Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-04 / 182. szám

II. A JELSZÓ 1. Kinyitotta a szemét, de csaknem ugyanabban a pilla­natban már be is csukta, mert bántotta a fénycsík. Mi­féle bunkerben lehet? — vil­lant át rajta. Hogy került ide? Elképzelte 'az óvóhely ned­ves, érdes betonfalát, s sze­rette volna megérinteni. Jobb kezébe éles fájdalom nyilallt, fejét forróság öntötte el. Újra elvesztette az eszméletét. Amikor néhány óra, vagy talán néhány perc elmúltával magához tért, és lassan fel­emelte szemhéját, már nem kellett hunyorognia. Úgy látszik, lement a nap ■— gondolta. — Keskeny résen át homályos körvonalakat lá­tott,- de semmiképpen sem tudta megállapítani, mit lát. — Fura tájkép — tűnő­dött. Újra az jutott eszébe, hogy bunkerben van, csak azt nem tudja, hogy került ide. — Kloss főhadnagy — hal­lotta. Nem tévedett, női hang szólította. Hogy kerül nő a bunkerbe? Nem, mégsem nő, a csicskása, Kurt szólhatott. — Kloss főhadnagy — ismé­telte ugyanaz a női hang. Tu­lajdonosa biztosan mögötte áll valahol, elég megfordulnia, hogy meglássa. De miért mozdul ilyen nehezen? Hirtelen feltűnt előtte a női árc. Nem értette. Áz arcot egy vékony hasadékon át lát­ta közvetlen közelről, tehát a nő kívül lehet a bunkeren, de mégis úgy hallja, mintha mel­lette állna. Valami bekúszott az elmosódó kép és a szeme közé, Rögtön utána kellemes, hűvö^ érintést érzett. Most már tudta, hogy női kéz érin­ti. önmagát látta, hány éve is? Tizenöt vagy még annál is több? Skarlátja volt, be- függönyözött ablakú szobában feküdt és várt, várt valamire. Végre édesanyja érkezett, hű­vös tenyerét rátette homloká- : ra és akkor tudatára ébredt, hogy erre az érintésre várt.----Mama — mondta volna, d e vastag ajka nem engedel­meskedett. — Nagyon beteg Vagyok, mama. Újra feltűnt az asszony a nézősíkban. Erre hirtelen ne- vethetnékje támadt. Végre megértette, miért képzelte, hogy bunkerben van és kes­keny résen át néz ki a világ­ba. Fejét teljesen bekötözték, csak a szemét hagyták sza­badon. És az a nő, aki fölé­je hajolt, nem az édesanyja. Fiatal, szép lány. Vörös sávos fehér főkötője alól sötét haj­fürtök kandikálnak elő. — Hogy érzi magát, Kloss főhadnagy? Tud válaszolni? Értette, de azzal is tisztá­ban volt, hogy idegen nyel­ven szólítják. Édesanyja más nyelven szólt hozzá, ő maga is más nyelven gondolkodott az imént. De hát tökéletesen érti, amit a lány mond neki. Neki? Nevetséges, hiszen ez a nő bizonyos Kloss főhadnagy­hoz beszélt, ő pedig nem Kloss főhadnagy, hanem Staszek Moczulski, kilencéves fiú és súlyos beteg, skarlátja van... Hallotta, helyesebben érezte, hogy a lány eltávozik. Kes­keny ablakdeszkát látott ma­ga előtt, s alatta néhány fűtő­testbordát. Egy, kettő, három... kezdte számolni a bordákat. Néhány óra, bár az is le­het, hogy néhány nap elmúl- , tavai újra valamiféle hango­kat hallott. Arcához nyúlt; már nem érzett rajta kötést. Lassan felnyitotta a szemét, egy férfit látott maga előtt, egyenruhájára fehér köpenyt dobott, és ugyanaz a rakon­cátlan hajfürtű fiatal lány állt mellette, akit már előbb is látott. Az aranykeretes cvikker mindig megrezzent a férfi orrán, valahányszor moz­dította a fejét. — Ó, látom, hogy főhadna­gyunk magához tér — szólalt meg a fehérköpenyes. — Hol vagyok? — hangzott a kérdés. — Kórházban, Wiesbaden- ben, Kloss főhadnagy. — Hogy kerültem ide? — Bombatámadás érte a vo­natot — mondta az orvos. — Nagy szerencséje volt, mind­össze huszonnégyen maradtak életben. — Fáj minden poreikám. — Sérülések, általános zú- zódás. valószínűleg agyrázkó­dás. Nincs hányingere? — Nincs, de nem tudok visz- szaemlékezni, hogy kerültem arra a vonatra. — A magánál talált okmá­nyok szerint útban volt Fran­ciaországba. — Egész idő alatt Párizsról beszélt — szólt közbe az ápolónő. — A Place Pigalleon kapható gesztenyékről mesélt. — Gesztenyékről ? — kapta fel a fejét az orvos. — Mití mondtam még? — fel akart emelkedni, de kulcs­csontja alatt metsző fájdal­mat érzett és visszaesett a párnára. — Csak nyugalom — intet­te az orvos. — A csontjai ének, de alanosan összezúzó­dott. A töltéstől húsz méter­re találták meg. A lésnyomás lökhette ki a vonatból. — Miket mondtam? — tu­dakolta. — Csacsisásokat — bagatel­lizálta el a választ az ápolónő. — A felét sem értettem. Kü­lön hep, idegen nyelveken be­szélt. — Csak semmi idegeskedés — csillapította az orvos. — Agyrázkódásnál ez kísérő je­lenség. Megnyugtatom, hogy semmiféle katonai titkot sem árult el, Oberleutnant Kloss, és ha mondott volna is bár­mit, úgysem értette volna sen­ki. mert sérüléseit beszédszer­vei is megsínylették, — Mióta vagvok itt? — kí­váncsiskodott Kloss. — Három napja. Két hét múlva felülvizsgálatra küld­jük. De nem tanácsolom, hogy nagy reményeket fűzzön a bi­zottság ellenőrzéséhez. Megy a frontra. — Akarok is,' — felelte Kloss, — egységhez vezényel­tek. Már rég ott is kellene lennem. Az orvos vállat vont; — Úgy lesz, ahogy akarja — mondta. — Nővérke, holnap­tól kezdve a beteg erősítő dié­tát kap. Erőre kell kapnia, mielőtt elindul oda, ahova annyira siet. — Sarkon for­dult és a nővérrel együtt ki­ment. Kloss körülnézett a terem­ben. Négy egyforma fehér ágy, mind foglalt, egy kivé­tellel. A sebesültek, mint a múmiák, bepólválva feküdtek, az egyiknek a lábát nyújtókö­téssel látták el. Hallatszott a betegek egyenletes szuszogása, vagy halk horkolása. Külön­ben csend volt. Kloss lehunyta szemét, erő­nek erejével vissza akarta idézni azt, ami három nap­pal azelőtt történt. Vonat Igen, emlékszik, a pullmanko- csi kényelmes szakaszai, a lámpák kékes fényt adnak, egy tiszt terpeszkedik ottho­nosan az ülésen. Ezredes, Kloss bemutatkozott. A má­sik is. Mit mondott? Milyen nevet mondott? Az Istennek sem jut eszébe. Banális be­szélgetés. Az ezredes szivarral kínálta. Nem tudott aludni, és a fiatal Oberleutnant tár­saságának szemmel láthatóan örült. Oberst Tiede, helyes, így hívták, Tiede ezredes vé­leménye szerint túl sok fiatal tisztet irányítanak a megszál­ló csapatokhoz, ahelyett, hogy a frontra küldenék őket. Tiede ezredes ezt feltétlenül hibá­nak tartja és sérelmesnek a fiatal tisztek szemszögéből nézve, mert csak harcokban lehet megszerezni a nélkülöz­hetetlen tapasztalatokat és le­het remélni gyors előlépte­tést. Kloss egyetértett vele.. . Igen, erre emlékszik, de mi volt előtte? Münchenben szállt fel, az utolsó pillanatban fog­lalta el a helyét a kocsiban, a szerelvény már mozgott. Mi­ért várt olyan sokáig. Itt van a talány nyitja. Mi lehet a hiányzó láncszem? Jól emlék­szik, hogy korán érkezett, vagy fél órát még sétált is fel, s alá az újságosbedé és az aluljáró között. Valakire várt? Emlékszik, hogy vett egy cso­mag cigarettát a bódéban, nyomban el is füstölt néhá­nyat, mielőtt beült volna a vasúti kocsiba. De mire várt? Talán... kire? Üres tekintet­tel bámulta a fűtőtest bordá­it, megszámolta, összesen ti­zennégy volt, aztán szemét feljebb emelte. Az ablakdesz­kán virágcserép, benne páf­rány, nemrég valahol máshol is látott hasonló páfrányt, de hol? Az a másik nem ablak­deszkán állott... És Kloss előtt hirtelen fel- rémlett a varsói bolt kiraka­ta, a Pulawska utca egyik ke­resztutcájában. Ott állt a vi­rágcserép a páfránnyal a ki­rakatban, a halom kínai por­celán és a régi kard között. A páfrány azt jelentette, hogy nincs veszély, nyugodtan be lehet menni a boltba. Néhány perccel öt előtt ugrott be a régiségkereskedésbe, amikor a tulajdonos már készült lehúz­ni a rolót. Fél órával előtte Oberst Rhode, Kloss főnöke borítékot nyújtott át neki, benne a paranccsal, s a me­netlevéllel. Az Abwehrstelle központjának eszébe jutott, hogy Oberleutnant Kloss már dolgozott ügynökök átdobásá­nál Kolbergben és most olyan döntést hozott, hogy a fiatal tiszt Franciaországban is ka­matoztathassa tapasztalatait, így helyezték Oberleutnant Klosst szolgálatilag a nor­mandiai Saint Gilles-be. Te­hát bement ebben a mellék­utcában egy eldugott kis ré­giségkereskedésbe, hogy jelen­tést tegyen német felettesei hirtelen döntéséről. A bajt fő­leg az okozta, hogy Klossnak azonnal indulnia kellett, mert Rhode ezredes is élni akart még utoljára az alkalommal és tisztjét személyes megbí­zással is ellátta: a München­ben lakó Rhode-család címére szóló küldemény továbbítását bízta rá... (Folytatjuk.) Rövid határidőre, vagy azonnalra is szállít és beépít 20 TONNÁS ÜJ HÍDMÉRLEGET Göresönyi Áfész mérleg­javító üzeme Szekszárd, B. Balogh Á. u. 8. Tele­fon: 123—86. (x) Vegyen lángost BB-től Őszintén sajnálom azokat az ingerlékeny embertársai­mat, akik minden apróságon felháborodnak, jóllehet az ügy nem is érinti közelebbről őket. A minap is megkérdez­ték, mi a véleményem arról, hogy Pelé, a labdarúgás ko­ronázatlan királya nadrágot árul. Az illető magyar állam­polgár, aki a kérdést mel­lemnek szögezte, felháborod­va idézett a sportláp felhá­borodott cikkéből: „Pelé, a világ elvitathatatlanul leg­jobb labdarúgója lemondta a válogatottságot, de arra van ideje, hogy filmezzen, a tánc- dalénekesek babérjaira tör­jön, s eladja fényképét, ne­vét különböző reklámokhoz. Számunkra különösen az volt furcsa, hogy férfi manöken­ként ruhát is árul”. Szóval a magyar sportlapnak ez bi­zony furcsa, sőt kifejezetten rosszallja, hogy Pelé király reklámképpen mosolyog, s vadonatúj öltönyéről így nyi­latkozik: „Ha én mondom önnek elhiheti: Diolon ruhá­ban más az élet”. Bizony, ott más az élet, ezt tudomásul kell venni. Ezt próbáltam magyarázgatni felháborodott ismerősömnek, ha már egyszer véleménye­met kérte, végtére is mon­dani kellett valamit az ügy­ről. Ha az ember ilyen távo­li és ráadásul piti dolgokról értesül, nem kell mindjárt a plafonon lenni, Pelé király öntrónfosztása miatt inkább a brazil szurkolók feje fáj­jon, nem igaz? Ehelyett ná­lunk a hazai-ügyekre kell fi­gyelni, bár ilyen gusztusta- lanságra szép hazánkban nemigen kerülhet sor. Hazaérve kinyitottam az újságot, miután kényelembe helyeztem magam és meg- 1 akadt a szemem egy bekez­désen. A cikk ugyan nem Pelé királyról szólt, hanem egy császárról, a „Császár­ról”, gondolom, már ennyiből is kitalálhatja bárki, hogy Albert Flóriánról van szó. Nagy érdeklődéssel fogtam bele az olvasásba, hiszen amióta Flóri keveset mutat­kozik a pályán, már-már el­felejtették őt a hálátlan szur­kolók, akik pedig annak ide­jén az égbe emelték. Tem­pora mutantur, no de lássuk csak, mit írnak róla. Azt ír­ják, hogy Albert minden el­lenkező híreszteléssel szem­ben marad a Fradiban, in­nen kíván majd nyugdíjba menni. Igazán szép ez a klubhűség, egészen megha­tódtam tőle, ám nézzük to­vább. Albert tehát marad, de mit fog csinálni, ha az a szi­gorú edző bácsi nem lesz hajlandó beállítani őt az első csapatba? Akkor sem törté­nik nagyobb baj, mert a kö­zépcsatár, aki erre is gon­dolt, így felel: „Nem fogok unatkozni. Feleségem hama­rosan gebines boltot kap « Filmmúzeumnál. A cégtáb­lán zöld-fehér mezőben egy kilences lesz. Oda is bese­gíthetek.” Alighanem más is olvasta ezeket a kivételesen őszinte szavakat, azért mondom gyorsan, hogy a felháboro­dásra hajlamosak, mielőtt elvesztenék a fejüket, szá­moljanak fegyelmezetten tíz­ezerig, az ingerlékenyebbek esetleg húszezerig, — félre­értés ne essék, nem a gebi- nes bolt várható jövedelmé­re célzok — és meglátják, hogy nincs okuk rosszallás­ra. Jó, a gebines bolt cég­tábláján zöld-fehér mezőben egy kilences lesz, na és. Igaz, a cégtáblán szereplő kilences szám viselője an­nak idején szintén pályázott táncdalénekesi babérokra, el is készült egy lemeze, akár­csak Petének, de eszébe sem jutott öltönyt reklámozni, mint Pelé királynak, mert nálunk ismerik az ízlés ha­tárait, ilyen elő nem fordul­hat. Efelett tűnődtem éppen', amikor a rádióból váratlanul érdekes dolgokat kezdték el mondani. Hogy két táncdal- énekes azért nem vállalt nyárra fellépést, mert más elfoglaltsága akadt. Lángos- sütő boltot nyitott BB. Most látom, hogy ez így megint félreérthető, jobb volna BBB-t írni, ugyanis nem Brigitte Bardot áz ügy sze­replője, hanem Bakacsi Béla és Bencze Márta. Azt mond­ta a rádió, hogy rosszallja ezt a lépésüket, gúnyolódik, különösen azért, mert a két ismert énekes állítólag csak a pénzét adta a bolthoz, ezenfelül ismert mosolyát, minthogy a lángosokat fize­tett alkalmazott süti. Elképzelem, hogy ezen me­gint mennyi felháborodásra hajlamos ember háborodott fel, holott természetesen nincs igazuk. Mert tessék, csak ezúttal fegyelmezetten harmincezerig számolni, hát nem megtehetné a két nép­szerű táncdalénekes, hogy holmi öltönyök reklámozásá­val keressen különpénzt? Ok azonban tudják, hogy es csúnya dolog. Arról nem is szólva, hogy a dolgok ezúttal is összefügg­nek és sok kérdést más meg­világításban láthat bárki, ha nem háborodik fel első hal­lásra minden apró-cseprő ügy miatt, hanem szép nyu­godtan végiggondolja. Mert ágyé, a táncdalfesztivál elő­döntőinek mozgalmas kor­szakát éljük. Van, akinek tetszik egy-egy bemutatott szám (becsszóra találkoztam ilyennel is), mások ismét felháborodnak, hogy miért bosszantják dallamtalan bár- gyúságokkal a televízió né­zőit és a rádió hallgatóit. Tegyék szívükre a kezüket és őszintén mondják meg; nem volna mindannyiunk számára jó, ha még több táncdalénekes nyitna lángos- • sütő boltot? Még azt sem „ bánnánk, ha némelyikük nadrágot reklámozna, né­mán. Hát így kell nézni a dől-, gokat, összefüggéseikben. ÁRKUS JÓZSEF Szabad kapacitásunk van a legkorszerűbb lágy és kemény tetőfedési munkákra a kapcsolódó bádogos munkákkal együtt. Ar_jnegegyezés_szerinL Cím: Komárom megyei Építőipari Vállalat, Tatabánya, Komáromi út 6. Szakipari Főépítés-vezetőség. Telefon: 20—27. (23)

Next

/
Oldalképek
Tartalom