Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
9 ! I I 1 ! — Mit olvasott utoljára? ' — Mikszáth-tól a Fekete Várost. Az ebből készült filmet láttam a tv-ben és megvettem a regényt — mondja Kertész József né, a Tolnai Selyemfonógyár Radnóti Miklós brigádjának tagja. — Sok könyvet vásárol?- — Nagyon. Áprilisban több mint négyszáz forintért vettem. Ne csodálkozzon. Nálunk ez természetes... — Egy-egy érdekesebb művet meg is vitatnak a brigádban? ■ — Beszélgetünk róla, s őszintén mondhatom ízlésünk sokat alakult. Weisner Józsefné, a brigád- vezető elmondja, hogy a kis kollektívából sokan végezték el a középiskolát, s majdnem mindannyian részt vesznek valamilyen politikai oktatáson. Egyre növekszik önmagukkal szemben támasztott igényük. Hogy vallanak minderről a brigád többi tagjai? Takács Józsefné: — Most már nemcsak igényem, hanem időm is van művelődni. Lányaim férjhez mentek... Ismerd meg hazádat címmel egy igen jó, színvonalas tanfolyamot szervezett a gyár és a TIT közösen. Tavaly Magyarországgal, idén pedig a szocialista államokkal ismerkedtünk. Jó érzés, hogy azokról a helyekről is tanulhatunk, ahova talán az életben nem jutunk el. Néha azon tűnődöm, hogy mi lesz velem jövőre. Se kirándulás, se semmi... Ugyanis nyugdíjba megyek. Eötvös Istvánná: — Ebben az évben pártoktatáson vettem részt. Ezt azért tartom hasznosnak, mert rendkívül jól válogatták össze az előadásokat. Az órákat mindig aktuális politikai eseményekhez kötötték. És azt vallom, hogy a fejlődéssel együtt jár az események ismerete. Hogy háziasszony létemre ráérek-e? Ez már úgy be van kalkulálva a heti programomba, hogy nem kell külön időt szakítani rá. Pásti Istvánná: — A brigád felajánlotta, hogy minden évben minden tag részt vesz egy-egy tanfolyamon. Én a pártoktatásra jelentkeztem, de a TIT- tanfolyamra is járok. Egyszerűen nincs szívem kihagyni. Először azért, mert szerintem fontos dolog, hogy ismerjük hazánkat és sokat tudjunk a baráti népek életéről. Másodszor pedig mert Kenderessy Tibor, a gimnázium tanára olyan kiváló előadó, hogy minden alkalommal újabb élménnyel gazdagszunk. A brigádból, ha valaki egy érdekes, hasznos könyvet olvas. részletes elemzést ír róla a dísznaplóba, hogy kollegái kedvet kapjanak elolvasására. Aranyos Jánosnéval, a MEO Vezetőjével nem mint brigádtaggal beszélgettünk. Ugyanis ő a gyár egyik könyvbizományosa. — Mindenekelőtt azt mondom, amit talán csupa nagy betűvel kellene írni: nálunk a dolgozóknál rangot jelent a könyvtár. Körülbelül négyszáz állandó vásárlóm van. Az évi forgalom százhúsz-száz- harmincezer forint közötti. A gyár másik bizományosánál kevesebb fogy. — Kedvelt könyvek? — Elsősorban a szépirodalom, de szívesen veszik a verses'köteteket. az útikönyveket és a lexikonokat. Minden évben rendezünk politikai könyvnapokat, amikor a Kossuth Kiadó könyveit áruljuk. A siker itt sem marad el. Novak Nándorné, a gyár szakszervezeti titkára, amikor a munkásak olvasottságáról beszél, joggal mondja, hogy salyentgyárbaji ezt szinte-T MŰK lehetetlen hűen fölmérni. Ugyanis ehhez a könyvtár látogatottságát és az onnan kölcsönzött könyvek számát veszik alapul. A könyvtárnak pedig a gyár nyolcszáz dolgozója közül csak százan a rendszeres olvasói. Sokan szívesebben veszik meg a könyvet, amit aztán otthon elolvasnak. A Gagarin brigád egy műszakban dolgozik. Itt csak idősebb asszonyok és fiatal édesanyák dolgoznak. — Jut idejük a művelődésre? — Hát arra ne jutna? — kérdez vissza Balka Józsefné, a brigádvezető. — A politikai oktatásokon százszázalékos a megjelenés. Nyaranta kirándulni megy a brigád. A dolgozók minden tanulási, művelődési lehetőséget kihasználnak. Klázer Ferencnének két gyermeke van. Egyedül neveli őket. De azt mondja, valamilyen tanfolyamra azért mindig beiratkozik. ISO közgazdasági technikumot, egy dolgozó az esti egyetemet és szintén egy a gimnáziumot. 1969-ben heten érettségiztek, hárman végeztek a szövőipari technikumiban, egy dolgozó pedig a közgazdasági technikumban. Idén összesen kilenc- venhárman tanulnak a gyár dolgozói közül. A selyemgyáriak nem használnak nagy szavakat, amikor művelődési igényeikről beszélnek. Csodálkoznak, ha azt kérdezzük, hogy kötelező-e egy-egy tanfolyam, vagy ki beszélte rá őket a jelentkezésre. Az utóbbira egy asszonyka azt válaszolta, hogy „a huszadik század”; És igaza van. Szükség van a művelt munkásokra. Elsősorban rájuk van szüksége a társadalomnak. rarnavarroK a hogy eszi József varrodájában. Attila nevelőotthon Rajz: Érdi Judit. Az önmegvalósulás ösvényei — Az embernek arra van ideje, amire akarja. Úgy vagyok a művelődéssel, hogy nem szeretnék elmaradni. Elsősorban saját magam miatt. Mert nincs annál jobb érzés, mint amikor az ember nyugodtan hozzászólhat bármihez... Legyen az politika, irodalom, vagy földrajz. Persze a szakmai továbbképzést sem hanyagolhatnánk el, ugyanis az is hozzátartozik a művelődéshez. Most egy fonalismereti tanfolyamra adtam be jelentkezésemet. — Ha elvégzi, mennyivel emelkedik a fizetése? — Semmivel. De nem is az a lényeg. Ha valaki megtanul valamit, ne várjon fizetés- emelést. Öröm az, ha tudok és mindig többet tudok. Kapéter Józsefné kis füzeteket tesz elém. Propagandaanyagok. Azt mondja hogy a gyárban szinte nem is kell terjeszteni. Ö elhozza, az asz- szonyok meg veszik. Igaz, hogy darabja csak két forint. De tanulni ezekből is lehet. — Egyébként tudja, én mit szeretek a legjobban? A tv- vitákat. Akikor jöjjön el egyszer, amikor a műsorokról beszélgetünk. Néha bizony mondunk ezt, azt de a kritika, az kritika... • A tolnai selyemfonógyárban minden évben megrendezik a párt-, a szakszervezeti és a KISZ politikai oktatást. 1971— 1972-ben tizenöten végezték el az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályát. Tavaly egy dolgozó végzett a műszaki egyetemen’, ketten a köz- gazdasági technikumban, ketten pedig a marxizmus— íeninizmus esti egyetemen. 1972-ben ketten végezitek el a Vendégségbe hívott egy cigánycsalád. Örömmel megyek, mondtam, ha nem leszek a terhűkre. Az ember megrökönyödött. — Terhűnkre? — Hát persze. A vendég gondot jelent. — Nem szoktunk mi abból nagy felhajtást csinálni. Elmentem. Lakatos István két évvel ezelőtt költözött a cigánytelepről a faluba. A kétszobás ház még nincs bevakolva, de a lakás berendezése megtévesztésig ugyanolyan, mint egy közepes módú parasztház. A bútorokat kéz alól vették, a szőnyeget a bizományiból, függönyt, ágyneműt a leértékelt- boltból. A Lakatos család az olcsó áruk boltjából öltözködik. Az ember rakodó az állami gazdaságban, 30 éves, az asz- szony 25 éves, nem dolgozik, illetőleg otthon dolgozik. Az ő gondja a ház, a család, a négy gyerek ellátása. Nyilván azért hívtak, hogy büszkélkedjenek. Mert van mivel. És mert nem akárhogy lettek háztulajdonosok. Lakatos István birkózása az egzisztenciáért nyolc évvel ezelőtt kezdődött, és soha nem ér most már véget. Pedig nem akárhonnan indultak. Kezdjük az elején. — Mióta csak emlékszem, a szüleim is, a telepen a többi cigánycsalád is fakanalakat, teknőket faragott. Jól meg lehetett volna belőle élni, ha értettünk volna a pénzhez. Dehát, az úgy, ahogy jött, el is folyt, egyik napról a másikra. Nem volt kitől megtanulni a beosztást. Húszéves voltam, mikor megnősültem, feleségem meg tizenöt. Ha visszagondolok arra, hogy éltünk akkoriban, csak elszörnyülködök. Egymás hegyén-hátán laktunk, hatunkra egy ágy jutott. Nem is csodálom, hogy rendesebb fehér ember még a telep közelébe jönni is rühellt. Akkor persze az ember ezt észre sem vette. Úgy volt jó, ahogy volt. Az asszonyok a faluba jártak koldulni, az emberek, ha pénzhez jutottak, sárga földig leitták magukat. Persze nem mindegyik. Ha mindegyik ezt csinálta volna, talán soha az életben el nem pusztul a cigánytelep a föld színéről. — Ki volt az első? — Az egyik rokonom. Lakatos János. Elment rakodónak az állami gazdaságba. Két hét múlva öten mentünk utána. — Hogy ízlett a munka? — Bírtuk, Hanem azt valahogy nem vette be a gyomrunk, hogy időre kellett dolgozni menni. Előfordult, hogy két órával munkakezdés után értünk a helyünkre. A többiek meg szentségeitek. „Büdös cigányok! Az anyátok istenit! Hát sose szokj átok meg a rendet?” Ord ittak. Mi meg visz- sza. Úgy 1. .llett közöttünk rendet teremteni. — Hány hónap volt a „betanulási idő” ? — Eltellett jó három hónap is. Közben ketten lekoptak közülünk. Nem bírták a tempót. Maradtunk négyen. Négy cigányember, meg tíz magyar. Tizennégyen tartoztunk a brigádba. — S össze is tartoztak? — Eleinte még szót is alig váltottak velünk. Csak éppen a legszükségesebbet, ami a munkához tartozott. Aztán egyszer megkínált az egyik cigarettával. Fecskét kínált, én meg Munkást szívok. Elfogadtam, így kezdődött. Ettől kezdve szorosabban ültünk égymás mellé ebédkor. Beszélgetni viszont nemigen tudtunk. Nem volt miről. Csak füleltünk. Nem vagyok irigy természet, de mikor a disznóölésről kezdtek beszélni, összefutott szájamban a nyál. Disznót, ha akarnék, éppen én is vehetnék. Igen ám, de ha vennék, két nap alatt felélné meg széjjelhordaná a rokonság. Azonkívül hova tenném? Nincs nálunk egy tenyérnyi szabad hely sem. De disznót, azt nagyon akartam. És ez nem hagyott nyugodni. Lassacskán odajutottam, hogy énnekem itt mindent elölről kell kezdeni. Egyetlen szög, egy tégla nélkül, csak a fizetésemből. Persze, csak úgy, ha az asz- szony is benne van. — Benne volt? — Járt ő is a faluba, láthatta, hogy mi a különbség a mi életünk, meg a másoké között. Nem volt nehéz rávenni. Kezdtük gyűjteni a pénzt. A telepen meg azon nevettek, hogy én úriember akarok lenni. Egy év múlva megvettük a telket, s lassan hordtuk össze az építőanyagot. A brigádtagok ott segítettek, ahol tudtak. Azt hitték, nem veszem észre, hogy miért kínálnak az ételükből ebédkor. Pedig tudtam. Mondták, segítenek majd az építkezéskor. Egyetlen nyáron felhúztuk a falakat, igaz, volt olyan vasárnap, hogy tizennyolcán sündörögtünk a ház körül. Alig fértünk egymástól. — Mi volt a legfurcsább, mikor beköltöztek? — Az, hogy ez a három helyiség mind az enyém. Meg a tágasság. Csak járkáltam a szoba, meg a konyha között, néztem a spájzot, hogy ideteszem majd a disznómat. Mert elhatároztuk, hogyha már udvar van, állatokat is tartunk. — A ház még üres volt. — Az volt a legkevesebb. Két ágyat szereztünk, meg ezt az asztalt. Ettől, látja sose válnék meg. Lakatosék az első közös ebéd óta még egy szobával bútorokkal gyarapodtak, s közben született két gyerek. Lakatos István története, felemelkedése, küzdelme azonban nem szűkíthető le csupán egy ember történetére. Az első Fecske cigarettától hosszú volt az út az első közös ebédig. A történet a munka, a kollektíva, az emberi melegség, a figyelem, a bizalom, az összefogás erejébe vetett hit története is. A teknővájó cigányembert a munka emelte ki a deszkatetős cigányputriból. Először önmagáért, családjáért, később már a munka öröméért is dolgozott. Szokásává vált a munka. Lakatos István azzal, hogy házat épített, nem csupán a létra magasabb fokára lépett, nem kizárólag feljebb csúszott az életszínvonal grafikonján. Mikor munkába lépett, egy folyamat kezdődött: az ember önalakuási folyamata. — Üljünk asztalhoz kedves vendég — mondja, s példát mutat. A fiatalasszony körülöttünk készségeskedik. Terít. A levest kanalazzuk, az asszony állva az ajtónak támaszkodik. Neki így még jobban ízlik. ». VARGA MARTA Szily Géza: Szekszárdi motívumok (gobelin-terv). (A városi tanács tanácstermébe készülő nagy méretű gobelin készítésére kiírt pályázatot Szily Géza nyerte.)
