Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

Holnaptól s Ez a világ nem a nábobok világa ' Két héten át Az epés olvasó átfutja a cí­met, és a következőket mond­ja: A kutya ugat, a karaván halad. Qok igazság van ebben sajnos, minthogy az ösz- szefonódás, a protekcionizmus, a nábob magatartás közéletünk mérgező gyomnövényeként, szinte kihívóan díszük, s attól, hogy elítéljük, kiátkozzuk, esze ágában sincs megszűnni. Illető­leg az egyik helyen megszűnik, megszüntetik, a másik helyen viszont újból gyökeret ver, szí­vós, akár a tarack és pusztít, mint az aranka. Mintha a kis­közösségek sem mutatnának kellő határozottságot, mintha elintézettnek tekintenék a pro­tekcionizmust, a nábob-szem­léletet azzal, hogy lenézik, el­ítélik, megvetik. Ez viszont nagyon kevés. A helyenként szinte már lep­lezetlenül űzött, kihívó nagy­lábon éléq ellen cselekvő erély- lyel fellépni elsősorban a párt- szervezetek dolga, de a KISZ, a szakszervezet helytállásán is nagyon sok múlik. A bátorí­tást újból megkaptuk a X. kongresszus határozatából, és folyamatosan kapjuk a megye politikai vezetőitől. Egyáltalán, mit is nevezzünk nábob-szem- léletnek? A viselkedésben, az életvitelben mindazt, amely el­tér a dolgozó emberek élet­módjától, s emiatt jogos ellen­érzést vált ki a környezetből. S tulajdonképpen az odafi­gyeléssel nincs baj, de a cse­lekvéssel annál inkább. Meg­látjuk, észrevesszük Szekszár- don, Kocsolán, Bonyhádon, Ta­Rövid határidőre, vagy azonnalra is szállít és beépít 20 TONNÁS Ü.J HÍDMÉRLEGET Görcsönyi Áfész mérleg­javító üzeme Szekszárd, B. Balogh A. u. 8. Tele­fon: 123—86. (x) másiban, vagy bárhol az össze­fonódást, a nábob-magatartást, de nem teszünk ellene eleget. Meglátjuk? Hát hiszen nyíl­tan, sőt kihívóan mutatja ma­gát, amikor megy a kivétele­zés, a rongyrázás, az'érdemte­len előnyszerzés, és mindaz, ami ide tartozik. ■ „Nagyon nehéz. Olyan ez, mint a bükkönn. Belevágom a kaszát az egyik sarkán, és megmozdul, visszafogja az enész tábla." — mondia sok elvtárs láradt legyintéssel. Má­sok többnyire a felsőbb szer­vektől várják az elveket men- csúfoló magatartás, viselkedés felszámolását. Sokan viszont meg abban a tévhitben élvek, hogy akik semmibe vészelt a szocialista erkölcsi normákat, nos, énven azért veszik azokat semmibe, mert elmozdíthatat- lanok. Messzire ér a kezük, összeköttetésekkel rendelkez­nek. és az jár várul, aki „ki­kezd" velük. Némelykor csak­ugyan előfordul, hogy amikor belső vagy külső nyomásra, el­kerülhetetlen a viselt dolgok kivizsgálása, hát mintegy ar- eulcsavásként éri a tisztessé­ges embereket az a körülmény, honit a kivizsgálok számtalan módon lekötelezve, nem az ügy kivizsgálásával, hanem el­simításával foglalkoznak. in ilyen. Főleg akkor és ott van Heien, ahol a pártszervezet, a KlSZ-szerve- zet. a szakszervezet erőtlen, el­néző, s a kivizsgálást vAnző személy érdekelt abban legjob­ban, hogy ne kerüljenek nan- fényre a disznóságok. Ilyenkor még az sem vigasz, hogy a.ddin jár a korsó a kútra, min el nem törik. Biztos, hoay eltö­rik, de nem siettetni megalku­vás és gyávaság. Az persze a valóságos hely­zet, hogy a nábob magatartá­sé ember, szinte mindig ki­fogástalanul adminisztráUa magó.t, sok a lekötelezettje, de az azért mindenkévven csak látszat, hogy „tartják”, s sze­men szedett hazugság, hogy a kiskirály, az öntelt vezető mün­den nagyembert a markában tart. Ez egyszerien nem igaz. Itt az ideje, túljutni azon a naivitáson, hogy az autóból kiszálló, a termelőszövetkezet számlájára vedelő ember nagy­ember. Szinte soha nem az. Csak a ravasz, a fondorlatos taktika mutatja annak, hogy lóvá tegye a helyi közvéle­ményt, a szövetkezeti tagokat és elejét vegye a gerinces, jo­gos fellépésnek. Lássuk be végre, hogy a potyalesők azzal is nagy politikai kárt okoznak, hogy a szövetkezeti gazdák „kábítására” nagyember póz­ban tetszelegnek, holott leg­többször jelentéktelen beosz­tásban dolgozó előadók, üzlet­kötők, ügyintézők, akik a ter­melőszövetkezeteket tartják jó terepnek ahhoz, hogy nemlé­tező valakiságukban kiéljék magukat. Jól ismerjük a fajtáját. Akad nem is egy szekszárdi hiva­talnok, aki a megyeszékhelyen megjátssza a jófiút, de a ter­melőszövetkezeteket, ahol elég ostobák ahhoz, hogy etessék, itassák, saját hitbizományának tekintve kihasználja, s estéről estére pityókása.n, teli hassal fejezi be kiküldetését. Itt az ideje visszautasítani azt a ha­zug érvelést is, amely az üzle­ti tárgyalások eredményességé­hez nélkülözhetetlennek tartja a konyakot, a csirkepörköltet, a rétest, magyarul a vedelést, a zabálást. Közzsebre termé­szetesen. Nem és nem. Okkal-móddal megengedheti magának bár­melyik üzem, vállalat, intéz­mény a vendéglátást, a repre- zentálást. De az már túl sok a jóból, amikor üzleti tárgyalá­sok ürügyén a községi presszó mindennap, minden másnap a tivornya színhelye reggeltől napestig. S még van képe né­melyik elnöknek azt mondani, hogy ez a gazdaság érdekében történik. A tagok ne fogadják el, ne .higgyék el. Ne fogadják el és ne tűrjék el azt, ami Tol­na megye két-három közös gazdaságában szinte minden­napos dolog. Ismerünk olyan elnököt, aki úrhatnámságban hovatovább túltesz a dzsentri világ leghitványabb figuráin, minthogy élete nem áll más­ból, mint közösségi munka cí­mén végzett balatoni víkende- zésből, vendégfogadásból, nagyvonalú ajándékozásból, ügyintézésnek álcázott sétako- csizásból, kirándulásból és pökhendi hangoskodásból. Tfi a világ nem nábobok világa. Aki mégis annak tartja, a vezetői beosztásra méltatlan. Tolna megye gaz­daságvezetőinek nagy-nagy - többsége a közösség érdekeit szem előtt tartva, elhivatottan, környezete legnagyobb meg­elégedésére végzi munkáját. Rájuk nézve is sértő tűrni, el­nézni annak a néhány életmű­vésznek az ügyeskedését, aki falujában kényúrnak, minden írott és íratlan törvény felett állónak tartja, hiszi magát. Külső segítséggel, de belülről kell őket kipiszkálni, s félelem nélkül, mert nincs erejük, nincs hatalmuk. Ami van, az csak szappanbuborék. Sz. P. nyári vásár Megyénkben egységesen au­gusztus 2—14 között kerül megrendezésre a szezon végi kiárusítás, a nyári vásár. Mintegy 8 954 000 forint érté­kű méteráru, konfekció, kö­tött divatáru és cipő kerül le­értékelt áron a vásárlóközön­ség rendelkezésére.. Az áruk 20—30—40 százalékos enged­ménnyel vásárolhatók, számí­tások szerint kb 2 700 000 fo­rint megtakarítási lehetősége van ez idő alatt összességében a megye lakosságának. A le­értékelésbe a tőkés importáru, szintetikus női leánykaharis­nya, harisnyanadrág és szin­tetikus női és férfizoknik ki­vételével minden árucikk be­vonható. Értesüléseink szerint áru­ellátás szempontjából csupán a cipők és szandálok értékesír tése területén lesz némi fenn­akadás a hétfői napon, teg­napig ugyanis félévi leltáro­zást tartottak a cipőnagyke­reskedelmi vállalatnál. A to­vábbi napokon a cipőellátás is megoldódik. — R — Új színfolt Dombóváron a Molnár György utcai lakótelep Jelenleg öt 16 lakásos és egy 8 lakásos lakóház épül és a tervek szerint az év végére átadásra kerül. Örök legenda ? Szekszárdi legenda címmel a ^ Nép- szabadság 1960. évi május elsejei szá­mában Faludi András riportot írt. Eb­ben számol be a szekszárdi fiatalok nagy terveiről. Arról, hogy egy év alatt ifjúsági ház épül egy mesterséges tó partján, ahol nyáron csónakázni és für­deni lehet majd, s korcsolyázni telente. S ezt az idilli környezetet körülöleli az ifjúsági park. Faludi András riportja azon első írá­sos bizonyítékok közé tartozik, ahol először felbukkant a szekszárdi ifjúsá­gi park megépítésének gyönyörű legen­dája. S a legenda, immár örök életre tör. Tizenegyedik éve tartja magát, kon nőkul, néha-néha új színekkel gazda­godva, kiterebélyesedve, majd új el­képzelések álomködébe simulva. De a legenda eredeti magja mit sem . válto­zik: ifjúsági parkot építenek a KISZ-esek. A tizenegy év alatt gyerekek értek ifjakká és ifjakból lettek éltes korú fel­nőttek. KISZ-vezetők váltották egymást. De az ifjúsági park legendája . tartja magát. Igaz, a helye az évtized alatt többször változott. A Faludi-cikk a me­gyei tanács mögötti területre képzelte, aztán egy ideig a régi megyeháza udva­rán funkcionált is, majd a város, hatá­rába a deltába helyezték, s már évek óta a Kálvária oldalába tervezik meg­építését. * És hol tartunk most? — A szekszárdi tanács végrehajtó bi­zottságával 1969. augusztusában együtt­működési tervet dolgoztunk ki. Ennek is része az ifjúsági park és a KRESZ- park megépítése — mondja Keresztes János, a városi KISZ-bizottság titkára. — A múlt év őszén és tavaszán összesen körülbelül egy hónapig 30—35—40 gye­rek volt ott napi 2—2 órát. Földmun­kát végeztek; meg fákat vágták ká, bo­zótot és szőlőt irtottak. Elkezdték az utak kivágását is. Középiskolások és nyolcadikosok dolgoztak ott, becsülettel. — Hol tartanak jelenleg? — Idén még nem dolgoztunk ott. Majd ősszel szeretnénk folytatni a múlt év gyakorlatához hasonlóan délutános mód­szerrel. — A terület átalakításának van terve? — A városi tanács költségvetési üze­ménél. Öle adják a társadalmi munka szakirányítását. — Mekkora területen kell parkosíta­ni? — .:: Nem tudnám pontosan meg­mondani ... — Költségvetése van ennek a mun­kának? — Úgy tudom, a városi tanács 500 ezer forintot szánt e célra. — Mennyit használtak már fel ebből az összegből? — Mi nem használtunk fel. Esetleg a költségvetési üzem .. Nem tudom .. — Mennyi társadalmi munkaórára van szükség az ifjúsági park kialakí­tásához? 1 — ... Nem tudom, hogy ezt kiszá­molták volna’ ..... Valahogy úgy van ez a z egész, hogy: magam sem tudtam, mit vállalok, amikor ezt vállaltam. Kí­nos örökség. Többen tervezték már az elődeim is. Tenger munka kell oda. — Megvalósítható? — Nagyon elhatároztam, hogy most már csak azért is megcsináljuk. — Kiszabtak valamilyen határidőt? — A már említett együttműködési terv szerint 1971. július 1-én kellett volna átadni. « — Átadási határidő? — Nem tudok róla, hogy lenne, — A park terve? — Társadalmi munkában a tanácsi tervező emberei készítették el. Olyan a jellege, mint egy lakóterületi park­nak. Szerintem nem jó a terv. Ifjúsági parknak úgynevezett vadparkot tüdnék elképzelni. A természetes környezetet kellene jobban megtartani. Az új beszélgetőpartnerek: Szabó Zol­tán, a városi tanács építési és közleke­dési osztályának vezető főmérnöke, Vilinovszky Ferenc, a költségvetési üzem műszaki vezetője és Csák Péterné főkönyvelő. — Költségvetés? — Részletes költségvetés nem készült, csak felbecsült. De azóta már az is el­avult, hiszen sokat változtak az árak. — Mennyi társadalmi munkaórára van ott szükség? — Egyszer már kiszámoltuk. Ha jól emlékszem, 5000 óráról volt szó. — Mekkora területen fekszik majd a park? — Húsz hektár... — Van az 25 is ... — Ezt csak a Földhivatalnál tudnák megmondani. — Megvalósíthatónak tartják ezt az elképzelést? — Ilyen formában nem. Munkatábor jelleggel legfeljebb. Mint ahogyan most közreműködnek a fiatalok az ’ óvoda építésénél. — Ennek is az lesz a vége, ami a KRESZ-parknak. Akkor lesz belőle va­lami, ha a költségvetési üzem csinál­ja meg. Ha szerepel a tervünkben. — A városi' tanács negyedik ötéves terve fásítási programjában szerepel ha jól tudom, ennek a területnek a ren­dezése is. Akkor majd meglesz. * Ez a helyzet tehát napjainkban. Tizenegy éve ugyanez a helyzet. Véget kellene vetni a szekszárdi le­gendának. Megfelelő és becsületes terv­re volna szükség. Részletes és alapos költségvetés kellene. Amikor ezek el­készültek, meg kellene határozni, hogy mit lehet társadalmi erőből — és meny­nyiből — elvégezni. Ezeknek a tények­nek az ismeretében kellene a városi KISZ-bizottságnak megtárgyalni, hogy képes-e vállalkozni a feladat végrehaj­tására. Mert milyen vállalás az, ha a vállaló nem tudja, mi vár rá? Ilyen, — semmilyen. Manapság már hálátlan dolog a szek­szárdi ifjúsági parkról beszélni, s .még hálátlanabb írni. Annyi irodalma van — ha összeadjuk a felajánlásokat, a határozatokat, a terveket, a szerződése­ket, az újságcikkeket, amelyek e tárgy­ban íródtak —, hogy a parkot, mármint a majdani parkot befedhetnénk vele. (Igaz, felelőtlen a kijelentés hiszen még az sem tisztázódott, hogy mekkora lesz ez a park!) Tizenegy év, hosszú volt a komoly­talanságra. Véget kellene vetni a szek­szárdi legendának. Elég volt abból, hogy új és új variációkat' találjanak ki ez ügyben. Elég a mendemondából, a me­séből. Szóval a legendából. Most már tenni is kellene az ügyért igazán, és komolyan, hozzáértéssel cs felelősséggel. Vagy ismerje be a város fiatalsága — mert ehhez is erő Kell, — hogy e feladat végrehajtására képtelen; MÉRV ÉVA

Next

/
Oldalképek
Tartalom