Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
Beruházási lázgörbe I. A légvárak nem épülnek fel Aki sokat markol, keveset fog — tartja a szólásmondás. A megalapozatlan, nagyravágyó igények felkiáltójelei a befejezetlen beruházások: a félbemaradt üzemi csarnokok, istállók, az udvaron tárolt új gépek, a földbe süllyesztett betonalapok, az égbenyúló mihaszna szerkezetek. Az átmenetileg parlagon heverő értékek külön-külön is milliókra, az országos statisztikában pedig milliárdokra rúgnak. A megálmodott új termelő részlegekre bizonyára nagy szükség lenne, milliókat fiazhatnának, ha időben elkészülnének. De időközben elfogyott a vállalat, a szövetkezet pénze. A helyi vezetők a bankot szidják: „Veszni hagyják a befektetett milliókat, nem adnak hitelt”. A dolgozók pedig á pazarlás láttán nem tudják kinek higgyenek. Országosan mintegy 100 vállalat tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. $zá.z vállalatnak vásárlásaira, rendeléseire, beruházásaira nincs elég pénze. A hitel sem segít rajtuk, mivel máris olyan adósságba bonyolódtak, hogy azt nem képesek törleszteni. Gépvásárlásaik, készletnöveléseik önmagukba bármennyire indokoltak, a vezetők mégis felelőtlenül az államkassza terhére költekeztek. Most „hozómra” kérnek hitelt, úgy, hogy annak törlesztését esetleg csak évek múltán kénesek elkezdeni. Mert addig minden befolyó forintnak van már helve és gazdája. Fizessen hát az állam — mondiák, hozza rendbe a költekező vállalat szénáját, fejezze be beruházásait. Az állam végül is, a kényszerhelyzetben fizet, mert kü- •lönben azok a vállalatok szintén pénzzavarba kerülnének, amelyek véletlenül gyártottak szállítottak a száz túlkölteke- zőnek. Tegyük mindjárt hozzá : rendszerint más terven felüli beruházási kiadások is terhelik a központi alapokat. A különböző minisztériumok, főhatóságok gyakran előállnak soron kívüli igényekkel. Az ilyen gazdaságosnak és halaszthatatlannak minősített beruházási javaslatok közül ha csak elvétve fogadnak el néhányat — ez is tetemes -többletkiadás. A központi beruházások befejezéséhez pedig időnként jelentős összegű póthitel szükséges, mert az eredetileg tervezett és jóváhagyott keretek kevésnek bizonyultak. Szóval különféle címen újabb és újabb többletterhek hárulnak az államháztartásra. A baj csupán az, hogy a bank páncélkarprájá- ban, a kincstárban sincsenek . felesleges milliárdok. Az évek . óta egyébként is deficites állami költségvetést egyre inkább terhelik mindezek a soron kívüli kiadások. Mennyit költhet az ország felhalmozásra, beruházásra? Hol van a határ? Alapvetően a termelés és a fogyasztás színvonala behatárolja a lehetőségeket. Az évente megtermelt új értékeknek, a nemzeti jövedelemnek átlagosan 76 százalékát elfogyasztjuk, 24 százalékát felhalmozzuk; beruházzuk, készletnövelésre fordítjuk. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztás, az életszínvonal rovására nem növekedhet a felhalmozás, bár 1951—1952- ben erre is volt nem éppen jóemlékű példa. Átmenetileg persze az életszínvonal veszélyeztetése nélkül is költhetünk többet, mint amennyit megtermeltünk. A valóban hatékony és gyorsan megtérülő beruházásokért időlegesen vállalhatjuk például a költségvetés esetleges hiányát, vagy a külkereskedelmi kivitel mértékét meghaladó behozatalt. Ezt az átmeneti anyagi áldozatot és adósságot ugyanis a korszerű és gazdaságos termelőkapacitások üzembe helyezése kamatostól visszafizetheti. A nagyarányú soronkívüli beruházások ■ és bankhitelek azonban sajnos már a harmadik ötéves terv időszakában sem térültek meg gvorsan. Bizonyítja ezt, hogy öt év alatt a befeiezetlen beruházások értéke több mint megkétszereződött s 1970 végén elérte a 70 milliárd forintot. Fz lényegében egy egész évi beruházás összegének mintegy 80 százaléka. Az egyes terven felüli beruházási döntések külön-külön bármennyire indokoltak hatékonyak is, végeredményben szétforgácsolják a népgazdaság építő és szerelő kapacitását, elnyújtják a kivitelezési időt, növelik a parlagon heverő értékeket. Mert a beruházások országos mértékét, értékét az elméleti lehetőségeken túl nagyon gyakorlatiasan behatárolja a kivitelezést végző vállalatok teljesítménye. Némileg leegyszerűsítve a dolgokat azt mondhatjuk, hogy ha például öt év alatt 400 üzem felépítéséhez van az országban elegendő anyag, építőgép, szakember, segédmunkás stb., akkor ne kezdjünk el egyszerre 600-at. Mert így a 400 sem épülhet fel, hanem jobb esetben annak csupán egy töredéke. Az egyik helyen így az ötödik év végén a csarnok áll üresen, a másik helyen az udvaron új gépek hevernek, mert nem készült el az épület. És sorolhatjuk a befejezetlen beruházások megannyi variációját. A realitástól elszakadt igények megvalósulásának, a légvárak felépítésének útját állják a gazdasági törvények A hatékony tervezés, az észszerű előrelátás okosan számol e törvényekkel. Az iménti leegyszerűsített példálózás- nál maradva, ha csupán 100 új üzem építését kezdik meg, s ezekre összpontosítanak minden erőt, anyagot, eszközt, akkor egy év alatt végezhetnek a kivitelezéssel. A következő évben pedig" hasonló gyorsasággal felépülhet újabb száz miközben az előző száz már termel, hasznot hajt. így az első esztendő befektetése nem lesz sokáig holt érték, s az ötödik év végéig annak nagy része, esetleg egésze megtérül. A koncentrált, gyors beruházások további előnye, hogy a tervezett technika korszerű marad, s nem évül el a végnélküli kivitelezéssel. Vagyis aki kevesebbet markol, az többet fog. A beruházási javak koncentrálásával, hatékony felhasználásával több lakóház, iskola, óvoda, kórház, üzlet is épülhet. De csak akkor, ha nem vállalkozunk többre, mint amennyire a népgazdaság, az építő-, az építőanyag-, a szerelőipar teherbírása „hitelesítve van”. Sem a vállalat, a szövetkezet, sem az ország beruházási programja nem lehet tehát kívánságlista. Korunkban, amikor a tudomány, a technika fejlődése szinte felülmúlja a fantázia szárnyalását különösen kísért az igények és a lehetőségek éles összeütközésének veszélye. Az egyszerre mindent akarás semmivé válhat. Hiába céloztuk meg a csúcsot az évekig elhúzódó beruházásokkal végülis az elmaradott technikát konzerváljuk. Erőinket reálisan számba véve nem támadhatunk széles fronton, nem építhetünk, nem korszerűsíthetünk, egyszerre mindent, csupán kulcspontokon érhetünk el gyorsan átütő, a társadalmi, gazdasági haladást hatékonyan szolgáló eredményeket. (Folytatjuk.) KOVÁCS JÓZSEF Szállításra vár a MEZŐGÉP bölcskei gyáregységében a CK—6 és a CR—6 cukorrépa gépsorok első 100 db-os szériája. foto: Gottvald. Négyszáz kilovoltos távvezeték Várpalota határában dolgozik az Országos Villamos Távvezetékszerelő Vállalat munkacsoportja. Ötven méter magas acél tartóoszlopokat állítanak össze. A 400 kilovoltos távvezeték — mely e tartókon feszül majd — a százhalombattai Dunamenti Erőművet köti össze a Veszprém megyei vegyipari bázisokkal és a győri ipartelepekkel. A tanúskodás veszélyei ? Petiteken, délutáni egy óra tájban, harsány szóváltásra lettek figyelmesek Szekszár- don azok, akik a Babits- presszó teraszára menekültek a hőség elől. Pár lépésnyire tőlük egy lajtos kocsi két lova legelte a virágágy melletti füvet, a kocsis pedig torka szakadtából vitatkozott egy halkszavú férfival. Az illető civil ruhás rendőrszázados volt, aki — miután igazolta magát — igazolásra szólította föl az igencsak il- luminált kocsist, aki a művelődési központ járdáján hajtotta végig nehéz járművét. Az igazoltatás végül csak a helyszínre hívott URH-s járőr segítségével sikerült Ebben az esetben nem az az érdekes, hogy a (városi tanács költségvetési üzeme állományába tartozó) kocsis nem ismerte a szabályokat és a rendőrség tagjainak igazolta- tási jogkörét. Sokkal inkább, hogy a kocsit kísérő locsoló asszonyok, akik egyébként előbb szintén megtagadták az igazolást, mivel érveltek. — Én nem tanúskodok senkinek! Senki ellen és senki mellett! — Engem ne hurcoljanak meg! — Nekem még nem volt dolgom a rendőrséggel! Itt ugyanis érdemes elidőzni egy pillanatra. Az állami élet alapja a jog, jogrend, jogszolgáltatás nélkül elképzelhetetlen. A jogszolgáltatás feltételezi az időnkénti felelősségre vonást is. Ha az említett lajtos kocsi történetesen keresztül gázol egy asszonyon, vagy gyereken, tanúskodok híján hajtóját nem lehetett volna felelősségre vonni. „Unus testus, nullus testus”, azaz egy tanú, nem tanú a bíróság, előtt, még akkor sem, ha történetesen rendőrszázados az illető. Felelősségrevonás nélkül, viszont bárki indíttatva érezheti magát, hogy ismét, talán már súlyosabb cselekedeteket kövessen el. A tanú ugyanis nem valaki ellen, vagy mellett, hanem az igazságról vall, ami viszont kötelessége közérdekből és önérdekből egyaránt. Bármilyen ritkán gondolunk rá, a közérdek a koordinált egyéni érdekek összessége Teljesen jogos bárki büszkesége, ha még sosem volt dolga a rendőrséggel, mert nem követett el kihágást, vagy törvénysértést. Hasonlóan örvendetes és elismerésre méltó, ha a bírósággal sem volt: — mint vádlottnak. (Egyébként az ország lakossága túlnyomó részének sem volt.) Tanúskodni azonban, persze a valós tényeket tanúsítva, azért érdemes és kötelesség, hogy esetleg másoknak ne legyen káruk azokból. Vagy pedig ha lesz, az arra hivatott szervek, akik a tett elkövetése idején természetszerűen nincsenek jelen, megfelelően tudjanak mérlegelni és ennek alapján bírságolni, vagy ítélkezni: — ahogy azt a törvény előírja. A pénteki esetre azért tartottuk érdemesnek felhívni a figyelmet, mert a véletlen egy, sokak fejében sajnos még élő, ferde gondolkodás- módot hozott elő. Megváltoztatásáról az adott esetben, helyesen, jogszerűen és nagyon határozottan, a rendőrség nyomban gondoskodott is. O. I.
