Tolna Megyei Népújság, 1971. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-29 / 306. szám
I Indiában a hazafiság és az egység szelleme uralkodik — állapítja meg a Pravda Indira; Gandhi indiai: miniszterelnök kedden az NBC ív-társaságnak adott nyilatkozatában azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy irreálisan, szűklátókörűén ítélte meg Ipdia szerepét az : indiai—pakisztáni. konfliktusban. Hangsúlyozta, hogy Indiának a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolatai mit sem változtatnak az ország el nem kötelezett .politikáján. Az el nem kötelezettség nem zárja ki, hogy' jóbarátaink lehessenek — mondotta a' miniszterelnök. Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök kedden négy, tanácsadót. nevezett ki, .-vala- mennylüket, miniszteri rangban. Mahmud Akbar Khan a nemzetbiztonsági ügyekért, Mahmud, Ali á politikái ügyé-' kért lesz felelős. A közügyekkel Miradzs Mahmad . Khan, a tájékoztatási politikával Kausár Niazi foglalkozik. Jahja Khan volt pakisztáni elnököt, , aki tíz nappal ezélőtt mondott le hivataláról,1 kiköltöztetik az elnöki palotából és Rawalpindiben égy magáhházban-fogják házi; őrizetben,tartani. ■Mindaddig- ptt marad, amíg véget nfem ér -a .hárbm- hónaposra tervezett, a „kelét- pakisztáni katonai összeomlás” körülményeit .tisztázóvizsgálat' A Pravda új-delhi tudősítár sa ,az indiai .politikai légkörről beszámolva megállapítja, hogy az országban a hazafiasság, az egység szelleme uralkodik — anélkül, hogy sovinizmus ütné fel a fejét. A kormány álláspontja, amelynek értelmében India nem támaszt területi követeléseket Pakisztánnal szemben, hozzájárult az egészséges tendenciák megerősödéséhez, az egység légkörének kialakításához, a háborús pszichózis elkerüléséhez. Széles körű megértésre és támogatásra .talált Indiában a Szovjetunió békeszerető álláspontja — írja a Pravda. Az indiai sajtó több ízben hangsúlyozta, .hogy a Szovjetunió a konfliktus, kezdetétől. • fogva, politikáját .a-; körzet realitásainak figyelembevételére építettél (MTI) ' Szadai a tárgyalások és a fegyveres felszabadítás lehetőségéről beszélt Az Egyiptomi Arab' Szoci- is. hogy .a harc terheit, egye-, alista .Unió. közcJcmtri'. bíítotf sífc'' dűl .Egyiptom viseli; aa- -or- ga és az ország parlamentje szág nem. kérhet barátaitól, keddi együttes ülésén úgy dön- egyebet, mint azt. hogy támo-,. tött; hogy az egyiptomi .poli- gassák és erősítsék. Emellett tika elvilkéretéí Között tovább- Szádat értésére adta -a hallgara is helyet kell. adni a-békés lóságának, .hogy „folytatjuk- rendezést' célzó politikai erő- politikai erőfeszítéseinket, nyitfeszítésekhek, habár, mint azt va hagyjuk az ajtót mindenaz ASZÚ kb. december 8-án fajta olyan kapcsolat , előtt, mór eldöntötte, pillanatnyilag amely kinyilvánított-politikánk Izrael hajthatatlansága'és' Sz .keletébe illeszkedik. E politi- Egyesül't Államok Izraelt iá- kának elye, hogy nem aduhk mogató magatartása folytán, a fel. egyetlen, négyzetcentimé- , megszállt területek felszabad!- ternyi egyiptomi vagy arab tására nem látszik más esz- területet.” . ..:; köz alkalmasnak, mint a fegy- Szádat szemére vetette Ame- veres harc. 1 rikáraak. hogy 'eleve Izrael olSzadat elnök referátuma —• dalára helyezkedett. Elmondmint a keddi egyiptomi lapok- ta, hogy nem kapott Washingban olvasható —‘ figyelmezte- Ionból választ arra, vajon tett arra, hogy a harc kezde- igazié, hogy Jonhson elnök antére vonatkozó döntésnek mész- nak idején titkos egyezményt szemenően számolnia kell az írt alá Izraellel, s ennek a arabközi és nemzetközi viszo- megállapodásnak az érvénye nyakkal. Figyelmeztetett arra ma'is-hatályos. (Reuter.) Amerikai hivatalos küldöttség utazik Kínába A floridai Fehér Házban és Pekingben egyidejűleg bejelentették, hogy 25 amerikai hivatalos személyből álló csoport utaák a Kínai Népköz- társaságba. A küldöttség, • ame-r Ivet Alexander M. Haig dandártábornok, Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsádó- helyettese vezet, Nixon februárban esedékes pekingi látogatásának technikai előkészítését végzi el; . A csoport a, tervek szerint január S-án érkezik meg , a Kínai Népköztársaságba, ahol egy hetet tölt. • • A küldöttség ’tagjaj között szerépei Ronald Ziégier, á'Fé- hér- Héz saitótitkárá és Nixbn, több tanácsadója. (MTI) Luigi Longo főtitkár elnöklétével kedden este ülést tartott az Olasz Kommunista Párt vezetősége. A vezetőség meghallgatta Berlinguer főtitkárhelyettes beszámolóját az elnökválasztás után kialakult politikai helyzetről. A beszámolót a vezetőség elfogadta. Mielőtt szövegét nyilvánosságra . hoznák, szerdán a tartományi és megyei pártszervek vezetőinek országos értekezletén is vitára bocsátják, . * A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma szerdán újabb nyilatkozatot’ tett közzé. Ebben tiltakozik az ország területeit sújtó folyamatos amerikai bombatámadások ellen. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma erélyesen megbélyegzi az Egyesült Államok barbár háborús cselekményeit és felszólítja az amerikai kormányt,, hogy haladéktalanul szüntesse be a VDK szuverenitását és biztonságát sértő akciókat. • Görög ügyvédek egy csoportja azzal vádolja a kormányt, hogy megnehezíti a politikai foglyok és - védőik közti érintkezést. A védők csak egy harmadik személy jelenlétében válthatnak szót védenceikkel és kettejüket kötelezően rács választja el egymástól. A rendelkezés kibocsájtója, Angclosz Cukalasz igazságügy- miniszter ,.a rend és a fegyelem fenntartása” szempontjából tartja .indokoltnak a szigorító módosításokat. •<fjV ■' , • - >081.--VS Az új köztársasági elnök első hivatalos ténykedéseként délután fogadta Émilio Colombo! a minisztertanács elnökét, akit a kormány előzőleg felhatalmazott arra, hogy nyújtsa be lemondását. Fél- hivatalos közlés szerint a kormány „az általános politikai helyzetre, valamint a miniszterelnök által több ízben vázolt problémákra való tekintettel, elmélyült elemzés szükséges a politikai pártok vezetőségéin belül, és különösen a középbal kolíciót alkotó pártok vezetőségein belül annak eldöntésére, milyen irányban folytatódjon a kormány tevékenysége. * A laoszi népi felszabadító hadsereg főparancsnoksága felszólította a népi hadsereg valamennyi harcosát és Laosz hazafias erőit, hogy kamatoztassák a Kőedény-síkságon folytatott harcok során elért sikereket és mérjenek újabb megsemmisítő csapásokat az ellenségbe. A főparancsnokság felhívta a népi hadsereg harcosait, hogy a katonai akciókat ügyesen hangolják össze a települések védelmével és a polgári lakosoknak adjanak meg minden szükséges segítséget. Hazaérkezett Vietnamból a magyar egészségügyi küldöttség Chilei ellenzéki vezetők nyilatkozata A Chilei ellenzék vezetői sértődött hangú nyilatkozatokban kárhoztatják a kormányt amiatt, hogy december 23-a óta az összes kormányellenes rádióállomás hallgat.- Ä szóban forgó állomások műszaki alkalmazottai ugyanis — szakszervezetük döntésének megfelelően — beszüntették a munkát. Hazaérkezett a Vietnami Der mbkratlkus Köztársaságból. a. dr. Szabó Zoltán egészségügyi niniszter által vezetett magyar egészségügyi küldöttség. Szabó Zoltán aláírta a két ország egészségügyi egyezményének ! 1972—1973. évi munkatervét. A delegációt fogadta Pham Van Dong miniszterelnök is. Szó vj et—kubai közös közlemény Szovjet—kubai közleményt adtak ki abból az alkalomból, hogy Osvaldo Dorticos. a Kubai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkárságának tagja, a Kubai Köztársaság elnöke december 21—28-ig baráti, látogatást tett a Szovjetunióban. Mint a közlemény hangsúlyozza; „A Szovjetunió és Kuba folytatja a szocialista közösség, a kommunista és munkásmozgalom további tömörítésére, az antiimperi- alista erők megszilárdítására irányuló aktív tevékenységét”. Dorticost moszkvai tartózkodása idején fogadta Leonyid Brazsnyev. Találkozott továbbá Nyikolaj Podgomijjal, megbeszéléseket folytatott Alekszej Kosziginnal. A találkozók és a megbeszélések során — amelyek a szívélyesség, a barátság és a testvériség légkörében folytáig le — kölcsönösen tájékoztatták egymást a két ország pártjának és kormányának tevékenységéről. Megerősítették a jelenlegi nemzetközi helyzetnek azt az értékelését, amelyet Alekszej Koszi gin kubai látogatása idején, az október 30- án aláírt szovjet—kubai közös közleményben egyhangúlag kifejeztek. A tárgyaló felek megelégedéssel állapították meg a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülését Latin-Ameriká- ban és elítélték: az amerikai imperializmus és a reakció agresszív politikáját, amely e folyamat megakadályozására irányul. ’ j I. , . Nixon és Brandt az európai biztonsági értekezlet elodázására törekszik Richard Nixon amerikai elnök és Willy Brandt nyugatnémet kancellár kedden az amerikai elnök nyári rezidenciájában folytatott tanácskozások során egyetértett abban, hogy 1973 előtt „nem valószínű” az európai biztonsági értekezlet összehívása — jelentik félhivatalos amerikai források. E félhivatalos körök szerint a nyugatnémet és amerikai vezetők azért kívánják elodázni az értekezlet összehívásának időpontját, mert csak a nyár közepén várható, a moszkvai és a varsói szerződések ratifikálása. a jövő évben megkezdődik az amerikai elnökválasztási kampány és a Szovjetunió szerintük „nem lépett fel kez- deményezőleg” a közép-euró- pában lévő haderők csökkentésével kapcsolatos tárgyalások kérdésében. Hírügynökségek szerint ß nyugatnémet kancellárt és kíséretét megelégedéssel töltötte el Nixon elnöknek és Rogers külügyminiszternek az az ismételt kijelentése, hogy Washington nem csökkenti egyoldalúan a Nyugat-Európá- ban állomásozó amerikai fegyveres erők létszámát Kiknél csökken január 1-től a lakbérhozzájárulás Mint ismeretes, keresetnövekedés esetén a lakbérhozzájárulás összegét minden év január 1-től csökkenteni kell, mégpedig az előző évben elért havi átlagos keresetnövekedés 25 százalékával. Első ízben 1972. január 1-vél kerül sor erre a csökkentésre, oly módon, hogy most kivételesen nem a teljes év kereseti átlagát hasonlítják össze az előző évivel, hanem a második félévit az első félévivel (a liakbérhozzájárulást ugyanis 1971. július 1-től és nem az év elejétől folyósítják). A kereseti átlagok kiszámításának és összehasonlításának módszeréről a következőket mondták a Pénzügyminisztériumban az MTI munkatársának: — Az időbéres és hav'dfjas dolgozóknál az 1971. decemberi és júniusi besorolás szerinti bért veszik alapul, hozzászámítva az egyéb keresetek második. illetve első félévi havi átlagát. A teljesítménybéreseknél külön kiszámítják az első és a második félév egynapi kereseti átlagát, mindkettőt beszorozzák a havi munkanapok számával, s ezt az összeget hasonlítják össze. —*■' Mind a második, mind az első félévi átlag kiszámításánál a bérhez hozzászámítják a prémium, a célprémium, a céljutalom, a nyereségjutalom, a munkáltató .által vállalt külső megbízási munkáért kapott díjak, jutalmak, prémiumok, a másodállásból, mellékfoglalkozásból származó keresetek havi átlagát. Nem veszik viszont figyelembe — az előbb említettek kivételével — a nyereségrészesedést, az egyszeri jutalmakat. a túlóradíjat, az ügyeleti és készenléti díjat, a jubileumi jutalmat, a bányászatban fizetett hűségjutalmat és a biztonsági őrszolgálatért kapott díjat. Ha tehát a második félévi havi átlagkereset az említett számítások szerint magasabb az első félévinél, akkor a különbözet egynegyed részével csökken január 1-től a lakbér- hozzájárulás. Ha a hozzájárulás összege ily módon már nem érné el a 20 forintot; illetve a családtagok között megosztott hozzájárulás esetén a havi 10 forintot, akkor a lakbérhozzájárulás megszűnik. A nyugdíjasok számára július 1-én, illetve nyugdíjba vonulásukkor véglegesen szabták meg a lakbérhozzájárulást. így annak az összege nem változik. Akik jövőre vonulnak nyugdíjba, azoknál természetesen ugyanúgy számítják ki a lakbérhozzájárulást, mint más, 1972. január l-én munkaviszonyban lévő dolgozóknál. Aki viszont éppen 1972. január l-én megy nyugdíjba és nem később, annak a nyugdíj- hozzájárulása akkor s«m csökken, ha 1971. második félévében magasabb volt a havi átlagkeresete az első félévinél, mivel a jogszabályok szerint a mérséklés csak a január l-én még munkaviszonyban lévőkre vonatkozik. 1972. január 1. után legközelebb 1973. január 1-vel csökken ismét a lakbérhozzájárulás, mégpedig azoknál, akik 1972-ben havi átlagban többet keresnek, mint 1971-ben.