Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-24 / 46. szám
» 9 J K f Kevés a esapaâêk Az embernek kell beavatkoznia Jó másfél héttel ezelőtt a kölesdi termelőszövetkezet elnökhelyettes-főmező gazdász- párttitkára mondotta : „Végre egy nap, amelynek felettébb örülni tudok”. Erről a napról viszont úgy vélekedtek a városban lakók, hogy ronda, latyakos, egész nap csak esik az eső. Ha a mai napon — szerdán — kitekintünk az ablakon, ismét csak esőt látunk; olyan, légbuborékokat fakasztó tócsákat, amelyre tavasz- szal, nyáron azt mondja a földművelő ember: „De jó, termelő eső esik.” Ez a kiadósán permetező eső felkelti a várakozást; a természet mégiscsak pótol valamit az adósságából, hosszú hónapok csapadékhiányából. Idős emberek emlegetik; alig emlékeznek ilyen télre, hiszen november közepe óta nem láttak havat. A termőföldnek nagyon, de nagyon hiányzik a csapadék. A közelmúltban a MÉM miniszteri értekezlete és az OVH kollégiuma együttes ülésen foglalkozott az öntözés, a mezőgazdaság vízgazdálkodásának időszerű kérdéseivel. Tegnap délelőtt érkezett megyénkbe Rudi Zimmermann okleveles mezőgazda, az NDK minisztertanácsa mellett működő mezőgazdasági tanács tagja, a Zechna-Bolekow Güstrow termelőszövetkezet elnöke és egy tsz-egyesülés — amelyik öt tsz-ből és egy állami gazdaságból alakult — elnöke. Utján elkísérte Mayer Géza, a Magyar Beruházási Bank nyugalmazott főagronómusa. Rudi Zimmermann a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának és megyénk területi tsz-szövetségeinek meghívására látogatott két napra Tolna megyébe. Tegnap délelőtt Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára a megyei népfrontszékházban fogadta a német vendéget. A baráti beszélgetésen jelen volt Hunyadi Károly, a megyei népfrontbizottság elnöke is. Csajbók Kálmán a vendég kérésére ismertette megyénk mezőgazdasági fejlődését, majd a lakosság élet- és munkakörülményeiről szólott. A vendégek tegnap délután a Szekszárd és Vidéke Tsz-ei- nek Területi Szövetségéhez tartozó szövetkezetekbe látogattak. Ma pedig a Tamási székhelyű Kapos-Koppány Völgyi Tsz-ek Területi Szövetségébe mennek. Útjukon megtekintenek több termelőszövetkezetet, találkoznak azok veze. tőivel. Rudi Zimmermann elmondta, hogy tapasztalatcsere jellegű látogatását igen jelentősnek tartja. Az NDK és Magyarország miniszterelnökeinek találkozásán a további együttműködést lényegében úgy határozták meg, hogy jelentős a tapasztalatcsere, ami tulajdonképpen Rudi Zimmermann sza. vaival „a legolcsóbb és leghasznosabb beruházás”. Elmondta, hogy a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusának állásfoglalása alapján jelenleg folyik az NDK-ban az iparszerű mező- gazdaság előkészítése mind _ a növénytermesztés, mind az állattenyésztés terén. Izgalmas beszámolókat tartott a munkaszervezésről is. Hangsúlyozta, hogy az ipari jellegű nagy egységek létrehozását azért tartják igen jelentősnek, mert ezzel válik lehetővé a termelés mennyiségének növelésével párhuzamosan a költségcsökkentés. Ezekben az egységekben 100 hektárnyi területen Magyarországon 465 ezer hektárnyi az öntözésre alkalmas terület. A lehetőségeket a mezőgazdaság évenként in- gadozóan használta ki, aszerint, hogy egy-egy évben menynyi csapadék hullott. Viszont az általános tapasztalat az, hogy a meglevő berendezések kihasználása visszaesett. A miniszteri értekezlet állapította meg a berendezések műszaki állapotáról, hogy amíg 1961— 65 között a rendelkezésre álló öntözőgép-állomány 65 százaléka 3 évnél fiatalabb volt, addig ez az arány az 1970-es évekre 14 százalékra csökkent. 1971-ben öntözéses gazdálkodás 205 ezer hektáron folyt, az üzemek a lehetőségeknek csak alig felét használták ki. Ez mindenképpen kevés, még akkor is, ha figyelembe kell venni az objektív okokat. A bátai termelőszövetkezet közelmúltban megtartott zárszámadásán hangzott el. hogy az év második felében vízhiány (!) miatt nem tudtak a kívánalmaknak megfelelően öntözni, amikor korábbi években a belvíz okozott jelentős terméskieséseket. Hasonlóan idő előtt kimerültek a tengecsupán 4—5 főt foglalkoztatnak a növénytermesztésben. Mindehhez természetesen olyan munkakörülményeket biztosítanak a dolgozóknak, ami megegyezik az iparban foglalkoztatottak kulturális, szociális kereseti stb. lehetőségeivel. Ilyen feltételekkel sikerül elérniük, hogy egyre több fiatal „kötődik” vidékhez, Rudi Zimmermann hétfőn érkezett Magyarországra, s kétnapos ceglédi tartózkodás után érkezett megyénkbe. Elmondta, hogy tapasztalatcsere jellegű látogatásától igen sokat várnak a német mezőgazdasági szakemberek, s remélik, hogy a munkaszervezés, a termelés tapasztalatainak kicserélése mindkét országnak igen hasznos és kamatozó lesz a következő években. — vhm — Ha annak lehet nevezni egyáltalán azt az összejövetelt, amelyen csak azok nem vettek részt, akik építtetik a vásárcsarnokot. Felesleges ismétlésbe bocsátkoznunk, keresni a bűnbakot, ki a felelős azért, hogy a szekszárdiak még mindig nem vásárolhatnak a vásárcsarnokban. Az azonban tény, hogy azon a „tanácskozáson”, amelyre meghívták az eredeti szerződést ' aláíró szövetkezetek képviselőit. csak a tolnaiak és a me- dinaiak jelentek meg. — Mi álljuk a sarat, de ilyen körülmények között nem vállalhatjuk, hogy egyedül tartsuk fenn a társulást —vélekedtek a tolnaiak. — Tavaly kedvezőtlen évünk volt, idén átutalhatnánk a ránk eső összeget, de érdemes-e éppen most pénzt fektetni a vállalkozásba, amikor amúgy is halódik? — tartja a medinai elnök. — Hatvan százalékos készenléti fokon van az építkezés — tájékoztatta a megjelenteket a kivitelező TDVÁLL képviselője. 1— 1 millió 600 ezer forint értékű munkát végeztünk el, eddig 400 ezer forint híján ezt az összeget részünkre átutalták. Ha megkapnánk a kivitelezés teljes lic-szőlöhegyi tsz csőkútjal. Ugyanakkor a dombóvári Alkotmány jól ki tudta használni öntözőberendezéseit. Az időjárás alakulása arra utal, hogy az idén is kedvezőtlen lesz a termőföld vízkészlete, a természet „adós” a múlt évről és a mostani télről 270 milliméter csapadékkal. Tehát, ahol erre még a mostani körülmények között is lehetőség van, még nagyobb jelentőséget kap az öntözés. Nagyon nagy szerepet kapnak az eddig megépített halastavak, víztárolók — Tolna megye ilyen szempontból kedvező helyzetben van —, mert bekövetkezhet olyan csapadékos tavasz, amelyből a késóbb- bi hónapokban okosan lehet gazdálkodni, s A szekszárdi MEZŐGÉP Vállalat igazgatója elmondotta; a vállalat ezideig — február 23-ig — sem a kereskedelemtől, sem a felhasználó mezőgazdasági üzemektől sem öntözőcsőre, sem szórófejre eddig még semmiféle megrendelésit nem kapott. Egyedül a MEGÉV rendelt — viszont az eddiginél nagvobb mennyiségben — pótalkatrészt; szórófejekhez. kapcsolcszerkezetek- hez, tolózárakhoz. Ezt a megrendelést március végéig teljesítik. Ez is elgondolkodtató tény, nyilván alaposabban vizsgálni kell az okát; talán pénzügyi akadályai vannak, hogy a mezőgazdasági üzemek felújítsák öntözőberendezéseiket? Mindenesetre arra Is időben kellene intézkedni, hogy ne ismétlődjön meg a korábbi évek gyakorlata, amikor egyik hétről a másikra úgy megnőtt az öntözőcsőigény, hogy Szekszárd nem bírta, a mezőgazdasági üzemek szinte azonmód melegen vitték a hor- ganyzóból kikerülő csöveket. A mezőgazdaságra most a feszült várakozás a jellemző; lesz-e elég csapadék, amely kedvezően hat a gabonatermésre; lesz-e elég az őszi terményekre; lesz-e elég a zöldségfélékre? Ezért lesz jelentősége minden kis esőnek, minden köbméter ldöntözött víznek. És ezért kell odafigyelni mindenkinek, akit csak érint, a minisztérium, a vízügy felhívására. BL összegét, akkor július 1-én átadjuk az épületet, ha nem, akkor a hiányzó összeget kifizettetjük a velüng szerződésben álló őcsényi szövetkezettel és az épületet jelenlegi állapotában átadjuk nekik. A válasz sajnos elmaradt, ugyanis az eredetileg szerződött öt tsz képviselője és fő- vállalkozója. az őcsényi tsz megbízottja nem vett részt az általa kért időpontban megtartott értekezleten. A helyzet tehát a következő: a társulásnak csak annyi pénze van, amennyit a városi tanács és a tolnai tsz átutalt az ügyintéző őcsényieknek. (Hogy ez utóbbiak mennyit tettek a közösbe, azt a jelenlevők közül senki sem tudta). Hiányzik még kb. 1 millió 300 ezer forint és meg kell vásárolni a ! berendezéseket is. Dr. Wéner János, a városi tanács vb-titkára több áthidr. ló megoldást javasolt, érdemi döntés azonban nem született. — Mindenképpen el akar- i juk érni, hogy Szekszárdon még ebben az évben felépüljön a vásárcsarnok — mondta befejezésül dr. Wéner János. A soron következő, immáron ki tudja hányadik „piaci megbeszélésre” a jövő héten kerül soc. — B — Mezőgazdasági tapasztalatcsere NDK-beli mezőgazdász látogatása megyénkben !'riiöracß" .......... ......................... .............. S ürgős döntésre van szükség ! Tanácskoztak a szekszárdi piac sorsáról Képek a mai Romániából n DACIA gépkocsik a pitesti autógyár szerelőszalagján. A Bukarest közelében lévő mezőgazdasági termelőszövetkezet hajtatóházai. Műgumi- és nyersolaj vegyi kombinát GEORGHIU DEJ- v árosban. ' ’ ’ • ' ! ' * M » . í A százéves bukaresti egyetem újonnan épült diákszállói. (AGERPRESS-fotúk MTI — KS)