Tolna Megyei Népújság, 1971. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
i Szeriné karikagyűrűje Leniugrádi képek Már csak rutinból, megszokásból, még feltettem a befejező kérdést: — Volna-e még valami? Van a lapunknak egy olyan rovata is, hogy „Széljegyzet” meg „Apró történet”. Ha akadna olyasmi, ami ide kívánkozik?... Az igazgatónak, aki már-már fellélegzett, hogy a másfélórás faggatás véget ért. most ismét elborul az arca. — Hát, nem nagyon tudok tnár olyat, amit önök— — Aztán megvonja a vállát. —• Hacsak Szeriné története nem— Itt dolgozik ez az asz- azony nálunk a gyárban, rakodó a présgépnél. Ö a múltkoriban baltával akarta levágni a jeggyűrűjét az ujjáról. Sehogy nem tudta lehúzni, hát belevágott .. «— Dehát nem lehetett volna ezt másként és... És egyáltalán...? — Ö így csinálta. Ki lehet ez a Szeriné? Mi lakhat benne, hogy így, éppen így....? Hogyan juthat ide egy ember? <— Hol van most ez az asz* szony? Beszélhetnék vele? — Gondolom otthon van. A Zrínyi utcában lakik. Zrínyi utca 17. Alacsony, sárga ház, szilvafák állnak előtte. Csak be kell fordulni a patikánál, aztán még egy kicsit jobbra. Megkeresi ? A sárga házat, a szilvafákkal, könnyen megtalálom. Csengő nincs. így hát kopogok néhányat a lécből-deszkából összeütött kiskapun. Már éppen be akarok nyitni, amikor az udvarból lépések hallatszanak, meg kedves, vékony hangú gyerekbeszéd. Aztán kinyílik a kapu. A pit ros téglás küszöbön, karján, egy rózsaszín masnis aprósággal vézna fiatalasszony álL *— Kit tetszik keresni? — Szeriéket. Szeri Károlynét =— mondom zavartan. Aztán, ahogy az ilyen felemás helyzetekben szokldm, gyorsan hozzáteszem: — Az újságtól. Az igazgató elvtárs küldött— — Sanyi bácsi? Az alacsony ház előtt egy kis léccel elkerített tornácféle van, ott ülünk le a nyikorgó padra. — Igaz, hogy maga baltával akarta a gyűrűjét levenni? Az asszony szája összezáródik. Nagysokára kérdi csak: — Ezért jött? Egy szó bíztatás nélkül indul a monológ: akár újra vágás után a félig hegedt sebből a vér. — Tudja, énnekem az urammal csúnyán kiadta az élet— Szóval, Károly, az uram ott volt katona, a mi falunkban. Ha bál volt, eljöttek ők is, táncoltak, mint a többi legény. Ott ismertem meg, most négy éve, a zárszámadási bálban. Fölkért, szépeket mondott, aztán engedelmet kért édesanyámtól, hogy hazakísérhessen. Másnap nem volt szolgálatban, eljött hozzánk. Aztán jött, amikor csak tehette. Miután leszerelt, megtartottuk az eljegyzést, félévre rá az esküvőt. Én akkor éppen tizennyolc éves voltam. Károly nagyon tetszett, mert magas volt, meg erős, és hát otthon se szóltak ellene semmit. Hatan vagyunk testvérek, és akkor még egy sem került el a háztól!... Károly soha sem szeretett a földdel bajlódni, így, amikor megesküdtünk, itt a városban vette ki ezt a házat egy tanyasi embertől, azzal, hogy majd itt keres munkát, valamelyik gyárban. Csakhogy nem talált semmi olyat, ami neki tetszett, így aztán a cimboráival kezdett eljárogatni Pestre, meg még messzebbre, mindenféle építkezésekhez. Két-három he- tenkint jött csak haza, de ha megjött, akkor sem én voltam neki az első, hanem az állomásról jövet megálltak a kocsmánál, s ittak... Egyszer, amikor nagyon megvert, hirtelen eszembe jutott minden, amit addig vétett ellenem. Dehá.t akkor én már nem tehettem semmit, mert útban volt a kis Mari... Megsimogatja az elpilledt gyereket, s úgy folytatja: — Amikor ő meglett, mintha egy kicsit megcsendesedett volna. Sűrűbben járt haza, s kevesebbet is költött italra... De aztán, hogy összeakadt azzal a ... szégyentelennel, vége lett mindennek...' Eleinte nem nagyon tudtam törődni a dologgal, mert akkoriban alig pár hónapos volt a kis Mari. De aztán eljött a karácsony. .. ... éppen az ebédhez készülődtünk, és már csak egyet kellett volna forrnia a levesnek. amikor hirtelen a vállára terítette a nagykabátját, csak annyit mondott, hogy átszalad ide. a szomszédba Somosék- hoz... Tulipán bácsi, az öreg trafi- kos mondta meg végül, hogy látta, amint a délutáni vonathoz sietett a Bagi lánnyal. Csomagot is vittek, egy zöld katonaládát meg egy gara- bolyt. Akkor egy hétig alig lélegeztem. Ha nincs a kis Mari, tán bele is pusztulok. De neki enni kellett adni, mosni rá, nem hagyhattam el magam. Néha átszaladtam a szomszédba Gálékhoz, hogy egy pár forintot kérjek sóra, paprikára. Amint egyszer eljövök, PÁKOLITZ ISTVÁN VERSEI ANGÉLA a kisemmizett színesbőrűek éjnél sötétébb éjszakájába belehasít a gyönyörű emberségből lobbant szabadító akarat gyémántkemény fénye a gúzsba kötött Justitia védheti magát annyira még nem gyávult el a szabadság-bűvészkedte jog hogy egy lánytól féljen TULAJ A kocsiját már négyszer kicserélte. Pihenésképp üzlet után szalad. Két kerti törpe vigyorog pipázva a VILLA KIADÚ tábla alatt. ELIDEGENEDÉS Elképesztően jellegtelen arcú. Hovatovább orcátlanná válik. utánam szól az asszony, hogy nem muszáj pénzben megadni, ha úgy gondolom, besegíthetek a kertjükbe... Ez a munka azért is jó volt, mert egyedül csináltam. Van itt az utcában egy jóérzésű fiatalasszony, akihez ha kellett, mindig átmehettem, ö szólt, hogy nem akarok-e lejárni velük a Tiszára, szederlevelet szedni. Elég szépen lehet vele keresni... Amikor a levélszedésben letelt a szezon, átmentem a vesszőhúzókhoz. Ez is olyan ártéri munka. Le kell hajazni a vesszőket. Csakhogy itt mégjobban megszag- gatódott az ember keze. A téglagyárba Káló Piri, a Gálék nevelt lánya hívott el. Azt mondta, hogy mégis csak más egy ilyen helyen dolgozni. Mert, ugye, itt jár az SZTK, délben meleg ételt adnak, meg a többi... A préshez állítottak, ahol a nyers téglát adogatja kifelé a gép. — És hogy lehet, hogy éppen itt....? Itt vágott bele?... Lassan, mindinkább küszködve mondja: — Hát ez úgy van... az ember idővel rájön, hogy azért ő is nő, hogyha ilyen csúnyán el is bántak vele, azért még... lehetne másként is... — Egyszer, egy vasárnap délután a kis Marit kitettem a napra. Elszundított, én meg csak úgy elkedtem nézelődni mellette. Aztán valahogy a szemembe tűnt a gyűrű... Előbb csak úgy, próbaképp akartam lehúzni, de hogy nem jött. erőltetni kezdtem. Hiába! A sok durva munkában körbenőtték a ráncok. Gondoltam ha majd mosok, lejön a szappanos vízben. De nem jött! Később zsíroztam, kentem olajjal, mégse sikerült... Egyszer szabadságot is kértem, hogy beutazhassak a városba, de ott, az ékszerész előtt eszembe jutott, mit is mondok majd, ha megkérdezik, miért akarom levétetni? Ahogy mondom... elszaladtam onnan. Aztán, most hétfőn múlt hat hete, úgy alkonyattájt visszajött Károly. Épp a kis Marit fürdettem, amikor rámnyitott A sötétkék ünneplője volt rajta. amiben a múlt karácsonykor elment, csak most már gyűrötten, foltosán. A nagykabátja ugyanúgy a vállán. Mikor gyereket a helyére tettem, azt mondta; beszélgessünk. .. És már jön is közelebb, és mint annak idején, egyszerre nyújtja felém a két kezét. Amikor megfogta a karom, rettenetest éreztem. Megint eszembe jutott minden. Ka nincs ott a kicsi, tán még neki is megyek Felkaptam a kis Marit, és átrohantam ide szembe, az öregasszonyhoz Ott' maradtunk éjszakára is Reggel aztán Károly már nem volt sehol... Akkor délelőtt úgy dolgoztam, mintha semmi se történt volna, de délben, amíg a többiek ebédelni voltak, bementem a műhelybe. Sehol, senki A falon egy nagy fatáblán meg a gépek között mindenütt ott a sok szerszám. A baltát, amivel aztán... egy felfordított rakodó kocsi mellett találtam meg. Lekaptam, és... Csak arra emlékszem, hogy Sziráki doktor úr kötözi a kezem odabent, az orvosiban. .. Hosszú csend. És fáradt, messziről hangzó kédés: — Dehát mit akar maga evvel a történettel? — kérdezi — Semmit, semmit; csak kíváncsi voltam, hogy történt... Bepólyált kezét nézi, majd a kis Mari sapkáját igazgatja. — Ha a doktor úr kiír, már a jövő héten dolgozom. Én meg — mit tehetek egyebet — küszködve lassan mégis fogalmazni kezdem: .,Már csak rutinból, megszokásból tettem fel a kérdést...” AKACZ LÁSZLÓ A* tér A Zsdanov nevét viselő úttörőpalota Sfl&SBB A XYHL századból származó nagy szökőkút
