Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
Mire fcrdítiák a kulturális alapot? Minden tsz-tag eljut külföldre Dunakőmlődről, méghozzá legfeljebb két év leforgása alatt, ha a termelőszövetkezet az eddigi arányok szerint folytatja tagjai külföldre utaztatását — adta hírül a minap egy néhány soros cikkecske. Mondanivalója nem szenzációkeltés — tíz, tizenöt évvel ezelőtt még az lett volna —, hanem egyszerűen csak egyetlen tény közlése egy mai magyar faluról, a mai paraszti életformáról. A kömlődi tsz-tagok, öregek és fiatalok, akárcsak a pé! faiak, a majosiak, a kisdo- rogiak, vagy bármely más tsz- beliek, rendszerint a közösség költségén utaznak. De hasonló módon utazik a Simontomyai Bőrgyár, vagy a dunaföldvári kisipari szövetkezet munkása, tagja is. (Igaz, a mai ötven körüliek, a hetven felettiek is utaztak közpénzen! — de annak az utazásnak az emlékei egyáltalán nem kellemesek. Egy nyolcvan év körüli bácsikában is csak annyi emléke maradt meg az ilyen külföldi utazásnak, hogy: „Boszniában megdicsért a cugszführer, mert belevaló katona voltam.") A közpénz, amelyből a külföldi útra, a belföldi kirándulásokra, vagy most éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokra telik, a kulturális alap, a közösség által megtermelt anyagi javak egy része, kisa'*b-na- gyobb része. Korábban gyakori volt, hogy összekeverődött más alapokkal, de gyakori volt az is, hogy nem ott használták fel, ahol megtermelték, megteremtették. (Nagyon sokan tudnának eseteket felsorolni, amikor a kulturális célokat szolgáló pénz nagyon is középszerű futballisták illegális és illetéktelen prémiumát gyarapította, vagy a felettes szerv „emelte le” egy- egv kiemelt népi együttes támogatására. Ami egyáltalán nem volt szerencsés, még akkor S"m. ha az egvüttes országos hírnevet szerzett.) A szövetkezetek nagyobb önállósága magával hozta azt is, hogy a kulturális alapot a rendeltetésének megfelelően használják fel — és főleg ott, ahol megteremtették. Lehet több, lehet kevesebb, az illető szövetkezet gazdálkodási eredmé. nyéhez mérten. Nemrég mondotta el az egyik földművesszövetkezet — bocsánat, áfész — ügyvezető elnöke: — A kulturális alappal — szerencsére — az utóbbi időben saját magunk rendelkezünk. Speciális helyzetünkből adódóan elsősorban nem az egész tagság, hanem alkalmazott dolgozóink javára. Ezt a nem túlságosan nagy összeget ténylegesen az ő javukra fordítjuk. Hogy miért hangsúlyozom ezt? Azért, mert nem értek egyet azzal a módszerrel, amelyet sokan darizásnak neveznek. Megkerestek bennünket azzal, hogy a nemzetközi hírű együttes fenntartásához járuljunk hozzá X forinttal. Azt mondtuk, nem adunk semmit. Nem azért, mert valamiféle irigység vezetne bennünket; a mi pénzünkből — és más szövetkezetek pénzéből — az együttes vezetőjeként az illető szövetkezet elnöke ne utazhasson évenként külföldre. Egyszerűen arról van szó, hogy a kért hozzá i árulás összegén évente legalább hat dolgozónkat küldhetjük mi magunk külföldre, akármelyik szomszédos országba. Vagv, ha úgy tetszik. még többnek szervezhetünk belföldi kirándulást. Azt hiszem, ez nemcsak egyedül az én véleményem. Az elnöknek igazat kell adni. A dunakömlődi termelő- szövetkezet nem más szövetkezetek hozzájárulásával, hanem kizárólag a saját erejéből küldte és küldi külföldre tagjait, aszerint, hogy mekkora összeg jut évente a kulturális alapra. Külföldre utazni manapság jó- néhány módon lehet: turistaként, tanulmányútra, sportoló- I ként, vagy valamilyen művé- ! szeti ág művelőjeként. Utazhat valaki a saját pénzén, vagy a vállalatától, szövetkezetétől ka. pott jutalomként. Ez utóbbi rendszerint a kulturális alap terhére megy. Ámbár, ebből az alapból sokszor talán több juthatna mondjuk a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, a Nemzeti Galéria látogatására is. BI. Egy katonatiszt emlékezete Hetven éve született Tarcsay Vilmos A volt Horthy-hadsereg kevésszámú hőst adott a magyar ellenállásnak. Ezek között kiemelkedő volt azonban Tarcsay Vilmos, vezérkari százados, aki ma lenne hetven esztendős. 1901. július 22-én született Érsekújváron. Katonacsalád fiaként a katonai pályát választotta. Nemcsak a Ludovika Akadémiát végezte el azonban, hanem a Közgazdasági Egyetemen doktori címet is szerzett, Hosszabb csapatszolgálat után, látva az ország politikájának vészes jobbratolódását, 1940-ben önként megszakította szépen induló katonai karrierjét — hiszen már százados létére a nagyváradi önálló huszárezred parancsnoka volt — és nyugdíjaztatását kérte. Közgazdasági képesítését felhasználva a gazdasági életben helyezkedett el. Nem maradt azonban a passzív ellenállásnál. Nagy Jenő ezredes oldalán kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága Katonai Vezérkarának munkájába, mint személygyűjtő és irányító tiszt. A mozgalmat vezető tisztek egy csoportja az ő lakásán tanácskozott éppen, amikor a katonai kémelhárítás rajtuk ütött és 1944. november 22-én mind- annyiukat letartóztatta. Tarcsay a hadbíróság előtt is bátran vállalta, hogy a hazáért cselekedett. Halálra ítélték és kivégezték. Emlékét Szekszárdon a róla elnevezett lakótelep őrzi. Sírját ma koszorúzza meg Budapesten a Magyar Partizán Szövetség. Ludmilla, igazi hölgy... acukapacuha Ludmillát mind ez ideig nem ismertem. Fogalmam sem volt, hogy él. Létezésének kétségbevonhatatlan tényét a szakma ártalmaként is nyilvántartott kíváncsiság segítségével lepleztem le. Méghozzá — és ezt némi szégyenkezessel ismerem be —, a függöny mögé rejtőzve. Nem szánom mentegetőzésnek, de fönt beismert bűnömet súlyosbítja még az is, hogy szeretem játék közben megfigyelni a gyerekeket. A játék mikrovilágában ugyanis teljes föl- ismerhetőségében benne van az a makrovilág, ami miatt mi, felnőttek, oly sokszor szeretnénk az időben hátrafelé menni és ismét vesszőparipákon lovagolva, fűzfasípot fújni. A játékban elmerülő gyerek árul el legtöbbet majdani felnőtt - habitusáról, de csak akkor, ha nem veszi észre, hogy figyelik. Ludmillának, az igazi hölgynek ehhez mi köze van? Nagyon sok. Függöny mögött meghúzódó páholyomból — az ablakom alatt —. mindig ugyanazt az 5—6 kislányt hallom játszani. Legtöbbször Ho- cukapacuha Ludmilla hölgy van a műsorukon. A címszereplőn kívül egy főigazgató, két aligazgató, egy titkárnő és egy úgynevezett hoppmester a játék szereplői. O az, aki a képzeletbeli párnázott ajtón ki- és bejár, a szintén képzeletbeli várószobába, ahol Ludmilla hölgy a bebocsátásra vár, miközben pimasz kis üzenetkéket küldöz a ceremóniamesterrel, annak a „nagyúrnak", akinek a színe elé nem tudni, miért kívánkozik olyan hevesen. Valahogy így kezdődik: — Ki van odakint? Ludmilla azt üzeni be, hogy „egy véreshurka!” és a ki-be stafétázó — mintha csak Mo- liere elfuserált szellemi gyermeke lenne —, szóról szóra közvetíti a bebocsátásért folyamodó, több mint vicces feleleteit. Az igazgató, mint a bálvány. Csak a mellette arkangyalként álló aligazgatók há- borognak vakbélgyulladás-gya- nús képpel, hogy mit képzel az a háborodott nőszemély odakint?! Nevetni nem szabad, mosolyogni még a legnagyobb képtelenségek hallatán sem lehet. Mi lesz ennek a vége? Van egyáltalán vége? Aki nevet, az zálogot ad, vagy ki kell állnia a játékból? Dehogy! Miután Ludmilla — úgy vélve, hogy eleget kukoricázott a bálványokkal, megkomolyodik és ezért cserében bebocsátást nyer, nyomban nekilát leszedni a keresztvizet az igazgatóról és dehogy válogatja a szavait, dehogy keresgéli a jelzőket. Nyilvánvaló, hogy Ludmilla egy töményen mai szókimondó asszonyság, mert nem csupán minősít, hanem érvel is és semmiképpen nem nevezhető tekintélytisztelőnek. „Ad acta” tenni csak úgy lehet, hogy a türelmi idő lejárta után egyszerre rivalnak rá: — Takarodjon! Megtörténik, és új szerep- osztással kezdődik a játék elölről. Nem unják meg. Ludmillaként mindenki büntetlenül fejtheti ki a véleményét; veheti bálványra, vagy gügyére a figurát, méltatlankodhat szolgamód aligazgatóként és fejtheti ki aktivitását titkárnőként, — csak kávéfőzésben. Tetszik nekem a játékuk. Az, amikor pihenésképpen összekapaszkodnak és elkezdik énekelni, hogy „Kiskacsa fürdik fekete tóban" — kedves. De a Ludmillázás, valahogy igazibb. Az van benne, hogy ezek a gyerekek 1971-ben gyerekek és van annyi önálló ítéletalkotással páros képzelőerejük, hogy átköltsenek játékká olyan komoly dolgot, mint a demokratizmus, ne fogadják el az üres tekintélytiszteletet és kifigurázzák — többek között — a merev úr- hatnámságot. örülök, hogy megismerhettem Ludmillát és azt sem bánom, hogy vezetékneve moso- lyogtaióan szokatlan. Export — Simontornyáról Kínai kecskegidaszőrmét válogatnak a Simontomyai Bőr- és Szőrméi eldolgozó Vállalat szűcs-üzemrészében. Az ebből készüld bundák Nyugat-Németországba kerülnek. Kanadai exportra készülnek a hörcsögbundák. Márkus Irén S/32-es futball-labdákat csomagol szovjet exportra. Foto: Gottvald Károjfr
