Tolna Megyei Népújság, 1972. március (22. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-18 / 66. szám

MÁRCIUS 18 SZOMBAT NÉVNAP: SÁNDOR, EDE A Nap kél 5,52 — nyugszik 17,54 órakor A Hold kél 6,47 — nyugszik 22,25 órakor — Hangversenyt ad ma este 7 órai kezdettel a szekszárdi Babits Mihály művelődési köz­pont színháztermében VégheAyi Miklós vezényletével a szek­szárdi ifjúsági fúvószenekar. — Tisztítják a szekszárdi szobrokat. A városi tanács költségvetési szervének dolgo­zói lemossák a télen lerako­dott port, szennyeződést a múltat idéző emlékművekről, szobrokról. — Március lfi-án Tamásiban a járási könyvtár rendezésé­ben Beszéljünk az olasz ope­ráról címmel nagy sikerű elő­adás volt a járási művelődési házban. A műsorban Szabó Miklós Liszt-díjas érdemes művész, Katona Ágnes Liszt­díjas és Rácz György érdemes művész lépett fed. — A szekszárdi járásban az 1971—72-es oktatási évben a politikai oktatásban 132 tan­folyamon összesen 6064 hall­gató vesz részt. > — Kálmán Imre: Obsitos című operettjét mutatja be 18-án, szombaton este a Ba­bits Mihály megyei művelődé­si központ színháztermében a Pécsi Nemzeti Színház társu­lata a Garay-bérlet soron kö­vetkező előadásaként. — Hétfőn vizsgáznak. Ä szakcsi Uj Élet Termelőszövet­kezet a lengyeli szakiskola közreműködésével az elmúlt, téli időszakban traktorostan- folyamot szervezett, amelyen harmincötén tanultak, részben helybeliek, részben a szom­szédos termelőszövetkezetek fiatal tagjai. A tanfolyam be­fejeződött, a vizsgáikra hétfőn kerül sor. — Lucernabetakarító gépsor. A szakcsi Uj Élet Tsz-,az idén 2 700 000 forintot költ gépvá­sárlásra. Ebből az összegből egyebek között teljes lucerna­betakarító gépsort szereznek be, hogy ebben a munkában is felszabadítsák a kézi erőt. — A fiatal műszakiak és közgazdászok dunántúli talál­kozóját március 21-én és 22- én Pécsett rendezik meg. Me­gyénkből tíz fiatal utazik a kétnapos tanácskozásra. — A zánkai úttörőváros építésére ifjúsági építőtá­bort szervez a KISZ köz­ponti bizottsága. Április 10 és szeptember 30 között négy Tolna megvei fiatal is részt vesz a munkában. «■» Mérlegbeszámoló értekez­letét tartja 28-án a Magyar Selyemipari Vállalat Tolnán, az MSV tolnai gyáregységé­ben. Az értekezletet első ízben tartják Tolnán. ♦ — A TIT Tolna megyei Tex­til Tudományos Egyesületének szervezésében dr. Kerényi Ist­ván a Magyar Selyemipari Vállalat műszaki igazgatója tart előadást 23-án a tolnai fonógyár klubhelyiségében A korszerű fonalterjedelmesítés címmel. — 2+1. Ez az elnevezése annak a 3 napos túrának, melyből egy napot Pozsony­ban töltenek a nagymányoki fiatalok a húsvéti ünnepekben. Ugyanilyen típusú« túrán vesz­nek részt a nyár elején a dom­bóvári Gőgös Ignác Gimná­zium második osztályos tanu­lói is. A népszerű kirándulási formára — mely most kezd meghonosodni a megyében — az Expressz Ifjúsági és Diák- utazási irodánál lehet jelent­kezni. — Expresszel Lipcsébe. A Pamuttextilművek tolnai gyáregységének KISZ-fiataljai is megtekintik a lipcsei tavaszi vásárt. Útjukat az ifjúsági utazási iroda biztosította. MELEG IDŐ Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, száraz idő. Mér­sékelt keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 18—23 fok között Hála staféta Hőgyészen A Hőgyészi Állami Gazda­ság KISZ-alapszervezete az idén is megrendezi hazánk felszabadulásának április 4-én a „Hálastaféta falunk felszaba, dítóinak tiszteletére” akciót. Ennek sikeréhez hozzájárul­nak a környező községek fia­taljai, valamint a hőgyészi he­lyi szervek is. A staféta érke­zését a fiatalok együtt köszön­ik a felszabadulási emlékmű­nél és az új KISZ-tagok fo­gadalomtételére kerül sor, majd megkoszorúzzák az em­lékművet. Tizennégy aranyérem — Fölényben a nagyüzemek Borverseny Sxeksxárdon Pénteken tartották meg a hagyomány«; szekszárdi bor­versenyt, amelyen a nagyüze­mek és a kisüzemek legkivá­lóbb borai egyaránt részt vet­tek. A vörös borokból hatvan­három, a fehérekből negyven- három mintát értékelt a zsűri. A vörös borokat bíráló zsjiri elnöke dr. Diófási Lajos, a sző­lészeti kutatóintézet pécsi tele­pének tudományos főmunka­társa. a fehér borokat bíráló zsűrié pedig Nemet Márton, a szőlészeti kutatóintézet pécsi telepének vezetője volt A vörös borok közül 7 ka­pott aranyérmet, 19 ezüstöt, 13 pedig bronzot. A fehér borok közt ugyancsak 7 aranyéremre méltót talált a zsűri, ezenkívül 9 ezüstérmest és 8 'bronzér­mest. A szekszárdi borversenynek minden évben megvan a ma­ga jellegzetessége. Az jdei évit mindenekelőtt az jellemezte, hogy sokoldalúan tükröződött a szekszárdi gzőlővddék re­konstrukciója. Egyrészt úgy, hogy a nagyüzemek dominál­tak. másrészt pedig úgy, hogy a régi kistermelők mellett szép számmal jelentkeztek olyanok is, akik az utóbbi évek lehető­ségei alapján kaptak kedvet a 'szőlőműveléshez, és máris fi­gyelemre méltó eredményeket tudnak felmutatni. A nagyüzemek fölénye azon­ban még egy alkalommal sem jutott ennyire kifejezésre a borversenyen, mint ezúttaL Az aranyérmes vörös borok közül például négy (egy cabernet, két kékfrankos, egy bikavér) a Szekszárdi Állami Gazdaság terméke, egy a Garay Termelő, szövetkezeté (kadarka), egy az Állami Pincegazdaságé' (kadar­ka), és csak egy magántermelő — Fagarasa Márton — ért el aranyérmes szintet. Fo^krasi Márton aranyérmes bora ugyancsak kadarka. Az aranyérmes fehér borok közül is hárem a nagyüzeme­ké: egy a Szekszárdi Állami Gazdaság Muscat OttonéL, egy a Garay Tsz cirfandli és egy az őcsényi Kossuth Tsz tramini bora. Ezenkívül Horváth Fe­Á lottó e heti nyerőszámai renc két borával (egy oioszriz- liing és egy rizlingszilváni), Há­romházi György olaszrizling és Vesztergombi József ugyancsak olaszrizling .borával ért el aranyérmet. Megkértük a zsürielnököket, hogy röviden mondják el la­punk olvasóinak a véleményü­ket az elbírált borokról. A töb­bi közt a következőket mon­dották: Dr. Diófási Lajos: — A vörös borok többsége érmes szintet ért el, ennek el­lenére gyakran tapasztaltunk kifogást. A borok egy részé­ben utóerjedés volt, azaz,, meg­indult”, több esetben pedig a kelleténél több csersavat ta­láltunk bennük. Külön emlí­tésre méltó, hogy a nagyüze­mek, ahol pedig sok tekintet­ben nehezebb kiváló minősé­get előállítani, nagyon jól sze­repeltek, hiszen az aranyérme­ket véve alapul. 6:1 az arány javukra. Tavaly aszály volt, « amint ez a borverseny is mvH tatta, a csapadékhiány kedve­zőtlenül hatott a minőségre. Sokan azt hiszik, hogy a sző­lőnek elegendő a meleg. Ez jé. ' védés, a, mintegy 200 millimé­teres csapadékhiányt a szőlő is megérezte, mégpedig úgy, hogv nem képződött az a mir nőség. amit elvártunk volna: Németh Márton: — Már régebb óta rendszer ressen részt veszek a szekszár­di borversenyeken, és ezúttal egy új — sajnos nem kívána­tos — jelenséget tapasztaltam 3 Probléma volt több bor tiszta^ ságával, és jó pár bor kellet Kietlenül sok cukrot tartalma­zott. Szerencsére igen szép bo­rokat is találtunk a fehér ka­tegóriában is, csakúgy, mint aa előző években, s ez azt mu­tatja, hogy Szekszárd vidékén nemcsak jó vörös, hanem jé fehér bonok is teremnek. 'i Botfa j Az idei év közepéig teljesen benépesíti az Alsópéli Állami Gazdaság a 24 millió fo­rintos költséggel épült 424 tehénférőhelyes szarvasmarba telepét. S' * ' F.oto: Gottvald «mm «am SBUö moierUMi Eonssttm® Nagytakarítás Szekszárdion Holland tulipánhagymák — Új játsxóterek — KlSZ-akeió Maholnap a naptár szerint hivatalosan is beköszönt a ta­vasz. A napokban még érez­tük a tél utolsó hideg lehele­tét, a fakadó rügyek és a föld­ből kikandikáló virágpalánták terebélyesedése azonban fél­reérthetetlenül jelzi az évszak, váítozást. Nagytakarítással várjuk a tavaszt — fogadott bennünket Jencski Ferenc, a városi ta­nács műszaki osztályának ker­tészmérnöke. — Szombat—va­sárnap a KISZ Szekszárd vá­rosi Bizottsága és a városi ta­nács kezdeményezésére mint­egy 1000—1200 fiatal fog ásót' gereblyét, hogy megtisztítsák a közterületen levő pázsitokat, parkokat. „Fiatalok Szekszár- dért” — ez az akció elnevezé­se, amely szerves része a for­radalmi ifjúsági napok rendez­vénysorozatának. — A hét vége elmúlik, a parkosítás azonban tovább folytatódik. Milyen elképzelé­sei vannak Szekszárd szépíté­sével kapcsolatban? — A tavaszi felkészülés már tavaly ősszel elkezdődött — mondta Pálmai Ferenc főker­tész. ötvenezer darab árvács­ka, százszorszép, kéknefelejcs és 16 ezer db holland tulipán- hagyma került földbe a Béla, Mártírok, Felszabadulás és Ga­ray téren, valamint a Hunyadi utcában és a MÁVAUT-pálya- udvar környékén. Ezek a vi­rágok adják városunknak d kora tavaszi flórát. A költség, vetési üzem dolgozói már ko­rábban elkezdték a nagytakarí­tást, gereblyézik a fűfelülete­ket, metszik a bokrokat, cser­jéket, rózsákat. Április 4-ig szeretnénk befejezni a kerti utak gyöngykaviccsal való le- terítését, addig a fű is teljesen ki fog zöldülni. Elkezdjük a régi megyeháza környékének parkosítását és rendezzük a Gemenc Szálló környékét. A szálló előtt megszűnik a par­kírozás — azt a részt füvesí­teni fogjuk — az izraelita templom és a szálló közötti területen pedig parkírozóhelyet alakítunk ki. A Mérey lakó­telepen — azoknak a helyek­nek a kivételével, ahol folyik még az építőmunka — szintéi elkezdjük a parkosítást, a gye­rekeknek pedig játszóteret épí­tünk. — Régóta terveznek közpon­ti játszóteret, Megvalósul-a 1972-ben? — A Wosinsky lakótelepen lesz a központi játszótér —■ mondta Jeszki Ferenc. — A munkákra felajánlotta segít­ségét a városi KISZ-bizottság is, az építést még a tavasszal elkezdjük. Üj játszóteret kap a Klapka lakótelep. Összesen 250 ezer forint áll rendelkezé­sünkre, melyből új játszósze­reket és padokat vásárolunk. — Milyen új parkosításokat terveznek idén? — A Béri Balogh Ádám ut­ca, Tartsay lakótelep keleti — Séd melletti — oldala, a Wo­sinsky lakótelepen az óvoda környéke és a panelházak kö­zötti területek, a Patyolat és a rendőrség előtti terület kap eb­ben az évben új „fűruhát”. — Mi lesz a Garay téri szö­kőkút sorsa? — Döntés egyelőre még nem. született, annyi azonban biz­tos, hogy nem marad meg je­lenlegi formájában. — Mit tartalmaz a legköze­lebbi ültetési terv? — Kétszáz darab facsemete kerül kiültetésre a Népfront és Háry János utcákban, ápri­lis elején pedig kikerülnek a kőedények is. Nyáron 25 faj­tábból 80 ezer virág — paprika- virág, petunia, kannavirág, muskátli —• fogja ékesíteni Szekszárdot. — R — TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon : 120—11, 120—10. Felelés kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában fczéchenyi utca 46, Telefon : 129—21. Felelős vezető: Széli István • Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető oármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 n Indexszám: as ou

Next

/
Oldalképek
Tartalom