Tolna Megyei Népújság, 1972. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
* 9 l Veres Péter levele 1943-ból h . h Tavaly halt meg, most lenne 75 éves, s ebből az alkalomból országszerte úgy emlékeztek meg róla, mint mindmáig legjelentősebb paraszt írónkról. Maga is parasztnak. vallotta magát, a szó eredeti érteimé; ben: mint beérkezett író sem változtatta meg életformáját, földet túró paraszt maradt, míg bírta a kézi munkát. Ezt külsőleg is demonstrálta, csizmát, nyakkendőtűén, porcelán- gombos jnget viselt halála napjáig. Midőn 1941-ben a pécsi Janus Pannonius Társaság folyóiratának a Sorsunknak szerkesztője lettem, természetesen igyekeztem bevonni a lap munkájába. Több levelet váltottunk erről a tárgyról, s pécsi Látogatásaikor is töprengtünk. miről írjon, de nehezen ment, mert nem érezte magát hivatott tanulmányírónak, kritikusnak. Végül is megegyeztünk, hogy osztályos társa és jóbarátja, Sinka költészetét fogja méltatni, kinek tehetsége akkoriban már érettsége teljé. ben megmutatkozott. Ám a dolog nem volt olyan egyszerű, mint gondolnék. 1943. februárjában, a lillafüredi írókonfersncián találkoztam mindkettőjükkel. Sin- kának elmondtrm. hogy tanulmányt szeretnék közölni róla a Sorsunk ban, és Juhász Gézát, a népi iránnyal rokon- szenvedő, kitűnő esszéistát ajánlottam írójául. Sinka azonban elhárította, és inkább Veres Pétert javasolta Veres elvben vállalta az írást, de nem tett határozott ígéretet. Márciusban aztán megsürgettem a cikket. Alábbi, április 4-én kelt; néhány - sornyi válasza híven, mintegy keteszttnét-- ezetben mutatja be egyéniségét, életmódját, céltudatos önművelését, józan, kritikai gondolkodását és írói törekvéseit: Kedves Barátom! Bizony felébresztetted amúgy is csak szunyókáló bűntudatomat, de nem a S-nka-vgyben, hanem általában a Sorsunk dolgában. T. i. én nem emlékszem, hogy megígértem volna a cikket, csak arra, hogy emlékszem. hogy kérted és én vonakodtam, avval, hogy nem bírok kritiká* írni. Valóság az, hogy Sinkáért nagy harcot kell még vívni, de ideje volna, ha nem én, a „bűntárs”, hanem valami na'P'tehetségű „urbánus” csinálná meg a tanulmányt. Hogy ki, ezt neked kellene jobban tudni. Betegségem, inHuenzám u*Ani ideggyöngeség már múlóban, de most meg a bolondozó április a reumát hozta vissza. Fáj a derekam. Persze, az írás nem ezen múlik. Írói érdeklődésem úgy csapong, mint a költőké, mindinkább belém rögződik, hogy csak arról bírok írni, ami belülről érdekel. Ez a belső érdeklődés viszont csapong a világ nagy eseményei és az írót érő támadások szerint. Egyelőre különben olvasgatok: a magyarban található klasszikusokat, irodalomban és történetben, mind meg akarom ismerni. Olvasok és jegyzeteket csinálok. Az írás nem sürgős. Csak érett, tiszta dolgokkal akarok az emberek elé állni. Ha elvetjük a tengerit, április második felében elmegyek egy kissé a Dunántúlra ét benézek Kodolányi- hoz is. A Sorsunknak csak akkor küldhetek, ha lesz kész írásom. Láthatod hogy más lapoknak is nagyon ritkán írok. A Magyar Csillagnak irt nagy tanulmány fontos volt. úgyszólván történelmi ügy. Üdv. Péter. Hogy mi volt ez a fontos, nagy tanulmány arra már nem emlékszem. Viszont hamarosan terjedelmes, szép cikket küldött SinkáróJ, melyet a lap júniusi számában közöltem. Körülbelül ebben az időben Sopronban egy irodalmi ülésen felolvasta, s mint írta, „nagy forró sikert” aratott vele. VÀRKONYI NÁNDOR PÁLOS ROZIT A: NEKEM CSODALATOS egy született macska előkelősége sirály röptének árnya mit ellop a víz utolsó lepkék jaj-ívelése utolsó hajszálhorizonton rakéták Csillag suhanása a teremtés légvonalán a kubikaló ereje ki hordja a földet, míg hordja a Föld BÁRDOS! NÉMETH JÁNOS: A MUNKA DICSÉRETE Kimondott szóval sohç de kimondatlanul mindig téged dicsértelek munka, egyetlen méltó jutalmát az embernek, aki veled és általad üdvözül, teste verítékével szeret és lelke madaraival dicsér. Kasza, kalapács, toll, munka fegyverei, legyetek erősek, segítsetek testvéreiteknek, hogy legyőzze a sötétség erőit, vegye birtokba önmagát és az egész Univerzumot. HERÉNYI GRÁCIA: VISEQRÁDI ESTE Mikor leszáll az alkony a havat először rózsás fény borítja be — aztán lejjebb húzódik a hegyek íve, akár az 0 szemöldöke. Fehérvitorlás jéiQibláival a Duna lassan szenderegni keid; sorra kigyúlnak Maros fényei, a téli éjben virrasztó szemek. S akkor meghallom súgni a tüzet, mint alvó kedves mély lélegzetét — és szétfoszlik szobámban a magány, és sugaras lesz bennem a sötét. Terezel Mór «teái házak Bonyhádion £rdi Judit mjpu, Beruátk Aurélt Te aranyos lélek... Augusztus húsz Badacsonyban. IBUSZ-vonatok Pestről, hajók Fonyódról öntik a népet. „Borhét" is van. Szekerek a szomszéd hegyközségekből, hordókkal megrakottan, az országút mellett, egy-egy nyárfa tövében álldogálnak. A lovak fél istrángtól szabadítot- tan hersegtetijt a szénát. A gazdák mérik a bort. Részeg mindenki az úton. Egy házaspár és egy alacsony, könyörgős tekintetű harmonikái ember igyekezett az úton a hajóállomás felé. Az asszony fáradtan vitte a batyut, túl volt már a nap örömein. Most már csak egy gondja lehetett: férjét, ezt a hatalmas szál kövér embert, valahogy hazavinni. A férj kegyetlenül el volt ázva, bök- dösött is szaporán mutatóujjával az ég felé, ahogy a harrnonikásnak mondta: — Hát Pistukám idefigyelj, ... hogyaszongya... Kikelt már a kis gilice.,. A harmorükás húzta. A férj dülöngélt, s így alig haladtak. — Lemaradunk istenért, hogy az a ... — szólt hátra urának az asszony, ki pár lépésre előbbre járt a gyorsítás miatt. A mólón nagy tömeg, a hajó dugig volt és készen az indulásra. Dudált. A matrózok éppen oldani készültek a köteleket. Ahogy az asszony a hajó pallójára ért és beszállt, a férj búcsúzott a harmonikás- tól. Pénzt adott neki. — Köszönöm édes Pistukám. jól húztad, azanyja... ejh... hogy is volt?... — S megint bakdösött az ég felé — .. .kikelt már a kis gilice... — majd rádőlt a harmonikásra és még egyszer mondta: — Köszönöm Pistukám, nagyon köszönöm. — Szálljon már bé. a hét szents... ordított rá a kapitány a parancsnoki hídról. — Jövök már — mondta a férj — egyébként kuss! Ment is már a pallón, fogódzkodva vaskorlátjaiba. S ekkor a harmorükás, hogy a jól fizető vendégnek a hajóindulás tényét hűen aláfestő dallal szolgáljon, meg aztán — gondolhatta — szép az, ha egy ilyen hajó az ő harmonikája szavára indul, rázendített: Midőn Havannában hajóra szálltam én... A férj, ahogy hallotta a melódiát, mintha égi jelt kapott volna: — hej, Pistukám, hát látod, ez az! — s fejvesztve rohant vissza a harmoni- káshoz. Már éppen a palló végéről fordult. — Látod, Pistukám. ez az., midőn Havannában hajóra szálltam én... Visongás, hahota a nézők között. A harmonikás leállt. A kapitányban pedig eldőlt a borjú: — Indulás! A feleség a hajó farából kinyújtott két karral: — Lacikám. .. küldjék fel... ne hagyják ott azt a szerencsétlent... nem hallják?... Lökjék fel a hajóra! A férj nem zavartatta magát, s így szólt a hármon:kashoz: — Kis pajtás... te is énekelj! Hogy is Van a folytatás? Nem tudom a szövegét! A harmonikás azonban riadtan, hogy baj lesz, vonakodott: — Szállj fel. egykomám .. .lemaradsz... — Ne pofázz, azt mondtam, énekelj! Hogy is van? No, mondd a szöveget! A harmonikás felmérve az erőt, nyekeregte, énekelte egyben: Búcsúzni akkor... — Ez az! Állj — ordít rá a férj, — kezdjük elölről és együtt! No! Kezdték: Midőn Havannában hajóra szálltam én, Búcsúzni akkor senki se jött felém. — Ez az látod... s itt a szívére tette kezét — búcsúzni akkor senki se jött felém... ez az igazság, kis komám! — Lökjék föl!.. — ordított az asszony. — Rendőr! A tömegből, mely a bogiári hajóra várt, páran próbáltak beavatkozni. — Kuss. ha mondom, !e- söpröm a vízbe az egész bandát. . . No, hogy is van tovább Pistukám? Megint elfelejtette a folytatást. A harmonikás pislogva, félve, de adta: Gyere velem te aranyos lélek, — Jaj! — mondta a férj — ez az... látod.., S ekkor a hajó a férj nélkül lassan elindult.
