Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Költözik a Bonyhádi Vasipari KTSZ mi *K.ei cóaiád mérlege Ax év végére elkészült a Bonyhádi Vasipari Ktsz új, 1200 négyzetméteres üzemcsarnoka. A szövetkezet két évvel ezelőtt kezdte meg — a 6-os üt mellett — új központi telepének kialakítását. Azóta már több épület elkészült, a szövetkezet különböző részlegeinek, műhelyeinek egy része már átköltözött régi helyéről, ahol a növekvő termelés következtében egyre nagyobb volt a zsúfoltság. Ezekben a napokban a lakatosüzemet és a tanműhelyt rendezik be, az új esztendőben már itt dolgoznak. Képünk a lakatosüzemről készült. A kígyózó szalagokon. Ut a dübörgő, zakatoló gépek között, valószínütlenül kicsinynek és kiszolgáltatottnak tűnnek a befőttes üvegek. — Nekem már nem. Megszoktam. Tizenhét éve dolgozom itt. Jóformán itt nőttem fel, de a gyár is nőtt velem, — mondja Tóth Sándor, a Paksi Konzervgyár lakatosa. — Beszélgessünk a tizenhetedik évről. — Mit mondjak? — Mindent, ami eszébe jut. Év vége van. Tóth Sándor elgondolkodik. A csarnok túlsó felében fehérköpenyes nők uborkát raknak az üvegekbe. — Négy éve építettünk egy háromszobás, összkomfortos családi házat, az idén pucoltuk be. — Nős? 1959. óta. Van egy tízéves kisfiam. A feleségem a járási hivatalnál adminisztrátor Nemrég kapott kétezer forint jutalmat. Még ennél is jobban örült a bundának, amivel én leptem meg karácsonykor. Ez is az évhez tartozik. Elmosolyodik. — Amikor 1954-ben munkába álltam, nem hittem, volna hogy bundát ajándékozok tizenhét év múlva. Nagyon szegényen kezdtem. Ma már szép fizetésem van, az idén is emelték. Tóth Sándor munkásember. A szülei is. Tömzsi, izmos aldesse a jobbágyfelszabadítással „egyenértékű” átszervezést, hat teljesen reménytelen vállalkozás lesz. megformálni, szoborba önteni a magyar mezőgazdász alakját. Elsősorban azért, mert pontosan tudjuk, hogy milyen, ha látjuk, azonnal felismerjük benne az agronómust, bezzeg az agronónufsok többsége^ ma már nem » „kikopott/' ' agro- nómushoz hasonlít, bánom a tanárhoz, a tervezőmérnökhöz, a közgazdászhoz, gyűjtőszóval, az értelmiséghez Öltözködésben, viselkedésben, rrtödorban,„. _ . t^ajdonkáppen\ mindenbeó_'A ifeéjfr, «jfefls»— nak lassan..J3 ^ekib-hal ki az a sokat tűrő edzett, parancsoláshoz, parancsosztogatáshoz szoktatott gazdatípus, amely a felszabadulás előtt az uradalmakban szolga volt a szolgák felett és úr volt az urak alatt. Némelyik az utolsó években, a felszabadulásig bérelt földön gazdálkodott, jórészt illúziókat kergetve azért, hogy bizonyítson. Negyvenöt után az uradalmi intézők, az ispánok, a gazdatisztek jövőtlenül maradtak, megkapaszkodtak a néhány hold juttatott földben, azzal az elhatározással, hogy mintagazdaságot csinálnak belőle, esetleg közszolgálatba álltak, vagy egyszerűen fordulatra várva, fizikai munkát vállaltak, a téglagyárakban az olajütőkben, az erdőgazdaságokban, a maszek kisüzemekben. Rákosi Mátyás emlékezetes kecskeméti beszéde után a negyvenéves G. István aki napszámostársam volt a téglagyárban, délben így szólt hozzám: „Félév múlva értem jönnek". Valóban hamarosan hívták, Az alakulóban lévő állami gazdaság igazgatója vette maga mellé mindenesnek. Dirigált a kocsisoknak, átvette a felajánlott földet, amiről a kulákok az állam jávára lemondtak, összeszedte a traktorokat, kampányterveket készített, megcsinálta a napijelentéseket és reggelenként vigyázzállásban jelentette az igazgatónak a jelentenivalöt. Többnyire azt, hogy elfogyott a széna, az abrak, a tyúkok döglenek, a cigányok elszöktek, a napszámosok ve- tik a búzát i A régi mezőgazdászok többsége kis beosztásokat kapott, de éppen ilyen kis beosztás kellett ahhoz, hogy ne nagyon háborgassa őket a hatóság. Ilyenformán a névtelenség védőpajzsa mögé, búj va és a leleplezéstől tartva a régi „bűnökre” ' feloldozást várva, mintegy vezekelve, elindítani segítették a magyar mezőgazdaságot oda, ahová a hetvenes évek elején jutott: a világszínvonalhoz. Közben akarva-akaratlanul besoroltak a szocializmus építői közé, a többség mégis kívülállónak érzi magát. Főleg külsőségekben, öltözködésben, tartásban, parancs — újabban utasítás — végreliaj fásban és a béltartalmat illetően megbízhatóság* an, - tisztakezűség- í ben, pontosságban, rendszereiéiben kicsit-kicsit még mindig szolgalelkűségben. De hol az aranyrög? A végén az történik -majd. ‘hogy feltalálom a spanyolviaszt. Elvégre az az igazság, hogy ez az ember se régi mindenben. sőt, ahogy itt az autó körül elnézem 'őt; a gépkocsivezetőt, úsv létem,, kezdünk egymáshoz hasonlítani. mindannyian. Ezekben a percekben a hasonlóság annyi csupán, hogy mindegyikőnket egyformán izgatja az a beszélgetés, amiről a defekt miatt esetleg iei.tse,., 1— - ... dók. De valahogy mindenütt azt látom, hogy kezdünk egymáshoz hasonlítani: a pincér a nyomdászhoz./ a nyomdász a gépkocsivezetőhöz, a gépkocsi- vezető a tanárhoz, a tanár a mezőgazdasági gépészhez. a mezőgazdasági gépész a könyvelőhöz, a könyvelő a miniszterhelyetteshez, a miniszter- helyettes a szakmunkáshoz, a szakmunkás az igazgatóhoz, az igazgató az áruházvezetőhöz, az áruházvezető a pincérhez. Körbe-körbe ízlésben, műveltségben, véleménynyilvánításban, kritikai készségben, megjelenésben;, fellépésben, egymáshoz kezdünk hasonlítani társadalmi méretekben, mi dolgozó emberek, mindannyi - an. Olykor még csak vasárnap, olykor még csak gyűléseken, olykor még csak indulatban, olykor még csak boldogtalanságban, olykor még csak tehetetlenségben, olykor még csak szenvedésben, de már kezdünk egymáshoz hasonlítani. Miért? Az érdekazonosságért? Ez is egy kérdés. Az a másik kérdés, hogyan megv végbe ez a tömegméretű ..ikresedés’’. és mi ez tulajdonképpen? Hogy mi ez? Sejtem. Ez a mi konkrét világunk, ez a népi nemzeti egység fényképarca. ez a szocializmus építése. Emberek, események, helyzetek, jelenségek, ütközések mutatják, de ezekről majd legközelebb. SZEKUUTY PÉTER katú, mozdulatai gyorsak, határozottak. — Egész évben sok volt a munka, a tizennyolc nap szabadságom ráment a házra. Emellett nagyon pénzigényes év volt 1971. Sok mindent vettünk, ruhákat, apróságokat. Annak örültünk a legjobban, hogy a harmadik szobát is sikerült berendeznünk. Igaz. segített az OTP is. — Milyen szép emléke van még 71-ből? Októberben tíz napig voltam a Szovjetunióban. A gyártól küldtek, jutalomképpen. Ez volt a második külföldi utam. Először tavaly jártam külföldön, Ausztriában. Rokonokat látogattam. Ha minden jól megy, sikerül a harmadik utam is. Jövőre a bátyámhoz szeretnék eljutni. Nem árulom el hova, mert féltem a szerencsémet. Amíg beszélgetünk, mellettünk emberek jönnek-mennek. Tóth Sándornak köszönnek, vagy a köszönését fogadják. Majdnem mindenki ismeri. Sokat nyüzsgő, mozgó ember. 1957-ben a gyár első KISZ-tit- kára volt. 1960-ban lett párttag. A karbantartó részleg alapszervezetének titkára és a gyár csúcsvezetőségének titkárhelyettese. A részleg alapszervezetét 1971-ben alakították. — Van-e rossz emléke erről az évről? — Biztos, hogy akadna, ha nagyon gondolkodnék rajta. Most nem jut eszembe ilyesmi. Három éve vagyok munkásőr. Az idén lőttem először pisztollyal és géppisztollyal is kiválót. A gyárban magamért és a munkámért is megbecsülnek. Ebben az évben is sokat tanultam a szakmámhoz. Már három éve, hogy a zárógépeket javítom. Megismertem valamennyit. — Milyen terveik vannak 1972-re? — Sok van, csak sikerüljenek. Feleségem januárban Lillafüredre megy két hétre. Persze. a legnagyobb terv az én külföldi utam. — Hol szilvesztereznek? — Itt a gyárban, a feleségemmel. Jó év volt 1971. Megérdemli az ünneplést. VARGA JÓZSEF *Katönáek Fehér zománc kályha árasztja kellemes melegét a konyhán. Fehér a háromkarikás gáztűzhely is, amelynek sütőjét abból a szempontból értékeljük a háziasszonnyal, hogy egyenletesebben pirítja-e a hiíst, mint a négykarikás hasonló masináé. Katona József - né asszony amondó, hogy ilyen és amolyan sütővel egyaránt boldogul, aki nem a szakácskönyvből, hanem a gyakorlatban sajátította el a konyha- művészet titkait. — Főztünk mi kedvünkre valót a nyitott kéményéé konyhán is — emlékezik. — Ismeri? — Hogyne. Valamikor abba is belekóstoltam, ami a négyes konyha tűzhelyén Totyogott... Valami kattan, és súgni kezd. A HP. "gép. Ebbftn az esztendőben került a házhoz, A mosógép és a centrifuga már korábban. Az Orion tévé három esztendeje. A- fürdőszoba új berendezése — kereken tízezer forintért — az idén. Az Imre legény, aki februárban készül katonának, csöndes illendőséggel figyelgeti, miféle régi dolgokról beszélget édesanyja, meg a férfilátogató. — Megetettem a malacokat, édesanyám — kapcsolódik gyakorlatibb témával a diskurzusba. — Segíthetek még valamit? — Melegedj meg kisfiam, é3 pihenj. — Nem vagyok én fáradt! Imre hajnali fél négytől fél nyolcig dolgozott a tsz-ben a tehenekkel. Mint mondja, nem szakad meg a munkában: okos ember volt, aki a gépi fejest kitalálta. Rémlik a neve is. említették Lengyelben, a szakiskolán. Imrus a közeli napokban még egy fontos papírral lett gazdagabb; az MHSZ-né 1 megszerezte a teherautó vezetéséhez szükséges jogsit. Robogó és Pannónia, meg az édesapa kényelmét szolgáló kerékpár már van a háznál, elöbb-utóbb bizonyára lesz személyautó is. — Az nem sürgős — jegyzi meg a pénzféltés indulata nélkül a háziasszony. — Előbbre való, ami János részére épül. Szürke salakblokkok tömege áll az udvaron, azon a száz négyzetméternyi területen, amely körül már ott a beton alap. Két- és fél szobás, komfortos ház alapja. Mire János betölti a huszonkettediket, remélhetőleg elindulhat a család, hogy összeválogassa a berendezést. Nem sokat számít, mennyibe kerül majd, Katoná- ék jómódú emberek. Tulajdonképpen nincsenek rászorulva, hogy olykor az asszony is besegítsen — például, mint a nyáron tette: krumpliszedéssel — a szövetkezeti munkába Elejtett szavaiból sejthetően: a mezei munka emlékezteti arra, hogy évtizedeken át parasztként élt, küszködött. Ezen a paraszti mivolton elmeditálunk egy kicsit. Katona József, a családfő, szintén a tsz-ben keresi kenyerét. Disznókkal dolgozik — mégsem kondás, vagy csürhés, hanem sertésgondozó. Katona József, akár az Imre fiú, ipari módon paraszt. Meghatározott időben kezdi és végzi a napi munkát, pontosan tudja, mit várnak tőle, s azt is, mennyivel kap többet, ha többet nyújt a megköveteltnél. — Még öt éve van, aztán nyugdíjba megy, — említi az asszony. — Háromezer forint körül hoz majd minden hónapban a postás. Elpihengetünk belőle. A fiatalember rácsodálkozik az anyjára. Az ő terveiben még nem szerepel a nyugdíjba menetel. Izgalmasabb számára, hogy a zárszámadás után negyvenezredik forintja is bekerül a takarékba. Imre, akár szülei és bátyja, szorgalmasan gyűjt. Nem azért, hogy sok-sok pénze legyen, hanem azért, hogy megvehesse, ami kényelmessé, széppé varázsolja az életet. Esetleg építőanyagot is, amiből — a régi helyén — új hás emelkedhet a dunakömlődi Petőfi utcában. BORVÁRÓ ZOLTÁN Népújság « 19T2. január 1.
