Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
Rákoay Gergely * Lángoljatok tüskék ! A börtönből való szabadulásom után egy nagy raiktár- telepre kerültem fűtőnek. De ezenkívül még az udvart is rendben kellett tartanom, A telep — messze túl a Nagyvágóhídon — tulajdonképpen elosztó raktártelep volt. Műtrágya és növényvédő szerek áramlottak ki és be. Külön vasúti rampa, ide szuszogott be a kis mozdony a vagonokkal. Az áru nagy része ömlesztve érkezett, ezt haladéktalanul fel kellett zsákolni; más része nagy tartályokban. vashordókban, ezt kannákba, demizso- nokba palackokba kellett szét- töltögelni; a kenőcsszerű pépeket kisebb edényekbe adagolni. Mindent elrakni, fel- stószolni a szállításig. Hordóhegyek, ládahegyek, zsák- hegyek a hatalmas udvaron a hosszúkás, szintén dugig telt ra’"1'"épületek között. Az elszállítás a tételek nagyságától és a távolságtól függően vagy ismét vasúti vagonokban történt, vagy teherautók, dömperek, vontatók jöttek az áruért. de a közelebbi téeszekből elég gyakran jöttek lovas kocsik is. A munka tehát, egészen leegyszerűsítve kétirányú volt: befogadni és kiadni. Ezt is. azt is a raktári melósok végeznék. Aki nem ismerte őket közelebbről, egyikük-má- sikuk jellegzetes testtartását, mozgását, szentségelését (ha például egy novendás hordó dongáira hullott szét), nemigen tudta volna őket egymástól megkülönböztetni. Mintha á!-mcban, csuklya alatt, páncél mögött dolgoztak volna: a dinjtroortokrejvá lemoshatatla- niú megsárgította kezüket,. a gyürnölcsfaolajjal, ' karboíine- ummal összjekeményedő DDT és dohszagú HCH bádoggá keményítette overalljukat, hajuk ősz. arcuk hamuszínű a szu oerfoszfáttól kálitól, szemöldökükön kék rézgálicpor csillámlott. Nem volt pipiske- dés. teljesítménybérben, tehát óriási iramban dolgoztak. Miért is voltam börtönben? Nem érdekes, meg unnám is már elmesélni. Csak ennyit: anyámat nem öltem meg, hazámat nem árultam el, öreg embereket nem raboltam ki, *A Központi Sajtószolgálat 1S71. évi tárca-novella pályázatán megosztott első díjat kapott elbeszélés. fiatal lányokat nem erőszakoltam meg, és csokoládét sem csentem önkiszolgáló boltokból. (Ez utóbbit még akarva is aligha tehettem volna meg, a csokoládé nagy ritkaság volt, önkiszolgáló' bolt pedig még nem létezett.) Korábban is ismertem az itt megforduló szereket, méghozzá nemcsak zsákban, hordóban, tartályban, hanem alkalmazásúk köziben, tehát hatásukat illetően is. Pontosan tudtam hogy például a .szerves-higany tartalmú Hígosán már tized százalékos oldatban is halálos méreg, s akár a nikotin, a bőrön keresztül is felszívódhat, tudtam, hogy a sárgaméreg hatása olyan erős, hogy az 1—2 %-os oldattal permetezett növényfelületen átsétáló rovarok is elpusztulnak tőle — húsz oldalon folytathatnám. Kesztyű persze járt. De íven hamar elrongyolódott. Volt aki kért úiat. mások egyszerűen megfordították (a rongyos tenyér került kívülre, a kézfejre), aztán mikor az a fele is elrongyolódott, elhajították. Mert nagyon nehéz volt kihordási idő lejárta előtt új kesztyűt kapni. Osztozkodás. vita, prédikálás. hát inkább leszarták az egészet, s hajtottak tovább puszta kézzel. Védőszemüveg is járt, de olyan kezdetleges, hogy egy nap alatt átláthatatlanná karcolódott, s ezenkívül minduntalan bepárásodott —• nem hordta senki. Munkába lépéseimkor a bulldogképű, lassú beszédű,, az a-kat áá-nak éneklő igazgató (tulajdoniképpen csak telepvezető, de mindenki igazgató elvtársnak szólította,- nyilván okkal— lásd a régi népmesemotívumot: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!”), szóval ez a vasorrú bába. telepvezető-igazgató maga instruált a legapróbb részletekig. Szinte kályháról kályhára mentünk. Ezt brikettel, azt koksszal,. . a cserépkályhákat tuskóval fűthetem, és így tovább. Mennyi fát kell vágnom naponta, mennyi gyújtást, mi- lyen nagyságúra stb. Végül ott álltunk az alagsori zuhanyozóban a kis kazán előtt. — Ez egy kazán! — mondta az igazgató, két pofatáskája bölcsen lelógott, marokra lehetett volna fogni. HARTMANN JÓZSEF: MONDÓKA (EQY ÇYERM EKVERSRE) Volt egyszer egy ember szakálla volt kender jelmászott a fára leesett a sárba leesett a sárba eltörött a lába piszkos a ruhája nevet aki látja nevet aki látja — buta buta árva mért mászik a fára sáros a ruhája sáros a szakálla — lemossa a foltját siratja a lábát nem is látja senki mindenki neveti minden kineveti... tiszta a ruhája nem fáj már a lába és újra — — újra mászik fel a fára — látom — mondtam. — Egy eléggé lerobbant állapotban lévő kazán., — A víztartály, mint az összevissza operált ember teste tele kétségbeesett: hegesztések varrataival, a feszmérő nittelésénél kis patakocskák csordogáltak, a tűz- tér ajtaja vasruddal be támasztva. Mire az igazgató váratlanul és a szokásosnál egy kicsit gyorsabban ezt mondta: —. Maga csak becsülje meg magát. maga a börtönből jött. így van? — így — mondtam, — igyekszem minden tőlem tel- ' hetőt megtenni. A kis patakocskák változatlanul csordogáltak, a kazánt, masamat megbecsülve is, változatlanul lerobbant állapotban lévőnek találtam. Órákig tartott beinstruálá- som, az igazgató gondoskodására csak egy szó van: atyai — és én most egy meghatározott atyára gondolok. Később az udvart szemrevételeztük. — Amíg a kályhák égnek, itt összetisztogat. Nem tűröm a papírfecniket és ezeket a lóizéket. — Lószart — mondtam. Egy börtönviselt ember kimondhat ilyesmit. Végre elváltunk, fellélegeztem. mehetek a nyugodt pincébe felszabadultan küszködni a göcsörtös tuskókkal. Nem mehettem. Az igazgató megállt, és visszaintett magához. — Ja — mondta (lám-lám, majd elfelejtetted —, a kazánt csak hulladékkal f ütheti. Még ne lássam, hogy tüskéi tüzel a kazánban! — Elmééi, de mutatóujja még mindig mintha ott ingázott volna az orrom előtt Egy-két napig betartottam a legfelsőbb szintű utasítást. De kiderült hogy a víz nem melegszik fel kellőképpen., A melósok szentségeitek. „Megbecsültem magam* jelentettem a dolgot az igazgatónak. — Zúgnak a víz miatti — Nagyon jó: zúgnak... Megmondhatja nékik, én annak idején hideg vízben fii- rödtem vagy semmilyenben! — Én ezt nem mondom meg. — Nem? — Nem! — És miért nem, ha szábád megkérdeznem ? — Szabad — mondtam, de önkéntelenül én is így: szábád. — Azért, mert ma már nincs annak idején! Az én kontra „szábád”-om egészen kiborította, most már kizárólag rám összpontosított Hogv ő nem éf rá minden piszlicsári üggyel foglalkozni, ő a telep egész mechanizmusának a gyeplőszárait tartja a kezében. Lássa el a munkáját mindenki a mata területén. ,,Ki-ki, ami rá kiszabatott!” És így tovább. A tiráda lényege: ha nincs elég meleg víz, a fűtő nem áll hivatása magaslatán. A problémákat meg kell oldani. Persze ez nem azt jelenti, mintha nem várna el jelentést minden lényeges mozzanatról. Igenis: elvárja! Megpróbáltam minden lehetőt. Novendás hordódongákból, ládahulladékból, az üveg- ballonok körülbélelésére szolgáló gyaluforgácsból egész hegyeket halmoztam fel a kazán körül. Nem segített, mert ezek a puhafaanyagok hirtelen lobbantak el, s mire az irodák, a távoli raktárirodák különféle kályháit is elláttam, már csak gyengén pislákoló parázst találtam a kazán rosLOVÁSZ PÁU PÁSZTOR Aranynapból van a ruhám, fekete éj az én subám Nem születtem, mégis vagyok, egyre élek, sose halok, mindig élek, sose halok. Tornyos felhő a süvegem, százegy határ a fekhelyem. Hegyek kékje fejem alatt, ég ápolja derekamat, ég karolja derekamat Hármas csillag a fwr'lyám. könnyharmat hull síró szaván. Ezüst nyájam terelgetem, báránykáim ölbe veszem, U gyöngéket ölbe veszem. Amyékerdő zord, rengeteg sűrűjébe betévedek. Elsírom ott bánatomat. a Föld szive majd meghasad, a Föld szive kettéhasad. télyân. A kazán különben Is kicsi volt a létszámhoz, egy turnus letusolt, és már el is fogyott a meleg víz. Tömör, nagy kalóriájú, tartós parazsat adó fűtőanyag kellett volna, hogy a tartályba beömlő hideg víz azonnal és folyamatosan felmelegedhessen, Jelentettem elképzelésemet az igazgatónak. (Fűtő még szorosabb kapcsolatban nem állt igazgatóval, mint én Már ilyen képzeletbeli jelentésekkel játszadoztam: „Igazgató elvtársnak alássan jelentem: a B/II-es raktáriroda porcelán- íogantyús vaskályhája három szál gyújtóssal és öt erőteljes fújással lángra lobbant, míg ■ viszont...”) ö viszont egészen más oldalról közelítette meg a kérdést. — A fő baj az, — mondtat minden egyes szót megrágva — a legeslegfőbb baj, hogy egy tusrózsa alá egy ember áll. Csak egy ember! így a legkülső sugarak csak úgy elfolynak a semmibe-. „Dugdossam be gyufaszáflal a rózsák külső lyukait?” •— akartam mondani, de egyelőre meg se tudtam szólalni. Tusrózsa szórása! Hát igen, ilyen is van, nekem sose jutott volna eszembe. —- ... oda kell hatni, hogy egy-egy tus rózsa alatt ketten mosakodjanak! — Mármint nekem kell oda- hatni? — Természetesen. Nem hatottam oda. Titokban és osonva, a lépcsőfordulókban fülelve, papírral és szénporral álcázott tuskókat hordtam fel a kazánba. Volt meleg víz. Minden melós nyugodtan és szabadon lemoshatta magáról a nikotint, arva- lint, sárgamérget stb. De hamarosan lebuktam. Egy% lépcsőfordulónál elém ugrott az igazgató, beletúrt a kannáimba, és a papír és szénpor alatt meglelte a tuskókat — Ahá! — kiáltotta, egészen fel volt dúlva. — Ez gyalázat! Nem feleltem. — Mondok magának valamit: maga visszaélt a bizalmammal ! Erre már feleltem: — Én is mondok az igazgató elvtársnak valamit. A börtönben, ha jobb kedvű őrökkel voltunk, egy ember állhatott egy tusrózsa alá. És csempézett fülkék voltak, nem ilyen málló vakolatú szemét lepra... — Még mondtam mást is, egy kicsit kiborultam. Csak hápogott, de e tárgy- kőiben nem volt több érve, mindketten tudtuk, amit tudtunk, például azt, hogy a vállalat tízmilliós hasznokkal zár év mint év és időtlen idők óta élüzem. És én azt is tudtam, amiről ő azt hitte, nem tudom; hogy & telepvezető bizonyos megtakarított tüzelő-1 mennyiség, védőruha — például kesztyű — után külön, prémiumot kap. (Tudnám, mit csináljak azokkal, akik az ilyen prémiumfeltételeket ki- fundáljáik: sángaméreggel kenném be őket, s hármasával állnának egy tusrózsa aLá@ Felvettem a kannákat— Végre szóhoz jutott — Tegye le a kannákat? Letettem. — Jöjjön! Mentem. Az udvar szélén megállt, 3 elmutatott a messzeségbei, mint egy hadvezér, aki terepszemlét tart i — Az ott mi? =» Lószar — mondtam! \ 1 — Takarítsa el azonnal! Eltakarítottam, seprűt, lap&j tót helyére tetterő, aztán visszamentem a pincelépcső- fordulóban hagyott kannáimhoz. Fogom őket, emelem, hogy viszem föl a kazánhoz. De a kannák mintha repülnének, üresek, egy kis szénpor, papír, semmi több. Atyánk a tuskókat saját kezűleg visszás cipelte a pincébe, Remegtem dühömben. Há most hirtelen össze tudnám hozni a bulldogjképét azokkal az imént eltakarított gőzölgő kis halmokkal! Almok, minden gyakorlat! értelem nélkül! Leültem egyik kannára, elszívtam egy cigarettát A füsttel együtt elszállt ^ felesleges gőz is. Felálltam, feljebb húztam trottyos fenekű munkanadrágomat (kihordási idő: egy év), megragadtam a két kannát, és nyomás le a pincébe. Gyertek tüskök! Te is, te ÎS, még te is! Felfele a lépcsőn a karom érzi. micsoda parazsuk less ezeknek. Szikraeső, amint bevágom őket a tűztérbe, s bőgve- morogva kap beléjük a láng. Betámasztom az ajtót a vas- rúddal, elégedettem megfordulok. Ott áll sötét arccal az igazgató. Nem is szól, csak int, hogy menjek vele. Megyek. Ott ülök az irodájában, már régóta beszél, „fegyelem”, „népgazdasági érdek”, „viszonylatok” — ilyesféle szavak röppennek el néha a tudatomat súrolva. Nemigen figyelek oda néha automatikusan bólintok, s egyre csak az jár a fejemben: nem baj, a fő, hogy odalenn lángolnak a tüskék. Kéziratokat nem őrzflnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk. _
