Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-02 / 27. szám
> I » Mao-idézeteket skandáló iskolások — Mao-szemináriumot tartó mintacsaládok Szovjet dokumentumfilm Kínáról FEBRUAR 2 SZERDA NÉVNAP: KAROLINA A Nap kél 7,11 — nyugszik 16,46 órakor A Hold kél 20,21 — nyugszik 8,11 órakor — Kitüntetés. A Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság tűzrendészet! előadóját Kúszik Mihályt a belügyminiszter a tűzrendészet terén kifejtett tevékenységéért a tűzrendészet! érem ezüst fokozatával tüntette ki. Ebből az alkalomból az erdőgazdaság pénzjutalomban részesítette a kitüntetettet. — MTESZ-program. A Magyar Agrártudományi Egyesület rendezésében február 3-án a szekszárdi tsz-szövetségben Adám János előadást tart a Tolna megyei vetőmagszaporítás 1971. évi eredményeiről és a tennivalókról. — Uj gép! Százezer forintért hidraulikus présgépet vásárolt a Kövendi Sándor Tolna megyei Cipész Kisipari Termelőszövetkezet. Az új géppel cipő- és csizma talpat készítenek. — „A mi falunk Kalaznó” címmel akciót indítottak a kalaznói KISZ-esek és úttörők. A község múltjáról gyűjtik az adatokat és foglalkoznak a megvalósításra váró tervekkel is. Munkájukhoz sok segítséget kapnak a község vezetőitől és öregjeitől. — „A napfény városa, Szeged” címmel tart előadást, ma este hat órakor a szekszárdi TIT-klubban Vörösvári F. Béla, az Ország-Világjárók Baráti Körének országos titkára. Az előadáson színes diafilmeket vetítenek. — Múlt év őszén 78 ezer hold étkezési búzát, 10 500 hold takarmánybúzát vetettek el megyénk mezőgazdasági üzemeiben. Az őszi vetések állapota a hó nélküli fagyok ellenére jónak mondható. Őszi mélyszántást 180 ezer holdon végeztek. — Az üzemi igényeknél mintegy 30 millió forint értékkel több gépet szerez be az AGROKER Vállalat 1972-re. Az MTZ—50 típusú traktor iránti keresletet a vállalat csupán 50—60 százalékban tudja kielégíteni. Helyette román gyártmányú U—650-es gépeket tudnak biztosítani. A gyakorlatban jól bevált E— 512-es típusú NDK kombájnból ellátási zavar várható. CSÖKKEN A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, már csak néhány helyen kisebb havazás. Mérsékelt, időnként megélénkülő, helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség : Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon : 129—01. 123—61 Kiadia: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon : 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46, Telefon: 129—21. Felelős vezető : Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési dij egy hónapra 20 Ft indexszám; 85 Hétfőn este a szovjet közönség ismét tv-filmet láthatott Kína életéről. A moszkvai televízió egyik alkotócsoportja egyórás dokumentumfilmet ké_ szit-ett a „kulturális forradalom” utáni korszak Kínájának hétköznapjairól. A felvételeket az utóbbi évek folyamán francia, olasz, dán operatőrök készítették Peking, Kanton, Sang, haj utcáin, üzemekben, népi kommunákban „mintacsalá- doknál”. Természetes, hogy a kínai hatóságok ezeknek a külföldi operatőreiknek és újságíróknak sem engedtek mélyebb bepillantást a mai kínai ember életébe, mindamellett a film hiteles dokumentum erejével számol be arról a képtelen életformáról a maóizmus mindent átszövő kultuszáról, amelyet vezetői kényszerítettek e gazdag történelmi múlttal rendelkező és nagyszerű képes, ségekkel megáldott népre. Furcsa dajkaság — Az angliai Chippenhamban lakó Langton asszony gyermekei egy napon újszülött rókafiókát találtak az erdőben. Nagy gonddal, szeretettel nevelgették a kis állatot, amely valóságos kutya-, illetve „rókahűséggel” követte gazdáit. Történt egy napon, hogy elpusztult Langton asszony kotA csuklás olykor nagyon kellemetlen lehet. Természetesen többféle hagyományos ellenszere van: visszatartani a lélegzetet, fejreállni. papírzacskón át lélegezni, egyszuszra kiinni 13 csepp vizet a fogaink közé szorított ceruzán keresztül. Az orvosok azonban nagyon jól tudják, hogy az egyetlen csalhatatlan módszer az, ha megvárjuk, míg a Mao-idézeteket skandáló iskolások, egyik kezükben kapát, másikban Mao-könyvecskét szorongató parasztok, az ebéd. lőasztal körül Mao-szeminári- umra összeült „mintacsaládok” képei tűnnek fel sorozatban a képernyőin. „Hajnalban keltem, elkészítettem a reggelit, megetettem a disznókat, elvlttem a gyereket az iskolába, aztán slattern a munkahelyemre, hogy még munkaidő előtt részt vehessek a brigádfoglalkozáson, ahol Mao elnök eszméit tanulmányozzuk. ..” — meséli egy elképedt olasz újságírónak a munkásáé,szony, aki ebédszü- netjének egy részét, s esti szabad jdejét ugyancsak „a nagy kormányos” tanainak ismételgetésével tölti. A kínai vezetők célul tűzték ki, hogy „rozsdamentes csavarokká” változtassák az embereket, s ennek a filmModern állatmese? bújt a tojásból. Meleg és anyai gondoskodás nélkül a csirkék halálra voltak ítélve. Ekkor azonban közbelépett Vicky, a fiatal nőstényróka és gondos szeretettel melengette a vastag bundájában menedéket kereső elárvult csibéket, szinte hihetetlen, hogy a tyúkpk rettegett ellensége vállalkozott erre a furcsa dajkaszerepre. csuMás magától elmúlik. Három fiatal amerikai , kutató most azt állítja, hogy' megtalálta a csuklás csalhatatlan el. lenszerét, ami nem más. mint egy kis kanál cukor. „Húsz közül 19-et azonnal ki lehetett gyógyítani a csuklásból, víz nélkül elfogyasztott közönséges cukorral” —mond. ja Engleman orvos. nek a szomorú tanúsága szerint jelentékeny sikereket ér. tek el. A közlekedés legelterjedtebb formája a mai Kínában az oszlopban való menetelés: menetelő, katonai gyakorlatokat folytató fiatalok tömegei vonulnak el a néző szeme előtt. Húsz év kerüli lányok százai, amint a szuronyos puskát helyettesítő hosszú botokkal gyakorlatoznak Figyelemre méltó sajátossága a szovj-et dokumentumfilmnek, hogy végig az őszinte és mély tisztelet hangján szól a kínai népről. „Kapoli Antal* faragópályázat Id. Kapoli Antal emlékére ismét országos faragópályázatot hirdetett a Népi Iparműn veszeti Tanács, a Somogy megyei Tanács Végrehajtó Bin zottsága és a Háziipari és Nén pi Iparművészeti Szövetkezeték Országos Szövetsége. A pályaműveket 1972, július 15- ig kell beküldeni a Balaton- lellei Községi Tanácshoz. A faragványokból nyáron Bala-, tonlellén, a hagyományos országos faragókiállításon rendeznek bemutatót és a legjobb alkotások készítőit megjutalmazzák. Ezúttal két első díjáig négy második és négy har-j madik díjat adnak ki, három«; ezer, kétezer, illetve másfélj ezer forinttal. ENYHE TÉVEDÉS 'Jl *»i«u h — Az a legszebb, hogy a lérjem még csak nem is gyanítja, hogy mi ketteu... <A Wochenjxresse-ből) IUU KKOTEI TOAdMOietABMlnoyESOflEfEO NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCÍALlSTfl MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGrtl ■ IZ OTT 8 A O A N A K L HP ) A Hétezer érettségiző az egyetemi előkészítőkön A félévi kollokviumok, szigorlatok zömmel már lezajlottak — a felsőoktatási intézményekben ismét teljes „kapacitással” működnek az egyetemi, főiskolai előkészítő tanfolyamok. Több száz ingyenes szakkörben mintegy 700 egyetemista foglalkozik 7000 hátrányos helyzetű, többségében munkás- és parasztfiatallal érettségi előtt álló diákkal. Emellett a KISZ, a SZOT, a művelődési otthonok és a legkülönbözőbb társadalmi szervek, intézmények is indítottak tanfolyamokat a hátrányos helyzetű diákok segíÁ szokatlan időjárás Az elmúlt napokban hazánkban kialakult időjárás, — amely vasárnap és hétfőn már valósággal két részre osztotta az országot — erősen befolyásolja különösen az idősebb, érzékenyebb emberek általános közérzetét, sokaknál fáradékonyságot, idegességet, álmatlanságot okoz. A kétféle időjárási front ütközésének, az eléggé nagy hő- mérsékleti különbségek hatásának ismeretében egészség- ügyi szakemberek a következőket javasolják: mind agyagi felrobbantott szerelmes Chilében egy kikosarazott férfi utoljára látogatta meg szíve szerelmét és búcsúzóul magához ölelte. Abban a pillanatban hatalmas erejű robbanás oltotta ki mindkettőjük életét. A férfi ugyanis az utolsó ölelés előtt működésbe hozta a ruhája övére szerelt robbanótöltetet. 1 db Termosz hűtő-, kocsiszekrény 420—450 Csepel vagy Ifa ALVAZRA SZERELHETŐ 2 db Zuk A—11 típusú (ponyvás) KIS TEHERGÉPKOCSI 15 000 km-rel, újszerű 1 db Sirály 8 személyes SZEMÉLYGÉPKOCSI kitűnő állapotban ELADÓ. Megtekinthetők: Bm. Autó- és Motorjavító Szövetkezet Pécs, Diósi u. 49. Tel.: 52—34. (29) tésére. Az idei tanévben sí SZOT például 1 millió 700 ezer forintot biztosított ezek«: re a tanfolyamokra és tovább bi 2 milliót költött szakköri fölszerelésekre^ laboratórium mokra. Az eredmények mellett st szakemberek számos problémára is rámutatnak: gondot okoz például, hogy sokan „szalmaláng’-névvel kezdik aa előkészítőt, s a későbbiek során alábbhagy bátorságuk^ fogytán akaraterejük. Száz jelentkező közül átlagosan 30—• 40 még menet közben kimarad. egészségügyi kihatásai logosok, mind a járművezetők fokozott figyelemmel közlekedjenek. A szívbetegek kerüljék az izgalmakat Álmatlanság esetén ajánlatos éjszakára enyhe nyugtatót bevenni.' Reumatikus eredetű fájdalmakra, — amelyek az időjárás-változásnál intenzívebben jelentkeznek — általában sza- licilos készítményeket szedje-» , nek, illetve az orvos által már korábban javasolt gyógyszereket vegyék igénybe az érdekeltek. Életmentő macska Az amerikai Nebraska állambeli Lincolnban egy macska megmentette gazdái életét. Éjszaka tűz ütött ki a lakásban. A kis állat addig kaparászta gazdáit, míg sikerült felébreszteni őket. Az anya és az apa a három gyermek megmentésé közben megfeledkezett a macskáról. Az életmentő cica a tűzben lelte halálát. lósa, alighogy a 7 kiscsibe kiA csuklás ellenszere a cukor