Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-12 / 9. szám

I 1 t .3**i<* íftáS fii*' TOLUÄ MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! IVËPÜJSAG fl MflOYflR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLHA MEGYEI. BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 9. szám ÄRA: 80 FILLÉR Szerda, 1972. január 12. fi közlekedés- és postaiiivi miniszter első helyettese Tolna megyében Dr. Mészáros Károly a megye vezetőivel tanácskozott — ma Dombóvárra utazik Tegnap délelőtt dr. Mészá­ros Károlynak, a közlekedés- és postaügyi miniszter első he­lyettesének vezetésével a mi­nisztérium vezétő munkatár­sai Szekszárdra látogattak, hogy a megye vezetőivel ta­nácskozzanak a tárcához tar­tozó vállalatok múlt évi mun­kájáról, koordinálják az 1972- es feladatok végrehajtását. A megyei tanács székházá­ban Szabópál Antal megyei tanácselnök, Somi Benjamin, az MSZMP megyei bizottsá­gának titkára, dr. Gyugyi Já­nos megyei tanácselnök-helyet­tes fogadta a minisztérium ‘és a tárca főhatóságainak munkatársait. A tanácskozás során dr. Mé­száros Károly, a miniszter el­ső helyettese megelégedéssel számolt be arról, hogy a tárca Tolna megyei vállalatai a múlt évben sikeresen tevékenyked­tek, és az 1972-es évben is felhasználják a tavalyi tapasz­talatokat. Kozma László, a KPM úi- osztályának Vezetője részlete­sen tájékoztatta a megye ve­zetőit az idei útépítési prog­ramról. Eszerint folytatják a Simontornya—Pincehely kö­zötti út építését. Nincs pénz bekötőutak felújítására, de a medina-szőlőhegyi utat 6,7 millió forint költséggel befe­jezik. Úthálózat fenntartására negyvenötmillió forintot, és további tízmillió forintot köl­tenek gépek beszerzésére és az útépítő telepek fejlesztésére. A tervidőszakban — 1974-ben — megépítik a tolnai átkelő­Kairó (MTI) Az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezete 5. konferenciájának hétfő esti ülésén a felszólaló küldöttség­vezetők egyöntetűen megálla­pították, hogy az antiimperia- lista erők frontja megerősödött. A mongóliai, a guineai, a cip­rusi, az iraki és más nemzeti szolidaritási bizottságok orszá­guk támogatásáról biztosították a vietnami, laoszi és kambod­zsai nép igazságos felszabadító harcát, valamint az arab népek küzdelmét az izraeli agresszió következményeinek felszámolá­sáért és a palesztíniai nép jo­gainak helyreállításáért. ' Egyiptom, India és a Jemeni AK küldöttségei nagyra érté­kelték azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt az aíro^ ázsiai népek szabadság- és fügj getlenségi harcához az imperia­lizmussal és a gyarmatosítással szemben. A szónokok rámutat­tak, hogy tovább kell erősíteni az ázsiai és afrikai felszabadító mozgalmak és fejlődő országok valamint a Szovjetunió és a szocialista tábor más államai együttműködését. szakaszt, addig a tanács a szükséges szanálásokat elvégzi. Sor kerül Dombóvárott az át­kelőszakasz — Szabadság ut­ca — korszerűsítésére is. Dr. Holló Lajos, a KMP vasúti főosztály tervszakosz- tály vezetője a vasút fejlesztési tervéről adott ismertetőt. Folytatják idén a Bátaszék— Dombóvár közötti vasútvonal korszerűsítését. Eddig ■ negy­venhétmillió forintot költöt­tek el, az idén 16,5 millió fo­rint értékű munka elvégzése a terv. Vasútvonalak, állomások megszüntetése a következő években nem várható, majd csak 1974-ben tárgyalnak ar­ról, hol, melyik állomást, vas­útvonalat szüntessék meg Tol­na- megyéiben. Jelentős építési beruházások lesznek Dombóvárott. A fűtő- .házi körcsarnok építésének folytatására idén tizennégy- millió forintot költenek. A Diesel-vontatási telep építését az idén elkezdik, l>ilencmi!lió forint költséggel, de majd csak 1976-ban fejezik be. Idán be­fejezik a dombóvári Delta- vágány, valamint a Dombóvár- Alsó és Dombóvár állomáso­kat összekötő vasút korsze­rűsítését is. Befejezik Dombó­várott egy 150 személyes mos­dó-öltöző építését, ez mintegy 12 millió forintba kerül. Az auióközlekedés szállító- kapacitása jó, állapította meg a miniszter első helyettese. Az idei tervévben arra van iehetöség, hogy a személy- és teherszállítás kapacitását szin­ten tartsák. Uj járműveket •Súlyos bírálat érte a konfe­rencián az Egyesült Államok imperialista köreit, amelyeket felelősség terhei az indokínai bűnös háborúért, az elrabolt arab területeket . tóvábbra is megszállva tartó Izrael, vala­mint az Ázsiában és Afriká­ban működő reakciós és gyar­mati erők támogatásáért. A Bangla Desh Népi Köztár. saság négytagú delegációját hétfőn megfigyelői minőségben bebocsátották a szolidaritási értekezletre. Nyugati hírügynökségek ér­tékelése szerint ez jelentős diplomáciai győzelem az. új, független állam számára, a nemzetközi elismerés terén. Ugyanezek a hírügynökségek megjegyzik azt is, hogy meg­van a remény a bebocsátást követő pakisztáni bojkott meg­szüntetésére. Az értekezletet pillanatnyi­lag két ország — Pakisztán és Líbia — bojkottálja. Ez utób­bi az iszlám országok iránti -feltétlen rokonszenve folytán szolidáris Pakisztánnal. csak a selejtezettek helyébe kapnak. Nincs mód új, nagy­teljesítményű billenős teher­gépkocsik vásárlására sem. A Posta fejlesztési tervében idén jelentős Tolna megyei mun­ka nem szerepel. A miniszter első - helyettese elmondotta, hogy mindent megelőz a jö­vőben a rádió- és a tv-vételi viszonyok javítását célzó in­tézkedés, munka. így várható még ebben a tervidőszakban Szekszárd környékén a vételi viszonyok javítása is. * A megyei vezetők több kér­dést intéztek a miniszter első helyetteséhez és munkatársai­hoz. A válaszok kielégítették a jelenlévőket, s Szabópál Antal annak a reményének adott ki­fejezést, hogy a KPM és a megyei vezetés között az együttműködés a jövőben Is eredményes lesz, és az eddig kialakult gyümölcsöző mynka­Uj-Delhi (MTI) Az Újdelhi­ben tartózkodó Otto Winzer, az NDK külügyminisztere ked­den fogadta H. R. Csaudhurit, a Bangla Desh indiai misszió­jának vezetőjét és átnyújtotta neki Walter Ulbricht-nak, az NDK államtanácsa elnökének és Willi Stoph miniszterelnök­nek Mudzsibur Rahman sejk­hez, a Bangla Desh Népi Köz­társaság elnökéhez intézett üzenetét. Az üzenet hivatalosan tud- tul adja, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság nem­zetközi jogilag elismeri a Bangla Desh Népi Köztársasá­got. Ez az elismerés megfelel ■az NDK népe akaratának. A szocialista riémet állam lakos­sága kezdettől fogva rendkí­vüli figyelemmel, osztatlan ro- konszenvvel és aktív szolida­ritással kísérte a Bangla Desh népének szabadságharcát. Az NDK vezetői üzenetük­ben Szerencsekívánataikat fe­jezték ki Mudzsibur Rahman sejknek felszabadított hazájá­ba törtért visszatérése alkal­mából és sok -sikert kívántak ' ilamfői tevékenységéhez. A Bangla Desh Népi Köztár­saságnak az NDK által történt nemzetközi jogi elismerését b/mmebálb Guido Brunner, a bonni külügyminisztérium szóvivője. Mint mondotta, kor­mánya figyelemmel kíséri a bengali köztársaságban, leját­szó-hó eseményeket, de várako­zó álláspontra helyezkedik a kapcsolatok a megye gyarapo­dásában jutnak kifejezésre. Kora délután dr. Mészáros Károly a megyéi tanács ÉKV osztályát kereste fel, itt Fá­bián Imre ismertette meg a miniszterhelyettessel az osz­tály munkáját. Később fel­kereste a Tolna megyei Szál­lítási Tanácsot is dr. Mészáros Károly. Ide elkísérte Csaltó István, a Központi Szállítási Tanács titkára is. A miniszter első helyettesének vezetésével a KPM küldöttsége délután a 11-es Volán Vállalathoz láto­gatott. Itt a vállalat vezetői­vel. dolgozóival folytatott a szakmával kapcsolatos kérdé­sekről élénk eszmecserét. Ma délelőtt ikülönvonattal Dombóvárra utazik a minisz­ter első helyettese. Itt a város és a vasútüzemek vezetőivel találkozik. nemzetközi jogi elismerés kér­désében. A szóvivő a Brandt- kormány nevében elégedettsé­gét fejezte ki Mudzsibur Rah­man szabadon bocsátásával kapcsolatban. Mudzsibur Rahman sejk ked­den először találkozott kabinet­jének tagjaival és meghallgat­ta a Bangla Desh általános helyzetéről szóló beszámolót. Ez volt az első alkalom,- hogy a sejk részletesen tájékozódha­tott az ország viszonyairól az­óta, hogy a pakisztáni hadse­reg tavaly márciusban őrizet­be vette. A kabinetülésről távozóban a Bangla Desh elnöke a vára­kozó újságírók kérdéseire vá­laszolva közölte, hogy két-há- rpm napon belül sajtóértekez­letet fog tartani. Mint mon­dotta, esetleg egy-két hét múl. va Calcuttába látogat, hogy megköszönje Nvugat-Bengália, valamint a többi indiai szövet­ségi állam népének a kelet- bengáMai menekültek számára nyújtott támogatást. Arra a kérdésre, hogy mikor látogat el Indira Gandhi az új köztár­saságba, Rahman sejk azt fe­lelte, hogy az indiai kormány­fő meghívása „érvényes, csak tőle függ az időpont megvá­lasztása”. Mudzsibur Rahman elsősor­ban gazdasági téren néz szem­be rendkívül nehéz feladatok­kal. A hetvenötmilliós ország gazdaságilag mélyponton van. Becslések szerint legalább két­N. K. Bajbakov látogatásai N. K. Bajbakov, a Szovjet^ unió minisztertanácsának el­nökhelyettese, az Állami Terv­bizottság elnöke, aki Párdi Im­rével, az Országos Tervhivatal elnökével folytat tárgyaláso­kat, kedden Székesfehérvárra látogatott. Karádi Gyulának, az Országos Tervhivatal elnö­ke első helyettesének társasá­gában felkereste a Videoton gyárat, valamint a Fémmunkás Vállalat székesfehérvári gyá­rát. N. K. Ba jbakovot és a ' tár­saságában lévő szovjet szak­embereket kedden este Párdi Imre vacsorán látta vendégül. A vacsorán részt vett Vályi Péter, a Minisztertanács el­nökhelyettese, valamint A. N, Szorokin követtanácsos, a Szovjetunió budapesti nagykő, vétségének ideiglenes ügyvivő^ je is. (MTI) ’ j Összeült a máltai parlament Hétfőn délután összeült ä máltai kormány, hogy meg­vitassa a brit kormánynak azt az újabb jegyzékét, amelyet Duncan Watson vaíettai brit nagykövet nyújtott át hét­főn délelőtt. A dokumentum tartalmát nem hozták nyilvá­nosságra, jól értesült körök szerint azonban Anglia e jegyzékben arra figyelmezte­ti Máltát, hogy nem tűr el semmiféle atrocitást a brit ál­lampolgárokkal szemben. Ugyancsak hétfőn este —» ötnapos szünet után — ült össze a máltai parlament. A parlament ülésén Mintoff mi­niszterelnök nem foglalkozott a délelőtt átnyújtott jegyzék­kel. A parlamenti üléssel egy­idejűleg több . száz főnyi tö­meg tüntetett az utcán a Min- toff-kormány mellett. millió tonna vetőmagra és nagy­mennyiségű építőanyagra len­ne szükség a lakosság élelme­zésének biztosítására, a pakisz­táni hadsereg által feldúlt és lerombolt házak helyreállításá­ra. A problémák ismeretében az indiai kormány úgy határozott, hogy százezer tonna nyersola­jat szállít a Bangla Desh-nek az ország petrökémiai ipara helyreállításának • előmozdítá­sára. Egyúttal hamarosan har­mincezer tonna ásványolaj- terméket is útnak indítanak Kelet-Bengáliába. Bhutío Knbu!hun ■ Kabul (MTI) Bhutto pakisz­táni elnök kedden váratlanul Afganisztán fővárosába, Ka­bulba érkezett. Az elnököt a repülőtéren Mohamed Zahir sah, Afganisztán uralkodója, valamint a kormány tagjai fo­gadták. Ä villámlátogatás célját hi­vatalosan nem közölték, meg­figyelők szerint azonban rérzít képezi azoknak az erőfeszíté­seknek, amelyeket Pakisztán új elnöke az ország nyugati határainak biztosítására kíván tenni. Emlékeztetnek arra, hogy a múlt heten az iráni sah tárgyalt a pakisztáni ve­zetővel. Ülésezik az afro-ázsiai népek szolidaritási konferenciája FÄLKOVÄCS JENŐ Az NDK elismeri a Bangla Desh Népi Köztársaságot Mudzsibur Rahman először a kabinet ülésén

Next

/
Oldalképek
Tartalom