Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-20 / 196. szám
Bertha Bulcsút Vikendházak közt r GyírmSÍ Iván ?s fiatal hitvese, Eszter a Balaton-part nádassal és apró házacskákkal szegélyezett országúti án vándoroltak egy ismeretlen cél felé, pontosan úgy, mint a modem irodalom és filmművészet hősei. Ezt a hasonlatosságot Eszter kiáltásai, máskor érthetetlen okból elhalkuló mondatai csak fokozták; — Az élet csoda! — kiáltott bele a tavaszi fénybe, s ezzel Gyirmót Iván figyelmét ismét magára vonta. Gyirmót sokat szenvedett felesége olvasottságától. Amikor józan, tervektől zsúfolt mérnök-agyához eljutott egy-egy ilyen mondat, min. dig megemelkedett a gyomra. Ilyenkor sietve a feleségére nézett, mert az asszony arányos teste, telt keble, egészségesen piruló arca, a modem művészet artisztikus magaslatait is képes volt ellensúlyozni, mi több feledtetni. Előző este még egy kényelmes budapesti lakásban búslakodtak és eszegettek. Rajtuk kívül a főmérnöknél egyetlen vacsoravendég volt, a házigazda feleségének öccse. így nyugodtan lehetett panaszkodni, mélán elbúslakodni. A főmérnök eredetileg úgy tervezte, hogy a kellemetlen ügyekre majd vacsora után kerítenek szót, amikor néhány pohár whisky már elfogyott, és az arcok megenyhültek. De látta Gyirmót Iván merev kedvetlenségét, így a második fogásnál megszólalt: — Mit mondtak Iván? — Nincs, nem adnak... El- blvasták az ajánlásodat, aztán közölték velem, hogy kivételt még ebben az esetben sem tehetnek. A szövetkezeti lakások elosztása teljesen demokratikusan történik, kifüggesztik a folyosóra, mindenki megnézheti, vétót emelhet, ha igazságtalannak tartja..« — Államit kellett volna kérnünk, azt nem függesztik ki — szólalt meg Eszter, s a villája közben kicsúszott a kezéből és a szőnyegre zuhant. Kis zavar támadt az asztalnál, a főmérnök felesége kiment a konyhába másik evőeszközért, a férfiak pedig nagyon vigyáztak, hogy még véletlenül se pillantsanak Eszterre. — Valami mást kell megpróbálnunk ... Szegény Iván, látom elkeseredtél... — Az albérlet, tudod, megy néhány évig, de aztán belefárad az ember. Úgy élünk, mint az iskolás gyermekek. Házirend, még abba is beleszólnak, hogy meddig égetjük a villanyt. És ugye a bére.. Lakásra keresünk..? — Kitaláltam valamit. Adok neked egy hét szabadságot.. Holnap már be sem kell jönnöd. Pihend ki magad.. — Ha ez ilyen egyszerű lenne : . . — Várj csak?4 Hogyan is csináljuk? Van nekünk egy kis víkendházunk Füreden. Odaadom a kulcsot, lementek egy hétre. De nem, nem is így lesz. Most vacsora után beülünk a kocsiba és leviszlek benneteket. Reggel már ott ébredtek. Na, mit szólsz hozzá? — Főmérnök elvtárs hát ez... ez... — Együnk most jó étvággyal — mondta a főmérnök. Vacsora után végigautóztak az aludni térő városon, aztán suhogva nekilódultak az M—7- nek. Éjfélkor már a víkend- báz betörésbiztos zárszerkezetét tanulmányozták, majd búcsút mondtak a főmérnöknek és feleségének. Amikor magukra maradtak Eszter nagyot kiáltott: — Az élet csoda.? Ezek a kiáltások folytatódtak a délelőtti fényben ragyogó országúton is. Ahogy távolodtak az üdülőteleptől, egyre változatosabb kép tárult eléjük. Learatott nádasok, nyári bejárók cölöprendszerei, jobbról gyümölcsösök, üvegházas kertészetek, majd egy kidön- tött nyárfasor. A keskeny vízparti út ősi nyárfasor között kanyargott a végtelenbe; A fákról sok helyen embermagasságban hiányzott a kéreg. Ezeket a sebeket fának rohant autók ejtették. A kettészakadó karosszérialemez sok helyen az évgyűrűket is elvágta, megroncsolta. Az óriásfák egy része az út mellett hevert, gyökerestől kitépve, felszabdalva. — Ezt a disznóságot! —kiáltott fel Eszter és mindketten megálltak. — Nem tehettek mást — mondta Gyirmót Iván — Nyaranta itt ripityára törtek a kocsik, sok ember meghalt ebben a fasorban. Eszter hallgatagon bandukolt tovább férje oldalán, majd halk fájdalmas hangon kinyilatkoztatott egy mondatot: — Most meghaltak a fák és élve maradtak az emberek... Nem, így nem jó... Meghaltak a fák, hogy élve maradjanak az emberek;.? — Kis szívem, nem hagynád abba a ködrágást... — Te undok materialista, szakbarbár. Elválok tőled. Igenis, hogy meghaltak a fák... Hát nem szép ez: Meghaltak a fák.... — Eszter lassú áhítattal lehelte maga elé a szavakat. — Gyönyörű, de így elszalasztasz minden valódi szépséget. Odanézz, ott egy üdülő épül a nádasban, itt meg kis családi nyaralók, kertek. Léckapuk és mögöttük;: ? — Nicsak! Egy tábla.. A kopott léckapun tintaceruzás felirat függött: „CSÓNAK ELADÓ”. A lándzsás kerítés mögött almafák álltak, az almafákon túl egy apró házacska, üvegverandával. — Csobog valami, hallod? — Bzólalt meg Eszter, — Igen, egy séd ... Átszeli a kertet. Ott csillog az olajfüzek alatt, látod? — Óóóó... Alacsony öregember közeledett a fák között. Sapkát nem viselt, rövid ezüst sörték csillogtak lekopasztott. fején. — Jónapot! A csónak végett jöttek? — Igen, ha lehetne megnéznénk — mondta Gyirmót Iván. Az öregember kinyitotta a kertkaput. A kátránypapírral letakart csónak a házikó mögött hevert két alacsony bakon? — Látják, rendesen tárolom —f mondta az ezüstkopasz házigazda és felemelte a vízhatlan takarókat. A bakon sötétzöld, Klinker palánkozású csónaktest feküdt. A tükrén fehér betűk jelezték a nevét: „Ruca”. — Szép — mondta Eszter — mi az ára? — Az ára kérem?..| Menjünk beljebb... A verandán megismerkedtek az öregember feleségével is, aztán diót ettek és felhajtottak egy pohár bort, mert mindehhez a néni nagyon ragaszkodott. — És miért tetszik eladni a csónakot? — kérdezte Gyirmót nyugtalanul, és az ezüstkopasz, szomorú öregember arcát figyelte. — Mert itt nekem már nem lesz helyem ... Láthatta, építik a szállodákat, vágják a fasort, a nádast feltöltötték.. i Ezek a kis kertek mind megszűnnek ; ?. — Kisajátítják? — ördögöt, megveszik. Nekem kétszáz forintot ajánlottak fel négyszögöljéért. Be is pöröltem az államot! — Az államot? És gondolja? hogy az állam elveszti a pert? — Persze, hogy elveszti, nekem van igazam. Kijött ide két SS» X 3§8 menfért feSffishÍBB? föl, egészén a forrásig. Állami tartalékföldek vaiH nak ott Azt mondtam nekik; ha a hegyoldalban adnak egy dupla ekkora földet amelyiken ugyanaz a séd átfolyik; ingyen lemondok errőL — És a csónak? A gondnok úgy véli, itj tarthatnám az öbölben. .3 Esetleg elvállalhatnám a többi csónakot is, javításra. Ilyen ötszáz forintos állás lenne ez.ú — Hát akkor maga nem is akarja eladni a csónakját... — Ha tudnám, hogy ez az állás biztos, akkor eladnám. Szeretnék venni egy nagyobbat.. Mondjuk, ha két nag SALVATÓRE QUASIMODO: S MÁR LE IS SZÁLL AZ ESTE Mindenki magában áll a föld szívén, átjárja a Nap egy sugarai & már le is száll az este. SENKI Kisfiú vagyok csak talán, ■ aki fél a halottaktól, de szólítja a halált, hogy szabaduljon minden teremtménytől: gyerekektől, fától, bogaraktól, mindentől, ami bánatot hord szívében. Mert semmije sincs már, amit adhatna és az utcák is mind sötétek s nincs senki sem aki meg tudná ríkatni csak egyszer Uram, a közeledben. Salvatore Quasimodo a modern olasz köttészeí egyik legnagyobb és legismertebb alakja, akit 1959-ben a' Nobel-díjjal tüntettek ki. Hazánkban is járt, a balatonfüredi parkban fát ültetett, hogy ez, az alája írt verssel őrizze ottani időzése emlékét. 1901-ben született, Szicília szigetén, Siracusában." Most lenne hetven éves. Ebből az alkalomból közöl jük.két versét Olaszból fordítottal CSÁNYI LÁSZLÓ elvtárs az OTP-től vagy honnan és magyarázták, hogy legyek megértő, mert hiszen én munkás ember vagyok, ha nyugdíjas is... Bányalakatos voltam ... Másnap aztán hallom, hogy két szomszéddal feljebb a pesti manikűrösnek négyszögölenként kifizették az ötszáz forintot. — Sok pénze lesz magának. .. — Dehogy lesz... Na, jöjjenek, mutatok valamit Újra végigballagtak a kerten. Az öregember megállt a séd partján és belebámult a rohanó kristálytiszta vízbe. — Ennek inni lehet a vizét, olyan tiszta... Átkeltek az országúton, és egy szűk nádibejárón a vízig mentek. — Ez ősnádas volt Nyolc éve télen még farkast is láttam itt. A nádból jött elő. Megvárt négy-öt méterre és megnézett. Porhó fedte az utat, a nyomait napokig látni lehetett — mondta az öregember, majd a víz felé fordulva egy elsüllyedt alumíniumhajóra mutatott. — Ehhez mit szólnának? Az alumíniumhajónak hiányzott az árboca, s a vízből csak a fedélzeti részek ágaskodtak elő. Halak úszkáltak körülötte, és a belsejében is. — Ezt olcsón megkaphatnák, és mégis vitorlás... Hathét éve tűnt el ez a hajó. A gazdája disszidált. Most hogy strandot építenek ehhez a szállodához, a kotrósok megtalálták. Azt beszélik a gazdája süllyesztette el. Hat-hétezerért megkaphatnák... — És a maga csónakját? — Azzal még várni kellene. Lehet, hogy el sem adom... Spekulálok... Na mit szólnak ehhez a szállodához? Ellenemre van, de azért szívesen elnézegetem. A románok már teleépítették az egész tengerpartjukat ilyenekkel... Az asszony előtt nem akartam mondani, de az a per már abba is maradt... Kiegyezünk. .. — Nahát — csóválta a fejét Eszter. múlva visszajönnének, má» tudnék valamit... Gyirmót Iván és Eszter ve; gyes érzelmekkel mendegéltete hazafelé, az út szélén heverő hatalmas nyárfacsonkok között. A nap melegen sütött, a kertekből enyhe firnisziUat áradt a víz felé. Overálos városi emberek hajladoztak a víkendházak előtt, és csónakjukat javítgatták. Gyirmót Iván meg-megállt, aztán megszólalt: — Azt hiszem megvesszüS az öregember csónakját — Ivánkám megőrültél? Hol tartjuk, és mit kezdünk vele? — Hogy hol tartjuk azt még nem tudom, de szombatonként majd lejövünk és nagyok kát evezünk a nádasok mentén. Bele kell vágni az életbe, mi mást tehetnénk?... — Úristen — mondta Eszi tér, és sietve megcsókolta Gyirmót Ivánt az út kellős közepén. ÜJ KÖNYVEK: Amadó: A kikötő rémei. Czine Mihály: Szabó Pál. Bates: Jó széllel francia partra. Bogdál: A közbiztonság és közrend elleni bűntettek. Csuka Z.; Ellentmondás a halálnak. Eszperantó—magyar diáklevele-' zés. Gereblyés L: Ezerarcú világ. Kodolányi J.: Julianus barát. Kovái L.: Az oroszlán jegyében. Mesterházi L.: Apaszív. Nagy E.: A fácán és fogoly In-' tenzív tenyésztése. Németh B.: Kémiai táblázatok. Németh L.: Bűn—Iszony. Pál B.: Kós Károly (Architektúra). Petröczl B.: Hosszú az éjszaka. Pap Károlyné: Fények és fénytörések. Radó Gy.: Túl a Kaukázuson. Somlyó Gy.: A költészet évadai. 3. Sőtér T.: Az ember és a műve. Szablowsky: A krakkói Wawel 1 gyűjteményei. Szocialista hazafiságra és proletár nemzetköziségre nevelés ft történelem tanításában. Tyitov G.—Zlobin A.: Elfogni -d élve vagy holtan. ' Vargyai: Katonai kötelessége 7) Wolf; Mrs. Dalloway, ö,
