Tolna Megyei Népújság, 1972. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-26 / 122. szám
T OL »Ä ME tYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! nepojsag A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 122. szám. ÄRA: 80 FILLÉR Péntek, 1972. május 26. Kádár János köszöntése Az MSZMP Központi Bizottságának levele Szocialista bpigádvezeíők kitüntetése Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának. Kedves, Kádár Elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága elvtársi tisztelettel ég szeretettel köszönti Önt, munkás- osztályunk, népünk hű fiát, hatvanadik születésnapján. Tesszük ezt annak tudatában, hogy pártunk — ahogyan ezt az Ön egész tevékenysége példázza — nem az ünnepélyes szavak, hanem a lenini értelemben vett , egyszerű, „hétköznapi” tettek pártja, önt köszöntve a haza, a magyar és nemzetközi munkás- mozgalom, a szocializmus ügyéért mindig tettre kész embert köszön tjük. Önt tisztelve, a magyar munkásosztály és a magyar nép harcának, munkájának eredményeit tiszteljük, hiszen sorsa mindig egy volt osztálya és népe sorsával. A fasizmus ellen, a szabad, független, demokratikus Magyarországért, a néni hatalom kivívásáért, az őrsiig szocialista átalakításáért vívott harc első sorában küzdött. A válságok nem törték meg, hanem megacélozták jellemét, emberségét. Tetteivel fejezi ki a vezető osztállyá emelkedett magyar munkás- osztály helytállását, hitét a szocializmusban, s néniinknek azt a szilárd akaratát, hogy felépíti hazánkban a szocialista társadalmat. A Magyar Szocialista Munkáspárt és annak Központi Bizottsága betölti azt a megtisztelő hivatását, hogy a marxizmus—leninizmus elveihez híven, a munkás nemzet köziség és szocialista hazafi- ság szellemében szolgálja munkásosztályunk, népünk, nemzetünk felemelkedésének ügyét. E munkánkban mindig felbecsülhetetlen segítséget jelentett az ön elvi szilárdsága, gondolkodó forradalmisá- ga, valóságérzéke, egyszerűsége, mély embersége, bizalma az emberekben, a népben. Az elmúlt termékeny másfél évtized nagy eredményei elválaszthatatlanok az Ön nevétől, alkotó munkásságától, munkáserényeitől, kommunista állhatatosságától. Mindnyájunk számára összetartó erő ez, amely a párt egységének, a párt és a nép összeforroítsá- gának állandó fejlesztésében válik valósággá. Központi bizottságunk állandó feladatának tartja ennek az egységnek és összefogásnak megőrzését és fejlesztését. Hatvanadik születésnapján, kedves Kádár elvtárs. kívánunk Önnek sok boldogságot, jó egészséget, hoszszú életet, s azt, ami egy kommunista számára a legfontosabb: további eredményeket a munkásosztály, a nép szolgálatában. Kívánjuk önnek a népért végzett alkotómunka semmi mással nem pótolható örömét. Elvtársi üdvözlettel a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának 60. születésnapja alkalmából több mint négy évtizedes kiemelkedő munkásmozgalmi tevékenységéért, a szocializmus építésében, békés alkotó munkánk hazai és nemzetközi feltételeinek biztosításában, a Szovjetunióhoz, a testvéri szocialista országokhoz, a nemzetközi kommunista mozgalomhoz fűződő barátságunk, internacionalista kapcsolataink elmélyítésében, munkásosztályunk. egész dolgozó népünk. hazánk, a Magyar Nép- köztársaság szolgálatában végzett kimagasló munkássága elismeréséül a Szocialista Munka Hőse kitüntető címet adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Fock Jenő. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Aczél Györgv, Biszku Béla, Komócsin Zoltán és Nvers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagiai, a Központi Bizottság titkárai, Kállai Gvula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront. Országos Tanácsának elnöke. Óvári M'klós é<! Pullai Arnád. az MSZM° Központi Bizottságának titkárai. * A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának tiszteletére 60. születésnapja alkalmából csütörtökön az Országház vadásztermében ebédet adott. Az ebéden részt vettek a párt Központi Bizottságának tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a megyei pártbizottságok első titkárai, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a Hazafias Népfront vezető személyiségei, társadalmi. gazdasági és kulturális életünk számos kiválósága. Az ebéden Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia, a Közoonti Bizottság titkára köszöntötte Kádár Jánost és átadta a Központi Bizottság üdvözlő levelét. Löiim-renddel tüntették ki Kádár Jánost Á Szovjetunió Legfelső Ta- nácsáliak Elnöksége a szovjet és a magyar nép testvéri barátságának fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepéért, a béke és a szocializmus ügyének megerősítésében szerzett nagy érdemeiért 60. születésnapja alkalmából Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát Lenin- renddel tiintette ki. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szocialista brigád- vezetők IV. országos tanácskozása alkalmából kitüntetéseket adományozott szocialista brigádvezetőknek. A kitüntetéseket csütörtök délelőtt Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke ünnepélyes keretek között adta át a Parlament kupolatermében. Jelen volt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT titkára, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság több tagja. Kisházi Ödön üdvözlő beszédében rámutatott, hogy az Elnöki Tanács a mostani kitüntetések adományozásakor a szokásosnál magasabbra emelte a mércét, hisz a szocialista brigádok is egyre magasabb célokat állítanak maguk elé. A 110 000 szocialista brigádvezető közül azt a százhatvanat tüntették ki, akik a jók közül is kiemelkedtek, s egész élet- útjukkal kifejezik azt a célt, amit a szocialista brigádmozgalom kitűzött maga elé. A most átadott kitüntetések egyben az egész szocialista brigádmozgalom nyilvános elismerését is jelentik. A kitüntetettek között négy Tolna megyei szocialista brigádvezető js szerepel. Fiath .'László, a Szekszárdi Állami Gazdaság kajmádi kerületének növénytermesztési komplexbrigád-vezető je a Munka Érdemrend arany fokozatát, Ambrus Pálné a Tolna megyei Árutermelő Cipész KTSZ szocialista brigádvezetője és lyiik- lós Mihály, a Bonyhádi Cipőgyár szocialista brigádvezetője a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, dr. Csigó Ferenc a Dalmandi Állami Gazdaság halászati üzemágvezetője, szoI cialista brigádvezetője pedig a Munka Érdemrend bronz.' fokozata kitüntetést kapta. Az erről szóló törvényerejű rendeletet Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Mihail Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára írta alá. (Folytatás a 2. o’dalon) A légkör jó, dolgozunk A szekszárdi járási párt-vb megdicsérte a sióagárdi alapszervezetet a helyszíni vb-ülésen Másfél éve, meglehetősen zilált gazdasági körülmények, személyi torzsalkodások közepette alakult meg a sióagárdi Sióvölgye Termelőszövetkezet pártszervezete. Tegnap munkatervének megfelelően a szekszárdi járási párt végrehajtó bizottság a községben tartotta ülését. Az alapszervezet munkáját vizsgálták, a pártveze- tőség írásos és szóbeli jelentése alapján. A párt járási végrehajtó bizottságának gyakorlata, hogy a helyszínen vizsgálja a napirenden szereplő kérdést. A mostani vb-ülésre is meghívták a tsz pártvezetőségét, a községi tanács és a tömegszervezetek vezetőit. Részt vett a vb munkájában dr. Samu Lajos, a megyei pártbizottság tagja, és dr. Pánczél Gézáné, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának munkatársa is. A vb-ülés első napirendjén szerepelt „A sióagárdi tsz pártaiapszervezetének munkájáról, munkamódszeréről, különös tekintettel a gazdaságpolitikai feladatokra” című beszámoló vitája. Az ötvenhat tagú pártalap- szervezet öt pártcsoportban tevékenykedik, a csoportok, illetve a párttagok a legfontosabb munkahelyeken dolgoznak. Amikor az alapszervezet megalakult, elsőnek a személyi ügyek rendezéséhez fogtak, majd pedig fokozatosan a gazdaságpolitikai kérdések vizsgálatához láttak, javaslatokkal, véleményekkel segítették az együttműködést. Ennek eredményeként a gazdaságban a termelési eredmények egyre javultak; a harci és az agárdi területen munkálkodó növény- termesztő, állattenyésztő és gépes brigádok lelkiismeretesen dolgoztak, miután látták, hogy a szövetkezet élén határozott párt- és gazdasági vezetés áll. Az elindulásnál is ez volt a döntő momentum, meg az a tény, hogy a párttagság odaállt a jó utat választó vezetőség mellé. A másfél év alatt természetesen még minden ügy végére nem tudtak kielégítő módon pontot tenni, van még feladat, ezek végrehajtásához a pártszervezetnek és a gazdasági vezetésnek megfelelő tervei vannak, és ott áll a tettre kész tagság, amely az egyre jobb élet forrását látja a szövetkezeti munkában. A pártklapszervezet vezetőségéhez húsz kérdést intéztek a vb tagjai. A kérdések jelentős részének felsorolását ezúttal azért tartjuk fontosnak, mert ebből is kitűnik, hogy a jelenlévők alapos ismerői a szövetkezeti munkának, az itt folyó pártmunkának, ugyanakkor a segítő szándék, a tapasztaltabb elvtárs véleménye, tanácsa egy fiatal pártalap- szervezet életében döntő fontosságú lehet a munkák további irányítása, végzése tekintetében. György József, a járási tanácshivatal vezetője öt kérdést tett fel: Az alapszervezet vezetősége megtárgyalta-e a beszámolót; a járási bizottság milyen segítséget adott a felkészüléshez ; elérhetőnek látja-e a pártvezetőség a harminc százalékkal magasabb évi tervezett nyereséget, mint ami a múlt évben volt; miért indították be a szénporos téglaégetést; milyen veszteséges termelési ágazatokat akarnak megszüntetni... És jöttek a kérdések egymás után. Ilyenek: — a községi feladatok megoldásában hogyan vesz részt a gazdaság pártalapszervezete; — a korábbi személyi ellentétek hogyan szűntek meg; (Folytatás a 3. oldalon.) j