Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-24 / 46. szám

I * f f Nixon és Csou En-laj szerdai tárgyalása Az amerikai elnök a pekingi sportcsarnokban Koszorúzási ünnepség a szovjet hősök gellérthegyi emlékművénél Peking, (MTI). Nixon amerikai elnök és Csou En-laj, a Kínai NépKöz- tárSaság miniszterelnöke szer­vián megkezdte tárgyalásai­nak harmadik fordulóját. A tárgyaló felek ezúttal a Nixon- házaspár számára kijelölt ven­dégházban találkoztak. Ezzel párhuzamosan a' két külügy­miniszter külön tanácskozott. A vendégházba érkező Csou En-lajt természetesen körül­vették az amerikai újságírók és fotóriporterek. A kínai mi­niszterelnök megjegyezte, hogy ha az amerikai sajtó képviselői szeretnének jobban megismerkedni Kínával, forduljanak a pekingi tájé- koztatásügyi . minisztériumhoz. Az amerikai elnök és fele­sége, valamint a meghívott vendégek kedden este az or­szágos népi gyűlés színházter­mében megtekintettek egy forradalmi táncjátékot. A táncjáték a kulturális forrada­lom éveiben született és a ja­pán megszállók elleni harc tó- máját dolgozza fel. Az előadás végén a vendégek felállva tap­soltak és a táncosok ugyan­csak tapssal köszönték meg az elismerést. Csou En-laj kínai miniszter­elnök és Nixon amerikai el­nök szerdán, ■ tárgyalás§.oyoza-: tűk harmadik napján tffljés'" négy órán át tanácskozott, te­hát valamivel továSb, mint az előző napon. A külügyminisz­terek megbeszélése is párom órán át tartott. ■■ Nixon és Csou En-laj ^meg­beszélésén amerikai részről je­len volt Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanács^ adója, valamint ez utóbbi két' munkatársa, John Holdridge és Winston Lordém. - •• • Az előzetes megállapodás­nak megfelelően az egyes esz­mecserékről semmiféle tájékoz­tatást nem adnak ki, a sajtó képviselői csupán a megbeszé­lések időtartamából próbálnak következtetni a napirenden szereplő témák súlyára. Az amerikai elnök., felesége másfél órát töltött egy Peking közelében fekvő népi. kommu­nában, sétát tett a kertészet­ben, az állattenyésztő telepen, meglátogatta a' kommuna is­koláját, .majd kórházát, ahol megtekintett egy tűszúrásos kezelést is. Nixon amerikai elnök és fe­lesége Csou En-laj miniszter- elnök és más kínai -személyi­ségek kíséretében szerdán' este a‘ peki ngi- sportcsarnokban tor- nabemutatót'-tekintett meg. Ez volt az első eset, hogy- az ame­rikai elnök kínai tömegekkel találkozott: a stadionban'mint­egy 18 ezren gyűltek össze. Castro Lengyelországba látogat Varsó, (MTI). Edward Gie- rek, a LEMP KB első titkára szerdán fogadta . Carlos Rafa­el Rodrigüezt,. a Kubai KP KB titkárságának tagját, aki a lengyel—kubai' ' - gazdasági együttműködési bizottság ülés- száka alkalmából tartózkodik Varsóban. Rooriguez tájékoztatta Ed­ward Giereket " arról, hogy Fidel Gastro, a Kubai KP KB első titkára égy régebbi meg­hívásnak eleget téve ; az idén ellátogat Lengyelországba. ’ Santiágö, (MTI). A/chilei dolgozók határozottan fellép­nék azokkal a. reakciós kísér­letekkel' szemben, amelyek megpróbálják gátolni, a kor­mány által megvalósított tár­sadalmi-gazdasági átalakulást. Több vállalat és üzem dolgo­A szovjet hadsereg és hadi­flotta fennállásának 54. év­fordulója alkalmából szerdán délelőtt koszorúzási ünnepség volt a hazánk felszabadításá­ért vívott harcokban elesett szovjet hősök gellérthegyi emlékművénél.' A szovjet és a magyar him­nusz hangjai után elsőként a magyar fegyveres erők nevé­ben Czinege Lajos vezérezre­des), honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminisz­ter és Papp Árpád vezér­őrnagy, a munkásőrség orszá­gos parancsnoka helyezett el koszorút. Ezt követően a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségének képviseletében V. I. Pavlov nagykövet, valamint A. A. Zsuk ezredes, katonai és légügyi1 attasé koszorúzott. A Hazafias Népfront orszá­gos tanácsa nevében Harmati Sándor és Nagy Józsefné. az országos elnökség tagjai; a Magyar Kommunista Ifjúsági „Bangla Desh Kommunista Pártja jelenleg legfőbb fel­adatának azt tartja, hogy a népi erőket a háború és a ka­tonai terror okozta sebeik be­zói gyűléseken ítélik el á jobb­oldali ellenzéki többség parla­menti döntését, amely az al­kotmány reformját, tervezi a nagy monopóliumok érdekei védelmében, s a társadalmi szektor létrehozása ellen irá­nyul. Szövetség központi bizottságá­nak képviseletében Borbély Gábor, a központi bizottság titkára és Siklósi Andrásné, a kelenföldi textilgyár KISZ- bizottságának titkára, a KISZ kb intéző bizottságának tagjai koszorúztak. A szocialista országok Bu­dapesten akkreditált katonai és légügyi attaséinak koszorú­ját. E Birléa ezredes, a Román. Szocialista Köztársaság, T. I. Dacsev vezérőrnagy, a Bolgár Népköztársaság, valamint Han Csői főezredes, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ka­tonai és légügyi attaséja he­lyezte el. A szovjet déli hadseregcso­port parancsnoksága nevében B. P. Ivanov vezérezredes, P. M. Petrenko altábornagy és M. I. Szorokin altábornagy ko­szorúzott. Elhelyezték koszorúikat a társadalmi és tömegszerveze­tek képviselői is. gyógyítására, az építőmunká­ra mozgósítsa” — mondotta Abdusz Szalarn, Bangla Desh Kommunista Pártjának főtit­kára az ADN hírügynökség (NDK) tudósítójának. A párt erőfeszítésekét tesa annak érdekében is, hogy a szakszervezetek egyetlen szer­vezetbe tömörüljenek és létre jöjjön a munkások, a parasz­tok és a diákok akcióegysége. A párt támogatja a kormány reformprogramját és küzd azért, hogy e reformok a le­hető leggyorsabban megváló-« suljanak a dolgozó tömegek! érdekében, — jelentette ki Abdusz Szalarn. Nixon amerikai elnök és felesége Pekingben kulturális előadáson vettek részt. Megtekintették A nők vörös külö­nítménye című hatfclvonásos modern forradalmi balettet. Kép (balról jobbra): Csou En-laj kínai miniszterelnök, Nixon elnök, Csiang Csing, Mao Cetung felesége és Nixon felesége az előadáson. •» ......... 01 ven milliard megtakarított forint A chilei dolgozók fellépnek a jobboldali kísérletekkel szemben Szálára főtitkár Bangla Desk Kommunista Pártja feladatairól (Folytatás az 1. oldalról) feseknek. Szintén négy gépko- csi-nyereménybetétkönyv sor­soláson 2100 nyereményautói; sorsolnak ki. Szirmai Jenő vezérigazgató köszönetét mondott azoknak a pedagógusoknak, akik az is­kolai takarékoskodás támoga­tásával fontos nevelési célért fáradoznak. Nem titkolta, hogy az OTP számára a takarék­bélyeggel való foglalkozás nem nyereséges, — pedagógiai je­lentősége miatt azonban az in. tézmény a jövőben is népsze­rűsíteni kívánja. Az idén a totó 25 éves, a lottó 15 éves jubileumához ér. A szerencsés totózók negyed­század alatt egymilliárd 700 millió forintot, a lottózók pe­dig másfél évtized alatt csak­nem hatmilliárd forintot nyer­tek. Az országos eredmények­ben, tervekben megyénk ered­ményei és tervei is benne fog­laltatnak. Mint az OTP Tolna megyei Igazgatóságán, meg­tudtuk, a megye lakosságá­nak az OTP által kezelt be­tétállománya a múlt- év vé­gén - haladta túl a bűvös egy- milliárd forintot; ez a betét- állomány 1971-ben több mint 130 millió forinttal nőtt. A növekedés öt százalékkal na­gyobb az országos átlagnál. Hazánk valamennyi megyé­je között Tolnában, a legnép­szerűbb a havi 100—400 fo­rinttal gyarapodó ifjúsági be­tét. Ma már hatezernél töb­ben rendelkeznek ilyennel megyénkben. Tavaly 40 millió forint ka­matot írtak a betétkönyvek­hez megyénk OTP-fiókjai. Ezen túl a betétesek 21 gép­kocsihoz s megközelítően 300 ezer forint nyereményhez ju­tottak. Az OTP mind a lakásépí­tésben, mind az. ingatlanfor­galomban jelentős szerepet játszik. A megyei igazgatóság 34 saját beruházású lakással teljesítette túl múlt évi ter­vét, s így 218 társasházban 444 lakást adott át tulajdono­sainak. Emellett tanácsi meg­bízásból 654 telket, 90 -külte­rületi földet és 77 úgyneve­zett kisházlakást értékesített. A fogyasztási hitelek szfé­rájában az áruvásárlási hitel növekedése igen számottevő: a múlt évi hitelösszeg csak­nem 20 millió forinttal ha­ladta meg az előző esztendeit; A mezőgazdasági hitelállo­mány több mint 30 százalék­kal emelkedett. Ez a hitel­fajta főként az állattenyész­tést — ezen belül a sertés- tenyésztést —, valamint à sző­lő- és gyümölcstelepítést szol­gálta. Kisipari kölcsön igény­bevételével építtetett, öt szek­szárdi kisiparos szolgáltató­házat. ’ "V . Noha a harmadik ötéves terv javulást hozott, Tolna megye lakáshelyzete még min­dig kedvezőtlenebb az .orszá­gos átlagnál; az arányokat te­kintve igen sok nálunk a ré-r gi. rossz állagú ' épület. Me­gyénkben a IV. ötéves- terv idején — 7580 lakás épülj ezek közül 2100 'állami, 1550 pedig OTP-beruházással. Az idén 200 OTP-beruház.ásu la­kás építése fejeződig be; to­vábbi 364-é pedig megkezdő-; dik. - v - ­Az OTP szakembereinek számítása. szerint az idén to­vább élénkül a pénzintézet hitelforgalma, s a hitelállo­mány ebben az évben hozzá-» vetőleg 74—76 millió forint­tal növekedve az esztendő végére meghaladja a 730 mil­lió forintot; A betétállomány várható növekedése majdnem kétannyi, mint a hitelállomá­nyé; 144 millió íorjnfc ......... A Bundestag megkezdte a szovjet—NSZK és a lengyel—NSZK szerződés ratifikációs vitáját Bonn (MTI). A nyugatné­met szövetségi gyűlésben (Bun­destag) szerdán megkezdődött a Szovjetunióval és Lengyel- országgal megkötött szerződé-., sek ratifikációs vitája. A par­lament háromnapos tanácsko­záson első olvasásban vitatja meg a ratifikációs törvényter­vezeteket,. amelyek új alapok­ra .hivatottak helyezni egy­részről, az NSZ®, másrészről a Szovjetunió és Lengyelország kapcsolatait. A J ratifikációs vitával egy- , időben a kormány válaszol a CDU—CSU-nak 'az NSZK po­litikáját élésen bíráló inter­pellációjára is, amelyet a ke­reszténydemokrata jobboldal tavaly ősszel terjesztett be a parlamentben. A parlamenti ülés nyitánya­ként Brandt szövetségi kancellár tartottámeg „A nem­zet helyzetéről” szóló beszá­molóját, . amelyben értékelte a múlt év eredményeit. Megállapította,, hogy a múlt esztendő legfontosabb eredmé­nye a - nyugat-berlini négyha­talmi megállapodás, amelyet kiegészít a két német állam kormányának első hivatalos egyezménye. A nyugat-berlini megállapodás biztosabb ala­pokra helyezte a békét ’— ál­lapította meg ■ Brandt' — és megmutatta az egy esztende­je és azóta is kinyilvánított «ggodsiltoäk. alaptolah'ságáí — fűzte hozzá az ellenzékhez in­tézve szavait. Az NDK és az NSZK első állarríközi megállapodása pe­dig — hangsúlyozta Brandt — •„számos pontban túl is megy azon, mint amennyi szükséges lett volna a négyhatalmi egyezmény puszta kitöltésé­hez”. A keleti szerződések ratifi­kációs vitájával szoros össze­függésben Brandt megállapí­tottá: „Az, NSZK-nak az erő­szakról való lemondását tar­talmazó szerződés magában foglalta és foglalja most is az NDK határát is. A szövetségi kormány — hangzott a nyu­gatnémet kormányfő bejelen­tése — kész ezt kétoldalú szer­ződésben is rögzíteni (az NDK-vál) ~ minden formában és kötélező érvénnyel". Beszámolójának befejező ré­szében Brandt azt fejtegette, hogy a két német állam kap­csolatainak szabályozását és az NDK államiságának tudo­másulvételét az NSZK ennek ellenére sem hajlandó a nem­zetközi elismerés rangjára emelni, mert szeirin te a két né­met állam „nem tekintheti egymást külföldnek”. A kap­csolatok szerződéses szabá­lyozását „modus vivendinek” tekinti és céljának tartja „az elválasztó .korlátok lebontá­sát” más szóval a német egy­ség helyreállítását. A nyugatnémet kancellár — a -kfirroáaykcialjció képviselői­nek lelkes tapsviharától kísér­ve — melegen üdvözölte az NDK kormányának azt a be­jelentését, hogy húsvétkor és pünkösdkor lehetővé teszi, hogy a nyugat-berliniek ellá­togassanak a Német Demok­ratikus Köztársaságba és fő; városába, „Ezt a jóakaratot mi is jó­akarattal fogjuk viszonozni” — mondotta Brandt. Az NDK kormányának gesztusa vitathatatlanul ked­vező hatást gyakorol a szőr vetségi gyűlés most megkez­dődött ratifikációs vitájára is, mert a jobboldali ellenzék állításaira érvekkel leplezett obstrukciós törekvésein» mél­tó választ ad a nyugat-berlini rendezés „főpróbája”, Ahlers kormányszóvivő ked­den este a kelet-nyugati eny­hülési törekvések újabb bizo­nyítékaként üdvözölte az NDK „egyoldalú” gesztusát Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parla­menti csoportjának elnöke aláhúzta a nyugat-berlini ren­dezés a jelenlegi ratifikációs vita összefüggését és igen el­ismerően méltatta, hogy a2 NDK még a négyhatalmi ren­dezés hivatalos érvénybelépé­se előtt „előlegezte” húsvétra és pünkösdre a látogatások engedélyezését. „Ez jó hír szá­munkra, .. együtt örvende­zünk a nyugat-berliniekkel” mondotta az SPO-politikus, J í

Next

/
Oldalképek
Tartalom