közepén vagyunk, a közízlésben itt-ott mégis uralkodó a mara- diság. A művészet területén a régiek bűvöletében élünk. Különösen a felnőtt nemzedék, mely a korábbi esztétikai ízlés nevében született műalkotásokon nevelkedett. Olyan alkotásokon, melyeken nagyapáink talán megbotránkoztak, ám maguk ezt vallják egyedül idvezítőnek, míg fiaik az „érthetetlen” művészetet értik, így lép előre a történelem a művészetben is; Balga gondolat lenne azt hinni, hogy éppen a mi életünkben érvénytelen a történelmi dialektika. Remélhetjük-e. hogy valamikor becsukódik az adott kor művészének és közönségének „ízlésollója” 2 * Kritikusok, esztéták vallják: ez az ízlésolló természetes módon nyílik. Hiszen a művész többet közöl velem, mint amit eddig tudtam. Egy mű akkor hat igazán, ha feszültséget. szellemi izgalmat kelt, vitám van vele, küzdők megértéséért. Szocialista kultúrpolitikánk kiépíti azokat az ismeretcsatornákat, amelyek az olló két szárát egymáshoz közelítik. Megakadályozza, hogy a kortársi művészet és közízlés egészséges távolsága ne torzuljon szakadékká. Persze, mi nézők és hallgatók sem csukhatjuk be szemünket, dughatjuk be fülünket, ha tanító szót hallunk az „érthetetlen” művészet értelméről. Fontoljuk meg Lyka Károly intelmét. A Kis könyv a művészetről című művében — szintén történelmi tapasztalatokra apellálva — ajánlja: ___voltak olyan időpontok, a mikor Munkácsyt, Szinyei Mersét tehetség nélküli kontároknak mondották. Ezért helyesen cselekszik a tárlatlátogató, ha némi óvatossággal formálja meg ítéletét oly munkákról, amelyek nem illeszkednek rögtön az eddig megszerzett művészeti fogalmai körébeVagy hivatkozhatott! olyan köztiszteletben álló költőnkre, mint Illyés Gyula, aki egyik interjújában így bátorítja a művészet kedvelőit: „A közönség semmiképpen ne nézze le magát, ha nem érti a modem verseket, hanem próbálja meg követni a művet, megfejteni az alkotást. Azokat becsülöm, akik kellő erőfeszítést tesznek, hogy megértsék az alkotókat”. Nos, mindkét tapasztalt művész arra tanít: ne katedráról, hanem iskolapadból ismerkedjünk a művészettel. Tanuljunk, hogy megérthessük szavát. Olyan korban élünk, amikor nemcsak a társadalmi haladás perel az avult ízléssel a korszerű műalkotások igazáért, hanem olykor-olykor mi magunk is perpatvarba keveredünk friss művekkel és alkotókkal. Pártunk kultúrpolitikai alap- elve megállapítja: „A művészi közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával ... Az eszmei-tartalmi eredetiség, amely joggal teremt szokatlan formát, átmenetileg lehet nehezen hozzáférhető a széles tömegek számára a szocializmus viszonyai között is, de ezt a konfliktust a kultúrforradalom, a szocialista népművelés hivatott feloldani, nem pedig a művészi színvonal csökkentése”. Világos a feladat: a közönséget kell felnevelni a művészethez és nem fordítva. * Ha hitelt adunk a fenti kultúrpolitikai alapelvnek — márpedig hitelt kell adnunk! — a demokratikus szavazás létjogosultsága magvas műalkotások esetében kérdésessé válik. A történelem nem ismer olyan példákat, hogy nagy művek közfelkiáltással születtek volna. Inkább közfelháborodással! Ma másként lenne? Aligha. Az alapelvben említett „eszmei-tartalmi eredetiség” szülte konfliktus nem oldható meg a közönség vok- sának kikérésével — sokkal inkább a szocialista népművelés által végzett esztétikai neveléssel. A közönségszavazás művészeti kérdésekben csupán játék a demokráciával; a művészet demokratizmusa ugyanis — a tartalmi követelmények mellett — mindenekelőtt a műalkotások hozzáférhetőségét, megismerésének lehetőségét jelenti: a széles közönség számára. • „Tudom azt, hogy semmit sem tudok, s ez az előnyöm" — vallotta Szókratész. Kikkel szemben előnye? Azokkal szemben, akik azt hiszik, hogy tudják, amit nem tudnak. Akik az ítész magabiztosságával kiáltanak nemet egy-egy szokatlan formanyelvű filmre, versre, szoborra. És az sem rendíti meg ítéletük magabiztosságát, hogy azt a műalkotást éppen az év legjobb alkotásai közé sorolják majd a szakértők. Konoksógukban inkább a zsűri „elfogultságát” hangoztatják, semmint a maguk véleményét kérdőj éleznék meg. Persze nem arról van szó, hogy tartózkodjunk a személyes véleményalkotástól. Csupán arról: ne kiáltsuk ki rossznak azt, ami csupán nekem nem tetszik, mert „érthetetlen”. Attól a mű még lehet jó, sőt remek! A hiba — megeshet — a néző „készülékében” van. Szókratész, midőn mások által hangoztatott bölcsességét szigorú önvizsgálattal mérlegelte, erre a következtetésre jutott: „Azzal a kicsinységgel vagyok bölcsebb... (valakinél), hogy amit nem tudok, arról nem is hiszem, hogy tudom". Magunk is mennyivel szerényebbek — egyben böl- csebbek — lennénk, ha egy műalkotás előtt állva, így gondolkodnánk. BALOGH ÖDÖN Anneliese Meiner» : PIROSKA — 1972 — Piroska — szólt a mama —, összepakoltam egy kis kosarat a nagymamának. Süteményt és whiskyt. Sürgős tárgyalásom van. Légy szíves vidd el neki. Piroska egyáltalán nem örült. Ugyanis találkája volt. Mégis mint jól nevelt lány, félvállról odavetette: — Add ide! — Nehogy megint az erdőn menj keresztül! Piroska beugrott sportkocsijába. Keresztülhajtott az erdőn. Igaz, ez nem az autósztráda volt, de a csekély forgalom miatt itt sokkal gyorsabban lehetett haladni. Egy sötét alak integetett, hogy vigye magával, Piroska azonban nem állt meg. A nagymama korántsem volt elragadtatva a látogatástól. — Nem a legjobbkor jössz, gyermekem. Épp bridzspartim lesz. És mi jut eszébe anyádnak, hogy süteményt és whiskyt küld! Épp fogyókúrázom! Vidd vissza, mielőtt engedek a csábításnak. — Igenis, nagymama — És megragadta a kosarat: — De mondd csak, miért csillognak így a szemeid? — Hogy jobban láthassalak — nevetett a nagymama. — Kontakt üveg. Sokkal csinosabb, mint a szemüveg. — És miért olyan nagyok a fülbevalóid? — Hogy jobban halljalak. Ez a legutolsó találmány. A nagyothallókészüléket beépítik a fülklipszbe. Piroska is nevetett. — De nagymama! A szád is más, mint máskor. — Azért, hogy jobban bekaphassalak? Nemi Csupán új műfogsorom van. De nem akarlak tovább fenntartani gyermekem. Piroska beszállt a kocsiba és elindult. Az erdőnél már várta az udvarlója, a fiatal vadász. — Pontatlan! Hol kéctÁl int? — A nagymamánál. Ha nem hiszed, tessék itt a kosár amit adott... A vadász kinyitotta a whiskysüveget. — Nem valami magántalálkozó? — és jót húzott az italból. — Ah, hová gondolsz! Az öreg Farkas is integetett, hogy vigyem magammal... Majdnem elütöttem. — Mm — szólt a vadász, mivel a szája tele volt süteménnyel. Keresztülhajtottak az autósztrádón és az erdőn. Azt, hogy az út- széien virágok nőttek, s beljebb a fáknál még szebbek, nem látták. Dehát hogyan is vették volna észre! 130 km-es sebesség mellett? Fordította : Steiner Katalin Érdi Judit rajza. CSANADY JANOS: NYÁR ITÁLIÁBAN Sima sikátorok, göthös kövek, szűk közök, széles ég fent; felhővel int a lengő vásznak angyal-hadának. Szalad az ég Itália felett tengertől tengerig. A csizma talpa trópusi vizekben ázik. A Pó síkság felett száraz szelek örvénylenek. Ö, ismerős ez a szél itt, az Ősz apó tálján hajfürtjei még göndöreki Lajos Johannát büntetni indul zörgő sereggel — köztük Toldi is — Mátyás Velencét fenyíti, a félelmetes Nagytanácsot. S míg Bakócz keresztes hadjáratra gyűjti a póri hadakat — így fújja a szél Dózsa ingét is a Vérmezőn. Szalad az ég Itália felett seregét összegyűjti, s kiadós, meleg záporát zuhintja a kicserzett-bőrű hun-ivadékra. MISZLA1 GYÖRGY VERSEI: MÁJUSI ALOM Hanyattesett a napfény a fűszálon, s rózsák havára aranyat lövell. / Szívemre hullott a májusi álom, hozzám hajol, s melegen átölel... KÁPRAZAT Meggyújtotta a szobasarkot: ott lángol a hajnali nap. Szememből kiölte az álmot, s vén testem új erőre kap. Megyek a kertbe lelkesülten, s hallgatom a hajnal dalát: ébredésszó zeng mindenünnen, elkergette az éjszakát!... FOGYÓBAN VAN... Megszédülök, meglódul lábam... Úgy megyek sokszor, mint a részeg Rossz ízeket érzek a számban, s ha nem is kéne: heherészek. .. Ez már a késő ősz világa, kezdete a levélhullásnak. Fogyóban van életem lángja, s gonosz kezek már gödröt ásnak ...
