Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
DECEMBER 19 VASARNAP Névnap: VIOLA, A Nap kél 7.27 — nyugszik 15.54 órakoi, A Hold kél 9.02 — nyugszik 17.23 órakor. — A jövő év áprilisában sorra kerülő termelőszövetkezetek II. országos kongresszusára Tolna megye termelőszövetkezeteiben megkezdődnek a küldöttválasztó közgyűlések. Elsőként a madocsai Igazság Tsz- ben tartják december 21-én. — Karácsonyi ünnepséget rendez a Hazafias Népfront dombóvár városi nőbizottsága • 21-én a városi tanács ebédlőjében a városba kihelyezett ál- .iantí gondozott gyerekeknek. — Ez év eleje óta október végéig Tolna megye termelő- szövetkezeteiből 1258-an mentek nyugdíjba és 258-an kapták meg az öregségi és munkaképtelenségi járadékot. —< Az Országos Idegenforgalmi Hivatalon belül működő Mecsekvidéki Intéző Bizottság december 22-én Szekszárdon tartja soron következő ülését. A programban a IV. ötéves tervben a bizottságra háruló műemlékvédelmi, természetvédelmi és idegenforgalmi feladatok megbeszélése szerepel. — Villamos ágymelegítő párna gyártását kezdi cl a szekszárdi Jóreménység Mg. Termelőszövetkezet. A melléküzemági tevékenység gyakorlása a tervek szerint főleg a téli hónapokba esik és főként a női munkaerő hasznosítására biztosít lehetőséget, — „Hull a selymes fehér hó, jöjj el kedves Télapó” címmel rendez december 24-én délután három órai kezdettel vidám gyermekműsort a Babits Mihály művelődési központ. Az esemény műsorában fellép Pataki Ferenc fejszámoló művész is. —■ A megyeszékhely felnőtt járóbeteg-ellátását hét körzeti orvos, a gyermeklakosság ellátását pedig négy körzeti gyermekorvos végzi. A negyedik ötéves terv időszakában további két felnőtt- és egy gyermek- körzettel bővül járóbetegellá- tásunk, amennyiben a felnőttkörzetek száma kilencre, a gyermekkörzetek száma ötre emelkedik. — Tolna megyében az általános iskolai tanulók 22 százaléka részesült napközi otthonos ellátásban az 19S9—70-es tanévben. 1971—72-ben már a tanulók 26 százaléka kap napközi otthonos ellátást. — A megyei tanács 337 diák külföldi üdültetésének költségeihez járult hozzá ebben az évben. — Tolna megyében a munkaviszonyban álló kisgyermekes nők 70 százaléka veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt, . — A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint az 51. héten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 44 fogadó ért el, nyereményük egyenként 86 003 forint. 3 találata 4302 fogadónak volt, nyereményük egyenként 440 forint, a kéttaiálatois szelvények száma 134 595 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. PÄRÄS, KÖDÖS IDŐ Várható időjárási ma estig: változóan felhős idő. Párás, sokfelé ködös idő, ködszitálás- sál, ónos szitálással. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Mentesítő vonatok megerősített jegypénztári sro'gáiat o karácsonyi forgalomra A közleménye Figyelembe véve a sok éves tapasztalatokat, ez évben is hatásos intézkedést teszünk a karácsonyi ünnepeik alkalmából jelentkező tömeges utazások biztosítására. A mentesítő vonatokat a jelentkező szükségleteknek megfelelően, a rendszeresen közlekedő vonatokat pedig az eredetinél több kocsival indítjuk. A nagyobb állomásainkon és a városi jegyirodákban jegyelővételt biztosítunk, és erre külön is szeretnénk az utazóközönség figyelmét felhívni. Minden nagyobb állomáson megerősített jegypénztári szolgálatot biztosítunk. De a nagy tömegű jegyváltás esetén jelentkező torlódást, mely rendszerint a vonat indulását megelőző 20—30 percben jelentkezik, nem tudjuk elkerülni. Ilyen esetben fordul aztán elő a jegy- nélküli felszállás, ami az utasnak többletkiadást és kellemetlenséget jelent, de a MÁV- sem örül, ha pótdljjal kell az utast elszámolnia. Tehát, minden utas csak akkor cselekszik helyesen, ha utazása előtt pár nappal érdeklődik az indulóállomáson — vagy városi jegyirodánál a közlekedő vonatok felől és Kerámiatörténeti kiállítás nyílt Pakson Etepusstai ezüst kincsei,' Szekszárdim Érdekes kerámiatörténeti kiállítás nyílt pénteken a Paksi Járási Könyvtárban, a szekszárdi múzeum rendezésében. Tizennyolc tablón mutatják be fényképfelvételekkel és ismertető szöveggel, rajzokkal ar, edények történetét a legősibb időktől a XVIII. századig. Ott szerepel, többek közt a világhírű kakasdi emberábrázo- lásos kelta urna, továbbá a regölyi alán fejedelemnő sírjából származó sasfejes korsó, amely egyedülálló lelet a világon. A kerámiatörténeti vándorkiállítást. a múzeumi hónapban a faddi "Lenin Tsz líezelésében lévő községi műA MERKÚR kocsiátvételi sorszámai December 18-án Moszkvics 28207 Polski Fiat—1300 7231 Polski Fiat—1500 2532 Skoda 24917 Trabant Limousine ' 36751 Trabant Combi 4669 Wartburg Limousine 16608 Wartburg de Luxé 12660 Wartburg Tourist 1722 (Az 1969—70-es visszaigazolt Skoda Octavia Combi és Wartburg helyett! Zaporozsec 3961 Zastava 750 M 2106 Zsiguli (Budapest) 7406 Zsiguli (Debrecen) 4296 velődési házban mutatta, be először a szekszárdi múzeum, most a Pakáí Járási Könyvtárban nyújtanak bepillantást a különböző edényeken keresztül az évezredek törté-* nelmébe. A Paksi Járási Könyvtárban végét ért a gemenci erdőt szemléltető fotókiállítás, amelyet a múzeumi hónap alkalmából rendezett a Duna menti nagyközségben a szekszárdi múzeum. A nevezetes vadrezervátumot képekben bemutató kiállítást rekordlétszá-r mű: 9738 főnyi érdeklődő tekintette meg október 1-töl december 16-ig. Ezt a kiállítást legközelebb a dunaföldvári művelődési házban mutatják be. Szombattól kezdve a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum állandó kiállításán szerepel a Sárközben, a hajdani Etepusztán talált ezüstkincset tartalmazó korsó, a benne tárolt ékszerekkel. A rablóhordák elől földbe rejtett és napjainkban felszínre került leletek közt ötezer ezüstdénárt, egy török aranypénzt, két drágaköves ezüstgyűrűt és egy nagy ezüst pecsétgyűrűt láthatnak a múzeum látogatói. . (—só) akár a vasútállomáson, akár a városi jegyirodánál napokkal előre megváltja a jegyét. A MÁV dolgozói minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy az utasoknak biztosítsák a kellemes — kényelmes utazáshoz szükséges technikai fel. tételeket. Ezúton is kérjük az utazó- közönséget, hogy fegyelmezett magatartásával is támogasson bennünket az ünnepi forgalom lebonyolításában — kissé nagyobb türelemmel legyen felénk, és az utastársak felé is. Ezúton kívánunk kellemes utazást és kellemes karácsonyi ünnepeket minden utasunknak. MAy Pécsi Igazgatósága TOLVA MEGYEI Bensőséges ünnepség keretében búcsúzott tegnap a déli órákban a Pedagógusok Szakszervezete Tolna megyei bizottsága a' TIT-klubtermé- ben Rácz Lajos elvtárstól, a megyei bizottság nyugalomba vonuló titkárától, aki most töltötte be 60, életévét. Dr. Vaksán József, a Pedagógus Szakszervezet központi vezetőségének elnöksége nevében emlékezett meg a hűséges néptanító, jól felkészült mozgalmi és pártvezető áldozatos munkásságáról, Ráca Lajos harcos életművéről. Arra kérve végül a nyugalomba vonulót, hogy a nyugalom éveiben se feledkezzen meg a mozgalomról, segítse, támogassa annak munkáját. A szakszervezetek megyei tanácsa nevében Egyed Mihály titkár, a Pedagógus Szak- szervezet megyei bizottsága nevében Kedves Henrik titkár köszöntették a nyugdíjba vonuló, 60 éves Rácz Lajost. VILÁG PHOISTAHJAI EGYESÜLJETEt! NÉPÚJSÁG A MAGYAR HZOCZ ALIST A MONKÄ8PÄRT TOLNA MEGTELBIZOTT8 An A N Alt LAPJA Korszerűbb növényvédelem A negyedik ötéves terv Során jelentősen korszerűsödik a növényvédelem Tolna megyében. Ennek egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy minden mezőgazdasági üzem rendelkezzék megfelelő felkészültségű növényvédelmi szakemberrel. A nagyobb üzemekben egy fő mezőgazdasági szakmérnök és legalább két szaktechnikus alkalmazása szükséges. A termelőüzemek nagyobb súlyt helyeznek a növényvédelmi szakmunkások képzésére, ezt elsősorban a betanított munkások, és a szakmunkások átképzésével kívánják elérni. Az elkövetkező öt évben jelentősen bővül és korszerűsödik megyénk növényvédelmi gépállománya. 1975-re mintegy hatszázötven permetező és porozógépre lesz szükség. Bővül a növényvédőszer- és gyomirtószer-választék. Az engedélyezett készítmények száma eléri a négyszázötvenet, s a növényvédőszer-kísérletek- nél mintegy háromszáz új szert próbálnak ki. 1973 végén növényvédő szer maradék vizsgáló laboratóriumot helyeznek üzembe, ahol kimutatják a megengedettnél nagyobb szer maradék jelenlétét- a növényekben. Sxínháxi jegyxei Különleges világnap Tibor, azt mondja Baranyai Burger Antal Kossuth-díjas professzornak, az apjának: az ilyen reakciósok, mint te, egy ideig gyűlöletesek voltak, ma közömbösen veszi tudomásul jelenlétüket mindenki, de rövidesen eljön az idő, amikor nevetségesek lesznek. Bát most már az utóbbinál tartunk. Tabi László Különleges világnap című kétrészes vígjáté- kát a veszprémi Petőfi Színház együttese mutatta be az elmúlt hét végén két alkalommal Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermében. Tabi László, immár több mint tíz éve nagy közönségsikerrel játszott .műve most is sikert aratott.' Ä Különleges világnap-ot 1960 májusában mutatta be a budapesti Madách Színház. Azóta bejárta már a vidék szinte valamennyi színpadát. Kétórás könnyed szórakozást nyújtott mindenütt nézőközönségének. Egészséges humorú vígjáték. .4 karikatúra görbe tükrének fókuszába kerül benne a Kos- suth-díjas, reakcióskodó professzor, és elkényeztetett,. buta felesége, de a demagóg szólamokat hangoztató munkás is. A fiatalok életszemlélete egészségesebb. „Világmegváltó” hevességük, gyerekes értetlenségül: azonban szintén a gúnyolódás egyik célpontja Tabi Lászlónál. Az „értelmiség és munkásosztály harcát’’ Zsen- dáné, a demagóg munkás felesége simítja el egy kis asz- szonyi praktika és józan ítélőképesség segítségével. Maga az alapprobléma ma már elavult. A reakcióskodó értelmiségi és a bután öntudatoskodó munkás ma már a múlté, az öf- venes éveké, annak is az elejéről való, abból az időből, amikor a darab íródott. Ma már ott tartunk, amit Tibor a darabban még csak „megjósol": mindez nevetséges. Nem társadalmi probléma, s nem is okoz gondot, vagy konfliktust senkinek sem, hogy egy professzor fia feleségül vehet-e egy lányt, aki ugyan egyetemei végzett, de egy hajdani proli" lánya. Ilyesmin gondolkozik-e manapság valaki? Nem. Egészen bizonyos, hogy nőm. S akkor miért mégis a nevetés a nézőtéren? Mert Tabi László darabja a jellemkomikumra épül; nevetséges alakokat állít a néző elé. S mivel maga a szereplő, a figura a komikus, nem okoz gondot, hegy a szituáció már elavult. A néző jó- ízűeket nevet a darab tengernyi frappánsan előkészített „bemondásán", csattanóján, s egy est könnyed, vidám eltöltéséhez ez éppen elegendő. A veszprémiek előadását Both Béla kiváló művész rendezte. Valószínűleg rendezői koncepcióból adódott, hogy a színészek túlzottan karikírozva formálták szerepüket. Ez a „túljátszás’’ különösen a vro- fesszornét alakító Spányik Éva, Jászai-díjas színésznő és Zsen- da Gyulát megformáló Hegyi Péter játékán volt érezhető. Tánczos Tibor, Jászai-díjas, a professzor alakítója mozgott legtermészetesebben szerepében. Göndör Klára, — Zsert- dáné szerepében — jól kihasználta a hálás szerep adta lehetőségeket. A fiatalok közül — Tóth Titusz és Dobos Ildikó játszotta a szerelmespárt — a lány alakja kissé szögletesre sikerült. Néhány perces szerepében Darás Léna és Czeglédy Sándor igyekezett' jó karaktert formálni. MÉRY ÉVA Értesítjük T. Ügyfeleinket, hogy a Baranya-Tolna megyei Melléktermék és Hulladékgyűjtő V. Bonyhádi telepe 3. sí. BÉLYEGZŐ ELVESZETT a bélyegző téglalap alakú keretben volt. . A bélyegzőt érvénytelenítettük, az azzal elismert bármely ügylet semmis. (255) Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1971. december 27-től 1972. január 4-ig LELTÁR MIATT ZÄRVA TARTUNK A zárva tartás ideje alatt a megrendeléseket felvesszük. Déldunántúli RÖVIKÖT szekszárdi lerakata (263) TOLNA MEGYEI ÍNEPCJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: petrits FERENC Szerkesztőség: Szeicszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd,-Béia tér 1. Telefon: 120—11, 120—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Dármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Indexszám : 25 069