Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-25 / 20. szám
l I f Kevés a jelentkező Három A magyar—NDK munkaerőegyüttműködés karatéban a fia* tálait első csoportja 1967-ben utazott ki a Német Demokratikus Köztársaságba. Azóta több ezer magyar fiatal dolgozik az NDK gyáraiban, üzemeiben, Tolnia megyeiek js jelentkeznek minden évben — igaz, egyre kevesebben. Nem egészen egyértelmű a hazai közvélemény és a sajtó ezzel kapcsolatos állásfoglalása sem. A Világ Ifjúsága egyik régebbi számában például ezt olvashatjuk: „...különösen a haj- lottabb korú és politikailag elmaradottabb’ német emberek lenézik a magyar fiatalokat. Tálén ennek tudható be, hogy egyes helyeken eléggé elhanyagolt, rossz szerszámokat kapnak, kedvezőtlenebb munkahelyekre irányítják őket, sokszor szakmunkásokkal végeztetnek segédmunkát.” Innen hazulról természetesen nehéz hűen visszaadni az ottani valóságot, hiszen csak a hazatértek elbeszéléseiből tudhatunk meg egyet, s mást. Hogy mégis érdemes ezekkel a kérdéseikkel foglalkozni, arról meggyőződhettünk, mikor a megyei tanács munkaügyi osztályán Bakos Máriával beszélgettünk, aki Tolna megyében a kiutazásokat szervezi. — Tavaly 130 helyre mindössze 35 jelentkező akadt. Mi ennek az oka? — Azt mi szereitnénik tudni. Talán az, hogy három- négy évvel ezelőtt más volt a helyzet. Nehezebben lehetett elhelyezkedni, tehát többen elteli a kiutazás lehetőségével. Most viszont mindenhol munkaerőhiányról panaszkodnak, várják a fiatal szak- és segédmunkásokat. — Kik szeretnének kijutni? Megtalálják-e a számításukat az új, bizonyos mértékig szokatlan körülmények között? — A MŰM minden évben közli a keretszámot. Egy megye általában egy cég igényeit igyekszik kielégíteni. Elsősorban középiskolát, illetve szakmunkásképzőt végzettek jelentkezését várjuk. Sok fiatalnak olyan szilárd az elhatározása, 'hogy még a tájékoztatás se nagyon érdekli őket. Mikor aztán megérkeznek az NDK-ba. kezdődnek a reklamálások. ,,Otthon azt mondták, hogy lakást kapunk!” Pedig csak arról volt szó, hogy lakásokban helyezik el őket — egy lakásban több fiatalt. Jelentős azoknak a száma, akiknek romantikus elképzeléseik vannak a külföldről. De ott is csak dolgozni kell — sokszor jobban, mint itthon. Legtöbben kijelentik, hogy szeretnének megtanulni németül. Ezt érdemes lenne magnószalagra venni és hazatérésük után lejátszani előttük, mert sokan vannak akik három év múlva is alig pötyögnek valamit Ott kint magyar környezetben, közösségekben élnek, és csak azokat a kifejezéseket, tanulják meg, amelyek munkájukkal közvetlenül összefüggnek, feltétlenül szükségesek. — Hogy hogyan boldogulnak, azt embere válogatja. Van, alki szépen beilleszkedik, megtalálja a számítását, de olyan is akad, aki megragad a sörös- korsónál. Ismerek fiatalokat, akik minden hét végén felültek a motorkerékpárjukra és bejárták az egész országot. A Népújság 5 1972. január 25. Tél a vizeken év az NDK-ban másik véglet: valaki három évig Drezdában élt és hazajőve nem tudta mi is az a Zwinger. — Majd kint szakmát tanulok — mondják mások — hiszen a szerződésben ez a lehetőség is szerepel. — Ez így van, csakhogy ott esetleg há- rom műszak mellett, jó-rossz német nyelvtudással este jár iskolába, míg itthon „főállásban” lehetne szakmunkástanuló. Egyébként az üzemek, gyárak vezetői elősegítik a tanulást, seit esetben kedvezményeket is adnak. Az még a szerződésben is szerepel, hogy aki nem tud németül, nyelvtanfolyamra kell járnia. Ea nemcsak a fiatalnak, han.m a munkáltatónak is érdeke. A nyelvtanfodyarrokat — általában munkaidőben — magyar oktatók vezetik. — Úgy tudom, sokan megnősülnek, férjhez mennek a három év alatt. — Legtöbben 18—19 éves fejjel kerülnek ki. Ez az a korosztály, amelyik legköny- nyebbem „ugrik a vízbe”. Nincs ott a mama sem, aki gondját viselje a gyerekének, mosson, főzzön rá, — no és visszatartsa az elhamarkodott lépésektől. Ilyenkor aztán jönnek a problémáit. Bakos Mária irodájának falán ott van az NDK térképe. Rajta 14 kis zászló jelzi azokat a városokat, ahol 1967 óta Tolna megyei fiatalok dolgoztak, illetve dolgoznak. Az íróasztal fiókjából vaskos dossziék kerülnek elő. Minden kiutazó csoportnak itt vannak az iratai. Néhány nevet és lakcímet keresünk, lehetőleg azokét, akik a második csoporttal, 1968-ban mentek ki és múlt év őszén tértek vissza. Ebben a csoportban csaknem kizárólag fiúk voltak, most töltik katonai szolgálatukat. így aztán az első, az 1967-es turnusból választunk ki két nevet. Pataki Éva annak idején a Szekszárdi Műszergyárat hagyta ott az új lehetőség kedvéért. Most a Szekszárdi Nyomdában dolgozik. A munkaidő után otthon kerestük fel. Kávéval kínéit bennünket. A csészék, melyet elénk tett, különböztek egymástól. — Az volt a hobbym, hogy minden német városban, ahol megfordultam, vettem egy kávéscsészét. Most van belőlük vagy 50—60 darab. — 1967-ben mentünk ki. Ott segédmunkásokat vártak és helyettük fiatal szakmunkásokat kaptak. (Bakos Mária: Ez akkor nemcsak a Tolna megyei csoportnál fordult elő. Vagy itthon, vagy kint, valószínűleg félreértették az egyezményt.) így aztán sokan betrnitott munkásként kezdtek dolgozni, de néhány hónap múiva rendeződött minden. Visszamenőleg is megtérítették a keresetkülönbséget. Addig mint betanított munkások a hármas bér- kategória szerint kaptuk a fizetésünket, utána a szakmunkások átkerültek a végzettségüknek megfelelő munkakörbe és az ötös, a szakmunkás bér- kategóriába. — Tapasztalataim szerint nem volt hátrányos megkülönböztetés. Lakásokban helyeztek el bennünket. Egyszobásban hárman, kétszobásban öten, háromszobásban heten laktunk. Havonta 30 márkát (120 Ft) fizettünk érte. de ebbe beszámították a bútorhssz- nálatot, a heti egyszeri takarítást és a mosást is. Pataki Éva tagja volt a söm- merdai KISZ-szervezet végrehajtó bizottságának. Ott a KISZ jelentős szerepet játszott az érdekvédelmi feladatok ellátásában, a szabad idő hasznos eltöltésének megsze vezé seben. — Akkor 380-an dolgoztunk Sömmerdában és a többség — 340 fiatal — az ifjúsági szövetségben is tevékenykedett. Évente 11 csillagtúrát szerveztünk, Az autóbuszt mindig az FDJ biztosította. Jó kapcsolat alakult ki sok magyar fiatal és a német családok között. Mióta hazajöttem, öt német család látogatott meg. Azt hiszem a mieink viselkedésével is meg voltak elégedve. Pataki Éva meghosszabbította szerződését, négy év után. 1971. őszén tárt vissza. Kovács Mária szintén az első csoporttal utazott ki. Bár műszerész a szakmája, most az egyik szekszárdi szálloda presszójában dolgozik. — Amikor visszajött, miért hagyta ott a gyárait? — Nem szerettem a szalagon Végzett munkát. Őszintén szólva a műszerész szakmáért sem nagyon rajongok. Itt többet lehet mozogni, viszont az is igaz, hogy kevesebbet keresek. — Mi voltunk Sömmerdában az első csoport. Szerettek bennünket. Jól megszerveztük a KISZ-életet js. Egyszer lejöttek a berlini nagykövetségtől. Azt mondták, meg vannak elégedve. Én nem bántam meg, hogy kint töltöttem azt a három évet. Egyik-másik fiatal hazatérve nehezen találja helyét az , új” körülmények között. Kint „a magyarok” voltak, megszokták hogy foglalkozzanak velük, itthon viszont mindegyik fiatal munkás csak eSy a sok közül. Ok azt szeretnék, ha a legkorszerűbb gépeket kapnák. — Hiszen ott kint olyanon dolgoztunk — mondják. Az itthon- maradottak viszont azzal érvelnek, hogy őket. akik hűségben kitartottak a vállalat, a gyár mellett, igazságtalanság lenne kisebb teljesítményű gépek mellé, kedvezőtlenebb körülmények közé helyezni az NDK-sok kedvéért. Elhangzott már ilyen megjegyzés is: —Aki kint volt jól megszedte magát a három év alatt, most hagyjon másokat is keresni! Olyan problémák ezek, amelyeket csak nagy körültekintéssel, tapintattal lehet megoldani. Nem szabad, hogy kár- bavesszen a kint megszerzett értékes szakmai gyakorlat, tapasztalat, viszont a hazaiak sem kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Még egy probléma, ami befejezésül ide kívánkozik: sokan nem gondolják meg elég alaposan a jelentkezést. A megyei tanács munkaügyi osztályának tájékoztatására oda se figyelnek. Talán nem is annyira a munka, a kereseti lehetőség vonzza őket. egyszerűen csak külföldre szeretnének kijutni. Pedig az NDK- bam nem turistákat vá.nak, hanem munkásokat és ott js dolgozni kell — méghozzá teljesí tonénybérben. GYURICZA MIHÁLY A „Ki miben Vasárnap rendezték meg a „Ki miben tudós?” országos tanulmányi verseny Tolna megyei döntőjét, a Garay János gimnáziumban. A megye középiskoláiból történelemből tizenöten, fizikából pedig tizenheten vetélkedtek a döntőben. A versenyzőknek két és fél óra alatt kellett megoldaniuk feladataikat, illetve megírniuk dolgozatukat. A két zsűri több órán át értékelte a versenymunkákat. s késő délután került sor a végeredmény közzétételére. Zomfoai László, a megyei pártbizottság munkaBefagyott a Sió tudós?44 megyei végeredménye társa,, a történelem tagozat, zsűrijének elnöke, illetve Ka-, szás Dezső, tamási gimnáziumi tanár, a . fizika tagozat zsűrijének elnöke hirdette ki. az eredményt, amely a következő : Történelemből 1. Bódogh Zoltán, dombóvári Gőgös Ignác gimnázium. 114 ponttal, 2. Iffland András, dombóvári Gőgös Ignác gimnázium 112 ponttal, 3. Várni László si-, montornyai gimnázium 90 ponttal, 4—5. Rappay József, szekszárdi Garay gimnázium - és Riegl István, dunaföldvári gimnázium, 83 ponttal, Fizikából. 1. Imhof Gyula, szekszárdi Garay János gimnázium 120 ponttal, 2. Hurai László, 'dombóvári Gőgös Ignác gimnázium 80 ponttal, 3. Dávid István dombóvári Gőgös Ignác gimnázium 44 ponttal, 4—5. Tóth János, paksi Vak Bottyán gimnázium és Nagy István, dombóvári Gőgös Ignác gimnázium 40 ponttal. A február 27-én lezajló országos írásbeli selejtezőn, ahonnan a tv kamerái elé kerülnek a győztesek. Bódogh Zoltán, Iffland András, Imhof Gyula és Hurai László vesznek részt. « A jégtáblák „elűzték” a hajókat a Dunáról. Egy részük a bajai Sugovicán telel, ahol különben nyoma sincs a jégnek. A zajló Duna Dombodnál V
