Tolna Megyei Népújság, 1971. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
India Hivatalos válasz a pakisztáni elnök nyilatkozatára India élesen visszautasította azokat a kijelentéseket, amelyeket Jahja Khan pakisztáni államelnök tett a londoni Financial Times-nak adott nyilatkozatában. Szva- ran Szingh külügyminiszter a parlament ülésén kijelentette: India „készen áll” a pakisztáni kihívás visszaverésére. Ilyen kihívásnak tekinti ugyanis India azt, hogy Jahja Khan kijelentette: totális háborút indítana India ellen, ha a szomszéd ország fokozná „beavatkozását” a keletpakisztáni polgárháborúba. A parlamentben a kormány állítólag erélytelen magatartását mind jobbról, mind balról élesen támadták. Ezeknek a támadásoknak nyomán jelentette ki a külügyminiszter, hogy — India továbbra is segíteni fogja a kelet-pakisztáni felkelőket; — Indira Gandhi asszony nem hajlandó találkozni Jahja Khannal, mert Pakisztánnak ez az ajánlata — szerinte — csak a közvélemény^ félrevezetésére szolgál, és Hogy — ha a letartóztatásban lévő Mudzsibur Rahman sejket, Kelet-Pakisztán vezetőjét hadbíróság elé állítják, ez a lépés csakis felszítja a polgárháborút. Az ideiglenes kelet-pakisztáni kormány egy calcuttai keltezésű jelentés szerint felszólította U Thant ENSZ- főtitkárt, hogy lépjen közbe Rahman sejk életének megmentésére. Szudán Ünnepel az ország Továbbra is ezrek ünnepük a szudáni főváros, Khartoum utcáin az arab világ új — amint egyes poütikai megfigyelők írják — „eltökélten baloldali” rendszerét. A jelek szerint Atta őrnagy és társai biztosan ülnek a nyeregben, miután első politikai intézkedéseik éppoly kevés ellenállásba ütköznek, mint hétfői, „villámgyors” államcsínyük. A normalizálás mutatkozik meg abban, hogy megnyitották a külföldi légitársaságok előtt Szudán repülőtereit, noha Khartoum továbbra sem fogad gépeket, és helyreállították a belső telefonösszeköttetést. A kairói A1 Ahram szerint a megdöntött Nimeri elnök háziőrizetben van. Nimerit állítólag — akárcsak a társaságában lévő vezetőket — meglepetésként érte a puccs, s minden ellenállás nélkül vetette alá magát az elnöki palotába behatoló katonák akaKözel-Kelei rátának. Babiker El-Nur Oszmán ezredes, aki — noha tegnap óta Szudán új elnöke — Londonban tartózkodik, a Times-nak adott interjújában, illetve a BBC arab nyelvű adásában megerősítette a Nimeri hollétével kapcsolatos híreket. El-Nur Oszmán elmondotta az őt meginterjúvoló brit újságíróknak, hogy . sem ő, sem követői nem voltak tagjai a kommunista pártnak, csupán erős szimpátia fűzte őket a baloldalhoz. Ezért is vesztették el a múlt év novemberében a forradalmi tanácsban viselt tisztségüket. Már februárban arról tárgyaltak egymás között —folytatta El-Nur Oszmán — miként volna Nimeri eltávolítható. Az akcióra azonban csak most érett meg az idő. Az elnök kifejezte reményét, hogy hamarosan Khartoum- ban lehet; egyelőre orvosai vizsgálják őt. Növekszik Jordánia elszigeteltsége . Tragikus, de való, hogy a Jordán folyó nyugati partján tartózkodó izraeliek végignézhetik, amint Husszein király katonái á part menti bokrokban és cserjékben rejtőzködő palesztin gerillákat kifüstölik és legyilkolják. Egy kilenctagú gerilla-csoportra például dzsip- peken és páncélkocsikon törték rá a kormánycsapatok, s miután hátukat géppuskatűzzel megölték, az életben maradt három átkelt a folyón és megadta magát az izraelieknek, Eddig 77 palesztin harcos került ily módon izraeli fogságba. Szemtanúk szerint minden húsz percben újabb jordániai járőr érkezik a Jordán folyó mellé, s hangosbeszélőkön szólítja fel a gerillákat: jöjjenek elő rejtekükből. semmi bántó- dásuk nem lesz. Mindazonáltal az efféle felhívásoknak nincs foganatja. A fogságba esettek közül néhányan Izraelben tartózkodó újságíróknak elmondották, inkább kerülnek izraeli kézre, mint Husszein fogságába; Ami a jordániai rendszert illeti, elszigeteltsége nőttön nő. Kedden az arab csúcstalálkoképviselője. ök ketten Asszad tábornok-elnökkel folytatnak majd konzultációkat a súlyos jordániai helyzetről. Mindemellett figyelemre méltó, hogy ammani közlés szerint Szaud-Arábia kedden — kötelességeinek eleget téve — kifizette Jordániának az 1967 óta folyósított segély most esedékes részét, közel tízmillió dollárt. Csou Gn-laj nyilatkozata Nixon meghívásáról Csou En-laj, a kínai államtanács elnöke fogadott egy amerikai egyetemi küldöttséget és nyilatkozott előttük arról a kínai álláspontról, amely lehetővé tette Nixon elnök meghívását. Csou En-laj, aki a beszélgetésre magával vitte a politikai bizottság két tagját: Jao Ven- jüant és Csang Csun-csiaot, egyebek között kifejtette: csupán a népek közötti kapcsolatok fejlesztése „nem kieléMagyar vezetők üdvözlő távirata Lengyelország nemzeti ünnepén Edward Gierek elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának; Józef Cyrankiewicz elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság államtanácsa elnökének; Piotr Jaroszewicz elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, Varsó, Kedves Elvtársak! A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkásparaszt kormány és az egész dolgozó népünk nevében üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek és a testvéri lengyel népnek. A lengyel nép, a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével, kiemelkedő eredményeket ért el a szocializmus építésében. A Lengyel Népköztársaság fennállása óta nagy megbecsülést vívott ki magának a béke és a biztonság megszilárdítása, a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében kifejtett, a szocializmus és az általános emberi haladás ügyét szolgáló következetes internacionalista politikájával. Szívből kívánjuk, hogy a Lengyel Népköztársaság felvirágoztatásáért, a népeink közötti hagyományos barátság elmélyítéséért, a szocializmus és a haladás pozícióinak megszilárdításáért, valamint a béke és a nemzetközi biztonság megőrzéséért kifejtett munkájukat további sikerek gazdagítsák. Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál. a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. * Apró Antal, a Magyar Nép- köztársaság országgyűlésének elnöke Dyzma Galajt, a Lengyel Népköztársaság szejm- jének elnökét üdvözölte. Péter János külügyminiszter az évforduló alkalmából táviratban köszöntötte Stefan Jed- ryehowski lengyel külügyminisztert. zót sürgető líbiai felhíváshoz csatlakozott Egyiptom is, az arab országok „hatékony akcióját' sürgetve a jordániai események következményeinek elhárítására. Szíria, amely egy héten át — katonai delegáció, jával — hasztalan próbálkozott közvetíteni Ammanban, kedden felhagyott hiábavaló kísérleteivel. Megvádolta viszont Jordániát azzal, hogy határ menti szír településekre tüzel. . Kuwait és Libanon úgyszintén üdvözölte a csúcstalálkozó gondolatát, s így tett Husszein jordániai király is, noha Kadhafi meghívása neki — természetesen— nem szólt. ■ • A palesztin gerillák bagda-' di rádiója szerint nem elég csúcstalálkozót összehívni. Le kell zárni Jordánia határait, nem szabad fogadni a jordániai repülőgépeket, hajókat, azaz teljesen izolálni kell Husszein rendszerét. Kairóban bejelentették, hogy elindult Damaszkuszba a szaudi—egyiptomi „közvetítő Lett's”: Szakkaf Szaudi kül- iíctvj államminiszter és Szabri El-Kohli, Szadat személyes Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkár- helyettese — Rodolfo Mecchi- ninek, a párt központi bizottsága külügyi osztálya helyettes vezetőjének kíséretében — július 19—21 között baráti látogatást tett Magyarországon. Az olasz testvérpárt főtitkárhelyettese megbeszélést folytatott Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárával. A találkozón részt vett Komócsin Zoltán. a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A szívélyes, elvtársi légkörű eszmecseréken áttekintették a. nemzetközi politika, a kommunista és az antiimpcrialista világmozgalom, valamint a két párt közötti kapcsolatok időszerű kérdéseit. Az olasz vendégek szerdán elutaztak Budapestről. Hí Az amerikai szenátus 57 szavazattal 37 ellenében elvetette az Egyesült Államok története legnagyobb földalatti atomrobbantási kísérletének elhalasztására vonatkozó módosító indítványt. * Kisházi Ödön, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke szerdán fogadta Belleteu Gabre Tzadik rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az Etióp Császárság új magyarországi nagykövetét, levelét. aki átadta megbízóAz egyesített parancsnokság terveinek megfelelően a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek törzsei és hadtápegységei július 12 és 21 között hadgyakorlatot tartottak a Lengyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság területén. gítő”, hiszen a modern világban még léteznek államok. Anélkül, hogy ne normalizál- nák az országok közötti kapcsolatokat, nem lehet szabad utat engedni a népek közötti kapcsolatok fejlesztésének sem — folytatta, majd hozzáfűzted két adott ország kormányai felelősek elsősorban a normalizálásért, s ezért Kínának is kapcsolatban kell lennie azokkal, akik az Egyesült Álla-; mokban a hatóságokat kép-^ viselik. Csou En-laj szerint Kínai tudatában volt annak, hogy Nixon elnök kifejezésre juttatta : baráti kapcsolatokat akar létesíteni Kínával és reméli, hogy Kínába látogathat „Természetesen meghívtuk és ezzel lehetővé tettük a normalizálást”. Uj-Delhiben, a parlament szerdai ülésén, Szvaran Szingh külügyminiszter interpellációs kérdésekre válaszolva egyebek között kijelentette: „Uj- Delhi gondosan figyeli ezt aa igen fontos és jelentős fejle-* ményt. Nem akarunk elsietetten következtetni, de megtesz-} szűk a kellő lépéseket érdekeink védelmére”. Washingtonban William Roa gers amerikai külügyminiszter kedden 35 perces, tájékoztató jellegű megbeszélést folytatott! Anatolis Dobrinyinnel, a Szov-4 jetunió nagykövetével. A meg-« beszélés témája Nixon elnök! tervezett pekingi látogatása volt. A diplomata egy külügy-j miniszter-helyettes hivatalában járt, hogy ENSZ-ügyekrőI tárgyaljon, amikor értesítették^ hogy Rogers is várja, a vizit tehát nem volt előre tervbe véve — hangsúlyozták a State Departmentben. Emilio O. Rabasa mexikói külügyminiszter — mint Mexi-í kóvárosból jelentik — kedden közölte, hogy kormánya a Nixon-látogatás fényében felülvizsgálja Kína-politikájátJ Nyilatkozatában, amely sajtó- értekezleten hangzott el, a külügyminiszter hozzáfűztej mindazonáltal még korai lenne megjósolni, hogy Mexikó elismeri-e a népi Kínát, vagy az ENSZ-ben Kína bebocsó-* tása mellett fog szavazni. Tokióban Eiszaku Szato ja** pán miniszterelnök a parlament költségvetési bizottságában kérdésekre válaszolva kijelentette: távolról sem elégedett a japán—kínai kapcsolatok jelenlegi helyzetével, s „őszintén reméli”, hogy Kína és Tajvan maguk rendezik egymás között a kínai képviselet ügyét. Hozzáfűzte, hogy személyesen is hajlandó lenne Pekingbe utazni, s megtár-: gyalni a kínai—japán kapcsolatok kérdéseit. , Ifjúsági nagygyűlés Katowicében A népi Lengyelország megalakulásának 27. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt ifjúsági nagygyűlést rendeztek Katowicében. A résztvevők hosszan tartó tapssal köszöntötték az elnökségben helyet foglalt Edward Giereket, a LEMP KB első titkárát, Józef Cyrankiewiczet, az államtanács elnökét, Piotr Jaroszewicz miniszterelnököt és más magasrangú személyiségeket. Lelkesen éltették a külföldi vendégeket; Konsztantyin Ka- tusevet, az SZKP KB titkárát és a testvéri szocialista országok — köztük hazánk — ifjúsági küldöttségét. A nagygyűlés szónoka Edward Gierek volt. A felszabadulás óta eltelt, közel három évtized szocialista országépítő munkájának eredményeit összegezve hangoztatta; — Sikereinket nem érhettük volna el a testvéri Szovjetunióval fenntartott szoros szövetség és együttműködés nélkül. Lengyelország a történelem viharai után végre megtalálta helyét a szocializmust építő népek családjában, s ez biztonságának és felemelkedésének záloga. A máról szólva a KB első titkára megállapította: — Sok feladat vár ránk. Utói kell érnünk azokat a szomszédos szocialista országokat, amelyekben az egy főre eső nemzeti jövedelem magasabb mint nálunk. Ehhez minden belső és külső feltételünk megvan. Két dologra, éspedig helyes politikára, s egész társadalmunk kitartó, jól szervezett munkájára van szüksq£