Tolna Megyei Népújság, 1972. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
* ? h ▼ A MAI INDIA A természetvédelmi szakemberek egyeteme I. CHURCHILL ISMÉT TÉVEDETT Amikor valaha az „India” szó elhangzott, a kifejezés elsősorban az egzotikum és egy kissé a csoda erejével hatott. A szó és az ország varázsa mindmáig megmaradt — de új értelmezést nyert. India ma nem egyszerűen a föld második legnagyobb lélekszámú, világrésznyi országa, hanem egyben a „harmadik világ” egyik vezető hatalma. Olyan ország, amely egyre világosabban fordul a társadalmi haladás felé. Történelmi távlatban tehát — amennyire a történelem menete egyáltalán belátható — India mindenképpen egyike a jövendő elsőrendű nagyhatalmainak. Ez az ország ma még rendkívüli és bonyolult problémákkal küzd. E problémák megértéséhez mindenekelőtt azt kell tudomásul venni, hogy mérhetetlenül sokrétű országról van szó, ahol a gondok éppen olyan gigásziak, mint maga az állam. • A föld e több mint félmilliárdnyi lakosú, területére nézve hetedik legnagyobb országa 16 tagállamra tagolódik. E 16 államban az emberek 14 nyelven és 250 dialektusban beszélnek. Az egyes államokban részben a nemzeti, részben a helyi érdekeket képviselő pártok fantasztikus bonyolultságú koalíciókra lépnek egymással. Ezek a koalíciók gyakran áttörik a „jobb” és ,,bal” Európában megszokott politikai kategóriát. így a politikai ár-apály változásokkal gyakran előfordul, hogy egyes államokban a központi kormány ellenzéke van hatalmon, másutt olyan koalíció alakul, amelynek résztvevői egy harmadik államban esetleg ellenfélként állnak egymással szemben. f Mindehhez hozzá kell számítani a nyelvi feszültséget: azt, hogy a lakosságnak csaknem fele által beszélt hindi nyelvvel szemben egyes államokban ellenállás tapasztalható. Végül: Indiában több mint 50 millió mohamedán él és a történelmi tapasztalatok azt mutatták, hogy a közöttük lévő vallási ellentét demagóg módszerekkel viszonylag köny- nyen fellobbantható. Mindezek a fantasztikus méretű gondok mögött olyan a gazdasági háttér, amelyet a fejletlenség és szegénység jellemez. Az angol uralom után India ipara bizonyos területeken fejlett volt ugyan, de ez a fejlettség az angol piaci és ipari érdekekhez igazodott. S ezekhez az érdekekhez kötődtek azok a nagyiparos és kereskedő dinasztiák — Birla, Tata és társaik, — amelyek a gazdasági élet felett uralkodtak. A függetlenség megszerzése óta elért fejlődés ellenére is az a helyzet, hogy Indiában az egy főre jutó nemzeti jövedelem alig haladja mek az évi 75 dollárt. Nem csoda, hogy 1945-ben a tőkés politika szakértői igazat adtak Churchillnek, aki azt jósolta: a függetlenné vált India „szét fog robbanni”, és „szalmabábuknak adjuk át a hatalmat, akiknek néhány esztendő múlva nyomuk sem marad”. A függetlenség óta eltelt évtizedek alaposan megcáfolták Churchill ítéletét. India nemcsak fennmaradt, haNépújság 4 1972. június 18, nem óriási nehézségei ellenére gazdaságilag és hatalmilag meg is szilárdult. Sőt: ha felrajzoljuk a politikai vezetők „grafikonját”, amely Nehru személyén keresztül Sasztrin át Nehru lányáig, Indira Gandhiig, az Indiai Köztársaság jelenlegi miniszterelnökéig vezet, akkor azt mondhatjuk: a belpolitikai helyzet Indiában még sohasem volt olyan szilárd, mint éppen most. A belpolitikai helyzetnek ez a megszilárdulása nemcsak a vázolt belső feszültségek és gazdasági gondok ellenére jött létre, hanem olyan körülmények között, amikor India háromízben is háborút viselt a szomszédos Pakisztán ellen, egyízben súlyos konfliktusba keveredett a hatalmi politikát kezdő Kínával és többízben a vezető imperialista országok erőteljes nyomása alatt állott. Joggal vetődik fel a kérdés: ez a rendkívüli gazdasági nehézségekkel * küzdő hatalmas ország — az említett feszítőerők ellenére — hogyan tudott mégis belpolitikailag megszilárdulni. Az első és döntő tényező ebből a szempontból: India elvi külpolitikája. Még Nehru, a modern India nagy építője dolgozta ki az úgynevezett pozitív semlegesség, a katonai blokkoktól való távolmaradás politikáját. Miután a Szovjetunió, a békés egymás mellett VII. Balátai Jenő meghalt. Meghalt úgy, hogy Szász még nem ismerhette, hiszen gyerek volt, tízesztendős, 1938-ban. Nél- külöznia kell tehát a személyes benyomásait, azokat az oly fontos impressziókat, amelyeket kizárólag a megismerés személyes folyamatában nyerhetünk valakiről. Arra a kérdésre viszont, hogy Balátai Jenő öngyilkos lett-e, vagy meggyilkolták, a teljes és tökéletes bizonyító anyag híján csak úgy lehet választ adni, ha Balátai jellemét, emberi habitusát, a világgal és az emberekkel szembeni kapcsolatát is a legmélyebben ismeri. A végső következtetés utolsó aduját két dolog adhatja meg: egyik a szemtanú, aki ott volt azon a napon, abban a lakásban és bevall valamit, másik az áldozat gondolkodásának ismerete, annak felismerése, összetört-e annyira a ránehezedő nyomás alatt, hogy saját maga vessen véget életének, eljutott-e egy olyan végső következtetésre, hogy nincs lehetősége tovább élni, s feladja a harcot. Szász enyhén csípős gúnynyal állapította meg, most ő annak a detektívfelügyelőnek a helyzetében van, akinek a •közvetlen környezetében, legalábbis a saját testületében kell a gyilkost keresnie, és közben minden találatból neki is kijut egy-egy szúrás. A kötelesség magasztossága lenne a fő hajtóerő? Vagy inkább a fájó, égető kíváncsiság?... Az eddig feltárt anyag eléggé plasztikusan megmutatta Balátai Jenő jellemét, szándékát, emberi indítását, ha a levelek, az iratok, és a tanúk hűen vallották, az igazat mondták. Ajánlatos azonban saját megfigyeléseit is felsorakoztatni. Szász Dánielné, született Balátai Éva ugyan két ember tulajdonságait viseli magán, de némelyeket apjától örökölt. Ha saját magát is kivallatná, kihallgatná, mit tudna Évával való megismerkedésükélés jelgyében, kezdettől fogva támogatta ezt az irányvonalat, a katonai blokkalkotásra törekvő Egyesült Államok viszont elégedetlenül szemlélte — ez eleve meghatározta India helyzetét a világpolitikában. Az események bebizonyították: a pozitív semlegességi politika életképességét egyáltalában nem csorbította, hogy — társadalmi rendszerét tekintve — India tőkés állam volt és ma is az. A pozitív semlegesség ugyanis a legteljesebb mértékben megfelel India nemzeti érdekeinek. Lehetővé tette, hogy a világpolitika válságos fordulatai közepette is óriási energiákat fordíthasson belső politikai és gazdasági gondjainak megoldására. És végül: ez a politika nyújtott módot arra, hogy az adott társadalmi rendszer keretein belül erőre kapjanak és hatalmi pozíciókat hódítsanak meg a radikális társadalmi reformokat követelő, haladó politikai erők. India politikai szilárdsága egyben azt eredményezte, hogy a nemzetközi helyzet bonyolult fordulatai ellenére a Szovjetunió és India viszonya mindig zavartalan maradt Sőt tavaly történelmi fontosságú barátsági szerződés pecsételte meg ezt a jó kapcsolatot. GÖMÖRI ENDRE (Folytatjuk) ről elmondani?... „Fiatal, kezdő újságíró voltam, egy vidám városban. A színház mellett, a Marx Károly utca 31. szám alatti földszintes házban albérletben, de családias környezetben laktam egy idős asszonynál. Egyedül éltem, kielégítő körülmények között, jó ruhám, cipőim, megfelelő fizetésem volt Független voltam, mert nem szerettem és nem gyűlöltem túlságosan senkit .. Egyik este, 11 óra tájban — a nyomda későn zárt, és át kellett nézni még a külpolitikai oldalt — gyalogosan sétáltam hazafelé. A Marx Károly utcába több kis utca vezetett, az első egy rosszul megvilágított, piros téglákkal kirakott utcácska volt. A színház épületét körülvevő hatalmas fák alatti padok üresen lapultak. December 28-a volt. Az új évet vártam... Közömbös dolgokról gondolkodtam, a munkától kicsit zsibbadt fejjel ballagtam hazafelé. A téglákkal kirakott utcácskának a sarkán nő bukkant fel előttem... Két lépést tett, elesett... Bocsánat — mondtam udvariasan és a hóna alá nyúlva felsegítettem. — Ezek a kiálló téglák... — Egy frászt a téglák — mondta arcomba bámulva. — Nem látja, hogy részeg vagyok?... Azon az éjszakán velem aludt, a lakásomon. Reggel tudtam csak közelebbről szemügyre venni, s kedvtelve nézegettem fiús, barna haját, furcsa vágású szemét, erős, de arányosan szép alakját... — Ne ijedj meg — mondta a fürdőszobából kilépve és egy törölközővel a haját szá- rítgatva —, nem maradok a nyakadon. — Talán bemutatkozhatnánk? — jegyeztem meg nevetve. — Balátai Éva geológus. — A kezét nyújtotta, és erősen, keményen megszorította az enyémet. Hirtelen magázni kezdett: — Nem érdekel senkinek a véleménye, a magáé sem, és nem azért közlöm, hogy rosszat ne gondoljon rólam, de egy vállalati bulin A kazányi Lenin "Egyetemen természetvédelmi tanszék létesült, V. Popov professzor, a biológiai tudományok doktora és vezetője az alábbiakban elmondja, kiket képeznek itt, a Szovjetunió első természetvédelmi tanszékén és hol dolgoznak majd az itt végzett hallgatók. — Nem csupán nekünk, hanem az utánunk következő nemzedéknek is élvezniük kell mindazt a jót, amelyet hazánk gyönyörű természete nyújt — az SZKP XXIV. kongresszusán hangzott el ez a gondolat és ez vált azoknak a leendő természetvédelmi szakembereknek a jelszavává akiket a Kazányi Állami Egyetem új tanszékén képezünk — hangoz, tatta Popov professzor. — A leendő szakembereknek széles körű tudományos ismeretekre van szükségük. Ezért egyszerre botanikusoknak, zoológusoknak, talajszakértőknek is kell lennlök. Egész tevékenységük alapja egy új tudomány, a biogeocenológia lesz. Ez pedig a normális földi élettevékenységet biztosító összes tényezőket egységükben tanulmányozza Az új tanszék hallgatóinak legfőbb erőfeszítése e tudó. mány elsajátítására irányul. A fiatal szakembereket nagy és érdekes munka várja a tervoltam, és megittam hét deci pálinkát. Hat hónap múlva az esküvőnkön a vállalati osztály- vezetőt szidta: — Ez a hülye mindig gúnyolt a lányságo- mért, ezért most majd az orra alá dugom az anyakönyvi papírt... de ne hidd, hogy nem lett volna jobb csak úgy, együtt élni... Szíves engedel- meddel Balátai Éva leszek ezután is...” És itt, Splitben — vágta el Szász a képet, csak azért, hogy gyorsan Éva makacsságát bizonyítandó egy újabbal helyettesítse — ...egészen messze beúszott a tengerbe, ö csónakon követte. — Szállj be! Szállj már be, hiszen alig bírod! Nem! Kiúszott a partig, s ott összeesett. Szász riportot készített egymészetvédelem minden területén. Több szövetséges köztársaságban állami természetvédelmi bizottság létesült, melyeknek égető szükségük van speciálisan képzett szakemberekre. A természetvédelem távlati problémáira figyelmet fordítanak a köztársaságok és területek tervezéssel foglalkozó szervei. Szakembereinket várják a Természetvédelmi Társaság szakosztályai és az egyre növekvő számú természetvédel. mi területek. Végül szükség van e szakemberek munkájára a főiskolákon és az iskolákban is, ahol oktatókként dolgozhatnak. A ' tanszék az idén rövid kísérleti tanfolyamot állít ösz- sze a természetvédelem középiskolai tanításának bevezetése érdekében, ahol az egyetem tanárain és előadóin kívül hallgatóink is tartanak előadásokat. Ezeket azzal az (anyaggal illusztrálják majd, amit a Volga—Ká- ma-vidéki természetvédelmi területen töltött szakmai gyakorlatuk idején gyűjtöttek ösz- sze. A középiskolás tanulók igen nagy érdeklődéssel várják ezeket az előadásokat, sok iskolából keresnek meg bennünket ezzel az igénnyel. szer a bányában. A hatodik szinti vágaton találkozott Évával, aki mindennap lejárt és kőzetmeghatározásokat végzett. Fején a kobakkal, maszatosan, lábán lötyögő gumicsizmával elég ijesztően hatott. Valami hiba miatt az áramszolgáltatás megszűnt, a több száz méter mély akna mellett levő pálcavasból készített, lépcsőn kellett a bányászoknak felmenniük, minden pillanatban kockáztatva, hogy a vizes, csúszós vasakon egyensúlyukat vesztik és lezuhannak. Azon mászott fel Éva is. Amikor fellépett a fénybe, lábai remegtek, szája lila volt, arca halottsápadt, de mosolygó. Szász megdöbbenve bámulta. — Nemcsak szép nő, bátor, sőt vakmerő ember is, , (Folytatjuk.) _.jv Fonodái munkára felveszünk fonó szakmunkásnökef és 16 évei befő hőit nőkéi betannlóknak Betanulási idő 1 hónap Bérezés betanulási időre 1200 Ft Betanulási idő után 1900—2500 Ft kereseti lehetőség Kéthetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk Bővebb felvilágosítást levélben is adunk Cím: Pamuttextilművek Fonógyára Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. (33) I ®538mm® ü i Kaszinó utcában o