Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-02 / 27. szám
1 ( V Milyen volt az időjárás januárban Szekszárdon ? Hótakaró nélküli, csapadékban szegény, — igen nagy hő- mérsékleti kilengésekkel. Az elmúlt száraz esztendő után — jól indult a január; az első napok alatt kiadós esőt kaptunk, utána sajnos három héten át semmi, végül az utolsó három napon is összesen csak 3 mm esett, így a januári csapadék összesen csupán 29 mm-t tett ki, ami félhavi átlagnak felel csak meg. Ebből a mennyiségből érthetően nem jutott nedvesség a talaj mélyebb rétegeibe, ami pedig főleg a szőlők talajának téli nedvességtárolására szolgált volna. Hét csapadékos és 24 száraz napunk volt januárban, hóesésből nem részesültünk a hó végén sem, amikor nyugati megyéinknek, bőven kijutott. A napsütéses órák száma az átlagnak megfelelt, szélből ellenben főleg a hó közepén bőven kijutott, amikor az enyhe napok után, átmenet nélkül rendkívüli hidegek nehezedtek reánk. Ezekben a zimankós napokban igen hiányzott az őszi vetéseket védő — hótakaró. Az elmúlt januárról nem sok jót mondhatunk, inkább panaszunk lehet, az időjárási szertelenségek miatt. A Fáklya legújabb száma Az 1972-es jubileumi esztendő szellemében újabb tanulmányt közöl a Szovjetunió megalakulásáról, létrejöttének jelentőségéről a Fáklya február 6-án megjelenő száma. Ezúttal S. Rasidovnak, az Üzbég Kommunista Párt KB első titkárának tollából. A KGST-ről szóló sorozat részeként ebben a számban a szocialista országok gazdásági tömörülésének mindennapi gyakorlatáról olvashatunk cikket A szovjet emberek életszínApróhir A szekszárdi kórház felvételre feeres segédápolónőket, érettségizett lányokat segédasszisztensi munkakörbe, betegvezetőket, valamint szakmunkások mellé segédmunkásokat. Felvételt hirdetünk műszaki adminisztrátori munkakör betöltésére. Feltétel, középfokú iskolai végzettség és műszaki adminisztratív gyakorlat. Jelentkezni lehet a kórház munka- ügyi csoportjánál._________ (27) FELVÉTELRE keresünk gépírni tudó, gyakorlattal rendelkező ad- mifiisztratív dolgozót számlázó! munkakörbe. Szabadegyházai Szeszipari Vállalat kereskedelmi telepe Szekszárd, Marx K. u. 17. ____(19) A KAJDACSI „Aranykalász'» Mg. Termelőszövetkezet értékesítésre kínál 4 db hidegvérű és H db magyarfélvér heréit, 4—10 éves kocsilovat. Ár: megegyezés szerint. Ügyintéző: Mókái István agr. Cím: Kajdacs, Központi major. Telefon: 7,________________ (18) T OLNA, Pálé út 21. számú családi ház, közművesítve, 585 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni helyszínen. (5) Kereskedelmi gyakorlattal is rendelkező AGRÁRMÉRNÖK munkahelyet változtatna. Megkeresést jövedelmi lehetőség megjelölésével a szekszárdi hirdetőbe ,*Jó szervező 364694” jeligére. (359) ELCSERÉLNÉM pécsi kétszoba- összkomfortos lakásomat szekszárdi hasonlóra. Pécs. Kilián György u. 1/b. HI/8. (344) KÉTSZOBÁS, komfortos lakásomat elcserélném központban lévő egyszobás, komfortra. „Csak földszintre 364697” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (362) Jö állapotban lévő, keveset futott P—10 MOTORKERÉKPÁRT vennék. Nagy, Szekszárd, Mátyás király u. 4. ______________________(365) O TTHONT és eltartást biztosítana gyermektelen, egyedülálló, idős nyugdíjas, vagy némi anyagival rendelkező személynek, vagy házaspárnak, ha megfelelő lakással rendelkező, esetleg hozzá költözne nyugdíjas, fiatalos házaspár. Cím: Posta, Bonyhád. (364) AZ ORSZÁGOS Takarékpénztár Tolna megyei Igazgatósága több éves gyakorlattal rendelkező gépírót és érettségizett személyt keres adminisztratív munkakörbe. ________________________________(360) S ZEKSZÁRD, Honvéd u. 31. számú háromszobás ház beköltözhetően eladó. (40) BAKTABAN (temetővel szemben) 900 négyszögöl szőlő felesben kiadó. Érdeklődés : Szekszárd, Zrínyi u. 45. Klézliné.__________(39) S ZEKSZÁRD, József u. 51. számú kétszobás új ház beköltözhe- tóen eladó._____________ (36) E LADÓ egy jó fejőstehén. Szekszárdi, Zrínyi u. 75. (32) KÉTSZOBA-konyhás ház 250 n-öl gyümölcsössel eladó, azonnal beköltözhető, Mözs, Vasút u. 24. av vonalának emelését célzó intézkedések közül a nagyarányú lakásépítkezést ismerteti a lap, s foglalkozik a városlakó dolgozók szabad idejének helyes felhasználásával is. A Magyarország felszabadításáért vívott harcokra emlékezve részleteket közöl Sz. Szla- vics szovjet író elbeszéléséből, Georgij Veretennyikov életéről. Tudomány, kultúra, technika, sport — mindez témája — a Fáklya gazdagon illusztrált ez évi 3. számának. detések... KÖZPONTBAN két nagy utcai szoba külön bejárattal irodának kiadó. Tolna, Kossuth 15. (16) TOLNA megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központi munkahelyre felvesz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Jelentkezés a vállalat személyzeti előadójánál. Szekszárd, Mártírok tere 5. (366) Üres ALBÉRLETI szobát keres, 33 éves műszaki férfi Szekszárd belterületén. Érdeklődni lehet munkaidőben a 12—315-ös telefon 180-as mellékén. (59) 1300-as SIMCA gépkocsi eladó. Érdeklődés : Bátaszék 96 telefonszámon. (46) EGYSZOBÁS komfortos lakásomat nagyobbra cserélném. Szekszárd, Mártírok tere 18. ni. em. 41. (47) VIZSGÁZOTT Opel Karaván kifogástalan állapotban eladó. Szekszárd, Bartina 18. (48) SZTK-ügyintézésben jártas ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓT azonnali belépéssel felveszünk. Tm-i Szolgáltató Ksz. Szelkszárd, Rákóczi u. 7. (49) A Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat, Szekszárd, Marx Károly u. 11. műszaki fejlesztésben jártas ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT, SZILIKÁTMÉRNÖKÖT és TECHNIKUSOKAT keres, valamint irányítói munkakörbe gyakorlattal rendelkező GÉPÉSZTECHNIKUST felvesz. (14) Dolgozókat felvess A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. A betanulási idő 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást, korszerű leányotthonunkban biztosítunk havi 100,— Ft térítésért. Cím: PIV. Lőrinci Fonó Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. ' (55) Az Alsónánai Községi Tanács VB. szeszfőzde vezetője értesiti a gazdákat, ha pálinkafőzésre váró anyaga van, minél előbb jelentkezzen, mert február 29-én lezár. (23) A „BEZERÉDj ISKOLA- SZÖVETKEZET 1. SZ. BOLTJA” PECSÉTJE JANUAR 20-ÂN ELVESZETT. ÉRVÉNYTELEN. (37) A Pincehelyi Vegyesipari Szövetkezet azonnali belépéssel. és TV-szerelőt vesz fel. Elszámolás gebi- nes rendszerben. (51) Kotrórészlegünkhöz hajózásban jártas ÜZEMVEZETŐT és gyakorlattal rendelkező HEGESZTŐSZAKMUNKÁST felveszünk. Tm. Építőanyag-ipari Vállalat, Szekszárd, Marx Károly u. 11. (26) MEÓS MUNKAKÖRBE BETONELEMGYÁRTÁSBAN JÁRTAS, TECHNIKUMOT VÉGZETT DOLGOZÓT MÁZAI ÜZEMÜNKBE FELVESZÜNK. Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat, Szekszárd, Marx Károly u. 11. (25) Tolna megyei Festő és La káskarbantartó Szövetkezet ASZTALOS SZAKMUNKÁST azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Szekszárd, Marx Károly u. 22. (24) a városgazdálkodási VÁLLALAT GYORS- és GÉPÍRÓT KERES FELVÉTELRE. Jelentkezés Szekszárd, Hunyadi u. 4—6. sz. (41) Lj jogszabályokról — röviden Az egészségügyi miniszter 3/1972. Eü. M. szám alatt ren- deletet adott ki az Országos Mentőszolgálatról, mely szerint ez a szolgálat mentésre ,. é;Vétmentésre, elsősegély- nyújtásra — és betegszállítás- ra . vehető igénybe. A mentés céljából történő igénybevétel ingyenes, a betegszállítással kapcsolatban felmerült költségeket azonban természetesen meg keli téríteni. Ha közterületen történik baleset, a mentőszolgálat igénybevétele iránt a jelenlevő orvos, vagy más szakképzett egészségügyi dolgozó intézkedik, ha ilyen nincs jelen, vagy haladéktalanul nem érhető el, a mentőszolgálatot bárki értesítheti. Betegszállításra akkor vehető igénybe a mentőszolgálat, ha a beteget gyógyintézetbe, gyógyintézetből lakásba, vagy lakásból másik lakásba kell szállítani. Gyógyintézetbe történő szállításhoz a szolgálat közreműködését orvosnak kell igény'elnie. gyógyintézetből lakásba történő szállításhoz, és lakásból másik lakásba történő szállításhoz is orvosi véleményre, ill. orvosi igazolásra van szükség, sőt ez utóbbi esetben a mentőszolgálat a .szállítási díj egy részének előre történő megfizetésére is igénvt tarthat. Kimondja még a jogszabály. hogy az a személy, aki valótlan, vagy megtévesztő adatok bejelentésével. vagy egyébként rosszhiszeműen veszi igénybe a mentőszolgálatot. a felmerült költségeket köteles megtéríteni.’ . Egves építkezések átmeneti korlátozásáról rendelkezik az Országos Tervhivatal elnökének, a pénzüavminiszternek. Valamint az építésügyi és városfejlesztési minis^ternpir ez év január 25-én 3A972. OT.— PM.—ÉVM. szám alatt kiadott egvüttes rendelete. E jogszabály szerint állami vállalatok, egyéb állami gazdálkodó szervek, szövetkezetek, szövetkezeti vállalatok, stb. további intézkedésig üdülő, hétvégi nihenő. ienzea- tási- és irodaéniilet, székház. alkotóház, vállalati beruházásként megvalósuló kuitúrház és kultúrotthon építését nem kezdhetik meg, illetve meglevő ilyen célra használt létesítményeket nem hevíthetnek. Kimondja a jogszabály, hogy a kivitelezés még abban az esetben sem kezdhető meg, ha az építési engedélyt már korábban kiadták, ill. az építési szerződést már . megkötötték. Az együttes rendelet a korlátozás alól néhány kivételt tesz (pl. egyedi. nagyberuházások) és részletesen rendelkezik a már megkötött szerződésektől való elállás és a már esetleg felmerült költségek elszámolása tekintetében, valamint arról, hogy a már kiadott terület felhasználási engedély érvénye az építési korlátozás időtartamával meghosszabodik, az építési engedély érvényességi idejét azonban az építési korlátozás nem módosítja. Az OKISZ Értesítő idei 2-es számában a szövetkezeti alapszabályok módosításához jól felhasználható „Útmutató” jelent meg, s indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a közlekedés- és pöstaügvj miniszter 2/1972. (I. 25.) KPM. számú rendeletére, melv a közlekedési balesetelhárító és egészségvédő óvó rendszabály IV. (Anyagmozgatás és — tárolás) fejezetének lúadásáról rendelkezik, s amelv szerint „az ellen, aki az óvó rendszabály előírásait nem tartja meg, a mulasztás, illetőleg cselekmény súlyától és jellegétől függően büntető, szabálysértési, illetőleg fegyelmi eljárást kell indítani.” Dr. Deák Konrád csop. vez. ügyész A Tamási Építőipari Ktsz 1972. február 1-vel ÜVEGEZÉS ÉS KÉPKERETEZÉSSEL lép a lakosság szolgálatába. Mindenfajta üvegezést és kép keretezést vállal. (2) Állami nagy beruházásként épülő korszerű, automatizált bátaszéki nagyüzemünkbe felveszünk szakmai és irányítási gyakorlattal rendelkező villamosmér (IN II ERŐSÁRAMÚ KÉPZETTSÉGGEL, ENERGETIKAI FELADATOK, TOVÁBBÁ ERŐÁTVITELI VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK ÉS AUTOMATIKAK ÜZEMFENNTARTÁSÁNAK, KARBANTARTÁ5ANAK, FEJLESZTÉSÉNEK IRÁNYÍTÁSÁRA; gépészníM GÉPÉSZET! BERENDEZÉSEK, AUTOMATIKAK ÜZEMFENNTARTÁSÁNAK, TMK MUNKÁJÁNAK IRÁNYÍTÁSÁRA ÉS TERVEZÉSÉRE. Bátaszék környékén lakással rendelkezők előnyben. Lakáskérdésben segítséget nyújtunk Jelentkezés a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat (Pécs, Mártírok u. 12.) személyzeti osztályán írásban, vagy személyesen. (30)