Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

Indián törzsfőnök önéletrajza Miután az indiánok letet­ték fegyverüket, Forsythe ez­redes parancsot adott katonái­nak, gyújtsák fel a sátrakat. Ekkor váratlanul lövés dör­dült. Állítólag a lefegyverzett foglyok egyike lőtt. Megkezdő­dött a mészárlás. Néhány percen belül 200 asz- szonyt és gyermeket, valamint 90 férfit kaszaboltak le. A tömeggyilkosság Wounded Knee Creekben 1890. december 29-én történt — 80 évvel My Lai előtt. A Forsythe ezredes parancsnoksága alatt lemészá­rolt férfiak, nők és gyermekek sziu-indiánok voltak. Vörös Róka, a még élő nagy törzsfőnökök közül egyike az utolsóknak: 1870. június 11-én született a dakotai Pine-Ridge rezervátumban. Most jelent meg az indián aggastyán ön­életrajza. A 101 éves férfi em­lékeit és gondolatait 14 iskolai füzetbe jegyezte fel. Huszonhá­rom éves korában csatlakozott Buffalo Bilihez, a közismert vadnyugati showmasterhez, szerepet vállalt cirkuszában. Vörös Róka még ma is utál- kozva emlékszik vissza: egy ügyes rendező beállításában 120 indián „mesteri fogásokat mutatott be a lasszóval, posta­kocsikat támadott meg, bemu­tatta törzsi táncait és madár-, valamint állathangokat imitált. Nagyjából azt játszották el, amit az amerikaiak az indiá­nokról és primitív életformá­jukról gondoltak.’’ 1868-ban, két évvel Vörös Róka születése előtt az indiá­nok és a fehérek a Laramie erődben szerződést írlak alá, amely biztosította az indiánok jogát a rezervátumokra, „amíg a nap süt és a fű nő”. Igazi békére azonban soha­sem került sor. Az indián nők szabad prédái voltak a fehér férfiaknak. Az Indián férfiak többnyire védekeztek, ha rajtuk ütöttek, s ezt a fehérek kegyetlensé­güknek és összeférhetetlensé­güknek tulajdonították. Az utolsó nagy rezervátumok egyi­ke, amelyet Washington még meghagyott a sziu-indiánok- nak, a Black Hills körüli kör­nyék volt. Az amerikaiak azonban ép­pen errefelé találtak aranyat. S képtelenek voltak felfogni, hogy az indiánok még 16 nv'- lió dollárért sem akarják el­adni földjüket, és egyáltalán nem voltak elragadtatva a fe­hérek aranylázától. Rövid idővel később, 1868. november 26-án Custer ezre­des emberei megtámadtak egy indián falut a Washita folyó- nál, és amíg a férfiak vadásza­ton voltak, legyilkoltak 52 te­hetetlen nőt és gyermeket. Az indiánok még ennek ellenére is úgy döntöttek, hogy megőrzik a békét és az egyetlen utat vá­lasztják, amely még megma­radt: menekülnek. Elhagyták Pine-Ridge rezervátumot, és a Bighorn Basinba költöztek, ahol még volt elegendő vad. Vörös Róka hatéves volt, ami­kor törzse elindult a hosszú vándorútra. Alig ütötték fel az indiánok sátraikat a Bighorn Mountains lábainál, amikor megjelent az ezredes katonái­val. 1876. június 5-én zajlott le a nagy csata az amerikaiak és az indiánok között, amely meg­pecsételte a sziuk sorsát. Há­romezer indián harcos küzdött Custer, Crook és Reynolds egyesített csapatai ellen. A fe­hérek csapdába estek és dön­tő vereséget szenvedtek. Cus­ter elesett, de az indiánok tud­ták, hogy újabb kormánycsa­patok jönnek majd. „1888-ban az indiánok űzött vándorok voltak a Földön — írja Vörös Róka. — Kultúráju­kat és szellemi örökségeiket szétzúzták. Számuk lecsökkent, mint ahogy az állatok a fog­ságban elpusztulnak.” 1890. december 29-én For­sythe ezredes a dél-dakotai Wounded Knee Creekben meg­bosszulta Custer ezredest és vereségét. Katonái lemészárol­tak mindenkit, akik fegyvereik lőtávolába kerültek. Ez volt az utolsó nagy „csata” az ameri­kai indiánok történelmében. „Csak a halott indián jó in­dián” —, így hangzik egy ame­rikai közmondás. A mai Ame­rikában az indiánok átlagos életkora 44 év, a fehéreké 71 év. Egy indián gyermek álta­lában öt és fél évig jár iskolá­ba. A fiatal indiánok körében az öngyilkossági arány a lakos­ság többi részéhez viszonyítva háromszoros. Divat 1971 Stilizált virágmintás selyemből, szintetikus anyagból készült mini-shortos együttes, színes műanyag gyöngysorok­kal. Kimondottan strandi- és üdülőhelyekre való utcai vi­selet. (MTT Fotó: Bara István és Balassa Ferenc felvétele) ............ i , ______ F okhagyma mint rovarirtószer? Kísérteties gyűjtemény A többi mediterrán ország­hoz hasonlóan Spanyolország mezőgazdaságában is fontos szerepet tölt be a fokhagyma­MÜZEÁLIS VARRÓGÉP Ritka varrógépre bukkan­tak Kirovban. Az Ili >5-ben, fából készült gép egy Ivan Badanyin nevű paraszt keze- munkája. Restaurálás után a gépet az egyik kirovi múzeum állította ki. Az „idős” varró­gép háromszorosra hajtott posztón is egyenes varrást készít. ZENEKEDVELŐ DELFINEK Különleges díszkíséreltel ha­józott Rigától az írországi partokig a Nyeman nevű lett Diesel-motoros hajó: egy del­fincsapat szegődött nyomába. A matrózok megfigyelték, hogy a hajóról hallható zene von­zotta őket. Amikor a muzsi­ka elhallgatott, a delfinek le­merültek a tengerbe. Amikor aztán újra felcsendültek a ze­ne első akkordjai, a delfinek ismét a felszínre emelkedtek és „végighallgatták” a kon­certet. LÉGI TŰZOLTÓK Szibéria és a Távol-kelet hatalmas erdőségei fölött min­den nyáron légi tűzoltóegysé­gek teljesítenek szolgálatot. A habarovszki határterületen például 56 millió hektár er­dőség biztonságán őrködnek. Több légiegység áll rendelke­zésre, hogy szükség esetén a helyszínre vigye a tűzoltókat. A légi őrjáratok az erdővé­delem mellett a rénszarvas­csordák ellenőrzését is vállal­ták az Ohotszki-tenger part­jához közel eső 5 millió hek­táros körzetben. termesztés. A háztartások fok­hagymafogyasztása azonban az utóbbi években jelentősen csökkent. Az Egyesült Álla­mokban újabban azt vizsgál­ják, hogyan lehet a fokhagy­maolaj-eszenciát rovarirtásra felhasználni. Az új szer a be­tiltott DDT-t pótolná. Meg­állapították, hogy e szerből egészen híg oldat -'s elegendő a moszkitók rendkívül veszé­lyes lárvájának elpusztításá­hoz. Amennyiben a kísérletek teljes sikerrel járnak, Spa­nyolország teljesen váratlanul nagy fokhagy makon junktura elébe nézhet. A lapok nemrégiben újabb lenyűgöző adatot közöltek Jacqueline Kennedyről, illetve Onasszisznéról. Egy újságíró- nőnek bevallotta, hogy folyó­számláján mindössze bagatell 5200 dollár van. „És hogy jön ki belőle?” — kérdezte kajánul az újságírónő. „Talán Onasszisz úr ad zsebpénzt, ha vásárolni indul?” „Nem”, felelte az egy­kori amerikai first lady, ma bolygónk egyik leggazdagabb emberének, vagy legalábbis ama kevés rendkívül gazdag emberek egyikének felesé­ge, akinek rendkívül fejlett publicitási érzéke van. „Vala­hányszor bárhol veszek vala­mit, nem fizetek, sem pénzzel, sem csekkel. Egyszerűen azt mondom, küldjék számlámat az Olympic Airways társaság­nak". (A gyengébbek kedvé­ért: az „Olympic Airways” nagy görög légitársaság, amely az utolsó csavarig Onasszisz úr tulajdona.) Néhány évvel ezelőtt halt meg Southamptonban egy asz- szony, akit szomszédai már régóta különcnek tartottak. Hosszú évek óta senkit sem fogadott a postás kivételével, aki rendszeresen hozott neki csomagokat. Remeteként visz- szavonultan élt házában. Csak egy véletlennek volt köszönhe­tő, hogy holttestét felfedezték. Azonnal értesítették a rendőr­séget, amely az elhúnyt tágas házában olyan gyűjteményt talált, amelynek talán nincs párja az egész világon. Olyan tárgyak gyűjteményéről van szó, amelyek egyszer valahol a világon szerencsétlenséget okoztak. 1932-ben, röviddel Edith Cal- cott férjének halála előtt, test­A történet azonban csupán tünete annak az élő gazdasági ténynek, ami nap mint nap egyre nyilvánvalóbbá válik: a pénz „kimegy a divatból”, már nem „sikk”. A legjobban pe­dig Jacqueline Kennedy-Onasz- szisz látja be, aki valóságos ra­darérzékkel különbözteti meg a „sikket” attól, ami nem az. Egy amerikai, mégpedig ko­moly közgazdász mondotta nemrégiben, hogy „a pénz a szegények csekk-könyve”. A pénz, a vert érme és bankjegy régies értelmezésében ma már nem „status jelkép”. Akik­nek igazán van pénzük, a bankban tartják. Már nem kér­kednek vaskos pénztárcákkal. Egyszerűen nem előkelő. Min­dent csekkel fizetnek. Az új légkör mindenütt kifejeződik. A boltokban a pénztárosnők gyanakodva nézik a vevőket, akik csekk helyett pénzzel fi­zetnek, különösen ha nagyobb összegekről van szó. Egyszerű­en szokatlan számukra, hogy akinek van pénze, azzal fizet. vérét, John Clenvenort egy in­diai gyalogezredhez helyezték át. Elutazása előtt Edith Cal- cott egy kis vízszűrő készülé­ket ajándékozott neki, amelyet gyakran használnak a trópusi vidékeken. Az 1933 februárjá­ban Clenvenor hadnagy éppen akkor esett el, amikor azzal foglalatoskodott, hogy egy víz­tárolóból iható vizet nyerjen a húga ajándékozta szűrőké­szülék segítségével. Testvére halálát, amelyet az az ajándék okozott, amelynek az életét védelmeznie, nem pe­dig kioltania kellett volna, annyira szívére vette Edith Calcott asszony, hogy elhatá­rozta, gyűjteni fog olyan tár­gyakat, amelyek akaratlanul szerencsétlenséget okoztak. Bátyja csapattestétől vissza­kapta a kis vízszűrő készülé­ket. Ez képezte jövőbeni gyűj­teményének első darabját. Ehhez az első tárgyhoz ha­marosan továbbiak csatlakoz­tak, és Calcott asszony gyűjtési szenvedélye valóságos mániá­vá fajult.. Férjétől 50 000 font sterling vagyont örökölt és ezt az ös­szeget kizárólag e tárgyak gyűjtésére fordította. Amikor ráakadtak holttestére háza egyetlen lakható szobájában, készpénze mindössze néhány font volt. Egész vagyonát fel­áldozta gyűjtőszenvedélyének. Az egykor elegánsan beren­dezett ház múzeummá váltó • zott. Valamennyi tárgyat számmal látott el, és katalo­gizált. Voltak a tárgyak között hosz- szú kötelek, amelyek segítsé­gével az életúntak vetettek vé­get életüknek. Volt közöttük egy kép is, amely leesett a szögről és agyonütött egy em­bert. Több defektes és végze­tes összeütközést okozott autó­gumi volt a falakhoz támaszt­va. A szerencsétlenségek mú­zeumában poharak is voltak, amelyek cserepeit ütőerek fel­metszésére használták, továbbá töltőtollakat is lehetett látni, amelyekkel búcsúleveleket ír­tak. A tárgyak között egy pár kesztyűt is találtak, amelyet egy asszony vásárolt barátnő­jének. A megajandékozoit nő éppen ezekkel a kesztyűkkel fojtotta meg barátnőjét. A hát- borzongató tárgyak között, sze­repelt egy egyszerű szemüveg is, amelyet tulajdonosa otthon felejtett és ennek következté­ben lett közlekedés: szerencsét­lenség áldozata. Egy fiókban órák voltak, amelyek tulajdonosuk halála óráját mutatták, továbbá egv alpesi túrán kettészakadt kö­tél; mérgek, amelyeket orvos­ság helyett vettek be. Tábori levelek sem hiányoztak, amely­ben a levél írója közölte, hogy hamarosan hazautazik szabad­ságra, erre azonban sohasem került sor, mivel hamarosan elesett. . Ez a gyűjtemény, amely a southamptoni házat a pincétől a padlásig megtöltötte, 1135 tárgyat tartalmazott. Calcott asszonynak egyes tárgyakért borsos árat kellett fizetnie. Például egy rozsdás zsebkésért, amellyel egy ember megvágta magát, és sebeibe belehalt, 500 fontot kellett fizetnie, egy kö­télért pedig, amellyel az ön­gyilkos felakasztotta magát, 75 fontot. Számos külföldi és belföldi újságra előfizetett, amelyeket lelkiismeretesen elolvasott. Ha egy szerencsétlenségre akadt, azonnal levelet írt a hátraha- gyottaknak, hogy megvásárolja a tárgyat, amely a szerencsét­lenséget okozta. Majdnem 30 évig élt Edith Calcott e bizarr, tragikus gyűj­temény közepette, végül való­sággal nyomorban. Halála után leltározták a hagyatékot, majd a „borzalmak gyűjteményét” eladásra kínálták. Phil Gold­stone, egy amerikai 12 000 dol­lárt fizetett érte. Mrs Onasszisznak nincs szüksége készpénzre MAGAZIN • MAGAZIN * MAGAZIN * MAGAZIN * MAGAZIN « MAGAZIN 't /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom