Tolna Megyei Népújság, 1971. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-19 / 195. szám

Lakótelepeit élni jó ? — Lakótelep, vagy családi ház? Óriási különbség. Mi 1964. február 1-én költöztünk ide, a Tarcsav lakótelepre. Az­óta tudom, hogy mi a gond nélküli élet... Se lépcsőház- takarítás, se hólapátolás. — mondja Hómann Sándor, a szekszárdi Tarcsay lakótelep B 2-es épület egyik lakója. —- Egy kisfiú társaságában üldö­gél egy betongerendán. Beszél­getés közben gyakran nézeget az út felé __ — A haverokat várom. Ket­tőre beszéltük meg a találkát, de úgy látszik késnek. Garázst építünk. S tudja, hogy van. Együtt a munka is könnyebb. Hogy ne mondjak mást, ta­vasszal közösen kifestettük a 'lépcsőházat. Mindenki „be­szállt” ötven-ötven forinttal, s az egyik lakó — aki festő — segítségünkkel kifestette. Meg lehet nézni. Azért azt hozzá kell tenni, hogy mi szerencsés helyzetben vagyunk. Egy lép­csőházban nyolc család él, s mondhatom, hogy választani sem tudtunk volna jobb lakó­társakat. Olyan kis család va­gyunk. — így van ez másutt is? — Nem hiszem. Egyáltalán nem az idősek ellen beszélek, de ők kissé bizalmatlanok. Ne­kik kell néhány esztendő, hogy megszokják az ilyen jellegű kollektívát. Közben megérkezik Vass Mi­hály az F 1-ből. ő az egyik „garázsos-kollega”. Néhány percig hallgatja a beszélgeté­sünket, majd rágyújt egy ciga­rettára, s így szól« — Tudja mi az én vélemé­nyem? Nagyon nagy hátránya van a lakótelepeknek. Helye­sebben a Tarcsaynak —, de an­nak is a vasút menti oldalá­nak. Egyszerűen nincs zöld­övezet. Hova engedjük le ját­szani a gyerekeket? Ide a sa­lakba? Van igaza, össze sem lehet hasonlítani a lakótelep két ol­dalát. A telep vasútparti kör­nyéke igaz, hogy nagyon vál­tozatos, de nem a pázsit, a virágágyások, meg a játszóte­rek váltogatják egymást, mint a túloldalon. Itt nyolc tömbre jut két hinta meg egy homo­kozó, s egyetlen átkelőhely sincs a túloldalra, noha az üz­letek mind ott vannak. Ki me­ri átengedni egy fél kiló cu­korért, vagy egy csokor petre­zselyemért 4—5 éves gyerekét a forgalmas úton. Inkább ab­bahagyják a munkát, átöltöz­nek, s mennek maguk. Pedig a gyerekeket apró megbízások­kal, kiskorukban kell önálló­ságra szoktatni. Akik a Tarcsay úton végig­mennek, valóban szépnek lát­hatják az új, modern lakó­telepet. Vajon a vonaton uta­zók elé milyen kép tarul? Ha­talmas területen kiégett a gaz. S ilyen környezetben a házak is — hiába csinosítják őket — csak szürke, kopott tömbök. A nyolc épület egyik hin- tájánál három srác gug­gol. Kis golyócskákkal játsza­nak. — Szerettek-e itt lakni? — Nem. — mondja a 13 éves Leipold Feri, aki az F/3- ban lakik. — Miért? — Mert itt nem szabad ál­latot tartani — sóhajt egy na­gyot. — Pedig egy klassz ku­tya ... — Meg játszani sem lehet rendesen. Kellene még egy hinta, meg focipálya. Ott le­hetne is csinálni, ha már nem parkosítanak, — mutat a he­pehupás gazos térre Vörös Ti­vadar. — Az újvárosban épí­tettek. Barátja pedig így folytatja: — Tavaly télen korcsolya­pályát kezdtünk építeni... — Hogyan? — Hát csákánnyal. Ügy akartuk, hogy majd slaggal ve­zetjük oda a vizet. Kétszer korcsolyáztunk is. De addig hány vasárnap melóztunk?! — És a lakásotok szép? — Szép, csak nagyon kicsi a konyha. Mondja is az anyu­kám, hogy ott nagy ebédet főz­ni nem is lehet. Főleg, ha ven­dégek vannak, mint most. — Hogy alusztok éjjel? Van hely a vendégeknek? A kis kerek képű Tivadar nagyot nevet. Biztosan egyik esti „rekamié-osztás" jutott az eszébe. így válaszol: — Mindenki mással alszik. Szóval van egy négyszemélyes heverőnk is. Nem régen költözött egy csa­lád a lakótelepre. Ócska, rozo­ga házból ragyogó, új, modern lakásba. Háromesztendős kis­lányuk így nyugtázza a nagy változást: — És az ablakunk nem a vécére néz! Úgy fiatalasszony lép ki az E 1-ből. Kezében kék műanyag szemetes badella. — A lakásunk nagyon meg­felel. Hárman vagyunk. Kö­m szönj szépen, Szilviké — szól közben kislányának. — Másfél szobás a lakás. Pontosan negy­venkilenc négyzetméter. Mi az­tán igazán tudjuk értékelni a lakótelep szép, kényelmes la­kásait. Előtte hatan laktunk egy szoba-konyhásban ... — És a lakókkal kijönnek? — Az elején sikerült. Most meg gyakran még köszönni is elfelejtenek. Elfelejtették, hogy honnan jöttek. S ha mondanak is valamit, az csak a lakótelep lefitymálásáról szólhat. Mert „tömegszállás” az ilyen, mondják. A társasház, meg a négyszobás családi ház; szerintük más ... — Szóval maga elégedett. Nem is kívánna semmit? — Azért annyira nem. Per­sze, az én kívánságom nem egy kacsalábon forgó vár. Mindössze annyi, hogy a mi oldalunkon is legalább annyira parkosítsanak, mint ott. A túloldalon most is folyik a munka, öntözik a hivalko­dóan zöld pázsitot, új virágo­kat ültetnek a még mindig szépek helyébe. Hogy még szebb legyen. A munkát nem a lakók, a kertészet emberei végzik. flzvegy Varga Jánosné a ” túloldalon lakik. Nyolc­vannégy esztendős. — Hogy milyen lakótelepen élni? Sokan vagyunk, sokfé­lék. Előtte a Felsővárosban laktunk. Családi házban. Ott talán jobb volt. De az én csa­ládom mindig nagyon jó volt, s ha ott nincs baj, akkor se­hol sincs. — S mi a különbség a két életforma között? — Az, hogy légen csak ak­kor értek rá pihenni, ha na­gyon elfáradtak. Most meg ak­kor, amikor akarnak. Ez azért kényelmesebb. De ide más is tartozik. — Mi? — Mondok egy példát. Az én édesanyám egy nagy, erős asz- szony volt. Amikor megbete­gedett, akkor is ugyanúgy be­számítottuk a munkába, mint az egészségeset. Mert a mezőn, a ház körül is el kellett vé­gezni a munkát. Ha most ket­tőt tüsszent egy fiatal, máris lefekszik. Megteheti. S ez így van jól. HORVÁTH MÁRIA Asszonyok a paksi Dun»-pui'iou. Foto: Goitvald. Milyen lesz Minden nagyobb rendezvény esetében fő kérdés, hogy mi­lyen lesz az ellátás. Azért az, mert ilyenkor az igények jó­val meghaladják a szokvá­nyos hétköznapokét, követke­zésképpen a szokványostól el­térő intézkedéseket kell tenni. És hogy ez mennyire nem kis gond, azt már jópár esetben tapasztalhattuk Tolna megyé­ben is, másutt is, Nem túlzás azt mondani, hogy a tömeg­ellátás magszervezése néha na­gyobb erőfeszítést kíván, mint maga a rendezvény. Az em­berek megéheznek, megszom­jaznak, pihenni kívánnak. Sőt, éhesebbek, szomjasabbak, fá­radtabbak a szokottnál, mert hiszen utaztak, kizökkentek a megszokott életmódjukból. De ebből az is következik, hogy igényesebbek az étel és ital minőségére, a kiszolgálásra, a szoba tisztaságára, a szoba- asszony figyelmességére, a por­tás előzékenységére egyaránt. Ha jól belegondolunk, a va­dászati világkiállítás előkészü­letei során Tolna megyében is a megfelelő ellátás feltételei­nek biztosítása jelentette a legnagyobb gondot. Uj ven­déglátó helyek létesültek, ame­lyekre persze később is nagy szükség lesz, de ha nem ké­szültek volna él időre, való­sággal csődbe jut a kiállítási ellátás. A megye vezetői kUlön zsűrizés alapján jelölték ki azokat a vendéglátó he­lyeket, amelyekben a tu­ristacsoportok szervezett étkeztetését biztosítják. A különböző túrák árai meg­lehetősen magasak. A két­napos gyulaji—gemenci túra részvételi díja például szemé­lyenként 1500 forint... Ezért a pénzért nyilván adni is kell valamit a vendégnek. Persze, a részvételi díjból igen nagy hányadot tesz ki az utazási költség. Viszont a kalkuláció olyan, hogy kifogástalan ellá­tást tételez fel, olyat, hogy a vendég szívesen emlékezzen vissza e kirándulásra, a ven­déglátó helyre, és rajta ke­resztül hazánkra. A külföldi vendégek aránylag gyakran kerülnek közvetlen kapcsolat­ba a vendéglátó helyekkel, él­ményeik igen nagy része ott gyűlik össze, és semmiképpen sem mindegy, hogy milyen emlékekkel távoznak onnan a külföldi vendégek. Minden­esetre tudomásul kell venni, hogy az éttermek a világkiál­lítás idején nem egyszerűen a táplálkozás színhelyei lesznek, hanem nemzeti küldetést is teljesítenek. Éppen ezért jelölték ki Tol­na megyében is körültekintő gonddal a szervezett ellátás­ba bevont vendéglátó helye­ket. Ezek a következők: a Gemenc-szálló Sírok- szárdon. a Szarvas-csárda a Szekszárd melletti Ke­selyűsben (gemenci rezer­vátum), a szekszárdi Ga­ray étterem, Sió-csárda, Kadarka utcai borozó, Báró-pince, Tamásiban, a Dám Hotel, Dombóváron pedig a Hotel Dombóvár. Az üzemeltető szervek: Pan­nónia Vállalat, Gemenci Ál­az ellátás? lami Erdő- és Vadgazdaság, Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat, Szekszárd és Vidéke Áfész, szekszárdi Garay Tsz, mözsj tsz. Tamási és Vidéke Áfész. Dombóvár és Vidéke Áfész. Tehát jó néhány szerv érdekelt az ellátási gerincet jelentő szervezett étkeztetés­ben. Ehhez hadd tegyük még hozzá, hogy a dunakömlődi halászcsárdát, mint minden nagyobb fővárosi kiállításra, a vadászati világkiállításra is meghívták: ez lesz a kiállítási terület egyik legnagyobb ven-. déglátó helye. Nemcsak a kijelölt vendég­látó egységeknek kell készül­niük, hanem a legeldugottabb kiskocsma vezetőjének is. A készülődés, a vendéglátás — leszámítva az újonnan készült vendéglátó helyeket — általá­ban nem beruházás kérdése. A vendéglátó hálózatunk tech­nikai szintje olyan, amilyen. Sok minden van, de még sok minden kellene. Arra semmi remény, hogy a kiállítás meg­nyitásáig gyökeres technikai változást tudnák elérni. Ez nem is volt cél. Viszont a je­lenlegi technikával is lehet sokkal jobb vendéglátást biz­tosítani a jelenleginél, és ez a „sokkal jobb” nagyon szüksé­ges lenne a kiállítás idején. Azért, mert végeredményben nem köszönömért adjuk, amit adunk, hanem a vendégek ér­tékes valutával fizetnek, és azért, mert hazánk megítélé­se nem utolsósorban a ven­déglátáson alapszik. Nem két­séges. a budapesti kiállítás és az ország különböző részeiben lévő rezervátumok, vadász- területek feledhetetlfen él­ményt nyújtanak majd, de egy pillanatra sem szabad fe­ledni, hogy az összkép nagyon csonka lenne, hagy lépten-nyomon elemi ellátási problémák­kal találkoznának a ven­dégek. Nem lehet eléggé hangsú­lyozni, hogy a jó ellátás nem mindig költséges beruházás kérdése. Egy új csárdában is rossz az ellátás, ha az üdítő ital nincs lehűtve. Nagyon so­kat lehet javítani az általá­nos ellátási szinten olyan ap­róságokkal, hogy nem akkor teszik be a hűtőbe a sört és a jaffát, amikor a vendég már megrendelte, és hogy kimos­sák rendesen a poharat, tisz­tán tartsák az asztalterítőt, és hogy előzékenyek legyenek a vendéggel, ne türelmetlenked­jenek akkor sem, ha nyelvi problémák adódnak. Ilyenre feltétlenül kell majd számíta­ni, mert sokan jönnek olya­nok is, akik nem beszélik a nálunk ismert nyelveket. És hogy legyen étel, ital minde­nütt. Elsősorban ez is rende­lés kérdése. Apróságok, de mégis nagy dolgok. Fontos kellékei annak, hogy a vendég kellemes szájízzel távozzon hazánkból. És amikor majd a vendégek elmennek tőlünk, mi itthoniak is szívesen élveznénk a ma­gasabb szintű vendéglátást... BODA FERENC Egy darab SZ—80-as lánctalpas traktor üzemképes állapotban ELADÓ. Ár megegyezés szerint. Érdeklődés: Paks, Arany­kalász Mg. Tsz. Tel: 192. (275)

Next

/
Oldalképek
Tartalom