Tolna Megyei Népújság, 1972. február (22. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-02 / 27. szám

# * 1 ' / Paksról jelentjük Á rádió és a televízió misera KOSSUTH RADIO MAGYAR TV A Kinizsi a héten befejezi az alapozást A Paksi Kinizsi NB ÜT-as lab­darúgócsapata, Feresztegi József edző irányítása mellett januar 11 óta folytatja felkészülését a már­cius 19-i rajtra. A paksi csapat ma tartja 16. edzését és a hét végén befejezik az alapozást. Az edzé­seket sűríteni, illetve a tempót fokozni kellett, hogy a KISZ Ku­pa mérkőzésekre megfelelő erőn­léttel rendelkezzen a csapat. Ti- zenhetes keret készül a rajtra: Márkus, Pukli, Haaz, Franczkó, Viiuaányi, Németh, Kródi. Váczi, Kővári, Keresztes, Bányai, Kiss, Csorna, Bagó, Somodi, Lassing- leitner és Lőrincz. A paksi csapat január 19-től öt napot töltött Harkányban. Itt el­sősorban a futóedzések szerepel­tek a programban, napi 10—12 ki- lc néter volt a táv, de nem hiány­zott a kiskapuzás és az egyéb labdajáték sem. A rövid harkányi időszak után Pakson folytatják az edzést, ahol a csütörtöki napot a gimnázium tornatermében töltik a keret tagjai. Itt Szentesi Alajos testnevelő irányítja a gyakorta- tokát. A paksi szurkolók vasárnap lát. ják először csapatukat az idén. Délután két órai kezdettel a fad- di csapatot látják vendégül elő­készületi Mérkőzésre, majd 9-én, szerdán KISZ Kupa mérkőzést játszik a hazai gárda: a Szek­szárdi Dózsa NB n-es csapatát fo­gadják. A paksiaknak első baj­noki mérkőzése Vecséssel lesz március 19-én, a paksi pályán, de addig természetesen előkészületi mérkőzéseket játszanak, így Fadd- vesznek részt, majd február 20-án nak visszaadják vasárnapi látó- a Dunaújvárosi Kohászt fogadják gatását, KISZ Kupa mérkőzéseken * paksi pályán. Kézilabda Április 9-én kezd a szekszárdi jNB Il-es csapat A Magyar Kézilabda Szövetség elkészítette az NB II sorsolását. Mint ismeretes .megyénk a Szek­szárdi Bőrdíszmű csapatával érde­kelt az NB II. nyugati csoport­jában. Tizenkét csapat szerepel a nyugati csoportban, ahol az első mérkőzésre április 9-én kerül sor. Az újonc szekszárdi gárda ottho­nában játssza első NB Il-es mér­kőzését, s a Pécsi Porcelángyár csapatát fogadja. A szekszárdiak valamennyi mérkőzésüket a szak­munkásképző intézet bitumenes pályáján játsszák. (Széchenyi u. 2-4.) A szekszárdi csapat ellenfelei és a mérkőzések időpontjai: április S: Szekszárd—Pécsi Porcelán, ápri­lis 16: Testvériség—Szekszárd, áp­rilis 23: Szekszárd—Dunavidéki Vendéglátó, április 30: Veszprémi Faáru—Szekszárd, május 7: Szek­szárd—Pécsi Vörös Meteor, május 14: Szekszárd—Pécsi Tanárképző, május 21: Zalaegerszegi Ruha­gyár—Szekszárd, május 28: Szek­szárd—Győri Magasépítő, június 4: Dunaújvárosi Kohász—Szekszárd, június 11: Szekszárd—Pápai Vasas, június 18: Székesfehérvári Kö­FËM—Szekszárd. őszi forduló: augusztus 13: Pécsi Tanárképző—Szekszárd, augusz­tus 20: Szekszárd—Zalaegerszegi Ruhagyár, augusztus 27: Győri Magasépítő—Szekszárd, szeptem­ber 3: Szekszárd—Dunaújvárosi Kohász, szeptember 10: Pápai Va­sas—Szekszárd, szeptember 17: Szekszárd—Székesfehérvári KO- FëM, szeptember 24: Pécsi Por­celán—Szekszárd, október 1 : Szekszárd—Testvériség (Budapest), október 8: Dunavidéki Vendéglátó —Szekszárd, október 15 : Szekszárd —Veszprémi Faárugyár, október 22: Pécsi Ví^—Szekszárd. Február 13 — március 12 között Kézilabdaloipa Szekszárdim Mi újság az olimpiai sportágakban ? Labdarúgás Az 1908. évi londoni olimpiától az 19C8. évi mexikói játékokig be­zárólag tizenkét alkalommal avat­tak olimpiai bajnokot labdarúgás­ban. Bár a legnépszerűbb sport­ág küzdelemsorozata a tanító- mester angolok nagy győzelmei­vel indult, ebben a sportágban Magyarországé a legnagyobb di­csőség. Nagy-Britannia (1908 és 1912) és Uruguay (1924 és 1928) ugyanis csak kétszer diadalmaskodott, Magyarország viszont már három­A magyar labdarúgók 1912: 3 2 — 1 6:8 1924: 2 1 — 1 5:3 1936: 1 — — 1 0:3 1952: 5 5 — — 20:3 1960: 5 4 — 1 17:6 1964: 5 5 — 22:6 1968: 6 5 1 — 18:3 összesen 27 mérkőzés, 22 győ­zelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 8« adott és 32 kapott gól. 1972-ben a védő jogán a magyar csapat akadály nélkül a tizen­hatos döntő résztvevője lett. A csapat tehát ott lesz az olim­pián, csupán az a nagy kérdés, hogy mely játékosok alkotják az együttest. Tavaly augusztusban már nyilvánosságra került egy olimpiai keret, amelynek „alapító tagjai”: Bicskei, Varga (Egyet­értés), Szalai, Répás, Maurer, Mucha, Kocsis (Pécs), Szőke, Varga (Csepel), Takács (Tata­bánya), Kajdi, Básti, Somogyi, Tóth J. (Pécs), Juhász (Komló), Ka Lm ősi és Tóth K. (Tatabánya) voltak. Később változott az eredeti el­képzelés, a bajnokság végén mint­egy 40 tagú keretet hirdettek ki, amelynek: Illovszky Rudolf szö­vetségi kapitány és dr. Lakat Ká­roly, a tokiói és a mexikói bajnok­csapat mestere a vezetője. A 40 játékos között szerepelnek koráb­bi olimpiai bajnokok (Bene, Szűcs, Páncsics, Noskó, Juhász I-, Dunai H., Nagy L., Kocsis, Básti, Szalai) és újabban feltűnt tehet­ségek is, de sokan hiányoznak az 1971 augusztusi első keret tag­jai közül. Az illetékes szakvezetők Jelen­legi véleménye szerint a legjobb szoros bajnok 1952, Î964 és 1968 vereség nélkül végigjátszott mér­kőzései alapján. A magyar labdarúgók ritka olimpiai eredmény sorozattal büsz­kélkedhetnek (annak ellenére, hogy 1924-ben és 1936-ban hideg­zuhanyt jelentett szereplésük.) Mindössze négyszer szenvedtek vereséget, az utolsó elég régen, 1930. szeptember 6-án volt Rómá­ban (ugyancsak meglepetés:) Dá­nia ellen. mérlege olimpiákon; vígaszdij első hely olimpiai bajnok harmadik hely olimpiai bajnok olimpiai bajnok játékosokból álló csapat utazik majd az olimpiára. Negyven játékos (vagy talán még több) van versenyben, hi­szen a keret kapui nincsenek le­zárva. Annak ellenére, hogy a negyven játékos „téli páros fel­készülése — idegenben” — nem valósult meg, az elkövetkezendő hónapokban kiadós nemzetközi programot kap a válogatott keret B csoportja is. Április 30, amikor az EB négyes döntőibe jutásért a válogatott Ro­mánia ellen játszik, a többiek az NDK olimpiai együttesével mér­kőznek. Május 6-án, a Magyarország— Málta VB-selejtező napjára a má­sik gárda is kap ellenfelet. Má­jus 14-én a Magyarország—Romá­nia EB-visszavágó napján a B csoport is külföldi ellenfelet kap. Május 25-én a Svédország—Ma­gyarország világbajnoki selejtező, ugyanekkor a B keret a szovjet olimpiai csapattal játszik. Ha a válogatott bekerül az EB négyes döntőjébe, akkor a keret többi játékosának júniusra dániai vendégszereplés t biztosítanak. A közvetlen .olimpiai felkészülés az EB-d öntőtől függően júiiU3 12-én, vagy 17-én kezdődik, s a tervek szerint augusztus 20-án utazik el az Olimpiai csapat Münchenbe. A megyei kézilabda-szövetség február 13-tól március 12-ig Szek- szárdon rendezi meg az 1972. évi kézilabda téli terem jajnokságol. A Szekszárdi Szövetkezeti SK ál­tal felajánlott kupáért az ötfor­dulós küzdelemsorozat a Zrínyi utcai iskola tornacsarnokában ke­rül lebonyolításra. A megyei szö­vetség elsődlegesen a Tolna me­gyei csapatok téli felkészülését kívánja elősegíteni ezzel a terem- bajnoksággal. Amennyiben a ne­vezések a vártnál kevesebb ér­deklődést mutatnának, úgy lehe­tőséget biztosítanak megyeri kí­vüli csapatok részvételére is. A terem kupa versenykiírását minden megÿei csapatnak meg­küldték, de nevezhetnek a járási bajnokságban szereplő együttesek is. Nevezési határidő február 4-én 17 óráig, a nevezéseket a megyei szövetség címére (Hunyadi u. 5.) kell beküldeni. Lehetőség vrn ar­ra is, hogy e^y sportkör több csapatot is indítson. hirark Szekszárdon a városi sakkszö­vetség február 21-én rendezi a városi férfi- és női villámversenyt. Nevezés a helyszínen (művelődési ház) Í8 órakor. * A Baranya megyei tekeszövet­ség versenykiírása alapján az idén a területi tekebajnokságban hat Somogy megyei, öt Báránya me­gyei és három Tolna megyei csa­pat vehet részt. A nevezéseket február 20-ig várja a szövetség, a sorsolást február 27-én készítik el. * A Simontomyai BTC labdarúgó- csapata vasárnap Nagydorogot fo­gadta előkészületi mérkőzésre. A sáros, mély talajú pályán nem ala_ kulhatott ki jó játék, ennek elle­nére a küzdelmes mérkőzés a cél­nak megfelelt. A háromharmados küzdelemből a hazaiak 3:ű-as győ­zelemmel kerültek ki. * A Szr-kcri Uf Élet Termelőszö­vetkezeti Sportkör február 5-én. szombaton este ünnepi sportköz­gyűlést, ezt kővetően farsangi báli rendez. Egy kis turfkrónika Á legnagyobb fogadások A turf, a zöld gyep vi­lága tele van fantasztikus­nál fantasztikusabb foga­dó:! manőverekkel, nyerész­kedéssel. 1800 óta, amióta a kecses paripákra foga­dásokat lehet kötni, a turf- világ három nagy fogadást tart számon. A híres nagy fogadások szülőhazája —■ Anglia. A szigetország lakóinak a vé­rében van a játék és a fo­gadás. Volt idő a múlt szá­zadban, amikor gazdag és nemes főurak mindenüket eljátszották a paripán. Ver­senynapokon néha egész vagyonok cseréltek gazdát percek leforgása alatt. A lennagvobb szenzáció 1822- ben született az angol ver- senvnályán. A doncasteri St. Leger-t a teljesen esély­telen Theodora nyerte. A nemes telivér annyira esélytelen volt, hogy kije­lölt lovasa. Jackson egyál­talán rá sem akart Dini. Nem akarta ,,blamáin!” magát. A tízezernyi verseny­látogató közül csak ketten kötöttek fogadást rá. Az egyiket Jackson, a paripa lovasa, aki egy barátjával 100 font sterlingben foga­dott — a sétapálca ellené­ben, — hogy Theodora utolsó lesz. À másik foga­dást a pálya egy szürke embere kötötte az egyik bukmékernél, s egy shil­lingre 1000 font sterlinget kapott. 1894-ben az Újvilágban különös ödetességre valló szélhámosság áldozata lett St. Louls-ban néhány köny­ves. Egy elegánsán öltö­zött, biztos fellépésű férfi többször mutatkozott elő­kelő, dúsgazdag pénzembe­rek társaságában. Miután azt a látszatot keltette, hogy a milliomosok család­jába tartozik, a bukméke­rek — ami a nagyobb fo­gadóknál szokás volt — örömmel nyitottak számlát neki. Egy alkalommal a ..gentleman'' óriási foga­dást húzott be. Csak ké­sőbb derült ki, hogy a fo­gadónak egy penny vagyo­na sem volt, t veszteség esetén nem tudott volno fi* zetnl. A felsült „turfban- károk” bosszúsága fokozó­dott, amikor a nagy szé­delgő bukmékerirodót nyi­tott és saját pénzükért konkurenciát csinált nekik. Persze, mi magyarok is ,, megtettünk” mindent, amit lehetett. Nem kell „szégyenkeznünk”, a har­madik helyen vagyunk a rangsorban. A világhírű Kincsem első Ivadékára, Budcgyöngyére történt egy nagy foaadós. A csodakanca méltatlan les?ármazott!a a hamburr} derbyn 1000 koronára 103 ezer koronás os-'ta’ékot ho­zott tu!nidon~-ának, Blas- kovich Ernőnek. Ez a három nagy fogadás volt az, amely „megrázta'’ a fogadók népes táborát. Azóta is voltak és vannak manőverek, fogadások, de az Igazán nagyok még a fehér hollónál is ritkábbak. 8.18: Verbunkosok, nóták. 9.00: Különös házasság. Regény. XIV. 9.18: Operaíeivételekből. 10.05: Kis­iskolások műsora. 10.46: Zenekari muzsika. 11.30: A Szabó-család. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20 : Dallal, tánccal a világ körül. 13.54: A korszerű mezőgazdaságról. 14.14: Tra via tá­rói. 14.45: Válaszolunk hallgató­inknak ! 15.10: A bagdadi kalifa — nyitány. 15.19: Iskolarádió. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Vi­lággazdaság. 16.05: Weöres Sán­dor fordításaiból. 16.17: Knock Out! Részletek. 16.34: Irodalmi év­fordulónaptár. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Népi zene. 1Î.46: Magyarok a hamburgi kikötőbén,, I. 18.01: A Moszkvai Kamarazene- kar új lemezeiből. 19.25: Egy rá­diós naplójából. 20.25: Népdalok. 21.03: Gondolat. 21.43: Toriisits Ru­dolf trombitál. 22.20: Beethoven: F-dúr szonáta. 22.45: Történelmi Figyelő. 23.05: A csárdáskirálynő. Részletek. 0J0: Adam operáiból. PETŐFI RADIO 8.06: Choptn-zongoraművek, Liszt-dalok. 9.03: Sláger volt. 9.40: Hallottuk — utánajártunk. Riport. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Me­zők, falvak éneke. 12.15: Énekkari felvételek. 12.40: A korszerű nyelv- oktatásról. 13.03: Zenekari muzsi­ka. 13.40: A csontritkulásról. 14.00 í Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Fiatalok hullám­hosszán. 20.25: Kis magyar nép­rajz. 20.30: Uj könyvek. 20.33: A bűvös szekrény. Opera. 22.05: Slá­gerszemle. 23.15: Rimszkij -Ko rs za­kó v-mű vek. URH 18.05: Orosz nyelv. TI. 20. 18.20 í Sextettműsor. 18.53: Zenei pano* ráma. 19.12: A dzsessz kedvelői­nek. 19.32: Mérnök úr vagyok. Rádiójáték. 20.43: Zenetörténeti érdekességek. §.0é: Delta. 9.30: A géhuai hölgy, I—II. 16.55: Irány az egyetem! 17.38: Hírek. 17.45: A dobos. Báb­film. 18.15: Rövidfilm a magyar bortermő vidékről. 18.30: Radar, 19.00: 10 perc... a hanglemezgyár­ban. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv­híradó. 20.00: Szerelmi bájital, Vígopera. 22.20: Tv-híradó — 2. U. (KÍSÉRLETI) MŰSOR 20.00: Alexandra énekeL Zenés film. (Színes). 20.30: A Volgán, Táj film (Színes). 20.40: Tv-híradó, 21.10: A kitartott. Film. OSZTRÁK TV L program: 10.00: Iskola televízió. 12.30: Hét* fői telesport. 17.15: Ifjúsági mű­sor: Kis Sport ABC. 17.40; Nem­zetközi Ifjúsági Magazin« II. program: 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25; Jó éjszakát, gyerekek. 18.30: Oszt­rák képek. 18.55: Kedves Bili bá­csi. 19.30: Tv-híradó és Kulturális aktualitások. 20.06: Sporthírek. 20.15 : Lányok 1971 : Szenyoriták, 21.05: Salto mortale filmsorozat: Koppenhága. 22.05: Tv-híradó -* Esti kiadás. MOZI BONYHAD: Hárem a sivatagban (Szovjet film). SZEKSZArd : Szelíd motorosok (Amerikai film). (16.) du.: Négy gyilkosság elég lesz kedvesem! ÜJDOMBOvAR: Fehér robbantás (Szovjet film). Ingyen szakmái szerezhef a vállalati költségén. Rövidített, személy- és tehergépjármű-vezetői tanfolyamot szervezünk szekszárdi és Szekszárd környéki hallgatók részére. A hallgatókkal a vállalat kétéves tanulmányi szerződést köt, A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk. Jelentkezés: 1972. február 10-lg. Volán 11. Sz. Vállalót Szekszárd, Tarcsay u. 21. I. emelet 112. személyzeti és oktatási önálló osz­tályon. JeBenfScfizsesI feltételek :- 20. életév betöltése,- 8 általános iskolai végzettség,- katonai szolgálat teljesítése, vagy igazolt alkalmatlanság,- büntetlen előélet. (269;

Next

/
Oldalképek
Tartalom