Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-30 / 282. szám
Egy év alatt 12,3 százalékkal növelte termelését az Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium értékelte az építőipar szocialista szervezeteinek az év első tíz hónapjában végzett munkáját. A felmérésből kitűnt, hogy az idén október végéig 12,3 százalékkal töbo építési munkát végeztek az állami építőipari vállalatok, az építőipari szövetkezetek és a téesz közös vállalkozások dolgozói, mint múlt év azonos időszakában. Az építőipari szövetkezetek mérsékelt ütemben, 5.2 százalékkal növelték termelésüket, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös építési vállalkozásai viszont 33.9 százalékkal több építési feladatot oldottak meg, A többletet azonban mind a két építési szektorban szinte kizárólag a munkások számának növelésével értéit el. Az állami építőipari — tehát tanácsi és minisztériumi — vállalatok ebben a tíz hónapban 11,7 százalékkal, azaz 3,3 milliárd forint értékű építési munkával nagyobb feladatot végeztek, mint múlt év azonos időszakában, s a többlet háromnegyed részét' a termelékenység növelésével, tehát hatékonyabb munkával érték el. Az építőipar szocialista kivitelező szervezetei az idén 42 300 új otthon felépítését Irányozták elő. Az év első tíz hónapjában 23 400 lakást adtak át, 3500-zal többet, mint 1970 azonos időszakában (ebből 431-et építettek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös építőipari vállalkozásai, 3618-at az építőipari szövetkezetek, s a többit, az állami vállalatok. Az év utolsó két hónapjában még ,18 900 új otthon építését kell befejezni. A feladat válóra váltását segíti, hogy jelenleg 54 500 új lakás építésén dolgoznak, s így — bár az év végi hajrá ezúttal sem marad el — átadhatják az előirányzott lakásokat). Az építőanyagipar termelése mérsékeltebben emelkedett, mint az, építőiparé. Az építőanyagipari üzemek termelése alig 4 százalékkal volt magaVasámap délelőtt Császár Józsefnek, a Szekszárdi Városi Tanács elnökének méltató beszéde nyitotta meg a Babits Mihály megyei művelődési központ kiállítótermében a lenin- grádi grafikusművészek kiállítását. A kiállítás 73 alkotása sokszínűén vall a mai leningrádi képzőművészetről. Szuggesztív erejű politikai plakátok, a háború okozta szenvedések, a mai szovjet élet, a munka és a dolgos hétköznapok bemutatása ez a kiállítás. Jellemző stílus a naturalizmus, amely egyes alkotóknál gyermeki naivsággal keveredik. A bemutatott képek másolatok; linómetszetek, rézkarcok, ceruza- és tusrajzok, akvareUek, szénrajzok másolatai. A kiállítás december 12-ig tekinthető meg. * A leningrádi grafikusművészek kiállításának megnyitásán harminctagú szovjet turista, csoport is részt vett. A turis'a. csoport egyik vezetője. Valen tyin Jakovlevics Brodszkij professzor, a Leningrádi Képzőművészek Szövetsége és a gra- f’kusok nevében szólt a kiállítás megnyitásán. Ismertette a szekszárdi tárlaton bemutatott alkotásokat, s bemutatta a jelen levő alkotókat, sabb, mint á múlt év azonos időszakában^; Kedves» vjszoiit, hogy, legalább falázóanyagból az átlagot meghaladó mértékben, 6,7 százalékkal növelték a , termelést;' Az átlagosnál nagyobb arányban fejlődött ■ a kő- és kavicsbányászat, a be- tonelemgyártó-ipar, valamint a finomkerámia- és csiszolókorong-ipar, így falburkolóA szekszárdi Panoráma ' Filmszínház decemberben a rendes Moziműsoréin kívül' két új sörozd- tot indít a fiataloknak. December 4-én kezdődnek a beat-ta- lálkozók, mélyben öt film' kerül bemutatásra', amik népszerű beat- eqyüttesek szereplésével készültek, s a fiatalokról szólnak. Az előadások életfa Szinkron zenekar ad félórás hangversenyt. A délután fél négykor kezdődő előadásokon (december 4, 11, 18 és 31) bemutatásra kerül az Egy nehéz nap éjszakája, a Szép láA turistacsoport délután Szekszárd nevezetességeivel ismerkedett. építőipar csempéből 11, padlóburkolólapból 32, födémgerendából 19 százalékkal emelkedett a termelés. Továbbra is nagy gondot okoz azópban, hogy cementből, mészből, égetett cserépből és. azbesztcement tetőfedő lemezből lassú a hazai termelés fejlődése, s így jelentős tételben... kell külföldből . hozatni, importanyagokat. nyolc ne sírjatok, aStjrga tengeralattjáró 'és az Ezek a fiatalok , eímű--ffllWék. Az ötödik'-alfc'öfc/if!' az Extázis 7-től 10-ig címűi filmet december 25-én délelőtt 10 órakor tartondó beat-matinén mutatják be. A december 2 és 29 közötti ifjúsági filmsorozatban minden fiatal — négyévestől tizenhat évesig — megtalálhatja a maga filmjét, mely a vakációban is hasznos, kellemes programul szol- gál. Az iskolák, napközi otthonok, óvodák ’ csoportos látogatása esetén kedvezményes jegyet kapnak a. gyerekek, de a szülők is megválthatják a mozjpénztór- nál gyermeküknek szóló bérlejét, mely mindössze 20 fillérbe kerül, s ennek szelvényeire kedvezményes mozijegyet kapnak a gyerekek. A műsorok kezdete szintén délután fél négy. A bemutatásra kerülő hat film közül csupán néhányat sorolunk fel, kedvcsinálónak: Mici mackó és társai, Vadölő, Hahó öcsi I f-J* /. X. /, Vasárnap végét ért az idei Babits- Mihály dunántúli -ifjúsági' versmondóverseny, amelynek döntőjén Zala megye ki- yéi.ídéya.1 tájegységünk, . valamennyi megyéjét képviselte az az 52 fiatal, aki a II. forduló fórumáig eljutott. Mint erről lapunk szombati számában tudósítottunk, a döntő pódiumára elsőként a Baranyai és a Tolna megyei versmondóik léptek. Vasárnap Fejér, Győr-Sopron. Komárom, Somogy, Vas és Veszprém megye versenyzői folytatták és zárták az 1971. évi Babits Mihály versmondóversenyt Míg az első forduló témája Áprily és Kassák költészete, a döntő témája Illyés Gyula szívünkhöz olyan közelálló költészete volt. A verseny rendezői egyébként meghívták a költőt, hogy vegyen részt a döntőn. Sajnos személyesen nem köszönthettük körünkben Illyés Gyulát, de mint azt itt közölt levele tanúsítja, lélekben itt volt, s nemcsak a versenyzők által megszólaltatótt- versek révén.' '. . *** Az 1971. évi versen nak színvonaláról lehphyoH#, tásaróí "csak elismeréssel sz^ft hatunk, egyetértve azokká! 'ja szakemberekkel, akik a. döriíő zsűrijében foglaltak helyet. A Babits Mihály versmondóver- seny rangos lehetőséget biztosít a versmondás kultuszának ápolására, éppen ezért foltát*:-, lenül folytatást kíván esv.ér-v, demel. Nem utolsó sortján azért, mert míg a győri és szárszói biennálé az érettebb korú versmondók fóriimá. a Babits Mihály versm'oiidÍH verseny ifjúsági versehy. Részvevőinek zöme 25 -évén aluli. ■ <rx;' -í* ? Vb >' A Babits Mihály dunántúli • ifjúsági versmondéverserfy 1971. évi döntőjének eredmé->’ nyei: a kiadott három első-díj közül kettőt Csapiár Ildikó és Horváth Ildikó Győr-Sopron megye; versenyzők nyerték el, a harmadik első díjas á fíó-; marom megyei Tóth Erzsébet lett- . : ' -rT. Második díjasok: Esze<István,, — Baranya megyéből — és Szilágyi' Gitta bátaszékr vér-, sepyző. * -> |' Harmadik díjasok: tiáz Attila — Somogy megye ‘ Szálai "' Edit — Tolna megye — Fiér s' Jolán — Veszprém megye. Negyedik díjasok s, •. • Esküdt Judit — Tolna megye — Király Mária — Somogy megjle— és Csefkó Ferenc — -Pécs. , A sikerrel' zárult vetélkedő-, ről még csak annyit, hogy ajz idei versmondóverseny ' megfelelt mind a ' várakozásnak, mind pedig Illyés Gyuláitól kapott jelmondatának, ami így hangzott: „Dolgozz, munkálj. A szép, a Jó, a hasznos»;/ mihelyt' elkészül, áz 'élettie®" áll”. - t 1971, november $).. A szovjet híís városok hete Leningrádi grafikusművészek kiállítása Szekszárdon Tízéves a dunaszentgyörgyi kórus Vasárnap délután öt órakor kezdődött a dunaszentgyörgyi férfikórus megalakulásának tízéves évfordulója tiszteletére rendezett jubileumi ünnepség a helyi művelődési házban. A. bensőséges megemlékezésen nagyon szép műsort láthatott. a közönség, melyen többek között fellépett a németkéri Vegyeskar, Blazsek K. Frigyes vezetésével és a bonyhádi Erkel. Ferenc vegyeskar. Fetzer Ferenc vezényletével. A műsor Utolsó száma a jubiláló kórus műsora volt. Nagy sikert aratott Kodály Zoltán Szabadság himnusza és a Tolna megyei., népdalcsokor színes, ízes előadása, Méltán érdemelte meg a kórus és vezetője, Sebestyén István az elismerést. A húsz főből álló kórus minden tagja törzstagnak számít, amit bizonyít az, hogy a ,.Zenei mozgalomban eltöltött munkáért’’ -tizenöten kapták meg a tízéves, öten pedig az ötéves jubileumi emlékjelvényt és emléklapot. A nagyon szép műsor befejezéseként a községi tanácselnök asszony ismertette a kórus tízéves múltját, a me.gyei művelődési osztály' képviselője a férfikarnak a megyei kórus- mozgalomban betöltött helyéről és szerepéről szólott„ majd a megyei művelődési központtal és a két köszöntő vendég-• kórussal együtt ajándékokat adtak át a bronzkoszórás, diplomás kórusnak. " Még nagyon sok sikerekben gazdag tíz 'évet kívánunk a dunaszentgyörgyi férfikarnak, kiknek, vasárnapi jubileumi hangversenyéi a vendégkórusokéval együtt a Magyar Rádió is felvette. Á Panoráma mozi karácsonyi ajárdéka , M. Sz. Csarnyeszkaja: Leuingrádi tájkéjs. * <